Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjMyNjA7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 260464 [content] =>A Védelmi Minisztérium Volodimir Zelenszkij elnök utasítására megkezdte a katonák új típusú szerződéseinek, valamint a vonatkozó jogszabályok módosításainak előkészítését – jelentette be Denisz Smihal védelmi miniszter a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Smihal kifejtette: „A fő újítás a garantált, egyértelmű szolgáltatási feltételek. A szerződések 1-5 évre szólnak majd. A 2-5 éves szerződések esetében a szerződés lejárta után egy évvel elhalasztják a mozgósítást.” Mint jelezte, a jogszabályi változások elfogadása után minden katona aláírhat majd szerződést. Mind azok, akik már szolgálnak, mind azok, akik a jövőben csatlakoznak a hadsereghez – tette hozzá.
Az új szerződések várhatóan magasabb havi kifizetéseket, bónuszokat és kibővített juttatási csomagokat is tartalmaznak. „A katonák, családjaik és a társadalom egyik kulcsfontosságú kérésére válaszolunk. Az új szerződések a méltányosságról és a kiszámíthatóságról szólnak. Együttműködünk a kormánnyal, a Pénzügyminisztériummal és partnerekkel, és a közeljövőben minden további részletet bejelentünk” – jegyezte meg Denisz Smihal.
Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn bejelentette, hogy jelenleg konzultációk folynak a katonák új szerződéses rendszere konkrét finanszírozási összegeiről és mechanizmusairól. Szerinte az állam olyan feltételeket kíván teremteni, amelyek mellett a harci tapasztalatot szerzett katonák szerződéses alapon a hadseregben maradhatnak, és tudásukat átadhatják az újoncoknak. Hozzátette azt is, hogy különböző időtartamú – 1-től 5 évig terjedő – szerződéseket fontolgatnak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A Védelmi Minisztérium Volodimir Zelenszkij elnök utasítására megkezdte a katonák új típusú szerződéseinek, valamint a vonatkozó jogszabályok módosításainak előkészítését – jelentette be Denisz Smihal védelmi miniszter a Telegram-csatornáján- [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1762270200 [modified] => 1762259563 ) [title] => A Védelmi Minisztérium 1-5 éves szerződéseket készít elő minden katona számára [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=260464&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 260464 [uk] => 260469 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 207503 [image] => Array ( [id] => 207503 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/shmigal-2-1200x675-1.jpg [original_lng] => 60744 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/shmigal-2-1200x675-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/shmigal-2-1200x675-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/shmigal-2-1200x675-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/shmigal-2-1200x675-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/shmigal-2-1200x675-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/shmigal-2-1200x675-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/shmigal-2-1200x675-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1762254288:8 [_thumbnail_id] => 207503 [_edit_last] => 5 [views_count] => 974 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 488970753001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 3515 [1] => 3260 [2] => 40779 [3] => 274403 ) [tags_name] => Array ( [0] => Denisz Smihal [1] => katonaság [2] => szerződés [3] => Védelmi minisztérium ) ) [1] => Array ( [id] => 238913 [content] =>Az orosz invázió kezdete óta mintegy 20 000 külföldi önkéntes csatlakozott az ukrán fegyveres erőkhöz, az ukrán kormány most egyszerűsítette ezt a folyamatot – számolt be kedden az rbc.ua hírportál Tarasz Melnyicsuk, a kormány parlamenti megbízottja Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Melnicsuk jelezte, hogy a kormány módosította a területi toborzási és szociális támogatási központokról (TCK) szóló szabályzatot, a hadiállapot alatti közbeszerzések sajátosságait, az ukrán fegyveres erők toborzóközpontjairól szóló szabályzatot, valamint a külföldiek és hontalanok toborzóközpontjáról szóló szabályzatot.
Kibővült a külföldiek és hontalanok toborzóközpontja, az ukrán fegyveres erők toborzóközpontjai és a TCK hatásköre a külföldiek és a hontalanok köréből katonai szolgálatra jelentkezők Ukrajna területére történő szállításával kapcsolatos tevékenységekkel.
