Az orosz–ukrán háború kezdete óta mintegy ötven ukrán gyerekről gondoskodtak a vatikáni gyermekkórházban.
Ferenc pápa március 19-én, szombaton a római Bambino Gesù kórházban tett látogatást. A Szentatya a Vatikán által fenntartott gyermekkórházban találkozott az ott ápolás alatt álló ukrajnai menekült gyerekekkel és hozzátartozóikkal – tájékoztatta a sajtót Matteo Bruni, a Szentszék sajtószolgálatának igazgatója.
Az orosz invázió következtében számos beteg gyermek kezelésé szakadt meg Ukrajnában. Közülük tizenkilenc részesül ellátásban a Bambino Gesù kórház Róma közelében, Palidoróban található épületében.
A háború miatt közel ötven gyermek érkezett a pápai kórházba, akik különféle betegségekben szenvednek és onkológiai, valamint neurológiai ellátásban részesülnek.
Ferenc pápa a délután folyamán valamennyi kisgyermeket meglátogatta, majd visszatért a Vatikánba – zárult a szentszéki közlemény.
Ferenc pápa a háború kitörését követően, az Angelus elimádkozása után hangsúlyozta: „Aki háborút indít, aki háborút provokál, az elfelejti az emberiséget. Nem az emberekből indul ki, nem az emberek konkrét életét nézi, hanem a részérdekeket, a hatalmi érdekeket helyezi mindenek elé. A fegyverek ördögi és perverz logikáját követi, amely a legtávolabb áll Isten akaratától. És eltávolodik a hétköznapi emberektől, akik békét akarnak, és akik minden konfliktusban az igazi áldozatok, akik a saját bőrükkel fizetnek a háború ostobaságaiért.
Az idősekre gondolok, azokra, akik most menedéket keresnek, a gyermekeikkel menekülő anyákra… Testvéreink és nővéreink ők, akik számára sürgősen humanitárius folyosókat kell nyitni, és akiket be kell fogadni!”
The news coming out of Ukraine is very worrying. I entrust to the intercession of the Virgin Mary, and to the conscience of political leaders, every effort on behalf of peace. #PrayTogether
Vier ukrainische Familien, die vor dem Krieg in ihrem Land nach Irland geflohen sind, haben in Ballindooley Castle - einer Burg aus dem Mittelalter - ein neues Zuhause gefunden. pic.twitter.com/C9puSBUO4V
Только что я встретился с Папой Римским в Ватикане.
Вместе с Катей Прокопенко, женой командира защитников Мариуполя на Азовстали, и Юлей Федосюк, женой другого бойца, мы встретились с Папой, чтобы просить его участвовать в судьбе защитников Азовстали pic.twitter.com/RKYvHy8Et9
Talked to @Pontifex_it. Briefed him on RF aggression against ??, its horrible crimes. Grateful to the pontiff for his prayers for ??. Our people need support of world spiritual leaders who should convey to the world the truth about acts of horror committed by the aggressor in ??.
Today’s speech ofPope was disappointing& made me think about many things: can’t speak inSame categories aboutАggressor &Victim, Rapist and Raped; howPossible To Mention 1of ideologists of??ImperialismAs innocent victim?She wasKilledBy russiansAsSacredVictim &isNowOn Shield ofWar pic.twitter.com/GvvM7zJDCa
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera