Szerda délelőtt óta róhatják le kegyeletüket a hívek a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa ravatalánál a római Szent Péter-bazilikában. Miközben a látogatók azért érkeztek, hogy gyászoljanak és imádkozzanak, sokan a lehetőséget inkább szelfik készítésére használták, ami nemcsak a Vatikánban, hanem világszerte heves felháborodást váltott ki.
A római Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa ravatalánál szerdától a hívek a hagyományos szertartások szerint elmélyült csendben és imádságban róhatják le kegyeletüket, ám sokan a pápa koporsójánál szelfit készítenek. A nyitott koporsó előtt készített szelfik a világ több pontján is komoly vitákat váltottak ki, és sokan tiszteletlenségnek tartják ezt a viselkedést – írja a Newsweek.
Az utolsó pápa, aki haláláig töltötte be a hivatalát, II. János Pál volt, aki 2005-ben hunyt el. Akkoriban még csak épphogy elkezdtek elterjedni az okostelefonok, manapság már mindenki használja ezeket a 2010 óta megjelent készülékeket, így a szelfizést is. A Ferenc pápa koporsójánál készített szelfik jól tükrözik a kétezer éves vallási intézmény és a modern társadalom közötti feszültséget.
Bár Ferenc pápát sokan a modernitás képviselőjeként tartották számon, sok gyászoló azonban úgy véli, hogy halálát nem szabad ugyanilyen módon „modernizálni” – különösen az okostelefonok kameráival.
A gyászolók között egyesek arról számoltak be, hogy nyolc órán keresztül álltak sorban, hogy elmondhassák imájukat Ferenc pápa ravatalánál, ám sokuknak ez a szent pillanat a folyamatos fényképezés miatt megszakadt.
Egyesek szerint viszont a szelfik nemcsak a gyász megszakításaként értelmezhetők, hanem egyfajta életünneplésként is. Szerintük Ferenc pápa munkássága és öröksége nemcsak a halál, hanem az élet ünneplése is, és a fotók elkészítése annak a jele, hogy a pápa öröksége tovább él a hívek szívében.
Lengyelországban érvénybe lépett a nemzetbiztonsági szempontból stratégiai jelentőségű objektumok és helyek fényképezésének és filmezésének tilalma, számolt be az Onet.pl.
Lengyelországban mintegy 25 000 objektumra vonatkozik a tilalom, többek között a tengeri kikötőkre, gázterminálokra, alagutakra, hidakra, erőművekre, katonai bázisokra, valamint a katonai felszerelések és lőszerek gyártásának, javításának és tárolásának helyeire vonatkozik.
Ezeket az objektumokat piros-fehér jelzéssel jelölik meg „Fényképezni tilos” felirattal.
A szabályok be nem tartása 5000 zlotytól 20 000 zlotyig terjedő pénzbírsággal és 5-30 napos letartóztatással, valamint a forgatáshoz használt eszköz elkobzásával sújtható.
Wiesław Kukula, a Lengyel Fegyveres Erők vezérkari főnöke kifejtette: a korlátozásokat azért vezették be, mert az országban megnőtt a kritikus infrastruktúrákkal kapcsolatos bizalmas információk megszerzésére irányuló kísérletek száma.
„Ezek olyan szokások és törvények, amelyek sok országban érvényesek. Valójában elősegítik az ellenálló képességünket, infrastruktúránk ellenálló képességét, fegyveres erőink ellenálló képességét, és megnehezítik egy potenciális ellenfél tevékenységét, aki veszélyeztetheti biztonságunkat”, jelentette ki a tábornok.
2500 meztelen ember vett részt egy fotózáson Ausztrália tengerpartján, hogy így figyelmeztessenek a bőrrák veszélyeire.
A Reuters információi szerint körülbelül 2500 ember vetkőzött meztelenre szombaton a sydney-i Bondi Beachen, ahol egy amerikai fotóművész, Spencer Tunick készített róluk fotókat. A képeken hátulról láthatóak a jelentkezők, akik egy olyan projekt részesévé váltak, ami a bőrrákra igyekszik felhívni a figyelmet. Tunick már nem először csinált ilyet, mivel arról ismert, hogy a világ különböző nevezetességeinél készít hasonló fotósorozatokat, miközben megafon segítségével ad iránymutatást a résztvevőknek arról, éppen milyen pózban kell állniuk.
A fotóművész egy jótékonysági szervezettel együttműködve kezdte el a projektet egy nemes cél érdekében. A melanómára, vagyis a bőrrákra szeretnék felhívni a figyelmet, ami Ausztráliában például a rák negyedik leggyakoribb típusa. A becslések szerint csak idén 17 756 új bőrrákos esetet diagnosztizáltak az országban.
„Lehetőségünk van arra, hogy felhívjuk a figyelmet a bőrvizsgálatokra, és megtiszteltetés a számomra, hogy idejöhetek és megmutathatom a művészetemet, illetve dicsőíthetem az emberi testet és a védelmét” – fejtette ki Tunick, aki legutóbb 2010-ben csinált ilyen fotózást Sydney-ben, amelyen 5200 ausztrál pózolt meztelenül a sydney-i operaháznál.
