Az Azonnali válasz (Immediate Response) elnevezésű, kéthetes hadgyakorlat a második abban a három részből álló sorozatban, amelyet a DEFENDER 23 nevű, több ország csapatainak részvételével zajló gyakorlat keretében hajtanak végre.
A katonai manőversorozatban mintegy 2800 amerikai katona és a többi között Bulgária, Görögország, Horvátország és Törökország hadseregének hétezer katonája vesz részt – írja az MTI.
A NATO közleménye szerint a DEFENDER 23 célja a katonai készenlét fejlesztése, valamint az amerikai és más NATO-szövetséges hadseregek, illetve NATO-n kívüli országok katonái közötti együttműködési képesség (interoperabilitás) fejlesztése. További törekvés annak bizonyítása, hogy az amerikai hadsereg képes gyorsan csapatokat telepíteni Európába, és ott hatékonyan ellátni őket felszereléssel.
NATO-szövetségeseink melletti elkötelezettségünk elrettentő hatású azokkal az országokkal szemben, amelyek fenyegetnék az európai békét – olvasható a közleményben.
Bajram Begaj albán elnök kijelentette, hogy Tirana „elkötelezett azon küldetése mellett, hogy az ország a Balkán stabilizáló tényezője legyen, valamint a tágabban vett térségben is elősegítse a biztonság megerősítését”.
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM