A Beregi Református Egyházmegye és a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet harmadik éve közösen szervezi meg a konfirmandus és ifjúsági találkozót, melyre az Ungi- és a Máramaros-Ugocsai Református Egyházmegye fiataljait is meghívják. Az őszi alkalomra negyven gyülekezetből, több mint 350-en érkeztek a Nagyberegi Református Líceumba, hogy együtt dicsőítsék az Urat, az ige közelében legyenek és egymás hite által is erősítsék a közösséget Hogyan szolgálhatunk fiatalként?- ezt a témakört járta körül Sóhajda Levente meghívott előadó, a Göncruszkai Református Gyülekezet lelkipásztora. A nagyberegi református templomban a Sófár együttes és a KRISZ Band vezetésével szinte egész nap zengett a dicsőítő ének.
A Beregi Református Egyházmegye és a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet harmadik éve közösen szervezi meg a konfirmandus és ifjúsági találkozót, melyre legutóbb az Ungi- és a Máramaros-Ugocsai Református Egyházmegye fiataljait is meghívják. Az őszi alkalomra negyven gyülekezetből, több mint 350-en érkeztek a Nagyberegi Református Líceumba, hogy együtt dicsőítsék az Urat, az ige közelben legyenek és egymás hite által is erősítsék a közösséget.
A Beregi Református Egyházmegye és a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet harmadik éve közösen szervezi meg a konfirmandus és ifjúsági találkozót, melyre legutóbb az Ungi- és a Máramaros-Ugocsai Református Egyházmegye fiataljait is meghívják. Az őszi alkalomra negyven gyülekezetből, több mint 350-en érkeztek a Nagyberegi Református Líceumba, hogy együtt dicsőítsék az Urat, az ige közelben legyenek és egymás hite által is erősítsék a közösséget.
Keressétek az igazságot, változtassatok életmódot, építsetek emberségesebb világot – mondta XIV. Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozó fiataljainak, akikkel a római Tor Vergata mezején találkozott a szombat esti virrasztáson.
A pápa helikopterrel érkezett Tor Vergatába, és a fiatalok között pápamobillal bejárta a hatalmas területet a színpadszerű szabadtéri oltárig, amely mögött nagy méretű kereszt magasodott.
XIV. Leó az oltárhoz vezető utolsó szakaszt gyalog tette meg, kezében a Jubileumi Ifjúsági Találkozó keresztjével, ugyanazzal, amelyet II. János Pál pápa adott át a fiataloknak a 2000-es szent évben. XIV. Leót a különböző földrészeket képviselő kétszáz fiatal kísérte az oltárig.
XIV. Leó a fiatalok három, a pápának előre átadott kérdésére válaszolt. A spanyol nyelvű kérdés azt tudakolta, hogy a technológia és a könnyű kapcsolatteremtés illúziója uralta világban miként lehet elkerülni a magányt, és igazi barátságra szert tenni. A pápa rendkívülinek nevezte a digitális eszközöket, amelyek azonban „kétértelműekké” válnak, ha kereskedelmi vagy más érdekekre használják őket.
Az Ágoston-rendi XIV. Leó pápa Szent Ágostont említette példaként, aki viharos ifjúkora ellenére „nem elégedett meg, és nem hallgattatta el szíve kiáltását”.
A második, olasz kérdés a mai fiatalokat övező bizonytalanságra vonatkozott, és azt firtatta, miként lehet bátorságra találni a döntések meghozatalához. A pápa úgy válaszolt, az élet próbái tanítanak meg a döntések meghozatalára, bátorságot pedig Istenből meríthetünk.
A harmadik, angol kérdés szerint korunk ifjúságát felületesnek és gondtalannak tartják, miközben a fiatalok nem tudják, miként lehetnek bizonyosak Isten jelenlétében a nehézségek közepette.
„Keressétek az igazságot, változtassatok életmódot, építsetek emberségesebb világot” – válaszolta XIV. Leó. Arra kérte a fiatalokat, szolgálják a szegényeket, imádják az oltáriszentséget, tanuljanak, dolgozzanak és szeressenek Jézus tanítása szerint.
