Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjk5MjU7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 245134
[content] =>
A hétfői halasztás után szerda hajnalban ismét elhalasztották a Kapu Tiborral elinduló Axiom-4 űrmisszió indítását. A mostani késleltetésre ráadásul technikai probléma miatt van szükség, így egyelőre azt sem tudta közölni a NASA, hogy mikor lőhetik ki az asztronautákat a következő alkalommal.
Kapu Tiborék kilövését legutóbb magyar idő szerint június 12-én délutánra halasztották időjárási okokból kifolyólag.

Eddig úgy volt, hogy szerdán lesz a kilövés. Csakhogy a misszióban részt vevő vállalat, a SpaceX magyar idő szerint nem sokkal hajnal 3 előtt közölte: határozatlan időre felfüggesztik a misszió indítását azért, hogy a csapataik több időt kapjanak egy, a küldetés előtti „főpróbája” után észlelt technikai probléma javítására.
A közleményben azt írták, hogy a már általunk is említett statikus tűz tesztje után észlelték a folyékony oxigén (LOx) szivárgását. Amint ez a javítás befejeződik, közlik az új dátumot – írta a SpaceX.
Ugyanerről számolt be a NASA is a saját közleményében. „A NASA, az Axiom Space és a SpaceX lemondanak a Nemzetközi Űrállomásra irányuló 4. Axiom-misszió június 11-i, szerdai indítási lehetőségéről, hogy a SpaceX csapatai további időt kapjanak a Falcon 9 rakéta statikus tűz utáni ellenőrzése során azonosított folyékony oxigénszivárgás kijavítására. A negyedik magánűrhajós küldetés új indítási időpontját a javítási munkálatok befejezését követően”, a kilövésre alkalmas időpontok figyelembevételével fogják közölni – írták.
A küldetést most az utolsó pillanatban halasztották el.
Pár órával korábban még úgy volt, hogy szerdán sor kerül a kilövésre. Mint az MTI írta, az Axiom Space űrkutatási vállalat magyar idő szerint kedden délután még azt közölte a honlapján, hogy közép-európai idő szerint szerdán 14 órakor elindítják a magyar űrhajós részvételével zajló missziót.
[type] => post
[excerpt] => A hétfői halasztás után szerda hajnalban ismét elhalasztották a Kapu Tiborral elinduló Axiom-4 űrmisszió indítását.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1749641280
[modified] => 1749640721
)
[title] => Technikai probléma lépett fel, ismét elhalasztották Kapu Tibor missziójának indítását
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=245134&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 245134
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 245135
[image] => Array
(
[id] => 245135
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/urhajosok.jpg
[original_lng] => 315090
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/urhajosok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/urhajosok-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/urhajosok-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/urhajosok-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/urhajosok-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/urhajosok-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/urhajosok.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1749629922:12
[_oembed_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => Standing down from tomorrow’s Falcon 9 launch of Ax-4 to the @Space_Station to allow additional time for SpaceX teams to repair the LOx leak identified during post static fire booster inspections. Once complete – and pending Range availability – we will share a new launch date pic.twitter.com/FwRc8k2Bc0
— SpaceX (@SpaceX) June 11, 2025
[_oembed_time_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => 1749629756
[_thumbnail_id] => 245135
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1439
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => Now targeting no earlier than Wednesday, June 11 for Falcon 9 to launch @Axiom_Space's Ax-4 mission to the @Space_Station due to high winds in the ascent corridor → https://t.co/LU1wyD8uZ0 pic.twitter.com/7jygzWEUwD
— SpaceX (@SpaceX) June 9, 2025
[_oembed_time_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => 1749630493
[_oembed_a4e3efb520a82fa0fc4590b490f5247c] => Congratulations to ISRO for the successful launch of India's first Solar Mission Aditya L1! pic.twitter.com/0wyxkfMi2U
— BJP (@BJP4India) September 2, 2023
[_oembed_time_a4e3efb520a82fa0fc4590b490f5247c] => 1749630493
[_algolia_sync] => 89650360001
[_oembed_e871789c3f2ab535c1847d9761d7c988] => LIFTOFF of Axiom-4 🚀
After 41 long years, an Indian astronaut is finally on his way to space! 🇮🇳 pic.twitter.com/2KIq7IacCu
— ISRO Spaceflight (@ISROSpaceflight) June 25, 2025
[_oembed_time_e871789c3f2ab535c1847d9761d7c988] => 1751298800
[_oembed_6a740de7420fe36b1ecc47e96471c901] =>
[_oembed_time_6a740de7420fe36b1ecc47e96471c901] => 1751298800
[_oembed_402c753b18b3dfdb2df256e3512ab7fe] => Launch day is here 🚀🇵🇱
Go Axiom-4! 🔥#Ax4 #IGNIS pic.twitter.com/9UGDbtqKJT
— Sławosz Uznański-Wiśniewski (@astro_slawosz) June 25, 2025
[_oembed_time_402c753b18b3dfdb2df256e3512ab7fe] => 1751298801
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 17
[3] => 592
[4] => 598
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Sürgős
[3] => Társadalom
[4] => Tudomány
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2003002
[1] => 1027531
[2] => 9925
[3] => 2003001
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Axiom-4
[1] => Kapu Tibor
[2] => kilövés
[3] => olajszivárgás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 244964
[content] =>
A NASA elhalasztotta Kapu Tiborék keddi űrutazását. A SpaceX tájékoztatása szerint június 11-én, szerdán tervezi a Falcon 9 űrhajó Axiom Space Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajójának felbocsátását.
