Array ( [count_posts] => 1 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEyNTQ4Nzc7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 212149 [content] =>Szinte egész Ukrajnából a csodájára járnak, hiszen ilyen szépen felújított, impozáns és jól felszerelt tanintézmény talán sehol sincs a kelet-európai országban, mint Beregszászban. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az egykori a magyar királyi törvényszék épületében kapott helyet. Működésének köszönhetően pedig a vidék egyik legszebb ingatlana nyert vissza régi fényét. Mindezt kollégánk, K. Debreceni Mihály foglalta össze. Kárpátalja egyetlen magyar tannyelvű felsőoktatási intézményének létrehozásáról 1993 október 18-án a KMKSZ és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség együttes elnökségi ülésén döntöttek. A kezdeményezéshez a református egyház és a Beregszászi Városi Tanács is csatlakozott. Részvételükkel, nem sokkal később bejegyezték a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítványt, melynek fő célja a magyar felsőoktatás létrehozása és fenntartása lett Kárpátalján. Előbb a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző főiskola kihelyezett tagozata kezdte meg működését Beregszászban, majd a szükséges engedélyek beszerzése után 1996-ban megalakult a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola. Az intézményt ma II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának hívják, és túlzás nélkül állítható, hogy a helyi magyarság oktatási, valamint kulturális fellegvára. Fennállásának eddig közel három évtizede alatt sok minden történt ugyan, egy dolog azonban biztosan nem változott: a lelkesedés, a küzdeni akarás és a jövőbe vetett hit. Az intézmény főépülete a Beregszász központjában álló, egykori magyar királyi törvényszéki palota, melynek egész Ukrajnából a csodájára járnak, hiszen a kelet-európai országban csak kevés ilyen szépen felújított, jól felszerelt intézmény van. A kétemeletes épületet 1908 és 1909 közözz építettek Jablonszky Ferenc tervei szerint. A második világháború után szovjet laktanya volt benne, majd finommechanikai hadiipari üzemet nyitottak az épületben, kiépítve egy nagy kapacitású szellőztető hálózatot, termeiben több tonnás munkapadokat helyeztek el. A rendszerváltás után az üzem csődbe jutott, fűtését kikapcsolták, a műhelyeket megszüntették. Mindez az egyébként is lepusztult épület állagának rohamos romlásához vezetett. A beregszászi városi közgyűlés 2002-ben egyhangú szavazással a főiskola tulajdonába adta végül az épületet, melynek belső felújítása, az alagsor kivételével, 2003–2008 között valósult meg. Az ingatlan szovjet tönkretételétől napjainkig 2017-ben még kisfilm is született, melynek a címe Az Időutazó volt. A sztoriban Emerih Alekszandrovics szovjet közlegényt a felettese 1953-ban azzal bízza meg, hogy őrizze az egykori Magyar Királyi Törvényszék épületét, de megtiltja a kulturális rendezvényeket is. A katona azonban az éjszaka folyamán időutazáson megy keresztül, és 2017-ben ébred fel. És rájön, hogy mindaz, amit lát, szép és jó. A főiskola támogatás- és forráshiány miatt 2003-ban felhívással fordult a magyarsághoz a felújítás folytatásának biztosítása érdekében. A felhívás szerint a főiskola azon városokról, megyékről, szervezetekről nevezte el az épület felújított termeit, melyek az adott helyiséget adományaikból felújíttatták, de a felújításhoz hozzájárulók nevét is feltüntették a termek bejárata melletti táblákon. Az órarend szerint a diákok így nem az 1, 2, stb. tantermekben tanulnak, hanem óráikat például az Esztergom, a Győr, és a Vas megye termekben tartják. Az épület 2010 után teljes egészében már a magyar kormány segítségével újulhatott meg és tudott végrehajtani komoly intézményi fejlődést. Ukrajna egyetlen magyar felsőoktatási létesítménye és annak különböző egységei manapság – éves szinten – mintegy 5000 diáknak nyújtanak képzési lehetőséget. Ráadásul a háborús időkben is állták és állják a sarat, ami annak köszönhető, hogy már az első perctől kezdve tudtak az építkezésben és a fejlődésben gondolkozni.
[type] => post [excerpt] => Szinte egész Ukrajnából a csodájára járnak, hiszen ilyen szépen felújított, impozáns és jól felszerelt tanintézmény talán sehol sincs a kelet-európai országban, mint Beregszászban. [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1724424000 [modified] => 1724423575 ) [title] => Kárpátalja kincsei: a beregszászi főiskola épületének története (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=212149&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 212149 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 212150 [image] => Array ( [id] => 212150 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-2-3.jpg [original_lng] => 227745 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-2-3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-2-3-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-2-3-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-2-3-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-2-3.