Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szakértői jelentése szerint „világosan látszik”, hogy az oroszok Ukrajnában megsértették a nemzetközi humanitárius jogokat. A jelentés olyan eseteket részletezett, amely az EBESZ szerint háborús bűnnek is minősülhet.
A jelentésben azt írják, „hiteles bizonyítékokat találtak arra utalóan, hogy még a legalapvetőbb emberi jogok (élethez való jog, a kínzás és megalázó bánásmód tilalma)” megsértését is elkövette az orosz fél. A 110 oldalas jelentés célzott gyilkosságokról, kínzásokról, elhurcolásokról is ír, több helyen fényképekkel igazolva az eseteket. Mint írják, az orosz erők bizonyítottan visszaéltek a Vöröskereszt emblémájának, ukrán egyenruháknak, zászlóknak a használatával, illetve még az EBESZ szimbólumait is használták előnyök megszerzésére.
A jelentés kitér egy ukrán tolmács esetére is, akit kilenc napig tartottak fogságban egy jeges pincében, ahol többször megverték vasrúddal, illetve elektromos árammal kínozták és éheztették, majd egy színlelt kivégzést rendeztek meg neki. A jelentés a háború kezdetétől az április 1-ig terjedő incidensek vizsgálata után számolt be több, erősen gyanúsan háborús bűnnek tekinthető esetről: a jelentés nem foglalja magában például a bucsai mészárlást vagy a kramatorszki vasútállomás bombázását.
A jelentés azt is megjegyzi, hogy ukrán és orosz oldalról is történtek jogsértések, azonban hozzáteszi, hogy „az Oroszország által elkövetett jogsértések jellegüket és mértéküket tekintve is sokkal nagyobbak”.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szakértői jelentése szerint „világosan látszik”, hogy az oroszok Ukrajnában megsértették a nemzetközi humanitárius jogokat. A jelentés olyan eseteket részletezett, amely az EBESZ szerint háborús bű... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1649944320 [modified] => 1649935675 ) [title] => EBESZ: Az oroszok bizonyítottan megsértették az emberi jogokat [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=98699&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 98699 [uk] => 98691 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 98692 [image] => Array ( [id] => 98692 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1.jpg [original_lng] => 96374 [original_w] => 1200 [original_h] => 650 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1-300x163.jpg [width] => 300 [height] => 163 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1-768x416.jpg [width] => 768 [height] => 416 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1-1024x555.jpg [width] => 1024 [height] => 555 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1.jpg [width] => 1200 [height] => 650 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1.jpg [width] => 1200 [height] => 650 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1.jpg [width] => 1200 [height] => 650 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1649924876:12 [_thumbnail_id] => 98692 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3375 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_49c48b62b51476e234d8dc014b4d887b] => {{unknown}} [_oembed_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => [_oembed_time_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => 1653385764 [_oembed_7eedcefdb22fa6ef05a0e5b6585f488b] =>
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L