A NASA elhalasztotta Kapu Tiborék keddi ürutazását. A SpaceX tájékoztatása szerint június 11-én, szerdán tervezi a Falcon 9 űrhajó Axiom Space Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajójának felbocsátását a NASA Kennedy Űrközpontjában található 39A (LC-39A) indítóállomásról a Nemzetközi Űrállomásra. A fellövés várhatóan reggel 8:00-kor (ET) lesz (magyar idő szerint délután kettő órakor), tartalék indításra pedig június 12-én, csütörtökön reggel 7:37-kor (ET) lesz lehetőség.
Ez a Dragon űrszonda első repülése, amely ezt a küldetést támogatja. Ez lesz a második repülése az első fokozat gyorsítórakétájának, amely ezt a küldetést támogatja, korábban egy Starlink küldetést indított. A fokozatok leválasztása után a Falcon 9 első fokozata a floridai Cape Canaveral Űrállomás 1-es leszállózónájában (LZ-1) fog leszállni.
A keringő laboratóriumban töltött idejük alatt a legénység több mint 60 tudományos kísérletet és bemutatót fog végrehajtani , amelyek az emberi kutatásra, a Föld megfigyelésére, valamint az élet-, biológiai és anyagtudományokra összpontosítanak.
Negyvenöt év után újra magyar űrhajós indul a világűrbe: Kapu Tibor 2025. június 10-én kedden startolt volna a floridai Kennedy Űrközpontból a SpaceX Crew Dragon fedélzetén. Kapu Tibor három társával együtt tizennégy napot tölt a Nemzetközi Űrállomáson, ahol közel 60 tudományos kísérletet végeznek, ezek közül mintegy 30 magyar vonatkozású.
[type] => post
[excerpt] => A NASA elhalasztotta Kapu Tiborék keddi űrutazását. A SpaceX tájékoztatása szerint június 11-én, szerdán tervezi a Falcon 9 űrhajó Axiom Space Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajójának felbocsátását.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1749507886
[modified] => 1749507899
)
[title] => A NASA elhalasztotta Kapu Tiborék keddi űrutazását
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=244964&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 244964
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 244965
[image] => Array
(
[id] => 244965
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/kapu-tibor.jpg
[original_lng] => 85381
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/kapu-tibor-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/kapu-tibor-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/kapu-tibor-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/kapu-tibor-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/kapu-tibor.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/kapu-tibor.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/kapu-tibor.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1749497111:12
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => {{unknown}}
[views_count] => 1651
[_thumbnail_id] => 244965
[_edit_last] => 12
[_algolia_sync] => 81790728001
[_oembed_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => Standing down from tomorrow’s Falcon 9 launch of Ax-4 to the @Space_Station to allow additional time for SpaceX teams to repair the LOx leak identified during post static fire booster inspections. Once complete – and pending Range availability – we will share a new launch date pic.twitter.com/FwRc8k2Bc0
— SpaceX (@SpaceX) June 11, 2025
[_oembed_time_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => 1750016231
[_oembed_e871789c3f2ab535c1847d9761d7c988] => LIFTOFF of Axiom-4 🚀
After 41 long years, an Indian astronaut is finally on his way to space! 🇮🇳 pic.twitter.com/2KIq7IacCu
— ISRO Spaceflight (@ISROSpaceflight) June 25, 2025
[_oembed_time_e871789c3f2ab535c1847d9761d7c988] => 1751626493
[_oembed_6a740de7420fe36b1ecc47e96471c901] =>
[_oembed_time_6a740de7420fe36b1ecc47e96471c901] => 1751626493
[_oembed_402c753b18b3dfdb2df256e3512ab7fe] => Launch day is here 🚀🇵🇱
Go Axiom-4! 🔥#Ax4 #IGNIS pic.twitter.com/9UGDbtqKJT
— Sławosz Uznański-Wiśniewski (@astro_slawosz) June 25, 2025
[_oembed_time_402c753b18b3dfdb2df256e3512ab7fe] => 1751626493
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 596
[3] => 17
[4] => 592
[5] => 598
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Érdekes
[3] => Sürgős
[4] => Társadalom
[5] => Tudomány
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3995
[1] => 1027531
[2] => 9925
[3] => 2185
)
[tags_name] => Array
(
[0] => halasztás
[1] => Kapu Tibor
[2] => kilövés
[3] => NASA
)
