Array
(
[count_posts] => 6
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjY2MDI0Nzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 273486
[content] =>
A vészhelyzetre összeállított tíznapos válságcsomagnak az élelem mellett többek között pénzt, kést, toalettpapírt és ivóvizet is tartalmaznia kell.
A német katasztrófavédelmi hivatal a háború veszélye miatt is azt tanácsolja, hogy az emberek készüljenek fel a válságokra. Egy listát készítettek arról, hogy mely tárgyak elengedhetetlenek ebben az esetben, és mik azok, amiknek minden háztartásban rendelkezésre kell állniuk – írja a V4NA.
A Die Welt beszámolója szerint nem ez az első válságcsomaglista a német katasztrófavédelemtől, de eddig a hatóság csak burkoltan beszélt válsághelyzetekről vagy vészhelyzeti előkészületekről.
Németország összességében csak négy-öt pontot ér el a lehetséges tízből a válságfelkészülés terén – mondta Ferdinand Gehringer szakértő néhány héttel ezelőtt a Die Weltnek adott interjúban.
Januárban egy támadás az elektromos hálózat ellen Berlin nagy részének infrastruktúráját megbénította.
A lista megmutatja, hogyan lehetne felkészültebben várni az ilyen váratlan helyzeteket. Pontosan felsorolják, mely tárgyak fontosak vészhelyzetben. Ezek között szerepel: pénz, kés, toalettpapír. De vannak kevésbé nyilvánvaló tárgyak is: naptej, munkakesztyű, védősisak.
A hatósági tanács szerint a készleteknek tíz napra elegendőnek kell lenniük.
A vízzel kapcsolatban a szakértők szerint egy egyszerű szabály érvényes: két liter fejenként és vészhelyzetben naponta. A listán szerepel még egy főzőeszköz, például egy kempingfőző, valamint háziállatok eledelének készletezése, és olyan felszerelések is, mint a zseblámpák vagy zsebkések, öngyújtó, elemek vagy higiéniai cikkek.
„A friss útmutató szövegében újdonságként szerepelnek a háborúra való felkészülés mellett a dezinformációval, a menedékhelyekkel és a mentális egészséggel kapcsolatos ajánlások. Összességében összetettebb veszélyhelyzetet figyelünk meg” – hangsúlyozta a Weltnek adott válaszában a hatóság, amely a természeti veszélyeket – mint például árvizek vagy szélsőséges időjárás – is a vészhelyzetekhez sorolta, csakúgy, mint a hosszabb ideig tartó áramkimaradásokat okozó technikai zavarokat vagy kritikus infrastruktúrákra mért kibertámadásokat.
[type] => post
[excerpt] => A vészhelyzetre összeállított tíznapos válságcsomagnak az élelem mellett többek között pénzt, kést, toalettpapírt és ivóvizet is tartalmaznia kell.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1771528740
[modified] => 1771468103
)
[title] => Háborús veszély miatt tíznapos túlélőcsomag összeállítására buzdítanak a német hatóságok
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=273486&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 273486
[uk] => 273627
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 273487
[image] => Array
(
[id] => 273487
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/keszultseg.png
[original_lng] => 1589775
[original_w] => 1309
[original_h] => 820
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/keszultseg-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/keszultseg-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/keszultseg-768x481.png
[width] => 768
[height] => 481
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/keszultseg-1024x641.png
[width] => 1024
[height] => 641
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/keszultseg.png
[width] => 1309
[height] => 820
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/keszultseg.png
[width] => 1309
[height] => 820
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/keszultseg.png
[width] => 1309
[height] => 820
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1771572034:3
[_oembed_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => Was jeder deutsche Haushalt laut Bundesamt für Katastrophenschutz nun vorrätig haben sollte https://t.co/XsD0LGAVs4
— WELT (@welt) February 13, 2026
[_oembed_time_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => 1771460797
[_thumbnail_id] => 273487
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 883
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 716296668002
[_oembed_04fb37763916bd889c414ced8c0c442c] => Rescuers fear time is running out for 'Timmy', a young humpback whale struggling to find its way out of shallow bays off Germany's Baltic coast https://t.co/TDLbdo6RR3 pic.twitter.com/HcADtzWnQa
— Reuters (@Reuters) April 2, 2026
[_oembed_time_04fb37763916bd889c414ced8c0c442c] => 1778763143
[_oembed_fc0d2a4969e8f6ae046abddbf8176f9e] =>
[_oembed_time_fc0d2a4969e8f6ae046abddbf8176f9e] => 1778763143
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3734301
[1] => 660247
[2] => 48032
[3] => 1585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háborús veszély
[1] => készültség
[2] => lakosság
[3] => Németország
)
)
[1] => Array
(
[id] => 269717
[content] =>
Norvégiában több ezren kaptak hétfőn a hadseregtől levelet, amely szerint háború esetén a fegyveres erők lefoglalhatják javaikat. A tájékoztatás szerint a hadsereg annak érdekében foglalná le – szigorúan háború esetén – a szóban forgó javakat, például ingatlant, munkagépet vagy hajót, hogy az ország védelméhez megfelelő eszközökre tehessen szert.