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-2-3.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-2-3.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1724412776:16 [_oembed_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => [_oembed_time_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => 1724412622 [_thumbnail_id] => 212150 [_edit_last] => 16 [views_count] => 2200 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] => [_oembed_time_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] => 1724413208 [_oembed_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] => [_oembed_time_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] => 1724413208 [_oembed_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] => [_oembed_time_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] => 1724413208 [_oembed_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] => [_oembed_time_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] => 1724413208 [_oembed_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] => [_oembed_time_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] => 1724413208 [_oembed_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] => [_oembed_time_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] => 1724413208 [_oembed_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] => [_oembed_time_9e9e3ef920f11ccdd06e65efdd00c331] => 1724413209 [_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => [_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1724847757 [_oembed_f0afde3f27d6b555e85c139d2c65365b] => [_oembed_time_f0afde3f27d6b555e85c139d2c65365b] => 1725203537 [_oembed_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] => [_oembed_time_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] => 1725279208 [_oembed_c0f4ff8014acfc5949c5b0cf0ac6fc9a] => [_oembed_time_c0f4ff8014acfc5949c5b0cf0ac6fc9a] => 1725715690 [_oembed_cc6ba6d9a9062268fa883486796ab61b] => [_oembed_time_cc6ba6d9a9062268fa883486796ab61b] => 1726158739 [_oembed_b334bcbb534193a37949006866309d04] => [_oembed_time_b334bcbb534193a37949006866309d04] => 1726483563 [_oembed_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] => [_oembed_time_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] => 1726483563 [_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => [_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1726509122 [_oembed_022cf3765aa878165c59835316ff681b] => [_oembed_time_022cf3765aa878165c59835316ff681b] => 1728751706 [_oembed_0108d01348150e09e6fdba1f067817b1] => [_oembed_time_0108d01348150e09e6fdba1f067817b1] => 1728933689 [_oembed_6c56d088cf7c0fd6b21be1b0464d8805] => [_oembed_time_6c56d088cf7c0fd6b21be1b0464d8805] => 1729397677 [_oembed_afbb0cebf3af592f63f8469760677b0e] => [_oembed_time_afbb0cebf3af592f63f8469760677b0e] => 1730010635 [_oembed_f145f60136e5eb4d7a7444099c0da773] => [_oembed_time_f145f60136e5eb4d7a7444099c0da773] => 1730405525 [_oembed_86c7278569add526bfcb26966a01169c] => [_oembed_time_86c7278569add526bfcb26966a01169c] => 1731102334 [_oembed_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => [_oembed_time_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => 1731323924 [_oembed_1054506c5a5df33daa98387f969e01f5] => [_oembed_time_1054506c5a5df33daa98387f969e01f5] => 1731865410 [_oembed_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => [_oembed_time_05ee9ac6bfaeeb6440fac6b834ca1af0] => 1731934890 [_oembed_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] => [_oembed_time_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] => 1731934890 [_oembed_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => [_oembed_time_8d58defeaf04eb6a80400d69eec53f11] => 1732022201 [_oembed_8509f23076cc370c934b9769485927f0] => [_oembed_time_8509f23076cc370c934b9769485927f0] => 1732022201 [_oembed_304cfa06cc4bbc6c8775c8a8ceed7868] => [_oembed_time_304cfa06cc4bbc6c8775c8a8ceed7868] => 1732477344 [_oembed_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] => [_oembed_time_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] => 1732477344 [_oembed_8346872421bebb8d67428b650021b2c8] => [_oembed_time_8346872421bebb8d67428b650021b2c8] => 1732477344 [_oembed_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] => [_oembed_time_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] => 1732795340 [_oembed_3d55e496be3f497ddebda6694b6dde13] => [_oembed_time_3d55e496be3f497ddebda6694b6dde13] => 1732795340 [_oembed_03681406db4630bf47573ea037932ce5] => [_oembed_time_03681406db4630bf47573ea037932ce5] => 1732795340 [_oembed_35847a56ea94f5379fd386595a8f3b7d] => [_oembed_time_35847a56ea94f5379fd386595a8f3b7d] => 1732795340 [_oembed_070804cb7f5528541856eb9ffcfb9a9f] => [_oembed_time_070804cb7f5528541856eb9ffcfb9a9f] => 1733650064 [_oembed_a154797851ac0abd1b6ca7f6c932c355] => [_oembed_time_a154797851ac0abd1b6ca7f6c932c355] => 1733650064 [_oembed_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] => [_oembed_time_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] => 1733991533 [_oembed_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] => [_oembed_time_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] => 1734161289 [_oembed_6f19e61defac368128abe59b727abe62] => [_oembed_time_6f19e61defac368128abe59b727abe62] => 1734161289 [_oembed_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] => [_oembed_time_12f07fdf29ccbb5e10680315afbc4583] => 1734161289 [_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => [_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1734161289 [_oembed_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] => [_oembed_time_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] => 1734161290 [_oembed_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => [_oembed_time_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => 1734161290 [_oembed_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => [_oembed_time_ba939d1ab0b07287e5ef545c14c22730] => 1735934244 [_oembed_01f6d4d7b5e6689460cd6c1c195cb4d4] => [_oembed_time_01f6d4d7b5e6689460cd6c1c195cb4d4] => 1736247221 [_oembed_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] => [_oembed_time_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] => 1736247221 [_oembed_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] => [_oembed_time_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] => 1736247221 [_oembed_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] => [_oembed_time_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] => 1736247221 [_oembed_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] => [_oembed_time_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] => 1736496616 [_oembed_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => [_oembed_time_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => 1736496617 [_oembed_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] => [_oembed_time_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] => 1736496617 [_oembed_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] => [_oembed_time_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] => 1738357593 [_oembed_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] => [_oembed_time_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] => 1739279810 [_oembed_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] => [_oembed_time_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] => 1739279810 [_oembed_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => [_oembed_time_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => 1739279811 [_oembed_0292794c07341aff090b928d4c72bcbd] => [_oembed_time_0292794c07341aff090b928d4c72bcbd] => 1739279811 [_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => [_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1739279811 [_oembed_c8a93149078f9ce12c873eb4b00f7365] => [_oembed_time_c8a93149078f9ce12c873eb4b00f7365] => 1740497964 [_oembed_a9644040901627095ff8714317957002] => [_oembed_time_a9644040901627095ff8714317957002] => 1740508500 [_oembed_ad53398143aca5607765f6f761201c70] => [_oembed_time_ad53398143aca5607765f6f761201c70] => 1740508500 [_oembed_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] => [_oembed_time_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] => 1740649423 [_oembed_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] => [_oembed_time_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] => 1740649423 [_oembed_7556af6165c210249575336a109ba2ee] => [_oembed_time_7556af6165c210249575336a109ba2ee] => 1740649423 [_oembed_ed54ddaaf7318e8b8ab038b11585b455] => [_oembed_time_ed54ddaaf7318e8b8ab038b11585b455] => 1740649423 [_oembed_1845ab3e8da9917148d0a757fba4378a] => [_oembed_time_1845ab3e8da9917148d0a757fba4378a] => 1741525245 [_oembed_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] => [_oembed_time_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] => 1741525245 [_oembed_f50961d57e35c8e1f29001bcf0253100] => [_oembed_time_f50961d57e35c8e1f29001bcf0253100] => 1741525245 [_oembed_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] => [_oembed_time_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] => 1741525245 [_oembed_286f0ba361574f3df43dc805f2c66b9f] => [_oembed_time_286f0ba361574f3df43dc805f2c66b9f] => 1741976717 [_oembed_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => [_oembed_time_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => 1741976717 [_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => [_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1741976717 [_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => [_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1741976717 [_oembed_6149a760939991d133a296ca8310dd2c] => [_oembed_time_6149a760939991d133a296ca8310dd2c] => 1743786284 [_oembed_dafb02777b9bb9755e010d8bc8cb731f] => [_oembed_time_dafb02777b9bb9755e010d8bc8cb731f] => 1743786284 [_oembed_050bf5306ebdb06be7029de4a8a1ee54] => [_oembed_time_050bf5306ebdb06be7029de4a8a1ee54] => 1743858149 [_oembed_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] => [_oembed_time_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] => 1743858149 [_oembed_a48e5860ce68ef788a1e14d78cb4a984] => [_oembed_time_a48e5860ce68ef788a1e14d78cb4a984] => 1743858150 [_algolia_sync] => 831896403002 [_oembed_be52ffa578d120ca584e255354b3d57b] => [_oembed_time_be52ffa578d120ca584e255354b3d57b] => 1744738203 [_oembed_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] => [_oembed_time_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] => 1744738203 [_oembed_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] => [_oembed_time_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] => 1744738203 [_oembed_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => [_oembed_time_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => 1744984843 [_oembed_d7f3e38300114896959be4fe41d595b9] => [_oembed_time_d7f3e38300114896959be4fe41d595b9] => 1745312345 [_oembed_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] => [_oembed_time_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] => 1745312346 [_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => [_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1745410724 [_oembed_c23e05a51c382a8848bfff7632d356cd] => [_oembed_time_c23e05a51c382a8848bfff7632d356cd] => 1746443225 [_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => [_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1746443225 [_oembed_464f24f40f190efc36941ae8f314f262] => [_oembed_time_464f24f40f190efc36941ae8f314f262] => 1746443225 [_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => [_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1746544452 [_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => [_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1746559314 [_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => [_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1746969949 [_oembed_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] => [_oembed_time_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] => 1746969949 [_oembed_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => [_oembed_time_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => 1746969949 [_oembed_9f68e2a30a62504cd8fc2ba81d6a6e10] => [_oembed_time_9f68e2a30a62504cd8fc2ba81d6a6e10] => 1746969949 [_oembed_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] => [_oembed_time_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] => 1747157330 [_oembed_7176c37b632ef1c29e56409991056733] => [_oembed_time_7176c37b632ef1c29e56409991056733] => 1747588137 [_oembed_7380fa78700c27e068805d5bf0dfabf2] => [_oembed_time_7380fa78700c27e068805d5bf0dfabf2] => 1747588137 [_oembed_84cd912456cb9b56c78a0a0e8bcdca45] => [_oembed_time_84cd912456cb9b56c78a0a0e8bcdca45] => 1747588138 [_oembed_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => [_oembed_time_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => 1747588138 [_oembed_b6a17498639d300b21659ead585c175a] => [_oembed_time_b6a17498639d300b21659ead585c175a] => 1747588138 [_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => [_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1747588138 [_oembed_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => [_oembed_time_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => 1748243768 [_oembed_01aef46b21205786a76176cf1221d400] => [_oembed_time_01aef46b21205786a76176cf1221d400] => 1748453349 [_oembed_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] => [_oembed_time_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] => 1748453349 [_oembed_b3fa7bac5af58a2adb2cf267a327aa50] => [_oembed_time_b3fa7bac5af58a2adb2cf267a327aa50] => 1748453350 [_oembed_ca40e598ced7b8206dd2b7b7b6735fcc] => [_oembed_time_ca40e598ced7b8206dd2b7b7b6735fcc] => 1748453350 [_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => [_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748453350 [_oembed_c8be92044ea14ef99b76efcc76547f27] => [_oembed_time_c8be92044ea14ef99b76efcc76547f27] => 1748453350 [_oembed_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] => [_oembed_time_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] => 1749882906 [_oembed_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] => [_oembed_time_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] => 1750067399 [_oembed_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => [_oembed_time_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => 1750534230 [_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => [_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1750534230 [_oembed_80a93c513f8b1c6784b3576712c96ab2] => [_oembed_time_80a93c513f8b1c6784b3576712c96ab2] => 1750534230 [_oembed_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => [_oembed_time_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => 1750608102 [_oembed_8ca5cc068bd4750c01f977e6f5ec8aa2] => [_oembed_time_8ca5cc068bd4750c01f977e6f5ec8aa2] => 1750705773 [_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => [_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1750705773 [_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => [_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1751611778 [_oembed_b13d8cb0bcbf3e6a65b3c91ddc373a51] => [_oembed_time_b13d8cb0bcbf3e6a65b3c91ddc373a51] => 1751611778 [_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => [_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1753109580 [_oembed_2c7d76f336fa69f90719e425ab0a88c5] => [_oembed_time_2c7d76f336fa69f90719e425ab0a88c5] => 1753703103 [_oembed_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] => [_oembed_time_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] => 1753703104 [_oembed_2cd33fd660c78691e0a1893a71d16ec5] => [_oembed_time_2cd33fd660c78691e0a1893a71d16ec5] => 1753703104 [_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => [_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1753703104 [_oembed_50875aab2222b6a27edfc3d543fdd91d] => [_oembed_time_50875aab2222b6a27edfc3d543fdd91d] => 1753867591 [_oembed_c8b8b5c0bb47b6ddb31edc090b5ec0de] => [_oembed_time_c8b8b5c0bb47b6ddb31edc090b5ec0de] => 1753890322 [_oembed_40deaaf5856a26a2ddbbfb3b9bc0bf84] => [_oembed_time_40deaaf5856a26a2ddbbfb3b9bc0bf84] => 1754635764 [_oembed_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] => [_oembed_time_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] => 1754635764 [_oembed_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] => [_oembed_time_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] => 1754635764 [_oembed_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => [_oembed_time_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => 1754635764 [_oembed_07d558da9e007b92d4916332c959849b] => [_oembed_time_07d558da9e007b92d4916332c959849b] => 1754635764 [_oembed_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] => [_oembed_time_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] => 1755779635 [_oembed_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] => [_oembed_time_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] => 1755779635 [_oembed_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] => [_oembed_time_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] => 1755779635 [_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => [_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1755779636 [_oembed_5823e99b94b755f3d4f95046132477c4] => [_oembed_time_5823e99b94b755f3d4f95046132477c4] => 1756734630 [_oembed_38d806df51b5cf71b05f9c7723141edc] => [_oembed_time_38d806df51b5cf71b05f9c7723141edc] => 1756734630 [_oembed_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] => [_oembed_time_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] => 1757173108 [_oembed_4e1b51f4f52211d03c4e60ade116d8f0] => [_oembed_time_4e1b51f4f52211d03c4e60ade116d8f0] => 1757173108 [_oembed_069374f63042bb46cc543bcb30710e37] => [_oembed_time_069374f63042bb46cc543bcb30710e37] => 1757173108 [_oembed_47212876c632ed7f44de8fb82e9c68bc] => [_oembed_time_47212876c632ed7f44de8fb82e9c68bc] => 1757173108 [_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => [_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1757173108 [_oembed_6eead405ae278ed09e980dac21335c7a] => [_oembed_time_6eead405ae278ed09e980dac21335c7a] => 1757483170 [_oembed_3b337dd6fa701f566509c9a53f91c1af] => [_oembed_time_3b337dd6fa701f566509c9a53f91c1af] => 1758089393 [_oembed_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => [_oembed_time_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => 1758089393 [_oembed_da08fe17aebb344fa91cb142f7b7f991] => [_oembed_time_da08fe17aebb344fa91cb142f7b7f991] => 1758089393 [_oembed_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] => [_oembed_time_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] => 1758098550 [_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => [_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1758607072 [_oembed_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] => [_oembed_time_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] => 1758607072 [_oembed_835dd7a7d17ef8f905bb91233d75231b] => [_oembed_time_835dd7a7d17ef8f905bb91233d75231b] => 1758992374 [_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => [_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759066829 [_oembed_c6ad9e99d243c1f5577e5e8a1432cc24] => [_oembed_time_c6ad9e99d243c1f5577e5e8a1432cc24] => 1759066829 [_oembed_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] => [_oembed_time_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] => 1759066829 [_oembed_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] => [_oembed_time_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] => 1759066829 [_oembed_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] => [_oembed_time_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] => 1759066829 [_oembed_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] => [_oembed_time_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] => 1759066846 [_oembed_5de07a392d75c31a10248e946cfd167e] => [_oembed_time_5de07a392d75c31a10248e946cfd167e] => 1759735036 [_oembed_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] => [_oembed_time_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] => 1759847799 [_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => [_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1760076059 [_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => [_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1760076059 [_oembed_f1a65b58fa6f63d26ae00714f87174a7] => [_oembed_time_f1a65b58fa6f63d26ae00714f87174a7] => 1760706063 [_oembed_a21b03ccbc0d1ad94cba2961e7bfa672] => [_oembed_time_a21b03ccbc0d1ad94cba2961e7bfa672] => 1760706063 [_oembed_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] => [_oembed_time_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] => 1760706063 [_oembed_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] => [_oembed_time_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] => 1760949851 [_oembed_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => [_oembed_time_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => 1760949851 [_oembed_63a2c8a288bd2622c949b3e902f4757f] => [_oembed_time_63a2c8a288bd2622c949b3e902f4757f] => 1761654139 [_oembed_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => [_oembed_time_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => 1761654196 [_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => [_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1761654196 [_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => [_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1761654196 [_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => [_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1761654196 [_oembed_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] => [_oembed_time_9fb825e64a116a4979526b15de3f5e0c] => 1761654196 [_oembed_92d9ea71bb68ee7344f0c8d33b5994a1] => [_oembed_time_92d9ea71bb68ee7344f0c8d33b5994a1] => 1761654197 [_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => [_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762182475 [_oembed_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] => [_oembed_time_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] => 1762182475 [_oembed_102f7237b1d471dc8ca1b2daaa7931b8] => [_oembed_time_102f7237b1d471dc8ca1b2daaa7931b8] => 1762894326 [_oembed_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => [_oembed_time_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => 1763379544 [_oembed_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => [_oembed_time_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => 1763379544 [_oembed_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => [_oembed_time_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => 1763379544 [_oembed_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] => [_oembed_time_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] => 1763379545 [_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => [_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1763817990 [_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => [_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1763817990 [_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => [_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763817990 [_oembed_708e6db99ed815c0eeca9cc0a2dbbef6] => [_oembed_time_708e6db99ed815c0eeca9cc0a2dbbef6] => 1764953556 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 600 [6] => 592 [7] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Oktatás [6] => Társadalom [7] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 276005 [1] => 1254878 [2] => 7885 [3] => 1254877 [4] => 942660 [5] => 1254865 [6] => 197832 [7] => 1254874 [8] => 338 ) [tags_name] => Array ( [0] => Beregszászi Városi Tanács [1] => Emerih Alekszandrovics [2] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola [3] => Jablonszky Ferenc [4] => K. Debreceni Mihály [5] => Kárpátalja kincsei [6] => Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség [7] => Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola [8] => KMKSZ ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1254877 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1254877 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )