A „kedvesség” szó lett a 2024-es év gyerekszava az Oxfordi Egyetem felmérése szerint.
Minden évben a szótári szakértők és akadémiai kutatók figyelemmel kísérik, hogyan fejlődik a gyerekek által használt nyelv, és hogyan alkalmazzák azt érzelmeik és élményeik kifejezésére.
Tavaly a szakértők több mint 6 ezer 6 és 14 év közötti brit gyerek véleményét kutatták. Az ő válaszaik és a leggyakoribb témák alapján az Oxfordi Egyetem három szót választott: kedvesség, mesterséges intelligencia és konfliktus.
A gyerekek szavazhattak a három szó közül, és a legtöbb szavazatot a „kedvesség” kapta, 61%-kal. A „mesterséges intelligencia” 25%-ot, míg a „konfliktus” 7%-ot szerzett.
A felmérés azt mutatta, hogy a gyerekek a „kedvességet” választották, mivel annak pozitív hatásait érzékelik a mentális egészségükre. A tanárok is észrevették, hogy a fiatalok egyre inkább felismerik, hogyan segítenek a kedves tettek megőrizni az érzelmi egyensúlyt. A gyerekek gyakran említettek erőszakot és jelenlegi konfliktusokat a világban, ami azt mutatja, hogy tudatában vannak a globális eseményeknek.
Az Oxfordi Egyetem, amely az angol nyelv legfontosabb szótárának összeállítója, kiadványában az az Oxford University Pressben úgy határozta meg az agyrothadást, mint „egy személy mentális vagy intellektuális állapotának feltételezett romlása, főleg az online tartalmak túlzott fogyasztása miatt” – olvashatjuk az Everdydayhealth oldalon
A kifejezést 230 százalékkal többször használták 2023 és 2024 között a közösségi média és az online tartalmak túlzott fogyasztása miatt előálló kognitív zavarok miatt. Egy Los Angeles-i addiktológus, Adam Leventhal azzal is kiegészítette a brit eredményeket, hogy óriási verseny folyik a digitális tartalmak és platformok fejlesztéséért, hogy behúzzák az embereket. Akik viszont megnyerik ezt a versenyt, azok függőséget okoznak a rengeteg negatív tartalommal. Itt érdemes megjegyezni a doomcrolling kifejezést is, ami magyarra egy szóval nehezen fordítható, de a sok negatív hír egyszerre való böngészését jelenti.
Az agyrothadás nem hivatalos orvosi diagnózis, de egy létező egészségügyi jelenséget ír le, mikor a túlzott képernyőidő több kognitív és érzelmi változást okoz.
Hat a figyelemre, a tanulási képességekre, a memóriára, az érzelmi szabályozásra, a társas működésekre.
Ezek a tünetek hasonlóak az időskori kognitív zavarokhoz, melyek a rövid távú memória gyengülését, a személyiség és a szociabilitás, a hangulat és a döntéshozatal változásait okozzák. Mindennek az az oka, hogy a képernyőn töltött idő teljesen passzívvá teszi az agyat és a testet, háttérbe szorul a pihenés, a társas élet, a mentális kihívást jelentő tevékenységek.
A passzív görgetés és gyors, ész nélküli tartalom fogyasztás mellett van, hogy még párhuzamosan másra is próbálunk figyelni, munkára, tanulásra, de ez megosztja és elaprózza a figyelmünket. Így gyengülnek tanulási és memóriaképességeink, fokozódik a stressz, az érzelmi zavarok, és sorvad az agy alkalmazkodó képessége, vagyis a neuroplaszticitás. Pedig ez, az új dolgokkal való találkozás és a hozzájuk történő alkalmazkodás védene meg minket a kognitív hanyatlástól.
A korlátlan online tartalmak fogyasztása viszont csökkenti az agy azon képességét, hogy hatékonyan kezelje a kognitív és viselkedési funkciókat. A gyerekek és a tinédzserek a legveszélyeztetettebbek, mert még képlékeny a fejlődő agyuk, egy életre károsodhatnak kognitív és viselkedési funkcióik.
Megelőzhető a baj, ha megváltoztatjuk szokásaink, korlátozzuk gyerekeink internet használatát. Az időkorlátok, szünetek beiktatása is hasznos lehet, meg kell törni a folyamatos online létet a való élet eseményeivel, programjaival.
A mobilizáció egy másik gyakran használt kifejezés, az ellentámadást szorította le az első helyről.
A mobilizáció kifejezést választotta 2023-ban az év szavának a Myslovo modern ukrán nyelv és szleng szótára.
A jelentés szerint a mobilizáció témakör decemberre került leginkább fókuszba, ekkor nyújtotta be ugyanis a Miniszteri Kabinet a mozgósításról szóló törvénymódosítási tervezetet a parlament elé.
Az „év szava címre” jelölt kifejezések mind a háborúhoz kötődtek: a mozgósítás mellett a kibúvó, a tojás 17 hrivnyáért, blokád, nyár a Krímen, háborús helyzet, konfliktus és drón szavak indultak harcba a címért. Az egyetlen globális kifejezés, az MI, azaz a mesterséges intelligencia mozaikszava volt.
A Myslovo szótárt 2012-ben hozták létre azzal a céllal, hogy rögzítse a neologizmusokat, a szlengeket és a modern ukrán nyelv egyéb kifejezéseit.