A tervek szerint idén körülbelül 13 500 értesítőt kézbesítenek ki, amely azonban – mint arra a hadsereg közleményében felhívták a figyelmet – békeidőben semmiféle teendőkkel nem jár.

Az egy évig érvényes, most kiküldött vagy kiküldendő értesítések mintegy kétharmada csupán az előző években már kiküldött értesítés meghosszabbítása. Anders Jernberg, a norvég fegyveres erők logisztikai főnöke leszögezte: a válságokra és a háborúra való felkészülés rendkívüli fontosságot kapott az utóbbi években. Mint mondta, hazája biztonsági helyzete utoljára a második világháború idején volt ilyen ingatag.
Társadalmunknak fel kell készülnie a biztonsági válságokra és – legrosszabb esetben – a háborúra is – jelentette ki. Hozzátette: a levelek fokozzák a felkészültséget és „csökkentik az erőforrások elosztásával kapcsolatos bizonytalanságot esetleges háború esetén”.
A magát a NATO „szemének és fülének” tartó Norvégiának közös tengeri határa, valamint 198 kilométeres szárazföldi határa is van Oroszországgal – írta az MTI.
[type] => post
[excerpt] => Norvégiában több ezren kaptak hétfőn a hadseregtől levelet, amely szerint háború esetén a fegyveres erők lefoglalhatják javaikat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1768902540
[modified] => 1768853236
)
[title] => Háborúra készülnek Norvégiában, a lakosság tulajdonának lefoglalását tervezik
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=269717&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 269717
[uk] => 269895
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 269720
[image] => Array
(
[id] => 269720
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/norvegia.jpg
[original_lng] => 10057
[original_w] => 300
[original_h] => 168
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/norvegia-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/norvegia.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/norvegia.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/norvegia.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/norvegia.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/norvegia.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/norvegia.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1768982352:8
[_thumbnail_id] => 269720
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1816
[_oembed_6aa5ba89d81a2a26adb60127607cb572] =>
[_oembed_time_6aa5ba89d81a2a26adb60127607cb572] => 1768846039
[_oembed_d1ba94ce1a8fd52c136ca36dd4246d30] =>
[_oembed_time_d1ba94ce1a8fd52c136ca36dd4246d30] => 1768846040
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 644800507001
[_oembed_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => Was jeder deutsche Haushalt laut Bundesamt für Katastrophenschutz nun vorrätig haben sollte https://t.co/XsD0LGAVs4
— WELT (@welt) February 13, 2026
[_oembed_time_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => 1771853063
[_oembed_d2380c7a5a420a594efa165493df3111] =>
[_oembed_time_d2380c7a5a420a594efa165493df3111] => 1772387137
[_oembed_8cad9e65cc815cc19197a3019e7048e4] =>
[_oembed_time_8cad9e65cc815cc19197a3019e7048e4] => 1781161648
[_oembed_cc0bc8e3811fdba0896c2ffb2bb3aaf8] =>
[_oembed_time_cc0bc8e3811fdba0896c2ffb2bb3aaf8] => 1781896991
[_oembed_f3e0c7f28b90d5e659975b5b0ddc71f1] =>
[_oembed_time_f3e0c7f28b90d5e659975b5b0ddc71f1] => 1784389670
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 83882
[3] => 49
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 44769
[1] => 824
[2] => 660247
[3] => 9691
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háború
[1] => hadsereg
[2] => készültség
[3] => Norvégia
)
)
[2] => Array
(
[id] => 228049
[content] =>
Nagyszabású biztonsági intézkedésekkel készülnek a szilveszterre Németországban és Ausztriában is. Mindkét ország szervei elsősorban a nemrégiben történt magdeburgi terrortámadással indokolják a fokozott rendőri jelenlétet. Németországban évek óta nagy erőkkel vannak jelen a fegyveresek az utcákon az év utolsó éjszakáján: emlékezetes, hogy 2016-ban elszabadultak az indulatok Kölnben, migránsbandák inzultáltak, molesztáltak nőket.

