Ukrajnában törvénytervezet készül, amely a katonai behívók e-mailben és ajánlott levélben történő kézbesítéséről rendelkezik – jelentette be kedden Fegyir Veniszlavszkij parlamenti képviselője, a Legfelső Tanács a nemzetbiztonsági és védelmi bizottságának tagja az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Veniszlavszkij a készülő új mozgósítási törvénytervezetet kommentálva elmondta: „A törvénytervezetben azt tervezzük, hogy ne csak személyesen, átvételi elismervénnyel, hanem e-mailben és ajánlott levélben is kézbesítsük a katonai behívókat.” Tisztázta, hogy az ajánlott levél kézbesítéséről szóló értesítést a postaládákba juttatják, a katonai behívót tartalmazó levelet pedig a postai alkalmazottaknak személyesen kell átadniuk az érintetteknek. Ez az úgynevezett nyilvános behívó – tette hozzá.
A honatya szerint az e-mailek esetében Ukrajnában gyakorlatilag már működik a hadkötelesek és sorkötelesek elektronikus kabinetje, amely minden azonosító adatot tartalmazni fog. „Ezek a szabályok megkönnyítik a behívást, és megakadályozzák, hogy az emberek visszaéljenek azzal, hogy nem kapnak behívót, és ezáltal nem sértenek törvényt” – magyarázta.
„A törvényjavaslat készítői ugyanakkor azt kívánják lehetővé tenni, hogy ne csak a területi toborzóközpontok munkatársai, hanem a helyi önkormányzatok és a végrehajtó hatóságok is kézbesítsék a katonai behívókat. Ezt azért tervezik, hogy tisztázzák minden hatóság hatáskörét a mozgósítás ügyében” – mondta a parlamenti képviselő.
A honatya szerint a fent említett szervek nagyon gyakran kibújnak a mozgósítással kapcsolatos felelősségük alól. „Ezek a normák benne vannak a törvénytervezetben, amelyen még dolgozunk. Még nem jegyezték be. A megbeszélések még folynak. Azonban minden esély megvan arra, hogy ezt a dokumentumot végleges formájában ennek a hétnek a végéig bejegyezzék a Legfelső Tanácsban” – foglalta össze Fegyir Veniszlavszkij.
Ukrajnában nem fognak behívókat küldeni a hadköteleseknek a Gyija moboltelefonos alkalmazásban, ez még csak tervben sincs – jelentette ki hétfőn Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes, digitális átalakításért felelős miniszter az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
A jelentés szerint a miniszter megígérte, hogy a Gyijában nem lesznek behívók. „Nekem úgy tűnik, hogy amíg miniszterként dolgozom, minden, amiről beszélünk azt be fogjuk tartani. Ezért bátran kijelenthetem, hogy a Gyijában nem lesznek behívók” – hangsúlyozta Mihajlo Fedorov.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy 2023 márciusában Volodimir Arap, a Harkiv megyei területi toborzási és szociális támogatási központ vezetője azt mondta, hogy a jövőben az emberek a Gyiján kaphatnak majd behívókat. Később ezt az információt a Dezinformáció Elleni Központ és a Digitális Átalakítási Minisztérium cáfolta. Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes pedig kijelentette, hogy Ukrajnában – legalábbis idén – technikailag lehetetlen elindítani az behívók kézbesítését a Gyiján keresztül.
Az ukrajnai mozgósítás során a behívók bárhol kézbesíthetők: utcán, szállodákban, bevásárlóközpontokban és így tovább, de van egy fontos momentum: az adott személynek személyesen kell átvennie azt, és a kézhezvétel után alá kell írnia – jelentette ki szombaton Anton Marinics, a Nota Group ügyvédje és vezető jogi tanácsadója az rbc.ua hírportál érdeklődésére.
Marinics hangsúlyozta, hogy a törvény nem írja elő a katonai behívók kézbesítését a hadköteleseknek a hozzátartozókon keresztül. A védelemre, a mozgósítás előkészítésére és a mozgósításra vonatkozó jogszabály egyértelmű követelményeket fogalmaz meg a behívók formájára, a kézbesítés helyére és az annak kézbesítésére jogosult személyek körét illetően – mutatott rá az ügyvéd.
„Az ukrán miniszteri kabinet 2022. december 30-i 1487. számú határozata A hadkötelesek, sorkatonák és tartalékosok katonai nyilvántartásának szervezésére és vezetésére vonatkozó eljárás jóváhagyásáról meghatározza a behívók kézbesítésére felhatalmazott személyek körét. Ugyanakkor a hadköteles hozzátartozóira vagy rokonaira ilyen kézbesítési kötelezettség nem hárul” – mutatott rá a jogász.
A szakember ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy külön követelmények vonatkoznak a sorkötelesekre. Ugyanis attól függetlenül, hogy a behívót kézhez vették-e, a sorköteles személy a behívási időszak kihirdetésének napjától számítva tíz napon belül köteles megjelenni a sorkatonai szolgálatra történő sorozás helyszínén megjelenni.
