Gogola Zoltán beregszászi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Az alkotó olyan művészcsalád negyedik generációját képviseli, ahol a festészet nemcsak hagyomány, hanem örökség is. Saját bevallása szerint munkásságának egyik legnagyobb motivációja, hogy tehetségét Istentől kapta, ezért azt kötelessége kamatoztatni, nem hagyhatja veszni. Vallja, hogy az alkotás egyszerre felelősség, szolgálat és a kapott ajándék méltó továbbadása.
Gogola Zoltán negyedik generációs beregszászi festőművész egyéni kiállításának ünnepélyes megnyitójára került sor július 16-án a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Ezúttal egy olyan művész alkotásai mutatkoztak be a Latorca-parti város közönsége előtt, aki családja művészi örökségét továbbvive saját látásmódjával gazdagítja Kárpátalja kortárs képzőművészetét, s akinek alkotásai nemcsak belső világát tükrözik, hanem érzékenyen irányítják figyelmünket a bennünket körülvevő világ szépségére, a természet harmóniájára és az emberi kapcsolatok értékeire.
Gogola Zoltán Beregszászban született festőcsaládban, és már gyermekkorától természetes közege volt a művészet. Negyedik generációs festőként dédapja, nagyapja és édesapja nyomdokain indult el, miközben saját alkotói útját is következetesen építette fel. Tanulmányait képzőművész-tanárként végezte, majd tovább képezte magát Magyarországon is. Pedagógusként hosszú évek óta a fiatal tehetségek nevelését szolgálja, miközben aktív alkotómunkát folytat. Oktatóként és művészként egyaránt fontosnak tartja a művészet szeretetének továbbadását. Munkái számos hazai és nemzetközi csoportos kiállításon szerepeltek, alkotásait Kárpátalján, Magyarországon és több európai országban is bemutatták. Egyéni kiállításai lehetőséget adnak arra, hogy még közelebb kerüljünk sajátos művészi világához.
Az eseményen elsőként Petrusevics Vivien-Nikolett, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a kiállítás bepillantást enged egy olyan művész világába, akinek alkotásait a természet szeretete, a család iránti tisztelet és a hitből fakadó lelki mélység hatja át. „Festményei nem csupán a látható világ szépségét örökítik meg, hanem érzéseket, emlékeket és emberi értékeket is közvetítenek” – emelte ki.
A vendégeket ezután Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta, hogy az intézmény tudatos kiállításszervezői koncepciót követ: a kárpátaljai magyar alkotók munkásságának bemutatását rendszerint más, elsősorban ukrán nemzetiségű művészek tárlatai váltják. Kiemelte, hogy Gogola Zoltán egy több generációra visszatekintő művészdinasztia képviselője, amely szervesen kapcsolódik a kárpátaljai festőiskola hagyományaihoz. Mint fogalmazott, „a Gogola család is ennek a művészetnek a része”, utalva arra a szellemi örökségre, amelyet Erdélyi Béla és Boksay József teremtett meg. A munkácsi közönség ezúttal csaknem ötven alkotáson keresztül nyerhet betekintést Gogola Zoltán művészetébe: a tárlaton főként tájképek, emellett családi zsánerképek és egy önarckép is helyet kapott – fűzte hozzá Tarpai József.
„A művészet képes arra, amire olykor a szavak már nem: megőrzi emlékeinket, kifejezi érzéseinket, hidat épít múlt és jelen, ember és ember között. Kárpátalján ennek különös jelentősége van, hiszen a festmények nemcsak a tájat, hanem a szülőföld történetét, kultúráját és az itt élő közösség erejét is őrzik. Gogola Zoltán alkotásai ebből a szeretetből és kötődésből születnek. Műveiben ott él Kárpátalja szépsége, a városok és falvak hangulata, a természet csendje és az emberi lélek finom rezdülései” – fogalmazott felszólalásában Papp Ferenc, Magyarország ungvári konzulja, hozzátéve: Gogola Zoltán festményei nemcsak Kárpátalja tájait és épített örökségét idézik meg, hanem szülőföldje lelkét, emlékeit és a közösség erejét is. „Hiszem, hogy ezek a festmények nemcsak gyönyörködtetnek bennünket, hanem arra is emlékeztetnek, hogy múltunkból merítve, értékeinket megőrizve építhetjük a jövőt” – szögezte le a diplomata.
„Kárpátalja mindig is a sokszínűség, a gazdag kulturális hagyományok és a tehetséges alkotók bölcsője volt. A táj, a fények és a történelem különleges atmoszférát teremtenek, amely minden itt alkotó művész munkáján rajta hagyja a kézjegyét” – mutatott rá Papp Ferenc, majd köszöntőjének végén elismeréssel szólt a Munkácsy Mihály Magyar Ház tevékenységéről, kiemelve, hogy az intézmény mára olyan közösségi térré vált, ahol a magyar kultúra és művészet értékeinek ápolása a nemzeti összetartozás erősítésével párosul.
Matl Péter Munkácsy Mihály-díjas kárpátaljai szobrászművész, a Pro Arte – Munkács civil szervezet elnöke a kiállítást megnyitó beszédében méltatta Gogola Zoltán alkotásainak színvilágát és festői igényességét. Mint fogalmazott, a tájképek kiegyensúlyozott színharmóniája és pozitív kisugárzása maradandó benyomást tett rá. Kiemelte továbbá, hogy az alkotó a kárpátaljai festőiskola hagyományainak magas színvonalú továbbvitele mellett új művészi irányok felé is nyit, „nem elégszik meg azzal, amit már tud, és amit már jól művel”, hanem figuratív és filozófiai ihletésű művekkel is kísérletezik. Az új utak keresése bátorságot kíván, ugyanakkor meggyőződése, hogy a Gogola Zoltán festményeit átható pozitív szemlélet alkotói pályájának meghatározó vonása marad – tette hozzá Matl Péter.
A hivatalos megnyitót követően a résztvevők szerény agapé mellett folytathatták a beszélgetést, miközben közelebbről is megismerkedhettek a kiállított alkotásokkal, és megoszthatták egymással benyomásaikat. Gogola Zoltán festményei augusztus 11-ig tekinthetők meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház tetőtéri galériájában.
Öt év alatt több ezer alkotó közösséget kapcsolt össze a Kárpát-medencében az ASzakkör program. A jubileum alkalmából Lakiteleken nyílt kiállításon a külhoni magyar közösségek, köztük Kárpátalja legszebb munkái is bemutatkoztak. Riportunkban annak jártunk utána, hogyan vált a kézműves alkotás a közösségépítés és a nemzeti összetartozás egyik fontos eszközévé.
A Kárpátaljai Megyei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (skanzen) ad otthont Néger Krisztina ungvári keramikus és iparművész jubileumi önálló kiállításának. A Színek és formák párbeszéde című tárlat ünnepélyes megnyitójára nem véletlenül került sor július 10-én, hiszen az alkotó azon a napon ünnepelte jubileumi születésnapját.
A művésznőtől megtudtuk, hogy az utóbbi időben nagyon sok újat alkotott.
– A mai napon egy olyan tárlatot hoztam, amelyen új műveket prezentálok. Amikor a művész sok alkotást készít, amikor már úgy érzi, hogy körbenövik az alkotásai, és ezeket meg kellene mutatnia, akkor szerintem jó dolog, ha szélesebb teret nyit a műveinek és több embernek megmutatja. Ez nagyszerű alkalom arra, hogy mások is meg tudják ismerni a művész gondolatait, az érzelmeit. A mai kiállítás arról fog szólni, hogy minél többen megismerkedjenek az alkotásaimmal – mondta a hivatalos megnyitó előtt röviddel.
A tárlaton különböző technikákkal készült munkák láthatók, összesen 160. A képek zöme nemezeléssel, száraz gyapjútűzdeléses technikával készült, de vannak kerámiák és vegyes technikával készített alkotások is. A látogatók festményeket, dekoratív kompozíciókat, vázákat és kerámiamodulokat tekinthetnek meg, amelyek feltárják a szerző alkotói munkásságának sokoldalúságát. Külön felhívják magukra a figyelmet az élénk csendéletek, tájképek, virágkompozíciók és női ábrázolások. A színek, formák és textúrák harmóniáján keresztül Néger Krisztina saját vízióját közvetíti a környező világ szépségéről, őszinte párbeszédre hívva a nézőt a művészettel.
– Láthatók régebbi munkák is, azok a kerámiák, amelyek a diplomamunkám részletei. Ezt is meg akartam mutatni, mert fontosnak érzem a művészi mivoltomban, hogy ezt is megismerjék az emberek. Aki közelebbről ismer, az tudja, hogy nagyon szeretem a virágokat, a természetet. Mindig megcsodálom a körülöttem lévő szép dolgokat, és ezt próbálom megmutatni a képeimen is, hogy ezáltal mások is megérezzék azt a szépet a munkáimon keresztül, amit én érzékelek – avatott be a részletekbe a művésznő.
Néger Krisztina magyar ajkú pedagóguscsaládban született 1981-ben Ungváron. Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskolában érettségizett. Művészeti tanulmányait az Erdélyi Béla Művészeti Szakközépiskolában kezdte kerámia szakon, majd az Ungvári Művészeti Főiskolán szerzett felsőfokú végzettséget.
– Mivel keramikus a végzettségem, az elején nagyon sokat kerámiáztam, de volt egy idő, amikor azt egy kicsit hanyagoltam, és újra megtaláltam magamat a gyapjúban, a száraz gyapjútűzdeléses technikában. Úgy gondolom, hogy mostanában a gyapjúval jobban megtaláltam az összhangot, mert ez egy „meleg” alapanyag, amivel olyan dolgokat tudok kreálni, ami szerintem rendhagyó a mai világban. A gyapjúval való munka időigényes, többször kell hozzá visszafordulni; ez egy folyamat, amit elkezdek és egy bizonyos idő után fejezek be, de a végeredmény, az én meglátásom szerint, mindig jó – mesélt tovább Krisztina és a terveit illetően elmondta: szeretné folytatni az alkotást, kiállításokat szervezni, különböző művészeti projektekben részt venni, worshopokon megmutatni egy széles közönségnek, hogy mit lehet alkotni egyik vagy másik alapanyaggal, megismertetni és megszerettetni a közönséget ezekkel a technikákkal.
– Mivel 18 évig a megyei művészeti ifjúsági palotában (jelenleg PADIJUN) dolgoztam, ezért sok tanítványom volt, és rengeteg technikát tudtunk kombinálni. Ezt egy kicsit átvittük a Jankovics Mária Alkotótáborba, ott 16 éve alkotunk a gyerekekkel, és különböző alapanyagokat kombinálunk. Ezáltal igyekszem a fiatalokat bevonni az alkotásba, hogy ők is tudjanak szép dolgokat előállítani és a végén megmutatni egy kiállításon a munkáikat – jegyezte meg.
Megtudtuk, hogy változó a képeknek az előállítási időtartama. Van például a kombinált kép, amelyik kerámiával és modulos gyapjútűzdeléssel készül, ott hosszabb az összeállítás folyamata, mivel a kerámiának megvan a saját előállítása: száradás, égetés, mázolás. A gyapjúképek gyorsabban készülnek, ha nekirugaszkodik, 2 hét alatt fokozatosan befejezi. Van, amit hamarabb, egy könnyebb ihlettel össze tud állítani. Olyan is előfordul, hogy egyszerre több képet mozgat: egy gyors felvázolással színfoltokat készít, majd folyamatosan összeszedi sziluettbe.
Elsőként a múzeum igazgatóhelyettese, Marjana Mehela üdvözölte a megjelenteket, aki kiemelte: nagy örömükre szolgál, hogy ismét egy nívós eseménynek adhatnak helyszínt.
– Krisztina nem egyszerűen ünnepet teremt számunkra, ez egy kettős ünnep, amelyek közül az egyik a jubileumi születésnapjának van szentelve, a másik pedig az alkotásainak. A tárlat címe is arra utal, hogy az alkotó bizonyos párbeszédre hívja a látogatókat, sajátos kulturális véleménycserére. A gyapjú és a kerámia elterjedt Kárpátalján, és a skanzen műtárgyaival is sok közös vonásuk van, de a Krisztina művei eredeti kivitelezésben láthatók – hangsúlyozta, majd gratulált Krisztinának jó egészséget, boldogságot, alkotói sikereket kívánva számára.
A kiállítás megnyitóján jelen voltak Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzuljai, Papp Ferenc és Albertné Simon Edina, akik úgyszintén köszöntötték az művésznőt. A konzul asszony kiemelte: a külképviselet több éve jó kapcsolatokat ápol Krisztinával.