)
[2] => Array
(
[id] => 237879
[content] =>
A szlovák hatóságok 350 medve elpusztítására vonatkozó tervet hagytak jóvá. Ez az embereket ért halálos kimenetelű támadások számának növekedése miatt történt, írta a CNN.
A medvetámadásban legutóbb, feltehetően március 30-án egy 59 éves férfi halt meg, akinek a holttestét számos sérüléssel vasárnap találták meg Szlovákiában,

Tomas Taraba környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy az embereket ért medvetámadások száma növekszik, és tavaly elérte az 1900-at. Szlovákia barnamedve populációját több mint 1000-re becsülik.
„Nem élhetünk olyan országban, ahol az emberek félnek bemenni az erdőbe” – mondta Robert Fico miniszterelnök. A kormány az ország 72 kerületéből 55-ben szükségállapotot is hirdetett.
A környezetvédelmi szervezetek bejelentették, a döntés sérti az ország nemzetközi kötelezettségeit, és úgy érveltek, hogy az országnak megelőző intézkedéseket kell alkalmaznia. 2024-ben a minisztérium 144 medve megölését engedélyezte. Tavaly hasonló intézkedést fogadtak el Romániában.
[type] => post
[excerpt] => A szlovák hatóságok 350 medve elpusztítására vonatkozó tervet hagytak jóvá. Ez az embereket ért halálos kimenetelű támadások számának növekedése miatt történt, írta a CNN.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1743946440
[modified] => 1743886076
)
[title] => Szlovákiában 350 medve elpusztításáról szóló döntést hagytak jóvá
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=237879&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 237879
[uk] => 237746
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 237747
[image] => Array
(
[id] => 237747
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/089f4bc604d6b591a06411c0c8875f86.webp
[original_lng] => 50268
[original_w] => 900
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/089f4bc604d6b591a06411c0c8875f86-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/089f4bc604d6b591a06411c0c8875f86-300x150.webp
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/089f4bc604d6b591a06411c0c8875f86-768x384.webp
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/089f4bc604d6b591a06411c0c8875f86.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/089f4bc604d6b591a06411c0c8875f86.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/089f4bc604d6b591a06411c0c8875f86.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/089f4bc604d6b591a06411c0c8875f86.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1743875278:12
[_thumbnail_id] => 237747
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2180
[_oembed_88467f4743b6f5d54430ea9494e727ab] => Toto ste zachytili? Ten chalan je u mňa akoze macher pic.twitter.com/g65ZZLn8eL
— Jakub Bajzath (@BajzathJakub) January 13, 2025
[_oembed_time_88467f4743b6f5d54430ea9494e727ab] => 1743875281
[_oembed_f9e6cfdd6b3594bd32b49c0cede6695e] =>
[_oembed_time_f9e6cfdd6b3594bd32b49c0cede6695e] => 1743880141
[_algolia_sync] => 1203131684001
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => Now targeting no earlier than Wednesday, June 11 for Falcon 9 to launch @Axiom_Space's Ax-4 mission to the @Space_Station due to high winds in the ascent corridor → https://t.co/LU1wyD8uZ0 pic.twitter.com/7jygzWEUwD
— SpaceX (@SpaceX) June 9, 2025
[_oembed_time_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => 1749620708
[_oembed_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => Standing down from tomorrow’s Falcon 9 launch of Ax-4 to the @Space_Station to allow additional time for SpaceX teams to repair the LOx leak identified during post static fire booster inspections. Once complete – and pending Range availability – we will share a new launch date pic.twitter.com/FwRc8k2Bc0
— SpaceX (@SpaceX) June 11, 2025
[_oembed_time_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => 1750840163
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1757594975
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761721294
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9925
[1] => 21012
[2] => 2553
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kilövés
[1] => medvék
[2] => Szlovákia
)
)
[3] => Array
(
[id] => 212192
[content] =>
Svédország, a természetvédők aggályai ellenére, engedélyt adott a barnamedve-populáció 20 százalékának kilövésére a ma kezdődő éves medvevadászat során.