Köln tanult 2016-ból és Magdeburgból is
Nagyszámú résztvevőre számítanak a német hatóságok a kölni szilveszteren: annak érdekében, hogy mindenki békésen ünnepelhessen, több száz rendőrt vetnek be az utcákon és a rendezvényeken – derül ki a német sajtó cikkeiből.
Nem titkoltan a magdeburgi terrortámadás miatt is fokozott a készültség Kölnben, még ahhoz képest is, hogy 2016 óta különösen odafigyelnek a szilveszteri utcai ünnepségekre és a szélsőséges elemekre.
Mint emlékezetes, abban az évben nőket zaklató, randalírozó migránsbandák lepték el az utcákat.
A magdeburgi események miatt most nemcsak a fegyvereseket küldik a szokottnál is nagyobb létszámban az utcákra, de a mentőszolgálatok is minden eddiginél nagyobb kapacitással készülnek.
A rendőrség különösen a frekventált bulihelyszínekre összpontosít majd, ilyen az óváros, a dóm környéke és a Rheinstrasse. Arra kérik a helyieket és a Kölnbe látogatókat, hogy maradjanak éberek, és hívják a rendőrséget, ha bármi gyanúsat észlelnek.
Nemcsak az utcákon, de a rendőrőrsökön is nagyobb lesz a rendőri jelenlét, illetve a rohamrendőrök is készenlétben állnak.
Új technológiát vetnek be az osztrákok
Minden évben szilveszter és újév napja az, amikor a legtöbb rendőr teljesít szolgálatot Ausztriában. Így lesz ez az idén is – derült ki Gerhard Karner (ÖVP) belügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.
Fokozott terrorveszélyről nyilatkoztak a rendőri elöljárók – a terrorkészültségi szint továbbra is 4-es az 5 fokú skálán –, de arról is beszámoltak: szilveszterkor nagy számban vetnek be rendőröket Bécs utcáin.
Az országban a fenyegetettségi szint továbbra is magas, még ha erre nincsenek is konkrét jelek: nem titkoltan a magdeburgi és az ahhoz hasonló terrortámadások miatt vannak a fegyveres erők készültségben, de – írja a Vienna.at – az illegális tűzijátékok elleni fellépést is szigorúan veszik.
Karner belügyminiszter kijelentette: az osztrák rendőrség mindent megtesz a lakosság biztonsága érdekében, a szélsőséges elemek mozgását, kommunikációját pedig kiemelten figyelik.
Sajtóbeszámolók szerint hetek óta folynak az előkészületek, az egyenruhások együttműködnek az állambiztonsági szolgálattal, valamint más különleges egységekkel is.
A bécsi szilveszterre nem csak helyi, de burgenlandi, alsó-ausztriai, salzburgi és karintiai különítményeket is bevetnek. A karácsonyi vásárokhoz hasonlóan speciális egységek és munkacsoportok tevékenykednének majd városszerte, illetve civil nyomozókat és drónokat is bevetnek majd – ez utóbbi újdonságnak számít a terrormegelőzésben Ausztriában.
[type] => post
[excerpt] => Nagyszabású biztonsági intézkedésekkel készülnek a szilveszterre Németországban és Ausztriában is.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735642200
[modified] => 1735607208
)
[title] => Így készül Európa a szilveszteri terrorveszélyre
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228049&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 228049
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 228050
[image] => Array
(
[id] => 228050
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/xl-1529570985-vienna-szilv.jpg
[original_lng] => 751259
[original_w] => 1200
[original_h] => 718
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/xl-1529570985-vienna-szilv-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/xl-1529570985-vienna-szilv-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/xl-1529570985-vienna-szilv-768x460.jpg
[width] => 768
[height] => 460
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/xl-1529570985-vienna-szilv-1024x613.jpg
[width] => 1024
[height] => 613
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/xl-1529570985-vienna-szilv.jpg
[width] => 1200
[height] => 718
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/xl-1529570985-vienna-szilv.jpg
[width] => 1200
[height] => 718
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/xl-1529570985-vienna-szilv.jpg
[width] => 1200
[height] => 718
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1735600008:12
[_thumbnail_id] => 228050
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2410
[_algolia_sync] => 1203087175001
[_oembed_3a59a24d3058d75c1339dae11273751c] =>
[_oembed_time_3a59a24d3058d75c1339dae11273751c] => 1753365244
[_oembed_2326901bf191cc520e32bd9fbb1888ff] => „Juden haben hier Hausverbot“ – Schild in Schaufenster sorgt für Fassungslosigkeit https://t.co/ELDaDn1dy7 pic.twitter.com/YK0JVjPcRh
— WELT (@welt) September 18, 2025
[_oembed_time_2326901bf191cc520e32bd9fbb1888ff] => 1758999573
[_oembed_d1ba94ce1a8fd52c136ca36dd4246d30] =>
[_oembed_time_d1ba94ce1a8fd52c136ca36dd4246d30] => 1769013378
[_oembed_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => Was jeder deutsche Haushalt laut Bundesamt für Katastrophenschutz nun vorrätig haben sollte https://t.co/XsD0LGAVs4
— WELT (@welt) February 13, 2026
[_oembed_time_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => 1772028773
[_oembed_04fb37763916bd889c414ced8c0c442c] => Rescuers fear time is running out for 'Timmy', a young humpback whale struggling to find its way out of shallow bays off Germany's Baltic coast https://t.co/TDLbdo6RR3 pic.twitter.com/HcADtzWnQa
— Reuters (@Reuters) April 2, 2026
[_oembed_time_04fb37763916bd889c414ced8c0c442c] => 1778936343
[_oembed_fc0d2a4969e8f6ae046abddbf8176f9e] =>
[_oembed_time_fc0d2a4969e8f6ae046abddbf8176f9e] => 1778936343
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 6487
[1] => 660247
[2] => 1585
[3] => 31632
[4] => 1371802
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Ausztria
[1] => készültség
[2] => Németország
[3] => szilveszter
[4] => terrorveszély
)
)
[3] => Array
(
[id] => 220828
[content] =>
Elővigyázatosságból készültségbe helyezték a Nemzeti Gárda egy részét Washington szövetségi államban helyi idő szerint pénteken, készülve arra, hogy esetleg zavargások törhetnek ki a jövő keddi választásokkal összefüggésben.
A Nemzeti Gárda katonáit hétfőtől csütörtökig helyezik készenlétbe az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő államban. Jay Inslee kormányzó közleményében azt írta: az intézkedést három korábbi incidens miatt ítélték szükségesnek, illetve utalt arra is, hogy a belbiztonsági minisztérium az egész országra figyelmeztetést adott ki a választási infrastruktúrát érintő fenyegetések miatt.

A hét elején a Washington állambeli Vancouverben felgyújtottak egy szavazóurnát, amelyet a korai szavazáshoz használtak, az eset miatt több száz voksot meg kellett semmisíteni. Hasonló incidens történt az Oregon állambeli Portlandben is.
November 5-én, kedden elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban, továbbá újraválasztják a 435 tagú képviselőházat és a 100 tagú szenátus egyharmadát, valamint 11 államban kormányzót is választanak. A választás napját megelőző napokban lehetőség van korai voksolásra, ennek keretében már több tízmillióan leadták szavazatukat.
[type] => post
[excerpt] => Elővigyázatosságból készültségbe helyezték a Nemzeti Gárda egy részét Washington szövetségi államban helyi idő szerint pénteken, készülve arra, hogy esetleg zavargások törhetnek ki a jövő keddi választásokkal összefüggésben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1730638140
[modified] => 1730581068
)
[title] => Készültségben a Nemzeti Gárda az amerikai elnökválasztás miatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=220828&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 220828
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 220829
[image] => Array
(
[id] => 220829
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/harris-trump-valasztasok-kampany.png
[original_lng] => 861041
[original_w] => 986
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/harris-trump-valasztasok-kampany-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/harris-trump-valasztasok-kampany-300x152.png
[width] => 300
[height] => 152
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/harris-trump-valasztasok-kampany-768x389.png
[width] => 768
[height] => 389
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/harris-trump-valasztasok-kampany.png
[width] => 986
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/harris-trump-valasztasok-kampany.png
[width] => 986
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/harris-trump-valasztasok-kampany.png
[width] => 986
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/harris-trump-valasztasok-kampany.png
[width] => 986
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1730573869:12