A változtatások az étkezésükkel, szállásukkal kapcsolatos tevékenységekre is vonatkoznak, így az elektronikus közbeszerzési rendszerben történő beszerzés lebonyolítása nélkül is.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az orosz invázió kezdete óta mintegy 20 000 külföldi önkéntes csatlakozott az ukrán fegyveres erőkhöz, az ukrán kormány most egyszerűsítette ezt a folyamatot – számolt be kedden az rbc.ua hírportál Tarasz Melnyicsuk, a kormány parlamenti megbízott... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1744736100 [modified] => 1744726942 ) [title] => Ukrajna egyszerűsíti a külföldi önkéntesek és hontalanok toborzását, szállítását az ukrán fegyveres erőkbe [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=238913&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 238913 [uk] => 238904 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 221964 [image] => Array ( [id] => 221964 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/4267019.jpg [original_lng] => 80287 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/4267019-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/4267019-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/4267019.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/4267019.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/4267019.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/4267019.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/4267019.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1744716144:5 [_thumbnail_id] => 221964 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3371 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_73afd8b3bc03d1a4035ec758017bbdac] => [_oembed_time_73afd8b3bc03d1a4035ec758017bbdac] => 1744716149 [_oembed_fe562121f3c6ee8141faedeb6dff33c7] => [_oembed_time_fe562121f3c6ee8141faedeb6dff33c7] => 1744716149 [_algolia_sync] => 858735143002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 3260 [1] => 37865 ) [tags_name] => Array ( [0] => katonaság [1] => toborzás ) ) [2] => Array ( [id] => 232383 [content] =>Ukrajnában a közelmúltban indult a Szerződés 18-24 program, amelynek keretében 18-24 éves állampolgárok köthetnek szerződést és csatlakozhatnak a hadsereghez, majd hat hónapot töltenek harci küldetésben a fronton – jelentette be szerdán Dmitro Lazutkin, a Védelmi Minisztérium szóvivője az ukrán televízió adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jeelentés szerint Lazutkin elmondta, hogy a fiatalok azonnal 200 ezer hrivnyát kapnak, ha aláírják a szerződést, a következő kifizetés a katonai alapkiképzés befejezése után lesz – 300 ezer hrivnya. A harmadik rész – 500 ezer hrivnya a szerződés lejártakor, a katonai egység személyzeti listájáról való levétel napján – tette hozzá.
„Ez egy plusz a pénzügyi támogatáshoz és a további pénzügyi támogatáshoz, ha harci küldetések végrehajtásáról van szó. És feltételezhető, hogy ezek az emberek körülbelül 6 hónapig teljesítenek harci küldetéseket a frontvonalon” – állította a szóvivő. Mint megjegyezte, a Védelmi Minisztérium számít a csapatok utánpótlására és a hadsereg megerősítésére. „És most, az első nap után, ami még tart, ami még nem igazán ért véget, már látjuk, hogy van érdeklődés. Van bizonyos felbuzdulás” – mondta Dmitro Lazutkin.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajnában a közelmúltban indult a Szerződés 18-24 program, amelynek keretében 18-24 éves állampolgárok köthetnek szerződést és csatlakozhatnak a hadsereghez, majd hat hónapot töltenek harci küldetésben a fronton – jelentette be szerdán Dmitro Laz... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1739390100 [modified] => 1739384868 ) [title] => A Szerződés 18-24 projekt fiatal katonái fél évet töltenek majd a fronton – Védelmi Minisztérium [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=232383&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 232383 [uk] => 232385 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 227163 [image] => Array ( [id] => 227163 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona.jpg [original_lng] => 63031 [original_w] => 650 [original_h] => 361 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona-300x167.jpg [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona.jpg [width] => 650 [height] => 361 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona.jpg [width] => 650 [height] => 361 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona.jpg [width] => 650 [height] => 361 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona.jpg [width] => 650 [height] => 361 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona.jpg [width] => 650 [height] => 361 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1739378139:8 [_thumbnail_id] => 227163 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2629 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 1203100810001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 237012 [1] => 3260 [2] => 1705761 ) [tags_name] => Array ( [0] => front [1] => katonaság [2] => Szerződés 18-24 program ) ) [3] => Array ( [id] => 228827 [content] =>A védelmi minisztérium két új, a NATO tapasztalatai alapján kidolgozott egészségügyi képzési standardot hagyott jóvá a katonák számára. Az új képzés előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat fog tartalmazni. Ezt a Védelmi Minisztérium közölte.
Mostantól kétféle képzési standard létezik:
- Elsősegélynyújtás – kritikus vérzés, légzési zavarok kezelése, a hipotermia megelőzése, a sebesültek evakuálása és más olyan készségek, amelyeket minden katona elsajátít.
- Kiterjesztett elsősegélynyújtás (alapszint) – mélyebb képzés, amely a bonyolult körülmények között történő segítségnyújtásra összpontosít, a légutak biztosítására, a vérkeringés fenntartására és a sebesültek mozgatásának technikáira összpontosítva.