– A mai kiállítás is megmutatja, hogy Kárpátalja méltán büszke tehetséges és kreatív művészeire. Ez a technika, amivel Krisztina alkot, egyedi és érdekes – emelte ki Albertné Simon Edina, további sikereket kívánva a művésznőnek.
Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke két nyelven – magyarul és ukránul – szólt az egybegyűltekhez és megjegyezte, hogy nagyon régen együtt dolgoznak Krisztinával.
– Tizenhat évvel ezelőtt kezdtünk együtt dolgozni a Jankovics Mária Alkotótáborban, amikor még csak kollégák voltunk, de mostanára már nagyon jó barátok lettünk. Krisztina fiatal, és akkor kezdett el ezzel az érdekes technikával foglalkozni, amikor „nyugdíjba vonult” a PADIJUN-ból, és megtalálta új szerelmét, a nemezelést. Ez egy különleges technika, kevesen művelik. Az elmúlt 5 évben kezdett leginkább kísérletezni ebben a technikában, de az utóbbi években visszatalált első szerelméhez és technikájához, a kerámiához. Majd elkezdte ezt a kettőt vegyíteni, keresi ennek a két technikának a kapcsolatát – mondta és örömöt, kitartást kívánt az ünnepeltnek.
Mihajlo Beleny szobrász, grafikus kiemelte, hogy Krisztina alkotásai alapján tanítani lehetne a komponálást, a kerámiáit pedig mély archaikus látásmóddal készített műveknek minősítette, amelyeken a vonalvezetést is lehetne oktatni és a színek harmóniáját.
– A nemezeléssel készített virágok is nagyon szépek, de a kerámiával nagy lépést tehet a művészet terén. Ehhez gratulálok.
Dikun György képzőművész, az Erdélyi Béla Művészeti Főiskola tanára is méltatta a művésznőt, majd kollégák, barátok, családtagok, egykori tanítványok és munkásságának tisztelői gratuláltak Krisztinának, aki végezetül mindenkinek megköszönte a jelenlétet, hogy találtak időt és érdeklődnek a művészete iránt.
– Szeretek kirándulni, a hegyekben túrázni, sok fotót készítek, mert meg szeretném osztani azokat a pozitív benyomásokat másokkal, amelyeket próbálok megfogni a kirándulásaim során. Igyekszem ezt az alkotásaimban is ábrázolni, s ezekkel a kis belső benyomásaimmal megajándékozni mindenkit. Merítsenek ihletet – mondta zárásként.
A Színek és formák párbeszéde című kiállítás július 27-ig tekinthető meg Ungváron a skanzenben.
Különleges tárlat nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban, ahol Csepeli Okszána festőművész alkotásai várják a látogatókat. Az Itthonról haza című kiállítás jóval több egy festménygyűjteménynél: személyes élményekből és mély érzelmekből építkező utazás, amely az otthon fogalmát, a hovatartozás kérdését és az emberi kapcsolatok értékét állítja a középpontba.
A Magyarországon élő, ugyanakkor munkácsi gyökereihez mindvégig hű alkotó művein keresztül a látogatók betekintést nyerhetnek egy olyan belső út történetébe, amely összekapcsolja a múltat a jelennel, a szülőföld emlékeit az új otthon élményével. A kiállítás így nemcsak művészeti élményt kínál, hanem elgondolkodtató találkozást is az identitás, az emlékezés és a hazatalálás témáival.
A kiállítás megnyitóján a művésznő személyes gondolatokat osztott meg arról, mit jelent számára a haza fogalma. Mint fogalmazott, az otthon nem csupán egy földrajzi helyet jelent, hanem mindazokat az emlékeket, emberi kapcsolatokat és értékeket, amelyeket életünk során magunkkal viszünk. Bár az élet gyakran új utakra vezet bennünket, a gyökerekhez való kötődés megmarad és végigkíséri az embert, bárhol is éljen.
Csepeli Okszána Munkácson született, pedagógusként kezdte pályafutását, majd Magyarországra költözött, ahol tovább folytatta szakmai munkáját. A festészet 2011-ben vált életének meghatározó részévé. Alkotásaiban elsősorban a nonfiguratív kifejezésmód jelenik meg, amely lehetőséget ad számára arra, hogy a formák és színek segítségével érzelmeket, hangulatokat és belső élményeket közvetítsen. Műveit a harmónia, a nyugalom és az ember iránti tisztelet hatja át.