[_thumbnail_id] => 220829
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2299
[_oembed_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] =>
[_oembed_time_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] => 1730573870
[_oembed_15e4649a80ce1f52900dcf9d96b4c35c] =>
[_oembed_time_15e4649a80ce1f52900dcf9d96b4c35c] => 1730573870
[_oembed_52e11d4a6a108fa13a9a26943f9df837] => {{unknown}}
[_oembed_baf1f54292932664a30542d6c50f6ea9] => {{unknown}}
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3613c1f8e02f7f23f1c21ff01ffd4449] =>
[_oembed_time_3613c1f8e02f7f23f1c21ff01ffd4449] => 1730735063
[_oembed_5d03037bda5eb05397ee92bf4ed696a5] => The Simpsons predicted US 2024 election map with eerie accuracy in the year 2000https://t.co/yBdJPqDCJQ pic.twitter.com/735jQld1s6
— The Mirror (@DailyMirror) November 6, 2024
[_oembed_time_5d03037bda5eb05397ee92bf4ed696a5] => 1731572104
[_algolia_sync] => 508487632000
[_oembed_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => Was jeder deutsche Haushalt laut Bundesamt für Katastrophenschutz nun vorrätig haben sollte https://t.co/XsD0LGAVs4
— WELT (@welt) February 13, 2026
[_oembed_time_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => 1774508054
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1403315
[1] => 660247
[2] => 2764
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai elnökválasztás
[1] => készültség
[2] => Nemzeti Gárda
)
)
[4] => Array
(
[id] => 188183
[content] =>
Mintegy ezer rendőr vigyáz a német alkotmány életbe lépésének 75. évfordulója alkalmából megrendezett állami ünnepség meghívottjaira csütörtökön Berlinben. Májusban számos német politikus és politikai aktivisták ellen követtek el erőszakos bűncselekményeket Németország-szerte.
A rendőrség jelentése szerint csütörtök délelőtt a helyszínen nyugodt volt a hangulat. A berlini kancellária épülete előtti téren rendezett ünnepségre összesen ezeregyszáz vendég hivatalos, köztük Olaf Scholz német kancellár, tartományi miniszterelnökök, továbbá a Bundestag és más intézmények képviselői. Az esemény fő felszólalója Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök.

A kormányzati negyedben rendezett ünnepség alkalmából a Spree folyón járőrhajókra és helikopterekre is telepítettek tiszteket. A műveletben a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) és a rendőrség különleges kommandós alakulatának (SEK) berlini és alsó-szászországi alakulatai is részt vesznek.
Németország alaptörvénye, a Grundgesetz 1949. május 23-án lépett hatályba, ez a nap egyben a Német Szövetségi Köztársaság megalakulásának dátuma is.
A Német Szövetségi Köztársaság Alaptörvényének bizonyos cikkeit, amelyek az alapjogokat, az emberi jogokat, a demokratikus jogállamot, a népszuverenitást, a szövetségi köztársasági államformát és a hatalmi ágak szétválasztását garantálják, az alkotmány értelmében soha nem lehet megváltoztatni, hogy az országban soha többé ne lehessen jogszerűen megteremteni a diktatórikus államberendezkedés jogalapjait.
Erőszakos bűncselekmények sorozata
Májusban számos német politikus és politikai aktivisták ellen követtek el erőszakos bűncselekményeket Németország-szerte: május elején Matthias Eckét, a Szociáldemokrata Párt (SDP) politikusát bántalmazták Drezdában.
Pár nappal később pedig az SDP-s Franziska Giffey gazdaság- és energiaügyért felelős szenátort érte támadás Berlinben. Yvonne Mosler zöldpárti politikust plakátok kihelyezése közben támadták meg Drezdában, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt tagját, Mario Kumpf német politikust pedig egy kelet-németországi szupermarketben ütötték arcon május 24-én. Az MTI beszámolója szerint az utóbbi időkben egyre gyakoribbá vált támadásokat Olaf Scholz német kancellár felháborítónak és gyávának nevezte.
[type] => post
[excerpt] => Mintegy ezer rendőr vigyáz a német alkotmány életbe lépésének 75. évfordulója alkalmából megrendezett állami ünnepség meghívottjaira csütörtökön Berlinben. Májusban számos német politikus és politikai aktivisták ellen követtek el erőszakos bűncsel...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1716562860
[modified] => 1716523907
)
[title] => Óriási a rendőri készültség Berlinben, támadásoktól tartanak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=188183&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188183
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 188184
[image] => Array
(
[id] => 188184
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemetorszag-1.jpg
[original_lng] => 136926
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemetorszag-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemetorszag-1-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemetorszag-1-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemetorszag-1-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemetorszag-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemetorszag-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nemetorszag-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1716513107:12
[_thumbnail_id] => 188184
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2233
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831881572002
[_oembed_b4dc6ee21e21571b321ab07bdaa87ff7] =>
[_oembed_time_b4dc6ee21e21571b321ab07bdaa87ff7] => 1773421804
[_oembed_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => Was jeder deutsche Haushalt laut Bundesamt für Katastrophenschutz nun vorrätig haben sollte https://t.co/XsD0LGAVs4
— WELT (@welt) February 13, 2026
[_oembed_time_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => 1773421804
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 51916
[1] => 660247
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Berlin
[1] => készültség
)
)
[5] => Array
(
[id] => 163931
[content] =>
Tajvanon a közelgő Koinu tájfun miatt a hatóságok munkaszünetet és iskolák bezárását rendelte el, valamint több mint 100 légi járatot is töröltek.