A képzés formátuma:
- Előadások multimédiás kísérettel;
- Gyakorlati foglalkozások kisebb csoportokban;
- Szimulációk terepen.
Ukrajnában új állami ünnepet vezettek be – a Szárazföldi Haderők Légierejének Napját.
A megfelelő rendeletet 2025. január 8-án írta alá Volodimir Zelenszkij elnök. Az új ünnepet minden évben július 3-án fogják megünnepelni.

„Elrendelem Ukrajnában a Szárazföldi Haderők Légierejének Napját, amelyet minden évben július 3-án kell ünnepelni” – áll az elnöki rendeletben.
A dokumentumban szerepel, hogy az új ünnep célja az ukrán Szárazföldi Haderők Légierejének katonái által tanúsított bátorság és hősiesség elismerése, amelyet Ukrajna szabadságáért, függetlenségéért és területi integritásáért folytatott harcban mutattak.
A rendelet a nyilvánosságra hozatal napján lép hatályba. Idén, 2025. július 3-án Ukrajna először ünnepli majd e dátumot.
[type] => post [excerpt] => Ukrajnában új állami ünnepet vezettek be – a Szárazföldi Haderők Légierejének Napját. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1736429400 [modified] => 1736375574 ) [title] => Zelenszkij egy új ünnepet vezetett be a katonai személyzet számára [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228825&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 228825 [uk] => 228764 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 228763 [image] => Array ( [id] => 228763 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/080120251736342756.jpeg [original_lng] => 151641 [original_w] => 1140 [original_h] => 760 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/080120251736342756-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/080120251736342756-300x200.jpeg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/080120251736342756-768x512.jpeg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/080120251736342756-1024x683.jpeg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/080120251736342756.jpeg [width] => 1140 [height] => 760 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/080120251736342756.jpeg [width] => 1140 [height] => 760 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/080120251736342756.jpeg [width] => 1140 [height] => 760 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1736368375:5 [views_count] => 3370 [_thumbnail_id] => 228763 [_edit_last] => 5 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e5cde888f05687583ffa956d07b53783] => [_oembed_time_e5cde888f05687583ffa956d07b53783] => 1736441647 [_oembed_aaab962faadce63132fcb255c241c10d] => [_oembed_time_aaab962faadce63132fcb255c241c10d] => 1736610314 [_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => [_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737051387 [_oembed_9ce71ea19a3fec34df7e9ddaa698d0bc] => [_oembed_time_9ce71ea19a3fec34df7e9ddaa698d0bc] => 1737051387 [_oembed_22ba28041fcee5ebd74f2eb966e2a935] => [_oembed_time_22ba28041fcee5ebd74f2eb966e2a935] => 1737821931 [_oembed_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => [_oembed_time_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => 1737821931 [_algolia_sync] => 1203087408001 [_oembed_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] => [_oembed_time_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] => 1744804065 [_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => [_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1744804066 [_oembed_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => [_oembed_time_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => 1745599756 [_oembed_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] => [_oembed_time_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] => 1747666094 [_oembed_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => [_oembed_time_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => 1748789521 [_oembed_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] => [_oembed_time_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] => 1748789521 [_oembed_c943aa263dd51014d68e39c7ff4b481a] => [_oembed_time_c943aa263dd51014d68e39c7ff4b481a] => 1751288555 [_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => {{unknown}} [_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => [_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1757088903 [_oembed_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] => [_oembed_time_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] => 1758527528 [_oembed_9159044988ee69382db17354f612de85] => [_oembed_time_9159044988ee69382db17354f612de85] => 1758527528 [_oembed_32b32db8f414aa5766fbcd6b59cc272e] => [_oembed_time_32b32db8f414aa5766fbcd6b59cc272e] => 1759945916 [_oembed_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] => [_oembed_time_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] => 1760773989 [_oembed_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] => [_oembed_time_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] => 1763727779 [_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => [_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1763737277 [_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => [_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1763737277 [_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => [_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1763737277 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 3260 [1] => 291 [2] => 662 [3] => 1986 ) [tags_name] => Array ( [0] => katonaság [1] => Ukrajna [2] => ünnep [3] => Volodimir Zelenszkij ) ) [5] => Array ( [id] => 220036 [content] =>Az ukrán védelmi minisztérium új követelményeket állapított meg a fegyveres erők számára szállított fő élelmiszertermékek kalóriatartalmára vonatkozóan.