A Jubileumi Ifjúsági Találkozó záróeseménye szombat délután kezdődött az olasz főváros délkeleti peremén található Tor Vergata mezején, ahol a pápa az esti órákban csatlakozott a fiatalokhoz.
A több mint egymilliósra becsült tömeget a világ több mint száznegyven országából érkezett fiatalok alkotják. Közöttük van több mint kétezer magyar, akik külön szektort foglalnak el.
A százötven hektáros területen rendkívüli biztonsági készültség van érvényben: hatósági közlés szerint százharminc térkamera segít kiszűrni az esetleges veszélyeket. Tízezer rendőr, csendőr felügyeli a biztonságot. Szombaton a tűző napon egy tucatnyi fiatal lett rosszul, nekik a vöröskereszt és a polgári védelem nyújtott segítséget.
A fiatalok tömege Tor Vergatában tölti az éjszakát szabadtéren.
XIV. Leó pápa vasárnap reggeli záró misén nagy dolgok véghezvitelére, a szentség elérésére szólította fel a fiatalokat.
A szabadtéri oltárnál mondott beszédében XIV. Leó pápa kijelentette, hogy életünk teljességét nem a birtoklás adja, hanem a befogadás és a megosztás öröme.
„Vásárolni, halmozni, fogyasztani nem elegendő. Szükségünk van arra, hogy felemeljük tekintetünket (…) kedves fiatalok, reményünk Jézus” – mondta a pápa. Hozzátette: „törekedjetek nagy dolgokra, a szentségre, akárhol is legyetek. Ne elégedjetek meg kevesebbel. Így fogjátok látni nap mint nap, önmagatokban és körülöttetek, az Evangélium fényének növekedését”.
A Jubileumi Ifjúsági Találkozóról hazatérő fiatalokat Szűz Mária oltalmába ajánlotta, és arra kérte a huszonéveseket, akivel csak találkoznak a világban, „fertőzzék meg” lelkesedésükkel és hitük tanúsításával.
Több mint félmillió fiatal részvételével zajlik a jubileumi ifjúsági találkozó Rómában a katolikus egyház által meghirdetett szentév keretében. A programsorozat kedd esti eseményén kétszázezren (köztük 1500 magyar) gyűltek össze a Szent Péter téren és környékén, hogy szentmisét ünnepeljenek és találkozzanak XIV. Leó pápával.
„Békét akarunk a világban!” – hangzott úgy kétszázezer fiatal kiáltása a minap Rómában. A jubileumi szentév keretében ezekben a napokban zajló ifjúsági zarándoklat (amelyre a világ 146 országából több mint félmillió fiatal érkezett, köztük mintegy 1500 magyar) nyitó alkalmán a tömeg XIV. Leó pápa felhívását ismételte meg, hangot adva azoknak is, akiknek szavát a földgolyó számos pontján fegyverek fülsiketítő zaja nyomja el.
Békét akarunk a világban. Békét a frontokon, a hátországokban, békét a diplomáciában, de békét a társadalmainkban, békét a családban, békét az anyaméhben is.
Számos hely, ahol ma fenyegetés éri közös békénket, hol ideológiai nyomásra, hol hatalmi, gazdasági érdekek erőfeszítései miatt. Olyan békét, amely az ember méltóságából és az élet szentségéből indul ki, s amely ezért felülír minden gonosz szándékot. Igazi békét; fegyvertelent, maradandót.
Békét akarunk a világban. XIV. Leó pápa pontifikátusának központi gondolata ez, már megválasztását követően, a Szent Péter-bazilika loggiájáról elmondott rövid beszédében is a feltámadt Krisztus békeköszöntésével fordult Róma népéhez és az emberiség nagy családjához. Azóta is fáradhatatlanul hangot ad a béke iránti vágynak, amely egyetemes értékünk, nemzeti, vallási, de bármilyen egyéb hovatartozásunktól függetlenül is. Annak a vágynak, amelynek kiindulópontként kell(ene) szolgálnia a nemzetközi és nemzeti kapcsolatokban egyaránt, közösségek és egyének között ugyanúgy.