A hatóságok valamivel kevesebb mint 500 barnamedve levadászására adtak ki engedélyt. Ez a hivatalos adatok szerint a teljes populáció mintegy 20 százalékát teszi ki, és a svédországi medvék számát körülbelül 2000-re csökkenti, ami 2008 óta közel 40 százalékos csökkenést jelent.
A kiadott engedélyek magas száma aggodalmat keltett a természetvédőkben, akik szerint a nagy ragadozóállományok Európában megfelelő védelem nélkül összeomlással fenyegetnek egyes országokban.
„Ez egy tiszta trófeavadászat” – mondta Magnus Orrebrant, a svéd húsevő állatokkal foglalkozó szövetség elnöke.
A svédországi vadgazdálkodás az állatok megöléséről szól, ahelyett, hogy a legjobb tudásunk szerint megőriznénk őket.
A barnamedvéket az 1920-as években majdnem a kipusztulásig vadászták Svédországban, de a gondos gazdálkodásnak köszönhetően a populáció 2008-ban mintegy 3300 egyeddel elérte a csúcsot. Az elmúlt öt évben azonban ismét egyre több medvét lőttek ki, így például tavaly rekordszámú, 722 medvét ejtettek el. Idén 486 medve kilövésére adtak ki engedélyt, és további meghatározatlan számú egyed elpusztítására kerülhet sor ott, ahol a medvék veszélyt jelentenek a haszonállatokra – írja a The Guardian.
2022 novemberében egy új törvény nagyobb hatalmat adott a helyi vadásztársulatoknak a nagyragadozók, köztük a medvék kezelésének felügyeletére. Az elmúlt években több száz farkast és hiúz egyedet is leöltek, ami felerősítette az ökológusok aggodalmát – írja a Spot.
Magnus Rydholm, a svéd vadászati és vadgazdálkodási szövetség kommunikációs igazgatója elmondta:
Mi csak a svéd kormány vadvédelmi politikájának irányelvét követjük. Ez az ember és a nagyragadozók közötti egyensúlyról szól. Ezért kezdődik holnap a medvevadászat.
Néhány vadász azonban aggodalmának adott hangot a barnamedvék csökkenő száma miatt: „Vannak a vadásztársadalomban olyanok, akik aggódnak amiatt, hogy túl sok medvét pusztítanak el” – mondta el egyikük.
Ha a vadászok jövőre is hasonló ütemben ölnek medvéket, akkor az ország már csak egyéves vadászatra lesz attól a minimális 1400-as számtól, amelyet a Svéd Környezetvédelmi Hivatal szükségesnek tart az életképes populáció fenntartásához.
A barnamedve „szigorúan védett faj” Európában, és a természetvédők szerint a magas vadászati kvóták sértik az EU élőhelyvédelmi irányelvét, amely szerint „a szigorúan védett fajok szándékos vadászata vagy leölése tilos”. Az uniós szabályok szerint ez a tilalom „végső esetben” feloldható a közbiztonság, a termények, illetve a természetes növény- és állatvilág védelme érdekében.
A kutatók attól tartanak, hogy a barnamedve ugyanarra a sorsra jut, mint a svédországi jávorszarvas-populáció, amely a múlt század vége óta 60%-kal csökkent.
A természetvédők azzal érvelnek, hogy egy nagyobb medvepopuláció vonzóbbá tenné Svédországot az ökoturizmus számára, ami több bevételt hozna, mint a vadászjegyek eladása – számolt be az Euro News.