A döntés a katonai egységek ellenőrzésének eredménye, amelyek során hiányosságokat találtak.
„Háborús körülmények között rendkívül nagy fizikai és pszichológiai stressz éri a katonai személyzetet. Ezért különösen fontos, hogy az élelmiszertermékek teljes mértékben kielégítsék védőink táplálkozási és energiatartalmi igényeit” – mondta Dmitro Klimenkov, Ukrajna védelmi miniszterhelyettese.
Szerinte a termékek energiaértékére vonatkozó egyértelmű követelmények megállapítása nem pusztán szabványok kérdése, hanem garancia arra, hogy védőink megkapják azt, ami a harckészültség és az egészség megőrzéséhez szükséges.
[type] => post [excerpt] => Az ukrán védelmi minisztérium új követelményeket állapított meg a fegyveres erők számára szállított fő élelmiszertermékek kalóriatartalmára vonatkozóan. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1730052900 [modified] => 1729981253 ) [title] => A Védelmi Minisztérium új követelményeket határozott meg a fegyveres erők élelmiszereinek kalóriatartalmára vonatkozóan [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=220036&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 220036 [uk] => 219965 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 219966 [image] => Array ( [id] => 219966 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/671cdacc35724-765-1200x670jpg.webp [original_lng] => 60566 [original_w] => 1200 [original_h] => 670 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/671cdacc35724-765-1200x670jpg-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/671cdacc35724-765-1200x670jpg-300x168.webp [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/671cdacc35724-765-1200x670jpg-768x429.webp [width] => 768 [height] => 429 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/671cdacc35724-765-1200x670jpg-1024x572.webp [width] => 1024 [height] => 572 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/671cdacc35724-765-1200x670jpg.webp [width] => 1200 [height] => 670 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/671cdacc35724-765-1200x670jpg.webp [width] => 1200 [height] => 670 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/671cdacc35724-765-1200x670jpg.webp [width] => 1200 [height] => 670 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1729970454:5 [_thumbnail_id] => 219966 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2323 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 508487416000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 3176 [1] => 3260 [2] => 14520 ) [tags_name] => Array ( [0] => étkeztetés [1] => katonaság [2] => Védelmi Miniarérium ) ) [6] => Array ( [id] => 215508 [content] =>A lengyel védelmi minisztérium jelentése szerint több mint 23 000 katona vesz részt az árvízzel kapcsolatos műveletekben. A hírt a Lengyel Rádió közölte.

Több mint 23 000 katona vett részt a lengyelországi árvíz következményeinek felszámolásában. További háromezer katona vár tartalékban.
Cezary Tomchyk honvédelmi miniszterhelyettes szerint a legtöbb alkalommal a hadműveleti csapatokat és a Területvédelmi Erők tagjait mozgósítják.
Az árvízvédelembe bevonták a katonai csendőrséget, illetve a Varsói Helyőrségi Parancsnokság és a katonai akadémiák tanoncait is.
[type] => post [excerpt] => A lengyel védelmi minisztérium jelentése szerint több mint 23 000 katona vesz részt az árvízzel kapcsolatos műveletekben. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1727112660 [modified] => 1727095657 ) [title] => Több mint 23 000 katona vesz részt a lengyelországi árvíz következményeinek felszámolásában [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=215508&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 215508 [uk] => 215474 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 215475 [image] => Array ( [id] => 215475 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/forum-0908497911-e1726656413407-948x530-1.jpg [original_lng] => 144302 [original_w] => 948 [original_h] => 530 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/forum-0908497911-e1726656413407-948x530-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/forum-0908497911-e1726656413407-948x530-1-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/forum-0908497911-e1726656413407-948x530-1-768x429.jpg [width] => 768 [height] => 429 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/forum-0908497911-e1726656413407-948x530-1.jpg [width] => 948 [height] => 530 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/forum-0908497911-e1726656413407-948x530-1.jpg [width] => 948 [height] => 530 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/forum-0908497911-e1726656413407-948x530-1.jpg [width] => 948 [height] => 530 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/forum-0908497911-e1726656413407-948x530-1.jpg [width] => 948 [height] => 530 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1727084858:5 [_thumbnail_id] => 215475 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2880 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] =>[_oembed_time_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => 1727101867 [_algolia_sync] => 508473849000 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
— Jan Lipavský (@JanLipavsky) September 22, 2024
We appreciate it. 🇨🇿🫶🇺🇦 Дякую! pic.twitter.com/GsxchzXtK7
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1751654828 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 11884 [1] => 3260 [2] => 723 ) [tags_name] => Array ( [0] => árvíz [1] => katonaság [2] => Lengyelország ) ) [7] => Array ( [id] => 210702 [content] =>For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
Volodimir Zelenszkij videóüzenetben jelentette be, hogy hamarosan elérhetővé válik az Army+ alkalmazás, amely jelentősen megkönnyítheti az ukrán hadsereg parancsnokainak munkáját – számolt be az Index az Ukrajinszkia Pravda nyomán.