#Mildura and surrounds were treated to a spectacular sight tonight when a red light appeared in the sky. Was it aliens? An aurora? No, it appears to have been the hydroponic lights from a medicinal cannabis farm reflecting off cloud which is somehow the most Mildura answer ever. pic.twitter.com/Wfy63tRrng
FAR FROM HOME: Cowell farmer Ty Kayden found a BABY SEAL in his wheat crop this morning. The crop is about 3km’s from the ocean! Hear about it soon on the Country Hour @ABCRural@abcadelaide@abcnewspic.twitter.com/QyWhN2Di2y
Check out the white platypus we found living with our endangered freshwater turtles! Rare white platypus spotted near Armidale - Australian Geographic https://t.co/IAzwWV9lpp
Check out the white platypus we found living with our endangered freshwater turtles! Rare white platypus spotted near Armidale - Australian Geographic https://t.co/IAzwWV9lpp
Australia has just sweltered through its hottest 12 months on record, a weather official said Thursday, a period of drenching floods, tropical cyclones and mass coral bleaching. https://t.co/ikmC4SRSk5pic.twitter.com/cF7n8zv1R9
Nem kell többet rettegni attól, hogy valaki bejelöl egy fényképen valamelyik közösségi oldalon. Ha lazán és magabiztosan pózolsz, akkor biztos, hogy minden fotón remekül fogsz majd mutatni. Mondjuk, mire érdemes figyelni!
Emeld meg a nyelved!
Furcsa trükknek tűnhet, de állítólag profi modellek is esküsznek rá: ha gyakran bosszankodsz amiatt, hogy a mosolygós képeiden az állad alatt extra kis húspárnák jelennek meg, akkor ez a legjobb módszer a toka elkerülésére.
Amikor mosolyra húzod az ajkaidat, nyomd fel a nyelvedet a szájpadlásodhoz. Az izom felnyomása megnyújtja a nyakat és az állkapocs vonalát, így elkerülhető az extra redő kialakulása. A bennfentesek szerint Heidi Klum és Renee Zellweger is ezt a módszert használja.
Szegd előre az álladat!
Különösen azokra lehet igaz, akik zavarba jönnek, amikor fényképezik őket, hogy öntudatlanul is kissé lefelé billentenek a fejükkel. Ez azonban a lehető legrosszabb, amit tehetsz, mert előnytelenek lesznek az árnyékok, és még akkor is úgy tűnhet, hogy tokád van, ha nincs is.
Az arcod sokkal nyitottabbá, barátságosabbá és vékonyabbá válik, ha egy egészen picit előre tolod az álladat. A vállaid maradjanak lazák és mozdulatlanok, csak a fejedet mozdítsd előre éppen egy picikét. Lehet, hogy elsőre furának tűnik a mozdulat, de a néhány milliméter óriási különbséget jelent majd a képeken.
Ne fordulj el a kamerától!
Az oldal irányból készült képek természetesnek hatnak és kedves benyomást keltenek, de nem érdemes a válladat mutatni a kamerának.
Sokkal jobb összhatást érhetsz el, ha körülbelül 45 fokban elfordulsz, majd anélkül, hogy a lábfejeidet mozdítanád, csak a felső testeddel, csípőből fordulsz vissza a kamera felé. Így a felső tested sokkal arányosabbnak fog tűnni és egészében is vonzóbb, barátságosabb benyomást keltesz, mintha csak az egyik vállad és a karod látszana a képen.
Keresztbe a lábakat!
Ha teljes alakos kép készül rólad, például mert a szettedet szeretnéd megmutatni, tedd egymás előtt keresztbe a lábaidat, kicsit úgy, mintha lépni készülnél.
Ettől az egész testtartásod természetesebb lesz, a csípőd karcsúbbnak, a lábaid pedig hosszabbnak fognak tűnni. A trükk akkor is működik, ha ülve fényképeznek: egyenesítsd ki a felsőtested, a bokáidat tedd keresztbe, az egyik kezedet pedig tedd a térdedre, és máris jobban mutatsz majd a fotón!
Mozdulj!
Hacsak nem egy gyors fotó erejéig kapnak el, hanem valami céllal próbáltok meg egy jó fotót készíteni rólad például a blogodra vagy a profilodhoz, akkor vigyázz, hogy ne merevedj bele egy pózba sem! Nem biztos, hogy elsőre minden tökéletes lesz a képen, de minél tovább tartod ki a pózt és a mosolyt, annál inkább természetellenes hatást kelt majd.
Próbáld ki, hogy a kamera felé fordulsz, vagy lefelé nézel, majd megemeled a fejedet és a kamerába nézel, fotósodat pedig kérd meg, hogy ebben a pillanatban készítse el a képet, így az sokkal természetesebb hatást fog kelteni.