Gérald Darmanin francia belügyminiszter arra kérte csütörtökön a prefektusokat, hogy vezényeljenek biztonsági erőket minden katolikus és protestáns templom elé a hétvégi húsvéti ünnepek idejére.
A terrorfenyegetettség nagyon magas szintje és a nemzetközi feszültségek – a gázai háború és a moszkvai merénylet – megköveteli a rendkívüli óvatosság fenntartását a húsvéti ünnepek idején – idézte az AFP francia hírügynökség a prefektusnak küldött belső miniszteri feljegyzést. Mint általában a vallási ünnepek alkalmával, a miniszter arra kérte a közigazgatási vezetőket, hogy mozgósítsák a rendfenntartó erőket annak érdekében, hogy biztonsági tanácsokkal lássák el a helyi vallási hatóságokat. Fontos hangsúlyozni a belépők vizuális ellenőrzését a gyanús személyek kiszűrésére, illetve külön figyelmet kell fordítani a gyülekezési vagy vallási helyek közelében parkoló járművekre – írta Gérald Darmanin. A miniszter egy kézzel írott feljegyzéssel kiegészítette az utasítást azzal, hogy szervezzék meg a rendfenntartó erők fizikai jelenlétét minden templom előtt, különösen a pénteki és a hétvégi istentiszteletek idején. A miniszter ezt az utasítást a prefektusoknak személyesen elküldött SMS üzenetben is megerősítette.
Az év eleje óta két merénylettervet hiúsítottak meg Franciaországban. Az egyik egy katolikus vallási épület elleni erőszakos akció terve volt egyértelműen dzsihadista ideológiával – közölte a nemzeti terrorizmusellenes ügyészség. Az ügy gyanúsítottja, egy 62 éves férfi ellen március 8-án vádat emeltek és előzetes letartóztatásba helyezték.
Gabriel Attal francia miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy a legmagasabb szintre emeli Franciaországban a biztonsági készültséget az orosz főváros melletti Krasznogorszkban péntek este elkövetett merényletet követően, amelyet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalt magára. A legmagasabb biztonsági készültséget általában akkor vezeti be határozott időre a kormány, amikor közvetlen a merényletveszély, vagy már megtörtént a támadás. A rendkívüli terrorkészültség a kulcsfontosságú infrastruktúrák, közintézmények és nagyobb rendezvények fokozott védelmét, valamint a lakosság figyelmeztetését, tájékoztatását foglalja magában.
84 % des Français redoutent que les problèmes d’insécurité rencontrés par les touristes détériorent aux yeux du monde l’image de l’Hexagone et de sa capitale. → https://t.co/4VADmlrz76pic.twitter.com/gh2UJlvhst
Le CIO utilise l'IA aux JO de Paris 2024 pour améliorer l'expérience des fans, la sécurité et le bien-être des athlètes. Intel et des outils touristiques intelligents seront déployés. #Paris2024#IA 👉https://t.co/eGyBDXJo0U
Több mint 20 000 rendőr és 7 000 katasztrófavédő vesz részt húsvétkor a közrend biztosításában – jelentette be pénteken Ivan Vihivszkij, a Nemzeti Rendőrség megbízott vezetője, adta hírül az rbc.ua hírportál az országos rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a megbízott országos rendőrparancsnok közölte, hogy csaknem 13 ezer templomban tartanak majd ünnepi szertartást az ortodox húsvétkor. „Fő feladatunk a közbiztonság és a közrend biztosítása, figyelembe véve a terrorfenyegetettséget, valamint az ellenség esetleges provokációit. Ezért a rendfenntartás biztosításában csaknem 20 ezer rendfenntartó, köztük több mint 17 ezer rendőr vesz majd részt” – mondta el Ivan Vihivszkij.
A Nemzeti Rendőrség tájékoztatása szerint az említett intézkedéseken kívül tűzszerészek és kutyás szakértők dolgoznak majd az egyházi épületek közelében, ellenőrzik a templomokat és a környéket, hogy vannak-e ott robbanásveszélyes tárgyak.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Ferenc pápa kéthetes tűzszünetet kihirdetését javasolta az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a katolikus és ortodox húsvét és nagyhét ünneplésének idejére – közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke pénteken a katolikus egyházfővel folytatott személyes beszélgetésre hivatkozva.
„Jövő héten lesz a katolikus húsvéthét, majd ortodox húsvéthét következik. A pápa most közölte velem, hogy ennek tiszteletére azt javasolja: az ukrajnai különleges hadművelet területén két hétre álljon le minden katonai cselekmény a katolikus és az ortodox húsvét hetére. Vagyis vasárnaptól kezdve két héten át ne legyenek támadások, mindenki hagyja abba az egymásra való lövöldözést, és hirdessenek fegyverszünetet” – mondta Szevasztyjanov.
A katolikus egyház idén vasárnap, április 9-én, míg az ortodox keresztények egy héttel később, április 16-án ünneplik a húsvétot.
Szevasztyjanov korábban azt állította, hogy a katolikus egyházfő kész közvetíteni mind az ukrajnai konfliktus, mind pedig a kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostor ügyének rendezése ügyében.
A kolostor sorsa körül kiéleződött a feszültség, miután az ukrán vezetés felszólította a Moszkva és követői által kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyházat (UPC), hogy szerzetesei hagyják el a keleti szláv kereszténység legfontosabb központjának tekintett épületegyüttest, vagy pártoljanak át a rivális, a kijevi vezetés támogatásával létrehozott Ukrajnai Ortodox Egyházhoz (PCU).
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera