A fekete dió, a vörös tölgy, az alacsony szil, a kőris juhar, a zelnicemeggy és a pennsylvaniai kőris szerepel azon a 13 idegen fafajt tartalmazó listán, amelyeket tilos ültetni Ukrajnában az erdők felújítása során, közölte a Természeti Erőforrások Minisztériuma.
Közlemény szerint a Ruszlan Sztrilec miniszter által jóváhagyott listán szerepel többek között a bálványfa, mandzsúriai arália, alacsony szil, fügekaktusz, fekete dió, vörös tölgy, nyugati ostorfa, kőrislevelű juhar, keskenylevelű olajbogyó, császárfa (fajtái és hibridjei), közönséges akác, zelnicemeggy, pennsylvaniai kőris.
„Mostantól Ukrajnában tilos ezeket a fajokat erdők és mezővédelmi sávok létrehozására és helyreállítására használni. Ugyanakkor a lista hatálybalépése előtt ültetett fákat nem vágják ki” – áll a közleményben.
A Természeti Erőforrások Minisztériuma kifejtette, hogy az idegen fafajok az egész ökoszisztémát képesek megváltoztatni vagy elpusztítani: ha az új területeken nincs természeti ellenség, az invazív fajok gyorsan elszaporodnak, helyet foglalnak és kiszorítják a természeti tájak helyi fajait.
A tárcánál megjegyezték, hogy 2021-ig Ukrajnában hiányzott nem foglalkoztak ezzel a problémával. A Természeti Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére aktualizálták az Erdőstelepítés Szabályzatát, elfogadták Ukrajna 2035-ig szóló Állami Erdőgazdálkodási Stratégiáját, valamint a Biológiai Biztonsági és Biológiai Védelmi Stratégiát, amelyek többek között tiltják az idegen fafajok telepítését.
Az invazív fajok listáját a Természeti Erőforrások Minisztériuma által létrehozott tárcaközi munkacsoport dolgozta ki, amelyben az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia, a Nemzeti Agrártudományi Akadémia, az Ukrán Nemzeti Erdészeti Egyetem szakemberei, az Állami Erdészeti Hivatal és a természetvédelmi szervezetek vezető szakértői vettek részt.
[type] => post [excerpt] => A fekete dió, a vörös tölgy, az alacsony szil, a kőris juhar, a zelnicemeggy és a pennsylvaniai kőris szerepel azon a 13 idegen fafajt tartalmazó listán, amelyeket tilos ültetni Ukrajnában az erdők felújítása során, közölte a Természeti Erőforráso... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1683671040 [modified] => 1683660548 ) [title] => 13 fajta fa ültetését tiltották be Ukrajnában [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=146845&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 146845 [uk] => 146504 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 146505 [image] => Array ( [id] => 146505 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg [original_lng] => 99729 [original_w] => 644 [original_h] => 429 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/sadzhanci-gorih-chornii-photo-34ae.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1683649749:12 [_thumbnail_id] => 146505 [_edit_last] => 12 [views_count] => 7029 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_70c229fc971952fa1e56baca93f03a43] => [_oembed_time_70c229fc971952fa1e56baca93f03a43] => 1683660247 [_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => [_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1684423778 [_oembed_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => [_oembed_time_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => 1684672489 [_oembed_5d8486910f1703b39ac26a6d5547fbab] => [_oembed_time_5d8486910f1703b39ac26a6d5547fbab] => 1687674588 [_oembed_df2d40660df3dd200b1570a09b4ee2a3] => [_oembed_time_df2d40660df3dd200b1570a09b4ee2a3] => 1687775214 [_oembed_f7ca1beca5f2a90316eb55646acd6477] =>
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR