Kárpátalján, az intenzív esőzések hatására a legtöbb folyóban és patakban megemelkedett a vízszint. Ennek következményeként a víz számos autóutat és telket öntött el. A január 19-i adatok szerint 330 hektár mezőgazdasági terület és legelő van víz alatt. Az Állami Rendkívüli Helyzetek Szolgálatának egységei motoros szivattyúk és tűzoltóautók segítségével több mint 900 köbméter vizet szivattyúztak ki a házakból. Jelenleg ezek a munkálatok befejeződtek. Ezen kívül három autóutat is elöntött az ár. Közülük kettő helyi jelentőségű: a Magyarkomját – Salánk, valamint a Magyarkomját – Alsókaraszló autóutakról van szó. Ott elterelték a forgalmat, az autósok a környező településeken keresztül folytathatják útjukat. Szintén víz alá került a Felsőkaraszló és Ölyvös települések közötti országos jelentőségű Munkács-Rohatin-Lviv autóút. Ezen az útszakaszon átfolyások vannak, ezért a gépkocsik nem tudnak akadálytalanul közlekedni. A katasztrófavédelem légi megfigyelés alatt tartja a helyzetet, látni lehet, hogy csökken a folyók vízszintje. Ami a hidrológiai jelentést illeti, Csapon a Latorca folyó vízszintje akár 2 méterig is megemelkedhet. Ezenkívül a Kisgejőc és Tiszaágtelek településeket összekötő helyi jelentőségű autóutat is eláraszthatja a víz.
Kárpátalján az esőzések következtében jelentősen megnőtt a folyók vízszintje. A meteorológusok jelentése szerint ez az állapot még néhány napig fennmarad. A helyenként heves esőzések és havazás következtében a megye folyóin közepes árhullám alakult ki. Január 20.-án várhatóan tovább fog emelkedni a folyók vízszintje. Narancssárga jelzésre csak a Borzsa esetében számítanak. A szakértők ugyanakkor hozzáteszik, hogy nem tapasztalnak rendkívüli körülményeket. A meteorológusok előrejelzése szerint január 21.-től kezdve megyénk nagyobb részén havazásra és havas esőre kell számítani.
Kárpátalján több mint egy hónapja folyamatosan apadnak a folyók, ami a rendkívül forró nyár következménye. A Kárpátaljai Regionális Hidrometeorológiai Központ adatai szerint az alacsony vízállás a megye nagyobb folyóit érinti. A Tereblya, a Tereszva, a Latorca, a Rika, az Ung, valamint a Turja folyók alacsony vízszintje súlyos környezeti károkat okozhat. Az alacsony vízállás miatt kiszáradhatnak a kutak, veszélyeztetve ezáltal a lakosság ivóvízellátását, valamint a halállomány élőhelye is veszélybe kerül. A kárpátaljai folyók vízszintjét folyamatosan 42 automatizált állomás méri. Az esetleges környezeti problémák megelőzése érdekében arra kérik az embereket, hogy korlátozzák a folyóvizek felhasználását, és felelősségteljesen bánjanak a vízkészlettel.
https://youtu.be/dwDXZMjqZnE
[type] => post [excerpt] => Kárpátalján több mint egy hónapja folyamatosan apadnak a folyók, ami a rendkívül forró nyár következménye. A Kárpátaljai Regionális Hidrometeorológiai Központ adatai szerint az alacsony vízállás a megye nagyobb folyóit érinti. A Tereblya, a Teresz... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1660072200 [modified] => 1660069443 ) [title] => Kritikusan alacsony a folyók vízszintje Kárpátalján (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=114038&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 114038 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 114040 [image] => Array ( [id] => 114040 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/297635363-732648924630189-3308750008142780021-n.jpg [original_lng] => 413320 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/297635363-732648924630189-3308750008142780021-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/297635363-732648924630189-3308750008142780021-n-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/297635363-732648924630189-3308750008142780021-n-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/297635363-732648924630189-3308750008142780021-n-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/297635363-732648924630189-3308750008142780021-n-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/297635363-732648924630189-3308750008142780021-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/297635363-732648924630189-3308750008142780021-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1660058643:14 [_oembed_8206927bd3136bac1eb19c79438f64e1] => [_oembed_time_8206927bd3136bac1eb19c79438f64e1] => 1660058468 [_thumbnail_id] => 114040 [_edit_last] => 14 [views_count] => 3445 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_93521d27fa56b7c9ea0ec7b5a445ec38] => [_oembed_time_93521d27fa56b7c9ea0ec7b5a445ec38] => 1674664012 [_oembed_cf52b3501d98e5d5266cd222a1a0fb9a] => [_oembed_time_cf52b3501d98e5d5266cd222a1a0fb9a] => 1698402977 [_oembed_751cfb999f6af98e455911777a68e0d8] =>
"Brazil's Amazon rainforest recorded its lowest water level in over a century on Monday amid a drought that has left boats stranded on the Amazon river and cut off food and water supply to villages, all while damaging the world's most diverse ecosystem." https://t.co/HUb4asmvZs
— Advanced & Innovative Multifunctional Materials (@AIMMaterials) October 16, 2023
"Manaus records lowest water level since 1902, leaving boats stranded ..."
“The port in Manaus, the region’s most populous city located where the Negro river meets the Amazon river, recorded a water level of 13.59 meters (44.6ft) on Monday, ...” https://t.co/p7F1Y2zu7m
— Andy_Weeble_Weaver?⚫????️??≠? (@AndrewW66619812) October 16, 2023
"Brazil's Amazon rainforest recorded its lowest water level in over a century on Monday amid a drought that has left boats stranded on the Amazon river and cut off food and water supply to villages, all while damaging the world's most diverse ecosystem." https://t.co/HUb4asmvZs
— Advanced & Innovative Multifunctional Materials (@AIMMaterials) October 16, 2023
"Manaus records lowest water level since 1902, leaving boats stranded ..."
“The port in Manaus, the region’s most populous city located where the Negro river meets the Amazon river, recorded a water level of 13.59 meters (44.6ft) on Monday, ...” https://t.co/p7F1Y2zu7m
— Andy_Weeble_Weaver💙⚫🌻🦋🦡🐿️🌍🗿≠𝕏 (@AndrewW66619812) October 16, 2023