Az applikáció fejlesztését áprilisban jelentették be, amiben számos szolgáltatást kombinálnak. Például két kattintással lehet bejelentéseket tenni, valamint az appal könnyebb lesz bemutatni a katonai igazolványokat, sőt még lőszert is tudnak rendelni az illetékesek.
A megjelenést eredetileg nyárra tervezték.
[type] => post [excerpt] => Az ukrajnai leszerelés lehetőségéről beszélni jelenleg nagyon problematikus, mert a fronton továbbra is nehéz a helyzet, és Oroszország a megszálló erőinek a növelését tervezi – jelentette ki kedden Fegyir Veniszlavszkij parlamenti képviselő, a Le... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1722966900 [modified] => 1722965734 ) [title] => Az ukrán katonák leszerelése nincs napirenden, mert Oroszország növelni akarja a hadseregét – Veniszlavszkij [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210296&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 210296 [uk] => 210313 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 209261 [image] => Array ( [id] => 209261 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/mozgositas-katonak-1.jpg [original_lng] => 33211 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/mozgositas-katonak-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/mozgositas-katonak-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/mozgositas-katonak-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/mozgositas-katonak-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/mozgositas-katonak-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/mozgositas-katonak-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/mozgositas-katonak-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1722956523:3 [_thumbnail_id] => 209261 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2949 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 831896010002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 49 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 83514 [1] => 3260 [2] => 438435 ) [tags_name] => Array ( [0] => Fegyir Veniszlavszkij [1] => katonaság [2] => leszerelés ) ) [9] => Array ( [id] => 207209 [content] =>A toborzóközponttól származó pénzbírságra vonatkozó információk a végrehajtói eljárások automatizált rendszerében (ASZVP) találhatók.

A hírt az Igazságügyi Minisztérium sajtószolgálata közölte. Egy személy közvetlenül az ASZVP-n keresztül, az állami végrehajtó szolgálat illetékes szervének felkeresése nélkül tájékozódhat arról, hogy indítottak-e végrehajtási eljárást ellene.
Az ASZVP oldala itt található. A név és az egyéb adatok beírásával lehet tájékozódni a bírság meglétéről.
[type] => post [excerpt] => A toborzóközponttól származó pénzbírságra vonatkozó információk a végrehajtói eljárások automatizált rendszerében (ASZVP) találhatók. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1720295460 [modified] => 1720268698 ) [title] => Az Igazságügyi Minisztérium elmagyarázta, hogyan lehet tájékozódni a bírságokról a TCK-nál [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=207209&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 207209 [uk] => 207102 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 207104 [image] => Array ( [id] => 207104 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/dd8a2cee1d3295ddc7a9e0a30301344df9572ecf.jpg [original_lng] => 85964 [original_w] => 650 [original_h] => 420 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/dd8a2cee1d3295ddc7a9e0a30301344df9572ecf-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/dd8a2cee1d3295ddc7a9e0a30301344df9572ecf-300x194.jpg [width] => 300 [height] => 194 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/dd8a2cee1d3295ddc7a9e0a30301344df9572ecf.jpg [width] => 650 [height] => 420 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/dd8a2cee1d3295ddc7a9e0a30301344df9572ecf.jpg [width] => 650 [height] => 420 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/dd8a2cee1d3295ddc7a9e0a30301344df9572ecf.jpg [width] => 650 [height] => 420 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/dd8a2cee1d3295ddc7a9e0a30301344df9572ecf.jpg [width] => 650 [height] => 420 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/dd8a2cee1d3295ddc7a9e0a30301344df9572ecf.jpg [width] => 650 [height] => 420 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1720257898:5 [_thumbnail_id] => 207104 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2241 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 831882743002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1284 [1] => 3260 [2] => 542421 ) [tags_name] => Array ( [0] => bírság [1] => katonaság [2] => toborzóközpontok ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 3260 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 3260 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )katonaság (1 Oldal)