[type] => post
[excerpt] => Svédország, a természetvédők aggályai ellenére, engedélyt adott a barnamedve-populáció 20 százalékának kilövésére a ma kezdődő éves medvevadászat során.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1724448360
[modified] => 1724450895
)
[title] => Svédországban engedélyezték minden ötödik medve kilövését
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=212192&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212192
[uk] => 212264
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 22822
[image] => Array
(
[id] => 22822
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/barnamedve.jpg
[original_lng] => 146159
[original_w] => 644
[original_h] => 429
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/barnamedve-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/barnamedve-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/barnamedve.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/barnamedve.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/barnamedve.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/barnamedve.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/07/barnamedve.jpg
[width] => 644
[height] => 429
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1724488015:2
[_thumbnail_id] => 22822
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3045
[_oembed_d96710fca7b46a437b3891ab63c6ae45] => ABBA in the Royal Order of Vasa, 2024 ✨🤍 pic.twitter.com/y7XGhmevxc
— ana synni (@annifridarchive) May 31, 2024
[_oembed_time_d96710fca7b46a437b3891ab63c6ae45] => 1724422864
[_oembed_45c59c857ee10ff2c655684da88e889c] =>
[_oembed_time_45c59c857ee10ff2c655684da88e889c] => 1724422864
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831896416002
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => Now targeting no earlier than Wednesday, June 11 for Falcon 9 to launch @Axiom_Space's Ax-4 mission to the @Space_Station due to high winds in the ascent corridor → https://t.co/LU1wyD8uZ0 pic.twitter.com/7jygzWEUwD
— SpaceX (@SpaceX) June 9, 2025
[_oembed_time_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => 1749719616
[_oembed_a24b337e726b1f742ca331a6a15a570c] => Cats in Tehran are no longer hunting rats as they once did, a municipal official said on Monday, warning that ecological disruption is fuelling a rise in the capital’s rodent population.
“Cats no longer have a desire to hunt mice. In other words, mice reproduce without their… pic.twitter.com/t0JG5yXYLT
— Iran International English (@IranIntl_En) May 26, 2025
[_oembed_time_a24b337e726b1f742ca331a6a15a570c] => 1750018656
[_oembed_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => Standing down from tomorrow’s Falcon 9 launch of Ax-4 to the @Space_Station to allow additional time for SpaceX teams to repair the LOx leak identified during post static fire booster inspections. Once complete – and pending Range availability – we will share a new launch date pic.twitter.com/FwRc8k2Bc0
— SpaceX (@SpaceX) June 11, 2025
[_oembed_time_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => 1750269422
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9925
[1] => 64933
[2] => 4107
[3] => 48267
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kilövés
[1] => medvepopuláció
[2] => Svédország
[3] => vadászat
)
)
[4] => Array
(
[id] => 189702
[content] =>
Asztronautákkal a fedélzetén sikeresen a világűrbe bocsátották szerdán a Boeing űrkapszuláját, a Starlinert, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) floridai Kennedy Űrközpontjából indítottak tesztrepülésre.
A májusi két sikertelen indítást követően helyi idő szerint a késő délelőtti órákban az Atlas V hordozórakétához rögzített Starliner elhagyta az indítóállást, és nem sokkal később a kétfős legénység már a világűrben járt.
A Starliner amerikai legénysége, Butch Wilmore és Suni Williams a tervek szerint csütörtökön eléri a Nemzetközi Űrállomást, ahol egy hetet tartózkodnak majd, és elsősorban a Starlinerhez kapcsolódó tesztelési feladatokat végeznek. A két asztronauta – ugyancsak a Starliner fedélzetén- június 14-én érkezik vissza a Földre, amelyet az Egyesült Államok nyugati, sivatagos részén érnek el.

A Boeing által gyártott Starliner – a SpaceX által jegyzett Dragon űrkapszula után – a második űreszköz, amely a NASA megbízásából a jövőben legénységet és utánpótlást szállít majd a Nemzetközi Űrállomásra.
Az amerikai űrkutatási szervezet 4,5 milliárd dolláros megbízást adott a Boeing számára, hogy működőképes űrkapszulát készítsen. A Starliner első, legénység nélküli tesztrepülése 2019-ben sikertelen volt, és csak 2022-ben ismételték meg. A kétfős legénységgel tervezett első tesztrepülést idén májusban két alkalommal is elhalasztották. Május végén alig négy perccel az indítás előtt, a számítógépes rendszerben fellépett hiba miatt fújták le.
