Az Északi-sarkvidék Oroszországhoz tartozó területének két szigetcsoportján a gleccserek és a jégtakaró olvadása annyi olvadékvizet termel, amennyi évente megtöltene közel ötmillió olimpiai úszómedencét – állapították meg brit kutatók.
Több mint 11 milliárd tonna a jégveszteség évente
Műholdas adatok szerint a Jeges-tenger melegedése jelentős szerepet játszik a Kara-tengerrel határos két nagy szigetcsoport jégveszteségének felgyorsulásában – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál. Az Edinburgh-i Egyetem tudósai az Európai Űrügynökség (ESA) CryoSat-2 kutatóműholdja által gyűjtött adatokat használták fel, hogy monitorozzák a jégsapka és a gleccserek magasságát és tömegét.
Az információknak az azonos időszakból származó klímaadatokkal való összehasonlítása egyértelműen rávilágított a légköri és óceáni hőmérséklet emelkedése és a két szigetcsoport növekvő jégvesztesége közti összefüggésre.
Megállapították, hogy a Novaja Zemlja- és a Szevernaja Zemlja-szigetcsoport, amely összesen mintegy 130 négyzetkilométert fed le, 2010 és 2018 között minden évben 11,4 milliárd tonnányi jeget veszített.
Egyre jobban melegszik a Jeges-tenger
Már a jég vékonyodásának is súlyos hatása volt a régió néhány gleccserének és jégsapkájának stabilitására, a jégolvadás a jövőben tovább erősödhet. A gleccserek viszonylag kis méretéhez képest a jégsapkák több száz méter vastag jégből álló tömegek, melyek mintegy 20 ezer négyzetkilométernyi területet lefednek.
Némelyik jégtest akár 12 ezer éves jeget is tartalmaz, mely értékes, a sarkvidéki klímára vonatkozó információkkal szolgál a tudósok számára. A Journal of Geophysical Research: Earth Surface című tudományos lapban megjelent tanulmány eredményei kiegészítik azokat a korábbi információkat, melyek alapján a kutatók úgy vélik, hogy a Jeges-tengerben a körülmények egyre jobban fognak hasonlítani a jóval melegebb Atlanti-óceán északi részét jellemzőkre.
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
A Russia-based disinformation network run by a former Florida cop has published a new fabricated story on a fake news website called "Seattle Tribune".
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.