A tanulókkal a diáknapon órákat akartak hallgattatni az abortuszról és a gender elméletről, de az igazgató ezt nem engedélyezte, ezért támadták.
A római Giulio Cesare gimnázium igazgatója a gimnázium hallgatói csoportjával és az alternatív tanítás néhány javaslatával ment szembe, amikor elutasította a diákhéten, hogy egy szélsőbaloldali hallgatói csoport az abortuszról és a gender elméletről tartson előadást.
„Az igazgató ultrakonzervatív, homofób és szélsőjobboldali”, mondta a hallgatói csoport szóvivője.
A diákhét előestéjén Paola Senesi igazgatót felkérte a Zero Alibi nevű csoport, hogy vizsgálja meg három javaslatukat a közelgő órákkal kapcsolatban az abortuszról és a nemi identitásról. Először az volt a kérés, hogy ne csak a társadalmi-egészségügyi dimenzióra koncentrálhassanak, hanem egyéb alapvető szempontokra is.
A nemek vonatkozásában az igazgató azonban felidézte, hogy az iskolákra vonatkozó törvény tiltja a nemi ideológiák terjesztését az iskolában, a családok írásos beleegyezése nélkül. A csoport diákjai és néhány tanár ezért megtámadták az igazgatót.
Bármennyire is legitim volt az intézményvezető beavatkozása a diákhét óráiba, az igazgatót számos támadás érte, nyilvánosan meghurcolták, akik egyetértenek a szélsőbaloldal és a genderlobbi téziseivel.
A támadások után, Paola Senesit támogatásáról biztosította néhány családi egyesület, később pedig a szülők egy csoportja is az igazgatónő védelmére kelt. A szülők egyöntetűen az ideológiai és a politikai befolyásolással, illetve érzékenyítéssel szembeni elutasításukat fejezték ki.
I'm finally done with my latest project: An isometric room style reconstruction of the so-called "Thermopolium of Regio V" recently uncovered at @pompeii_sites. This will be a thread about my reconstruction and the research behind it! pic.twitter.com/0aID9CANlz
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
Confiscato a Torino il «Ritratto di Gentiluomo con berretto nero»: era scomparso dal 2004 e portato in Svizzera. I carabinieri l'hanno rintracciato in un laboratorio dov' era arrivato con un corriere: vale 7 milioni di euro pic.twitter.com/Uc9GBhrqWx
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
Száműzné a családra nevelést az iskolából és gendersemleges (nemsemleges) oktatást vezetne be Hanna Novoszad oktatási miniszter, de szerinte ehhez még nem elég fejlett az ukrán társadalom – olvasható a tárcavezető Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott, hétfőn megjelent nagyinterjújában.
A miniszter hangsúlyozta, mindent el fog követni annak érdekében, hogy az ukrán iskola gendersemleges hely legyen, de nem tudja, ezt mikorra tudja elérni, mert szerinte az ukrán társadalom elmaradott. Kiemelte, nem lehet vita tárgya, hogy az iskolában nincs helye semmiféle archaikus sztereotípiáknak és a múlt században gyökerező elképzeléseknek, amelyek szerinte máig szerepet játszanak az ukrán társadalomban.
Novoszad kilátásba helyezte, egyértelműen támogatni fogja a gendersemleges nevelést. Mint emlékeztetett, miniszteri tevékenységét a család alapjai tantárgy elleni fellépéssel kezdte, mert nem nézi jó szemmel, hogy a gyermekekre ósdi dogmákat kényszerítenek.