Heves esőkkel és erős szelekkel közelít a Koinu tájfun Tajvan felé. A tajvani katasztrófavédelem szerint a várhatóan 3-as erősségű, 250 kilométer széles sávban haladó tájfun a sziget délkeleti részén ér partot csütörtökön, és óránként akár 190 kilométeres széllökéseket is magával hoz.
Több városban munkaszünetet és az iskolák bezárását rendelték el szerdától. A heves esők földcsuszamlásokat és árvizeket okozhatnak a hegyekben, ezért a parkokat és az erdei pihenőhelyeket is lezárják. Az embereket felszólították, hogy maradjanak távol a partoktól, mert
akár hét méter magas hullámokat is korbácsolhat a tájfun. A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint 87 belföldi és 25 nemzetközi repülőjáratot töröltek.
Szakértők szerint a tájfun Tajvan után a dél-kínai Kuangtung és Fucsien tartományok felé halad, majd Hongkong felé veszi az irányt, ahol már egy trópusi viharrá szelídül.
Tajvan és Kína déli részét hetek óta sújtják a szélsőséges időjárási jelenségek, szeptember elején a Haikui tájfun Tajvan délkeleti részét bénította meg, sokan megsérültek, mintegy nyolcezer embert evakuáltak, és legalább 226 ezer háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül.
(MTI/Index)
[type] => post
[excerpt] => Tajvanon a közelgő Koinu tájfun miatt a hatóságok munkaszünetet és iskolák bezárását rendelte el, valamint több mint 100 légi járatot is töröltek.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1696445220
[modified] => 1696602961
)
[title] => Riadókészültség Tajvanon a közelgő Koinu tájfun miatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=163931&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 163931
[uk] => 163982
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 163932
[image] => Array
(
[id] => 163932
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/screen-shot-2023-10-03-at-50644-am.webp
[original_lng] => 398412
[original_w] => 631
[original_h] => 425
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/screen-shot-2023-10-03-at-50644-am-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/screen-shot-2023-10-03-at-50644-am-300x202.webp
[width] => 300
[height] => 202
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/screen-shot-2023-10-03-at-50644-am.webp
[width] => 631
[height] => 425
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/screen-shot-2023-10-03-at-50644-am.webp
[width] => 631
[height] => 425
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/screen-shot-2023-10-03-at-50644-am.webp
[width] => 631
[height] => 425
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/screen-shot-2023-10-03-at-50644-am.webp
[width] => 631
[height] => 425
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/screen-shot-2023-10-03-at-50644-am.webp
[width] => 631
[height] => 425
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1696592161:5
[_thumbnail_id] => 163932
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3900
[translation_required_done] => 1
[_oembed_414b19eec15d2a6862d97e528381f9a4] => The DoD’s delivery of non-mission capable items to Taiwan inhibits the DoD’s ability to achieve its security cooperation goals and risks degrading Taiwan’s confidence in the United States. Read our report here: https://t.co/pbWEVzN3Oj pic.twitter.com/ycJikyJ99h
— DoD Office of Inspector General (@DoD_IG) September 13, 2024
[_oembed_time_414b19eec15d2a6862d97e528381f9a4] => 1731003860
[_algolia_sync] => 831789746002
[_oembed_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => Was jeder deutsche Haushalt laut Bundesamt für Katastrophenschutz nun vorrätig haben sollte https://t.co/XsD0LGAVs4
— WELT (@welt) February 13, 2026
[_oembed_time_62c2dbf2c556ec6d7e0dd00938af1dc8] => 1775743510
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 660247
[1] => 661551
[2] => 660246
[3] => 43652
)
[tags_name] => Array
(
[0] => készültség
[1] => Koinu tájfun
[2] => tájfun
[3] => Tajvan
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 660247
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 660247
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
készültség (1 Oldal)