Róma szívében található a világ egyetlen olyan magántulajdonban lévő palotája, aminek belsejét Caravaggio falfestménye díszíti. Az értékes építményt most elárverezik. A Villa Ludovisit örökösödési vita miatt adják el.
Claudio Strinati művészettörténész magyarázza, hogy Caravaggio minden festményét vásznon készítette, ez az egyetlen műve ismert falképként. A mennyezetet az égbolt ábrázolásával igyekezett áttörni. A görög mitológiából ismert alakokat ábrázol: az ég, a tenger és a föld felett uralkodó isteneket: Jupitert, Neptunuszt és Plútót festette meg.
Caravaggio 1597-ben készült remekműve a palota nélkül, önmagában is 310 millió euróra becsülik értékét.
Rita Boncompagni-Ludovisi hercegnő 18 éve él a római villában. Reméli, hogy az épület a köz javát szolgálja majd a jövőben, hiszen az itáliai kultúra része. Kérdés, lesz-e rá pénze az államnak.
Rita hercegnő texasi lányként házasodott a legősibb itáliai arisztokrata családok egyikébe, a Boncompagni-Ludovisi nemzedékeit a XIV. század óta jegyzi a történelem.
[type] => post [excerpt] => Róma szívében található a világ egyetlen olyan magántulajdonban lévő palotája, aminek belsejét Caravaggio falfestménye díszíti. Az értékes építményt most elárverezik. A Villa Ludovisit örökösödési vita miatt adják el. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1638728700 [modified] => 1638658644 ) [title] => Eladó Caravaggio egyetlen freskója – de csak palotával együtt [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=81741&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 81741 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 81742 [image] => Array ( [id] => 81742 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/caravaggio-fresko.jpg [original_lng] => 67238 [original_w] => 1000 [original_h] => 563 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/caravaggio-fresko-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/caravaggio-fresko-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/caravaggio-fresko-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/caravaggio-fresko.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/caravaggio-fresko.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/caravaggio-fresko.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/caravaggio-fresko.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1638651447:5 [_oembed_1aad0e21de0ac885c81ca2bb856d9ca9] => [_oembed_time_1aad0e21de0ac885c81ca2bb856d9ca9] => 1638651189 [_thumbnail_id] => 81742 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2674 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c61f9b9906d9401dfaf4c1dc0d34e5cd] =>
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
Confiscato a Torino il «Ritratto di Gentiluomo con berretto nero»: era scomparso dal 2004 e portato in Svizzera. I carabinieri l'hanno rintracciato in un laboratorio dov' era arrivato con un corriere: vale 7 milioni di euro pic.twitter.com/Uc9GBhrqWx
Longest single-volume book in the world goes on sale – and is impossible to read The 21,450-page volume of manga series One Piece is physically unreadable, to highlight how comics now exist as commodities. Priced at €1,900 (£1,640)
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Évtizedekkel ezelőtt ellopott ókori freskók kerültek vissza a Pompeji régészeti parkba – közölte az olasz rendőrség – olvasható az Origo cikkében.
Az olasz rendőrség műkincsekre szakosodott egysége tavaly talált rá és foglalta le a freskókat a régészeti leletek nemzetközi kereskedelmére irányuló szélesebb körű nyomozás részeként.
A hat freskó közül hármat – az egyik egy angyalkát, a másik egy női táncost, a harmadik egy női fejet ábrázol –, a Pompeji fő ásatási helyszíntől néhány kilométerre lévő ókori római város, Stabiae két villájának romos falairól lopták el még az 1970-es években, majd kicsempészték őket Olaszországból és az Egyesült Államokban, Svájcban, valamint Nagy-Britanniában élő gyűjtőkhöz kerültek.
Az olasz rendőrség műkincsekre szakosodott egysége tavaly talált rá és foglalta le a freskókat a régészeti leletek nemzetközi kereskedelmére irányuló szélesebb körű nyomozás részeként.
A másik három freskót 2012-ben foglalta le a rendőrség egy illegális ásatáson a Pompeji közelében lévő Civita Giulianában, mielőtt a tolvajoknak lehetőségük lett volna meglógni a leletekkel.
Ugyanezen a helyszínen, amely azóta az illetékes hatóság felügyelete alá került, a régészek tavaly megtalálták a Vezúv 79-es kitörésekor meghalt két ember – feltehetőleg egy fiatal rabszolga és idősebb mestere – maradványait.
Pompeji lakóinak annak idején esélyük sem volt a menekülésre. A természeti katasztrófában meghalt csaknem kétezer ember többsége megfulladt az otthonában vagy a város közterein. A szakemberek szerint a gázok, a hamu és a vulkáni részecskék 10-20 perc alatt boríthatták be a várost.
Ma Pompeji Olaszország második leglátogatottabb régészeti helyszíne a római Colosseum után.