„A jogalkotó elfogadta a Hadkötelezettségről és a katonai szolgálatról szóló ukrán törvény módosításait, amelyek értelmében a hadiállapot ideje alatt nincs behívás sorkatonai szolgálatra” – hangsúlyozta Anton Marinics.
Kijevben a Halálos iramban című filmsorozat rajongóinak rendezvényén osztottak ki behívóleveleket.
Minderről a városi rendőrfőnök-helyettes számolt be, aki elmondta, nem véletlenül kérték a katonai tisztviselőket, hogy menjenek el a rendezvényre. Mint mondta, mindennek van határa, és az már több a soknál, hogy olyan emberek parádéznak az autójukkal a fővárosban, akik képesek lennének harcolni.
My Website
Ezek mellett a felpörgetett motorok mellett olyan fiatalemberek állnak, akik a koruk és az egészségügyi állapotuk alapján például egy gépfegyvert is tudnának kezelni – írta, hozzátéve azt is, hogy a fiatalokat már többször is figyelmeztették, de hasztalan.
„Ezért a mostani rendezvényre meghívtuk a katonai komisszárokat”, akik aztán meghívták a fiatalokat a hadseregbe – közölte a rendőrfőnök-helyettes.
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
A Gyija mobiltelefonos alkalmazásban egyelőre nem kézbesítenek katonai behívókat Ukrajnában, de ez a kezdeményezés a jövőben ez megvalósulhat – jelentette ki hétfőn Fegyir Veniszlavszkij elnöki parlamenti megbízott, a nemzetbiztonsági és védelmi bizottság tagja egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Veniszlavszkij az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg Ukrajna nem rendelkezik technikai lehetőséggel a katonai nyilvántartás digitalizálására és behívók küldésére a Gyija mobil applikációban. Az elnöki parlamenti megbízott azonban lehetségesnek tartja, hogy ez a kezdeményezés a jövőben megvalósul.
„Lehetséges, hogy a jövőben idáig kell eljutnunk, hiszen a digitalizálás minden tevékenység egyszerűsítésével jár, és a papíralapú behívóknak mindenképpen a múltban kell maradniuk. Ma azonban ezek a projektek nem rövidtávúak” – tette hozzá Fegyir Veniszlavszkij.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban a Digitális Átalakítási Minisztérium arról biztosított, hogy Ukrajnában nem küldenek behívókat a Gyija alkalmazáson keresztül.
Veniszlavszkij ugyanakkor korábban bejelentette, hogy a Legfelső Tanács fontolóra veszi a behívók internetes üzenetküldő programokon keresztül történő kézbesítésének lehetőségét. Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes erre reagálva megjegyezte, hogy technikailag lehetetlen messengerrel küldeni a behívókat, legalábbis idén.
Az erre felhatalmazott személyeknek jogukban áll az utcán és nyilvános helyeken, így közúti ellenőrző pontokon, munka- és vendéglátó helyen is kézbesíteni a katonai behívókat – közölte hétfőn Dmitro Lubinec, a Legfelső Tanács emberjogi biztosa a Telegram-csatornáján, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelenté szerint az ombudsman hangsúlyozta, hogy a hadiállapot idején a behívók kézbesítését, Ukrajna törvényeivel összhangban, az állampolgárok jogainak és szabadságjogainak tiszteletben tartásával kell végrehajtani, biztosítva az állampolgárok magánéletébe és integritásába történő jogellenes beavatkozással szembeni védelmet. Megállapította ugyanakkor, hogy a behívók kézbesítési helyét törvény nem szabályozza, tehát azok átadhatók munkahelyen, ellenőrző ponton, kávézóban vagy utcán.
A behívók kézbesítésére jogosultak: helyi önkormányzati szervek; vállalatok, intézmények, szervezetek, oktatási intézmények vezetői (az alárendeltségtől és a tulajdonformától függetlenül); tömbházak gondnokai; járási vagy városi toborzási és szociális támogató központok tisztviselői.
Ugyanakkor az állampolgárnak joga van érdeklődni, hogy ki állítja ki a behívót, és ellenőrizheti a tisztviselő jogosultságát. Az emberjogi biztos azt tanácsolja, hogy a behívó elfogadása előtt az érintettek alaposan vizsgálják meg a kézbesítő igazolványát és magát a behívót, ellenőrizzék, hogy az iratok megfelelően vannak-e kitöltve. „Nem kell izgulni vagy restelkedni ezt megtenni” – mutatott rá Dmitro Lubinec.
Az állampolgároknak a családi vagy egészségi állapotukban bekövetkezett változásokat be kell jelenteniük a területi toborzóközpontoknak, hogy megállapítható legyen a katonai szolgálatra alkalmasak létszáma, de mivel ezt nem teszik, ezért kell nyilvános helyeken kézbesíteni nekik a behívókat – közölte vasárnap Olekszandr Tiscsenko, a Lemberg megyei toborzóközpont parancsnoka a Lviv Portal című kiadványnak írt cikkében, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint a hadkiegészítő parancsnok jelezte, az utóbbi időben egyre terjednek a közterületen és az ellenőrző pontokon történő idézések állítólagos törvényellenességről szóló narratívák. Azonban az állampolgárok elfelejtik, hogy a jogokon kívül kötelességeik is vannak, amelyek közül az egyik a haza és Ukrajna függetlenségének, valamint területi integritásának a védelme.
Tiscsenko emlékeztetett arra, hogy az ukránok a mozgósítás elrendelésének napjától kötelesek önként jelentkezni a katonai alakulatoknál vagy a területi toborzó és szociális támogatási központokban, hogy minden rájuk vonatkozó információt megtudjanak. Igen, minden hadkötelesnek jelentenie kell a családi állapotában, egészségi állapotában, lakcímében, végzettségében vagy munkahelyét illetően bekövetkezett változásokat annak a központnak, ahol katonai nyilvántartásban van – mutatott rá.
A tiszt hangsúlyozta, hogy ha például valakinek három gyermeke született, egészségi állapotában változás történt, vagy megváltozott a lakcíme, erről tudnia kell a területi toborzóközpontokban, hogy tisztában legyenek a mozgósítási tartalékkal kapcsolatos aktuális képpel. „Nem kötelességünk valaki után futkosni, hogy megtudjuk, milyen változások történtek az egyes hadkötelesek életében. De a törvényben meghatározott kötelességeinek figyelmen kívül hagyása arra kényszerít bennünket, hogy a behívók kézbesítése érdekében ne csak az állampolgárok lakóhelyén és munkahelyén tegyünk intézkedéseket, hanem a nyilvános helyeken is” – szögezte le.
„Erre azért van szükség, hogy a rendelkezésre álló adatok relevanciáját kiderítsük, a mozgósítás során a katonai szolgálatra alkalmas személyek valós létszámát megállapítsuk. Nem lenne szükség ilyen intézkedésekre, ha az állampolgárok szigorúan betartanák Ukrajna törvényeit. A behívók nyilvános helyen történő kézbesítése semmiképpen sem mond ellent Ukrajna törvényeinek” – figyelmeztetett Olekszandr Tiscsenko.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az állampolgároknak a családi vagy egészségi állapotukban bekövetkezett változásokat be kell jelenteniük a területi toborzóközpontoknak, hogy megállapítható legyen a katonai szolgálatra alkalmasak létszáma, de mivel ezt nem teszik, ezért kell nyil... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1675005000 [modified] => 1675004169 ) [title] => Azért osztogatják a behívókat úton-útfélen, mert a hadkötelesek nem tartják be a törvényeket – hadkiegészítő parancsnok [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=135326&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 135326 [uk] => 135349 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 135327 [image] => Array ( [id] => 135327 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg [original_lng] => 96040 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/mobilizacio-poveszka-sorozas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1675004912:8 [_thumbnail_id] => 135327 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4335 [_hipstart_feed_include] => 1 [_bold_post] => 1 [_oembed_8c6e460ca69f9717844602767014a62d] =>
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
Ukrajnában 90 nappal hosszabbították meg a hadiállapotot és a mozgósítást. Számos panasz érkezik azonban az állampolgároktól, miszerint a behívókat az ellenőrzőpontokon, az utcán és a boltokban is osztogatják a férfiaknak.
A behívók kézbesítésének szabályairól Ihor Volosinrivnei jogász beszélt.
A behívón szerepelnie kell a területi toborzó és szociális támogatási központ (egykori hadkiegészítő parancsnokság – a szerk.) vezetője aláírásának, a dokumentum egy konkrét személy nevére kell szóljon. Ennek értelmében az utcán, a boltokban, a hotelekben és más nyilvános helyeken a személyi igazolvány alapján kitöltött behívók átadása törvénytelen.
A behívó átadásakor a központ dolgozói nem kényszeríthetnek senkit arra, hogy azonnal jelenjenek meg a hadkiegészítő parancsnokságon. Felajánlhatják, hogy elszállítják önöket a központba, azonban mindenkinek jogában áll nemet mondani és kijelenteni, hogy a behívón szereplő időpontban jelenik majd meg. Amennyiben ez mégis megtörténik, azért Ukrajna Büntetőjogi Kódexének 146. cikkelye értelmében büntetőjogi felelősségre vonás jár. A családtagok készítsenek videofelvételt az esetről, s azonnal értesítsék a rendőrséget vagy ügyvédjüket.
Az üres behívók átadásáért is lehet panaszt benyújtani. Amennyiben ilyen történik, forduljanak a hadkiegészítő parancsnoksághoz, a Védelmi Minisztériumhoz vagy a nemzeti rendőrséghez.