A szentatya a fiatalokhoz intézett, rögtönzött beszédében most is Jézust idézte: „Ti vagytok a föld sója, a világ világossága.” Majd így folytatta: „Ma a hangotok, a lelkesedésetek, a kiáltásaitok mind Jézus Krisztusért szólnak, és a világ végén is hallani fogják őket!”
Beleképzelem magam a Szent Péter tér atmoszférájába, ahogy Krisztus földi helytartója kimondja a remény üzenetét, majd kétszázezer fiatal, a jövő nagykövetei és letéteményesei, az emberiség reményei visszhangozzák azt. Még innen, a távolból is megrendítő, csodálatos érzés. De a pillanatnyi eufórián, az emelkedett hangulaton, a hely és az alkalom ihletettségén túl is elemi erővel bíró üzenet. Az Örök Városból hamarosan bő félmillió fiatal indul haza a világ (szó szerint) minden tájára, megerősödve a hitben, a reményben és a szeretetben, és hordozva a béke iránti szenvedélyes vágyat, átadva mindezeket saját környezetükben, és megerősítve sokakat abban, hogy igenis lehetséges a béke Ukrajnától a Közel-Keleten és Afrika válságrégióin át személyes emberi kapcsolatainkig.
A világ végén is meg fogják hallani őket. A hatalmasok, a világpolitika és a gazdasági elit is meg fogja hallani őket. Mert nem saját erejükből szólnak, és nem magukat hirdetik. Emlékezzünk csak vissza: az evangéliumot tizenkét egyszerű ember kezdte hirdetni…!
Mi is az a jubileumi szentév?
A jubileumi év mindenekelőtt Krisztus éve, aki az élet és a kegyelem hordozója az emberiség számára – állapítja meg a jubileumok történetét ismertető szentszéki dokumentum. Az első rendes szentévet VIII. Bonifác pápa hirdette meg 1300-ban, azóta minden 25. esztendőt jubileumi szentévvé nyilvánít az egyház, de a mindenkori pápa rendkívüli szentéveket is hirdethet. Utóbbira volt példa 2015-ben az irgalmasság rendkívüli szentéve, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg.
Szent II. János Pál pápa megfogalmazása szerint minden ilyen rendkívüli esztendő „a bűnbocsánat és a bűnökért járó büntetés elengedésének az éve, a perlekedők közötti kiengesztelődés, a sokféle megtérés, a gyónás és a vezeklés éve”. A jubileumi év a szolidaritás, a remény, az igazságosság és az Isten szolgálatára való elköteleződés éve, örömben és békében a testvérekkel.
Az idei szentév a remény éve, mottóját pedig még Ferenc pápa választotta: „A remény zarándokai.” A 2026. január 6-án, vízkereszt napján záruló ünnepi időszakban számos nagy zarándoklatra kerül sor Rómában, ahová bő egy esztendő leforgása alatt több mint harmincmillió zarándokot várnak.
Különleges ifjúsági találkozóra került sor az elmúlt napokban Dercenben, amire a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezete várta azon fiataljait, akik közösen szerettek volna Isten igéjén keresztül a húsvétra hangolódni. Az alkalom első részében a fiatalok a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóságnak köszönhetően egy kisebb katasztrófavédelmi bemutatón vehettek részt, amin ki is próbálhatták a tömlőket és fecskendőket. Az önkéntes tűzoltóság 20 éve, végzi alázatosan mentő tevékenységét, így a gépek megtekintése közben az elmúlt évtizedek változásairól és a változatlan elköteleződésről is szó esett. Az alkalom remek lehetőséget biztosított a fiatalok számára, hogy még jobban elmélyítsék hitüket, és lelkileg is felkészüljenek Jézus Krisztus ajándékára.