Az Ukrajnában bevetett orosz drónokban indiai alkatrészeket is találtak Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője szerint, aki minderről kedden írt Telegram-csatornáján.
Jermak bejegyzése szerint az indiai alkatrészeket főként Sahid és Gerany típusú drónokban találtak, melyeket az orosz egyaránt bevetnek a fronton és civil célpontok ellen. Az elnöki iroda vezetője szerint meg kell akadályozni, hogy az oroszok más országokból szerezzenek alkatrészeket, valamint arról is írt, hogy az orosz energiahordozók megvásárlása a háború finanszírozását jelenti, ami nem szolgálja a békét.
A bejegyzéséhez Jermak a Hindustan Times című lap egyik cikkét is idézte, amelyben bennfentes források közölték, hogy Ukrajna hivatalosan is felvetette az indiai és az európai uniós országok kormányainak az elektronikai alkatrészek ügyét, amelyeket indiai cégek gyártottak vagy szereltek össze, s amelyeket az orosz fegyveres erők által használt iráni tervezésű drónokban találtak meg.
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője tartott előadást a Mathias Corvinus Collegium beregszászi központjában, Háború a Közel-Keleten címmel. Az est folyamán a közel- keleti konfliktusok mellett természetesen szó esett a nemrég kitört India és Pakisztán közötti nyílt konfliktusról is.
Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
India védelmi minisztere, Rajnath Singh lemondta tervezett utazását Moszkvába május 9-re – számolt be róla az India Today.
A jelentés szerint Singh úgy döntött, hogy nem vesz részt a moszkvai parádén, miután Narendra Modi indiai miniszterelnök korábban már lemondta látogatását az agresszornak számító ország fővárosába. A döntések hátterében az India és Pakisztán közötti növekvő feszültség áll.
A médiaértesülések szerint India továbbra is törekszik az orosz–indiai kapcsolatok jelentőségének megőrzésére, ezért várhatóan a védelmi miniszterhelyettes, Sanjay Seth képviseli majd az országot a parádén.
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
Indiában hőségriadót léptettek életbe hétfőn az ország északnyugati részében, beleértve a fővárost, Újdelhit is, ahol az előrejelzések szerint a következő napokban 42 Celsius-fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.
Akil Szrivasztava, az indiai meteorológiai szolgálat (IMD) munkatársa azt közölte, a hőhullámok Radzsasztán állam egy része mellett várhatóan Gudzsarát, Harijána, Pandzsáb és Mahija Prades államokat érintik.
Az IMD előrejelzései szerint az idei nyár az eddigieknél vélhetően forróbb lesz, gyakoribbak lehetnek a hőhullámok, április és június között pedig az ilyenkor szokásosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani.
Indiában már a tavaly nyár is szélsőséges forróságot hozott: Újdelhiben a hőmérséklet elérte a 42 Celsius-fokot, az ország más, északi térségeiben pedig az 50 fokot is. A hőség miatt több tucatnyian haltak meg hőgutában, több iskola pedig ideiglenesen bezárt. Radzsasztán legfelsőbb bírósága a hőség miatt országos vészhelyzet bevezetését javasolta.
Ázsiában több milliárd embert érintenek a rendkívüli hőhullámok, amelyeket a tudósok szerint az emberi tevékenység okozta klímaváltozás hatásai is tetéznek.
The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
Tarasz Sevcsenko születésének 211. évfordulójára Indiában kiadták a költő válogatott verseit. A fordítás Mridula Ghosh munkája.
A gyűjteményt a Jadavpur Egyetem kiadója adta ki. A munkához csatlakoztak a Tarasz Sevcsenko Nemzeti Múzeum munkatársai, akik hozzáférést biztosítottak az archívumaikhoz és digitális erőforrásaikhoz. A könyvet Sevcsenko saját rajzaival illusztrálták.
A gyűjtemény előszavát Ukrajna harmadik elnöke, Viktor Juscsenko és Szerhij Plohij történész írták.
The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
India és Kína közel öt év szünet után megállapodott a két ország közötti légiközlekedés újraindításáról – jelentették be hivatalosan hétfőn Pekingben.
A felek egy „közeli időpontban” esedékes találkozón vitatják meg a járatok számát – közölte az indiai külügyi tárca a pekingi találkozót követően – számolt be az MTI-re hivatkozva turizmusonline.hu.
A két ország közötti feszült viszony egy 2020-as incidens során mérgesedett el, amelynek következtében India megnehezítette a kínai vállalatok számára az indiai befektetéseket, több száz népszerű alkalmazást betiltott, továbbá a közvetlen teherszállító repülőjáratok kivételével megszüntette a két ország közötti összes utasforgalmi útvonalat.
