Lengyelországban a légiforgalmi irányító rendszer súlyos meghibásodása miatt egyes repülőtereken a repülőgépek felszállásának lehetetlenné válásáról beszélnek, számolt be az RMF24
A varsói Frédéric Chopin repülőtér jelentette elsőként a fennakadást.
„A Lengyel Légiforgalmi Ügynökség (PAŻP) országszerte működő információs rendszereinek meghibásodása miatt jelenleg nem lehetséges a repülőgépek felszállása. A leszállásokat jelenleg az eljárásoknak megfelelően végzik” – jegyezte meg a varsói repülőtér.
Ezt követően Marcin Hadaj, a Lengyel Légiforgalmi Ügynökség (PAŻP) képviselője megerősítette a meghibásodással kapcsolatos információkat.
„Ma, július 19-én reggel meghibásodott a légiforgalmi irányító rendszer; a repülőgépek leszállnak, de néhány lengyel repülőtéren felszállási korlátozásokat vezettek be”.
A Just Stop Oil tüntetői szombaton megzavarták a londoni Pride felvonulást, így tiltakozva az ellen, hogy a szervezők súlyosan környezetszennyező cégektől fogadnak el szponzori pénzeket. A tiltakozók leültek a Piccadillyn egy Coca-Cola kamion elé, emiatt az egész felvonulás leállt.
A rendőrök bő negyed óra múltán előállították a hét aktivistát, így a menet ismét elindulhatott. A Just Stop Oil már korábban figyelmeztetett, hogy akcióra készülnek, felszólítva a rendezvény szervezőit, hogy ne engedjék be a menetbe a súlyosan környezetszennyező szponzorok teherautóit.
„A környezetszennyező cégek és az őket finanszírozó bankok ma már a Pride-ot hasznos eszköznek tekintik a hírnevükön esett csorba kiköszörülésére, ez is mutatja, mekkora utat tett meg az LMBTQ+ közösség” – mondták a tiltakozók.
? Bei der Station Hietzing und vorm Schloss Schönbrunn bringen wir den Verkehr friedlich zum Stillstand.
‼️ Wir alle sind die letzte Generation, die eine Klimahölle noch verhindern kann – wenn wir jetzt entschlossen handeln. #Tempo100pic.twitter.com/BaPyWMIIeC
Go-Ahead’s purple buses that once shuttled passengers between @LDNLutonAirport and the nearby railway station have arrived in Eastern Ukraine after being donated to a charity supporting the Ukrainian war effort.
Go-Ahead’s purple buses that once shuttled passengers between @LDNLutonAirport and the nearby railway station have arrived in Eastern Ukraine after being donated to a charity supporting the Ukrainian war effort.
The emotional moment King Charles salutes Ukrainian soldiers at the 80th VE Day commemorations. The Ukraine flag being the final one in the processions is exactly why I love our country. We know where we stand 🇬🇧🤝🇺🇦 pic.twitter.com/ydcoGR5KeM
Finnországban a nyári időszámításra való átállás miatt fennakadás állt fenn az ország pályaudvarain. A hírt az Yle közölte.
A Fintraffic vasúti forgalomirányító központ tájékoztatása szerint az óraátállítás során meghibásodás történt az információs rendszerekben. Az állomások órái továbbra is a téli időszámítás szerinti időt mutatták, azaz egy órával elmaradtak. Egyes állomásokon az órák pontos időt mutattak, de a vonatok indulási ideje hibás volt.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
A beléptetési rendszer fennakadásai miatt a hétvége folyamán több órás sorban állás után tudott csak több ezer brit turista bejutni Franciaország területére, a helyzet vasárnapra némileg javult, de az átkelés továbbra sem zökkenőmentes.
Péntektől kezdve hosszú sorok kígyóztak a délkelet-angliai Doverben a franciaországi Calais felé közlekedő komp kikötőjében, illetve a közeli Folkestone-ban is, ahonnan a Eurotunnel, a La Manche-csatorna alatt húzódó vasúti alagút indul.
Vasárnap a Eurotunnel-en áthaladni kívánó utazóknak még mindig legalább másfél órát kell várakozni az alagút üzemeltetőjének közlése szerint.
A doveri kompkikötőben valamelyest enyhült a zsúfoltság péntekhez és szombathoz képest, amikor a turistáknak és a kamionosoknak több órát kellett várakozni kilométeres sorokban. Tekintettel a súlyos fennakadásokra, a hatóságok arra biztatták a Franciaország felé utazókat, hogy csomagoljanak bőséges enni- és innivalót, illetve a szükséges gyógyszereiket, mielőtt útra kelnek, mert csak hosszas várakozás után juthatnak át a kontinensre. Vasárnap a hatóságok már azt közölték, hogy a forgalom „normál ütemben” halad, de az utazóknak rövidebb – egy óránál kevesebb – várakozással továbbra is számolniuk kell.
Pierre-Henri Dumont francia parlamenti képviselő Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépését tette felelőssé a felfordulásért. A francia politikus szerint
az egész helyzet a Brexit következménye, és Dover kikötője túlságosan kis területű ahhoz, hogy a beléptetés megfelelő tempóban tudjon zajlani. Liz Truss brit külügyminiszter ugyanakkor úgy vélekedett, az okozta a zavart, hogy a francia hatóságok nem biztosítottak elég embert a határátkelőhöz az utazók ellenőrzésére. Truss vasárnap elmondta, hogy egyeztetett az ügyben francia hivatali kollégájával, Catherine Colonnával arról, hogyan tudnának javítani a rendszeren.
A brit turistáknak Doverben kell áthaladniuk a francia hatóságok biztonsági ellenőrzésén még mielőtt a kompra felszállnának.
Bulgária, Csehország és Szlovákia diplomáciai képviseletei nem nyújtottak be értelmező dokumentumot az ukrán vámhatóságok számára a nyilvántartásba vétel és a gépjármű-adásvételi szerződés eljárását illetően, ezért az ukrán fél nem rendelkezik teljes körű információról a procedúra lefolytatásáról, számolt be az UBR.
Jelenleg a bolgár regisztrációval rendelkező járművek főként Ukrajna déli régióiban, a cseh és a szlovák rendszámúak többnyire Kárpátalján a legelterjedtebbek. A bolgár, a cseh és a szlovák járművek tulajdonosai nem haladnak a vámkezeléssel, bár rendszeresen érkeznek kérelmek a brókerekhez.
„A tulajdonosok kivárnak, és kérdezik: »Nos, mi újság, mikor lehet vámkezelni?« Figyelmeztetek mindenkit, hogy ezek az országok még mindig szünetet tartanak. A vámhatóság még mindig nem látja át a nyilvántartásba vétel folyamatát: kivitellel vagy anélkül, tranzitszámmal vagy sem, jelzéssel vagy anélkül, tanúsítvánnyal vagy sem… Nagyon sok az ilyen regisztrációval rendelkező autó”, közölte Ivan Kazacsuk ügyvéd a kiadvánnyal.
Az Állami Vámszolgálat hivatalos weboldalán tájékoztató videókat tett közzé, de ezeket az eljárás során nem lehet felhasználni, mondta az ügyvéd: sem közvetítő, sem felügyelő nem fog rájuk hivatkozni. Mindegyik fél az ideiglenes eljárást várja, amelyet a 1402-IX. számú törvénynek megfelelően a kormánynak kell a jogszabály hatálybalépésétől számított egy hónapon belül előírnia.
A helyzet bonyolítja az a tény, hogy Csehország és Szlovákia sem akarja kiiktatni a nyilvántartásból az autókat, ha azok nincsenek az ország területén. Az ukránok pedig nem vihetik vissza ezeket a járműveket, mert automatikusan elveszítik a kedvezményes vámkezelés lehetőségét.
„Vagyis az embereknek azt mondják, hogy vonják ki a nyilvántartásból és vámkezeljék. De hogy a regisztráció országában kivonják a forgalomból, ahhoz be kell vinni az autót az országba. Viszont ha megteszi – kikerül a kedvezményes vámkezeléstörvénye alól. Ezért várunk a pontosításokra” – mondta Kazacsuk.
Bulgáriát illetően kevésbé kritikus a helyzet. De nem problémamentes: az ottani nyilvántartási bázis nem elérhető, csak belső használatra szánták. Kehetetlen kideríteni, hogy kikerült-e az autó az adatbázisból vagy sem. Ha az autót, mint import terméket hozzák be, akkor a tranzit rendszámból a vámos arra következtet, hogy az autót kivonták a forgalomból.
Jelenleg az egyetlen lehetséges megoldás – ukrán vámhatóság nevében benyújtani a kérelmet Bulgáriának annak érdekében, hogy hivatalos válasz érkezzen. De amíg megjön a válasz, eltelhet egy-két hónap is. Ha már elkezdődött a kedvezményes vámkezelés folyamata, meg kell várni a választ. És addig a járműnek a vámterminál területén kell lennie.
Az ügyvéd kifejtette, hogy a vámfelügyelők nem érdekeltek ezen autók tárolásában, ezért Bulgáriától várják az értelmező dokumentumot.