A SpaceX űrhajója 2020-ban indult először a világűrbe asztronautákkal a fedélzetén, és azóta 9 alkalommal vitt legénységet a Nemzetközi Űrállomásra, valamint kereskedelmi űrhajóként is funkcionál, úgynevezett „űrturistákat” szállítva.
A NASA a korábban használt űrsiklóinak forgalomból való kivonása után adott megbízást a két magáncégnek űrhajók kifejlesztésére, ezeket az elképzelések szerint a jövő évtől felváltva vesz majd igénybe a Föld és a Nemzetközi Űrállomás közötti utakhoz.
[type] => post
[excerpt] => Asztronautákkal a fedélzetén sikeresen a világűrbe bocsátották szerdán a Boeing űrkapszuláját, a Starlinert, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) floridai Kennedy Űrközpontjából indítottak tesztrepülésre.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717709820
[modified] => 1717705198
)
[title] => Számtalan halasztás után sikeresen a világűrbe bocsátották a Boeing első űrkapszuláját
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=189702&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 189702
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 189703
[image] => Array
(
[id] => 189703
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1f8be84e741e4cf8a7c6da738e2c0523.jpg
[original_lng] => 109094
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1f8be84e741e4cf8a7c6da738e2c0523-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1f8be84e741e4cf8a7c6da738e2c0523-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1f8be84e741e4cf8a7c6da738e2c0523-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1f8be84e741e4cf8a7c6da738e2c0523-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1f8be84e741e4cf8a7c6da738e2c0523.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1f8be84e741e4cf8a7c6da738e2c0523.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1f8be84e741e4cf8a7c6da738e2c0523.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1717694400:12
[_thumbnail_id] => 189703
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2795
[_oembed_3d7e63d625b87d7786a8690ae29ddd1c] =>
[_oembed_time_3d7e63d625b87d7786a8690ae29ddd1c] => 1717694400
[_oembed_91a0f70038b4fabcb8baed4a6ba6c210] =>
[_oembed_time_91a0f70038b4fabcb8baed4a6ba6c210] => 1717694401
[_oembed_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => Congratulations to ISRO for the successful launch of India's first Solar Mission Aditya L1! pic.twitter.com/0wyxkfMi2U
— BJP (@BJP4India) September 2, 2023
[_oembed_time_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => 1717694401
[_oembed_a6ab6d20f238ce9f0c2d6eeee37a35a4] =>
[_oembed_time_a6ab6d20f238ce9f0c2d6eeee37a35a4] => 1719507783
[_oembed_048fe4ab63a42615dc79ffe70dcf77b8] =>
[_oembed_time_048fe4ab63a42615dc79ffe70dcf77b8] => 1719507783
[_oembed_f9ae9abb0d4fce11c520b492a5fcd1c5] => NASA just released the clearest view of Mars ever. (sound of Mars)
pic.twitter.com/XNIYJ0f15R
— Science (@ScienceGuys_) June 17, 2024
[_oembed_time_f9ae9abb0d4fce11c520b492a5fcd1c5] => 1720725864
[_oembed_c8a8976ab2697c428a9c17fae671fcdd] => NASA astronauts voice confidence that Boeing Starliner will bring them home https://t.co/QkTijfpYvM pic.twitter.com/FYF1DyFHUo
— Reuters (@Reuters) July 10, 2024
[_oembed_time_c8a8976ab2697c428a9c17fae671fcdd] => 1721283134
[_oembed_bf30a9dc7abc665738e4e9796ada03da] => WATCH: Sunita Williams and Barry Wilmore said they were confident the Boeing Starliner capsule would bring them home, in the first news conference since docking to the International Space Station more than a month ago https://t.co/ECeNXNTRcF pic.twitter.com/1JoCrOk9xA
— Reuters Asia (@ReutersAsia) July 11, 2024
[_oembed_time_bf30a9dc7abc665738e4e9796ada03da] => 1721283135
[_oembed_399ad795235db89e01f77babb17efbf2] =>
[_oembed_time_399ad795235db89e01f77babb17efbf2] => 1729670597
[_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] =>
[_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1730186224
[_oembed_a8ad8e6880668d1ae3c623a91c07b3f7] =>
[_oembed_time_a8ad8e6880668d1ae3c623a91c07b3f7] => 1735284531
[_oembed_273975bb088f4d85fb50260c557daba5] => Congratulations to the @SpaceX and @NASA teams for another safe astronaut return!