Az elmúlt négy hónap alatt létrejött magas szintű párbeszéd – köztük Hszi Csin-ping kínai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök közötti oroszországi megbeszélése – révén a két ország közötti kapcsolatok javuló tendenciát mutatnak. Vang Ji kínai külügyminiszter a mostani, hét eleji találkozón úgy fogalmazott, hogy a két ország egy közös cél eléréséért dolgozik, amelynek megvalósításához a gyanakvás és elidegenedés helyett a kölcsönös támogatás és eredményeség melletti elköteleződés szükséges.
Kína és India 2024 októberében jutott megállapodásra a vitatott himalájai határterületekre vonatkozóan, valamint ígéretet tettek arra, hogy fenntartják az intenzívebb kommunikációt a határkérdések megbeszélésére. A két ország diplomatái és katonái megállapodtak a tényleges határellenőrzési vonalról is.
[type] => post [excerpt] => India és Kína közel öt év szünet után megállapodott a két ország közötti légiközlekedés újraindításáról – jelentették be hivatalosan hétfőn Pekingben. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1738099500 [modified] => 1738084851 ) [title] => Több év szünet után újraindul a légiközlekedés Kína és India között [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=230908&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 230908 [uk] => 230876 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 230877 [image] => Array ( [id] => 230877 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4289402-1.jpg [original_lng] => 37250 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4289402-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4289402-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4289402-1.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4289402-1.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4289402-1.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4289402-1.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/4289402-1.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1738077652:5 [_thumbnail_id] => 230877 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2107 [_oembed_215be7ef73f9530d658ddb89968bd90b] =>
India sikeresen tesztelte saját hiperszonikus rakétáját, amely akár 1500 km-re lévő célpontokat is elérhet.
Ezt Rajnath Singh indiai védelmi miniszter jelentette be.
A rakétát a kelet-indiai Odisha partjainál tesztelték. Az indiai védelmi minisztérium vezetője hangsúlyozta, hogy a rakétateszt az országot „a kiválasztott nemzetek csoportjába helyezte, amelyek ilyen technológiával rendelkeznek”.
The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
— रक्षा मंत्री कार्यालय/ RMO India (@DefenceMinIndia) November 17, 2024
„Ez egy történelmi pillanat, és ez a jelentős eredmény hazánkat azon nemzetek válogatott csoportjába sorolja, amelyek ilyen kritikus és fejlett katonai technológiával rendelkeznek. Gratulálok fegyveres erőinknek és iparunknak a lenyűgöző eredményhez” – hangsúlyozta Singh.
Jelenleg ilyen típusú hiperszonikus rakétákkal az Egyesült Államok, Kína és Oroszország rendelkezik.
The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
Az indiai kormány felülvizsgálja a büntetőjogi rendszert, megelégelve a folyamatos támadásokat a megalapozatlan, önkényes ítéletek miatt.
Az utolsó csepp a pohárban egy, a kelet-indiai Bihar államban történt eset váltotta ki, amikor egy férfit nemi erőszak vádjával mindössze 30 perces tárgyalás után halálra ítéltek. Az ítéletet később egy felsőbb bíróság hatályon kívül helyezte, mivel a vádlott nem kapott megfelelő védelmet, és a bíró „túlzott sietséggel” járt el. Az ügy újratárgyalását elrendelték, a bírót pedig továbbképzésre kötelezték.
Szemet szemért, fogat fogért
Az indiai kormány célja, hogy a büntetések mértéke jobban igazodjon az elkövetett bűn súlyosságához. Ez a reform közelebb hozná az indiai ítélkezési gyakorlatot olyan országok rendszereihez, mint az Egyesült Királyság vagy Kanada.
Az igazságügyi minisztérium várhatóan decemberben mutatja be az új tervezetet a legfelsőbb bíróságnak, amely tavasszal hívta fel a kormány figyelmét a reform szükségességére.
Mindenre kiterjedne
Az új szabályozás minden bűncselekménytípusra vonatkozna, ugyanakkor a Biharban történt, 2021-re visszanyúló esetben az ítélet a 18 év alattiak szexuális kizsákmányolása és szexuális bántalmazása elleni védelméről szóló gyermekvédelmi törvény alapján született, amely három évtől halálbüntetésig terjedő büntetés kiszabását írja elő. Források szerint az alsóbb bíróságok gyakran a legsúlyosabb büntetést szabják ki az ilyen ügyekben, az adott esettel kapcsolatban kiváltott közfelháborodás miatt.
Brutális a lemaradás
India igazságszolgáltatási rendszere több tízmillió elmaradt ügyet görget maga előtt, köztük csaknem 300 ezer olyan esetet, melyek gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel kapcsolatosak. Az ilyen bűncselekmények tárgyalására az ország számos gyorsított eljárású bíróságot hozott létre, hogy biztosítsa a szexuális támadások ügyeinek gyors feldolgozását.
Szeptemberben a Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy a kormány kénytelen volt csökkenteni azon célját, hogy több ezer ilyen gyorsított bíróságot hozzanak létre. A döntés hátterében az állt, hogy több államban, például Nyugat-Bengálban – ahol egy orvos elleni közelmúltbeli brutális nemi erőszak és gyilkosság országos felháborodást váltott ki – jelentősen elmaradt az eredetileg kitűzött céloktól a bíróságok felállítása.
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
Az egyik vezető könyvelőcég 26 éves indiai alkalmazottjának tragikus halála komoly vitát váltott ki a munkahelyi kultúráról és a vállalati környezet munkavállalói jólétéről. Anna Sebastian Perayil, az Ernst & Young (EY) okleveles könyvelője júliusban halt meg, négy hónappal azután, hogy belépett a céghez. Szülei szerint az új munkahelyén a „nyomasztó munkahelyi nyomás” megviselte az egészségét, és ez vezetett a tragédiához.
A fiatal lány halálhíre óriási visszhangot keltett, és komoly vitát váltott ki a sok vállalat és startup által támogatott „sietős kultúráról”, amely a termelékenységet előtérbe helyező munkamorált jelenti, gyakran az alkalmazottak jólétének rovására.
Egyesek szerint ez a kultúra az innováció és a növekedés motorja, mivel sokan szenvedélyből vagy ambícióból választják a túlórákat. Mások szerint a vezetőség gyakran nyomást gyakorol a munkavállalókra, ami kiégéshez és az életminőség romlásához vezet.
Perayil halála azután került reflektorfénybe, hogy az édesanyja, Anita Augustine által az EY-nek írt levél a múlt héten elterjedt a közösségi médiában. Ebben részletezte a lánya által a munkahelyén tapasztalt állítólagos nyomást, beleértve a késő éjszakai és hétvégi munkavégzést, és felszólította az EY-t, hogy „gondolkodjon el a munkakultúráján”, és tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a munkavállalók egészségét előtérbe helyezze. Az EY cáfolta a vádat, mely szerint felelősek lennének a lány haláláért mondván, hogy Perayil ugyanúgy kapott munkát, mint bármely más alkalmazott, és nem hiszik, hogy a munkahelyi nyomás okozhatta volna a halálát.
Anna tapasztalatai rávilágítanak egy olyan munkakultúrára, amely úgy tűnik, hogy dicsőíti a túlterheltséget, miközben elhanyagolja a szerepek mögött álló embereket
– fogalmazott az édesanya levelében. „A könyörtelen követelmények és az irreális elvárások teljesítésére irányuló nyomás nem fenntartható, és egy olyan fiatal nő életébe került, akiben annyi lehetőség rejlett”.
Sokan elítélték az EY-t „mérgező munkakultúrája” miatt, és megosztották tapasztalataikat a Twitteren és a LinkedIn-en. Az egyik felhasználó azt állította, hogy egy vezető tanácsadó cégnél napi 20 órát kellett dolgoznia, anélkül, hogy túlórákat fizettek volna neki.
De mások is egybehangzóan állították, hogy indiában a munkakultúra borzalmas. A fizetés alacsony, a kizsákmányolás viszont maximális.
Emiatt persze a munkáltatóknak nincsen lelkiismeret-furdalása és következményektől sem kell tartaniuk. A helyzetet rontja, hogy a vezetők gyakran azért részesülnek elismerésben, mert túlhajszolják és alulfizetik alkalmazottaikat. Akik pedig idejében fejezik be a munkát és hétvégén sem dolgoznak gyakran gúny céltáblái lesznek. Különösen rossz helyzetben vannak a gyakornokok, akik szinte elviselhetetlen munkaterhelés alatt, irreális határidőkkel dolgoznak, miközben az értékelések során sok esetben megalázzák őket, mondván hogy ez jellemformáló a jövőjükre nézve.
Az EY indiai vezetője, Rajiv Memani később kijelentette, hogy a cég számára „a legnagyobb jelentőségű” a dolgozók jóléte. „Szeretném megerősíteni, hogy munkatársaink jóléte a legfőbb prioritásom, és személyesen fogok kiállni e célért” – írta a LinkedIn-en közzétett bejegyzésében.
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
A világ 20 legnagyobb fővárosában, Delhitől Jakartán át Buenos Airesig 52%-kal nőtt az elmúlt három évtizedben a 35 Celsius-fokot elérő napok száma. A hírt a Reuters közölte.
Több mint 300 millió ember él a világ 20 legnépesebb nagyvárosában, ahol ki vannak téve az éghajlatváltozás okozta megnövekedett hőmérsékletnek, mivel az aszfalt és az épületek elnyelik és megtartják a hőt.
Már ebben az évben a fővárosokat, például Delhit, Dakát és Manilát is veszélyes hőhullámok sújtották, amelyek számos halálesethez vezettek.
Ami Ukrajnát illeti, július 1-jén Ukrajna lesz Európa egyik legmelegebb országa. Az elkövetkezendő napokban a hőség folytatódni fog.
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.