A jelenlévőket köszöntve Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója örömét fejezte ki, hogy az intézmény adhat otthont a tárlatnak. Beszédében kiemelte, hogy a kiállítás létrejötte hosszú előkészítő munka eredménye, és külön köszönet illeti a művésznőt azért az elkötelezettségért, amellyel vállalta a festmények Kárpátaljára szállításával járó nehézségeket. Hangsúlyozta, hogy az esemény kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a helyi közönség megismerhesse az alkotó művészetét és azt a mély kötődést, amely szülővárosához fűzi.
A tárlat címe önmagában is üzenetet hordoz. Az Itthonról haza egyszerre utal a fizikai és a lelki hazatérésre, valamint arra a belső kapcsolatra, amely az embert származásához, közösségéhez és identitásához köti. A kiállított művek nem konkrét történeteket vagy helyszíneket jelenítenek meg, hanem olyan érzéseket és benyomásokat, amelyek minden látogatóból más és más gondolatokat hívhatnak elő.
Az eseményen jelen volt Gombor Bence, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja is. Köszöntőjében méltatta a Magyar Ház kulturális misszióját, amely rendszeresen bemutatkozási lehetőséget biztosít a kárpátaljai származású művészek számára. Beszédében kiemelte, hogy a szülőföldjüktől távol élők számára különösen sokat jelent minden olyan alkalom, amely lehetőséget ad a kapcsolódásra és az emlékek felidézésére. Hozzátette, hogy a kiállítás címe sokak számára személyes jelentéssel bír, hiszen a Kárpátaljáról elszármazott magyarok egyszerre érzik otthonuknak Magyarországot és szülőföldjüknek Kárpátalját.
A művésznő önmagáról vallva úgy fogalmazott: szerinte a művészet egyik legfontosabb feladata, hogy kapcsolatokat teremtsen emberek között. Úgy véli, a szeretet, a remény, az öröm és a fájdalom olyan egyetemes érzések, amelyek minden embert összekötnek. A mai világ kihívásai közepette különösen fontosnak tartja az elfogadást, a kölcsönös tiszteletet és az egymás iránti nyitottságot.
Az est hangulatát Dzsátálov Márk magyar és ukrán nyelven előadott dalai tették teljessé.
A Nemzeti Művelődési Intézet 5 éve indította útjára A Szakkör programját, melynek révén Kárpát-medence-szerte különböző kézműves képzéseket valósítanak meg egy-egy partnerszervezetük közreműködésével. A Pro Cultura Subcarpathica 4 éve csatlakozott a programhoz 4 szakkörrel. Mára a szakkörök száma megsokszorozódott vidékünkön, kárpát-medencei szinten pedig majdhogynem eléri a háromezret. A május végéig tartó rendszeres foglalkozások tematikáját és szakköri vezetését a Nemzeti Művelődési Intézet ingyenesen elérhető online tudásmegosztó felülete, az aszakkor.hu oldal biztosítja, ahol hasznos tippeket és kész oktatási anyagot is kapnak a partnerszervezetek. Az ezen anyagok alapján elkészült munkákat mutatták be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Fodó Sándor Kulturális központjában ahol a résztvevők és a szakkörvezetők okleveleket vehettek át.
A Nemzeti Művelődési Intézet 5 éve indította útjára A Szakkör programját, melynek révén Kárpát-medence-szerte különböző kézműves képzéseket valósítanak meg egy- egy partnerszervezetük közreműködésével. A Pro Cultura Subcarpathica 4 éve csatlakozott a programhoz 4 szakkörrel. Mára a szakkörök száma megsokszorozódott vidékünkön, kárpát-medencei szinten pedig majdhogynem eléri a háromezret. A május végéig tartó rendszeres foglalkozások tematikáját és szakköri vezetését a Nemzeti Művelődési Intézet ingyenesen elérhető online tudásmegosztó felülete, az aszakkor.hu oldal biztosítja, ahol hasznos tippeket és kész oktatási anyagot is kapnak a partnerszervezetek. Az ezen anyagok alapján elkészült munkákat mutatták be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Fodó Sándor Kulturális központjában, ahol a résztvevők és a szakkörvezetők okleveleket vehettek át.
A Nemzeti Művelődési Intézet 5 éve indította útjára A Szakkör programját, melynek révén Kárpát-medence-szerte különböző kézműves képzéseket valósítanak meg egy-egy partnerszervezetük közreműködésével. A Pro Cultura Subcarpathica 4 éve csatlakozott a programhoz 4 szakkörrel. Mára ezen foglalkozások száma megsokszorozódott vidékünkön, kárpát-medencei szinten pedig majdhogynem eléri a háromezret. A május végéig tartó rendszeres foglalkozások tematikáját és szakköri vezetését a Nemzeti Művelődési Intézet ingyenesen elérhető online tudásmegosztó felülete, az aszakkor.hu oldal biztosítja, ahol hasznos tippeket és kész oktatási anyagot is kapnak a partnerszervezetek. Az ezen anyagok alapján elkészült munkákat mutatták be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Fodó Sándor Kulturális központjában, ahol a résztvevők és a szakkörvezetők okleveleket vehettek át.
„Akadálymentesség-amikor a szavak mögött meglátod az embert” című művészeti projekt kiállítása nyílt meg Ungváron a Narodna téren. A kiállítást az Akadálymentes hét nemzeti program keretében nyitották meg, amely Ukrajna-szerte május 31-ig tart.
A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa közös szervezésében Budapesti kávéházak története címmel nyílt tárlat az ungvári vár múzeumában. A kiállítást május 18-án, hétfőn délben, a múzeumok nemzetközi napjához kapcsolódó programsorozat részeként nyitották meg.
A vándorkiállítás 11 nagy méretű plakátot tartalmaz, ahol Saly Noémi, a híres magyar kutató tudományos koncepciója szerint 9 kulcsfontosságú témát emelnek ki: az ital megismerésétől a leghíresebb kávéházak történetén át a közéleti szerepükig. Konkrét történeteket mutatnak be, és sok érdekes adatot is közölnek. A szövegek két nyelven íródtak: ukránul és angolul. A dokumentumok és fényképek a Magyar Kereskedelmi és Turisztikai Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményeiből, magángyűjteményekből, valamint kortárs újságokból és folyóiratokból származnak. Fotókon, élvezetes leírásokon és különleges tárgyi emlékeken keresztül mutatják be a magyar főváros kávéházainak világát a XVII. századtól az 1980-as évek végéig.
Olga Sumovszka múzeumigazgató kiemelte: örül, hogy a magyar főkonzulátussal közösen mutathatják be a kávézási hagyományokat.
– Történelmileg úgy alakult, hogy különböző országok kötelékébe tartozott Ungvár, és mindennek a lenyomata a múzeumban megtalálható. A kávé a kárpátaljaiak hagyományos itala, naponta akár többször is iszunk kávét, és megszokott jelenség valakit meghívni egy kávéra. Ezt a hagyományt már több évszázada ápoljuk, ezért szeretnénk többet megtudni, hogy honnan érkezett a kávé, hol fogyasztották, milyen körülmények között, hogyan került hozzánk – és ez a nagyszerű kiállítás ezt bemutatja. Kiderül, hogyan kell helyesen kávét inni, milyen csészékből, milyen edényben kell készíteni, milyen kávéfajták vannak. Mindennek hatalmas története van, amit Ruszin Valéria, a megyei honismereti múzeum történeti és helytörténeti osztály vezetője hosszasan tanulmányoz. A kávé közelebb hoz bennünket az üzleti párbeszédek, a személyes kapcsolatok ápolása során. Az idei jelszavunk: a múzeum egyesíti a szétválasztott világot. Szeretnénk kulturálisan egyesülni, jószomszédi kapcsolatban élni és tisztelni egymás hagyományait, mindig nyitottak vagyunk az együttműködésre – hangsúlyozta az igazgató, és köszönetet mondott Magyarország főkonzulátusának a korábbi közös projektek megvalósításában nyújtott támogatásokért.
Fülöp Andrea első beosztott konzul Bacskai József főkonzul nevében is köszöntötte az egybegyűlteket és elmondta: nagy öröm számukra, hogy a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum a múzeumok világnapja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében helyet ad a budapesti régi kávéházakat bemutató tárlatnak.
– Köszönjük az együttműködést és azt, hogy az ungvári vár a magyar főkonzulátussal közös rendezvényeivel hozzájárul ahhoz, hogy a két ország még szorosabbra fűzze a kulturális, társadalmi kapcsolatait. Hisz népeinket jó szomszédként összeköti az évezredes közös múlt, a gazdag és sokszínű kulturális, történeti örökség, a közös gyökerek és az egymást segítő kéz mindennapok során – emelte ki a diplomata, majd röviden szólt a tárlat anyagairól, amelyek igazi történelmi utazásra hívják a látogatókat.
Mint mondotta, az első kávéház 1714-ben nyílt meg a budai oldalon, a századfordulóra pedig már több mint 500 kávéház működött a városban, mindegyik sajátos közönséggel és karakterrel. A kávéházba járás egy időben valódi életformává vált, és ezek a helyek kulcsszerepet töltöttek be a művészeti, irodalmi és társadalmi életben is.
Elhangzott, hogy a tablókiállítás ötletgazdája és megalkotója a téma legkiválóbb ismerője, dr. Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész, helytörténész, egyetemi oktató, akinek a legfőbb szakterülete a fővárosi kávéházak és a vendéglátás története, amelyről számos könyvet, tanulmányt írt, emellett rendszeresen tart tematikus helytörténeti sétákat, előadásokat. Az ő kutatása nélkül nem jöhetett volna létre ez a kiállítás, melyet korábban a Liszt Intézet szervezésében Tallinnban, majd a Kijevi Nagykövetségen is bemutattak. Most az ungvári és kárpátaljai közönség is megismerkedhet a magyar kávéházas kultúrtörténettel.
– Ungvárt és Budapestet sok közös dolog kapcsolja össze – közös múlt és ezen belül a kávé és a kávéházak szeretete. Az Ung-parti városnak a kávékultúrája is hosszú és gazdag múltra tekint vissza, és ma is élénk kávéházi élete van. Ezért a kiállítás nem pusztán budapesti múltidézés, hanem ismerős közép-európai hangulat is, amelyhez a kárpátaljai látogatók is könnyen csatlakozhatnak – mondta végezetül kellemes időtöltést kívánva a tablók megtekintéséhez, amelyek segítségével egy rövid időre a kávéházak forgatagos világában találják magukat a látogatók.
A mostani tárlatot kiegészíti a Kávé az évszázadok malomkövein című teremkiállítás, amelyet Ruszin Valéria tavaly kollégáival a tudományos koncepció mentén haladva rendezett be, számos levéltári anyagot felhasználva, köztük magyarországiakat is, felidézve a századforduló kávéházait. Minden apró részletre ügyeltek; láthatunk Hennefeld Ignác-féle jégszekrényt, Berkel mérleget és National pénztárgépet az ungvári Fundánics-üzletből, különböző kézi kávédarálókat, de korhű öltözetben pincért is, aki épp a visszajárót keresi.
Ruszin Valériától egyebek mellett megtudhattuk: a kávéházak mindig is a közélet részét képezték, és az európai demokrácia elsődleges központjai voltak, ahová az emberek nemcsak a kávé, hanem a kultúra és a kommunikáció miatt is jártak. A kávéházakban mindenről szó volt, politikáról, pletykákról, a városi történésekről, ezért egy 1905-ös újságot is kiállítottak.
Ukrajnára, mint ismeretes, nem jellemző a kávézás, itt inkább teáztak. Míg Kijevben 30 éves kávézókról lehet tudni, Kárpátalján évszázados múlttal rendelkező kávéházak voltak, köztük Ungváron a Bercsényi Étteremben. A legnagyobbakban, különösen a nyári teraszokon még katonazenekarok is játszottak. Kisebb helyeken 4-5 zenészből álló, nem ritkán roma együttesek húzták a talpalávalót, olyan kiváló zenészek léptek fel, akik minden stílust és igényt kielégítettek. Egyébként az ungvári vármúzeumban nyáron a kávéházak gazdag zenei kultúrájáról terveznek előadást tartani. Így nem véletlen, hogy hétfőn zenei kíséretet kapott a tárlat, és a megnyitón a Kárpátaljai Akadémiai Érdemes Népi Kórus zenekarának művészei – Schreiner Sándor, Mihajlo Brovdi, Lénárt Leontyij és Juhász József – bűvölték el a látogatókat színvonalas zenei játékukkal.
A tárlat hangulatát az ismert művészek, Olekszandr és Ivanka Vojtovics festményei emelték.
A vándorkiállítás június 22-ig tekinthető meg a vármúzeum második emeleti galériájában.