Thank you to @POTUS for prioritizing this mission! https://t.co/KknFDbh59s
— Elon Musk (@elonmusk) March 18, 2025
[_oembed_time_273975bb088f4d85fb50260c557daba5] => 1743081074
[_algolia_sync] => 1203046088001
[_oembed_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => Standing down from tomorrow’s Falcon 9 launch of Ax-4 to the @Space_Station to allow additional time for SpaceX teams to repair the LOx leak identified during post static fire booster inspections. Once complete – and pending Range availability – we will share a new launch date pic.twitter.com/FwRc8k2Bc0
— SpaceX (@SpaceX) June 11, 2025
[_oembed_time_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => 1750932540
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => Now targeting no earlier than Wednesday, June 11 for Falcon 9 to launch @Axiom_Space's Ax-4 mission to the @Space_Station due to high winds in the ascent corridor → https://t.co/LU1wyD8uZ0 pic.twitter.com/7jygzWEUwD
— SpaceX (@SpaceX) June 9, 2025
[_oembed_time_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => 1750932541
[_oembed_e871789c3f2ab535c1847d9761d7c988] => {{unknown}}
[_oembed_6a740de7420fe36b1ecc47e96471c901] =>
[_oembed_time_6a740de7420fe36b1ecc47e96471c901] => 1751540629
[_oembed_402c753b18b3dfdb2df256e3512ab7fe] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 598
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => Tudomány
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1063136
[1] => 9925
[2] => 2185
[3] => 1040772
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Boeing űrkapszula
[1] => kilövés
[2] => NASA
[3] => Starliner
)
)
[5] => Array
(
[id] => 182065
[content] =>
Európai idő szerint kora délután indult útnak a Szojuz űrhajó a Bajkonur űrállomásról a Nemzetközi Űrállomásra, fedélzetén egy fehérorosz, egy orosz és egy amerikai űrhajóssal.
Három nemzet képviselői, a fehérorosz Marina Vasziljevszkaja, az amerikai Tracy Dyson, a NASA űrhajósa és Oleg Novickij orosz űrhajós indultak útra a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szombaton a Szojuz MS-25 űrhajóval. Ennek indítását eredetileg csütörtökre tervezték, de akkor 20 másodperccel a felszállás előtt műszaki problémák miatt megszakították az indulást. A Szojuz várhatóan hétfőn dokkol a Földtől 400 kilométerre keringő űrállomáson.

Vasziljevszkaja, aki a Belavia légitársaságnál dolgozik utaskísérőként, az első fehérorosz űrhajós. Dysonnak ez a harmadik, Novickijnak pedig a negyedik űrrepülése.
A fehérorosz űrhajósnő az ISS-en tervezett 12 napos tartózkodása alatt tudományos kísérleteket végez, és spektrális felvételeket készít a Föld felszínéről.
Novickij és Vasziljevszkaja két hét múlva a Szojuz MS-24 űrhajóval tér vissza a Földre az amerikai Loral O’Hara társaságában, aki 2023. szeptember 15-én érkezett az űrállomásra. A tervek szerint Dyson szeptemberig marad az űrállomáson, majd Oleg Kononyenko és Nyikolaj Csub űrhajósokkal együtt indul haza. Az 59 éves Kononyenko tartja az ISS-en tartózkodás rekordját: szeptember 23-ig tartó ötödik missziójának végére átlépi az űrben töltött 1000 napot is.
[type] => post
[excerpt] => Európai idő szerint kora délután indult útnak a Szojuz űrhajó a Bajkonur űrállomásról a Nemzetközi Űrállomásra, fedélzetén egy fehérorosz, egy orosz és egy amerikai űrhajóssal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1711270320
[modified] => 1711233124
)
[title] => Sikeres volt a Szojuz startja Bajkonurban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=182065&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 182065
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 182067
[image] => Array
(
[id] => 182067
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bd8e334c228d496e96828c125a380c8b.jpg
[original_lng] => 28739
[original_w] => 1200
[original_h] => 742
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bd8e334c228d496e96828c125a380c8b-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bd8e334c228d496e96828c125a380c8b-300x186.jpg
[width] => 300
[height] => 186
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bd8e334c228d496e96828c125a380c8b-768x475.jpg
[width] => 768
[height] => 475
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bd8e334c228d496e96828c125a380c8b-1024x633.jpg
[width] => 1024
[height] => 633
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bd8e334c228d496e96828c125a380c8b.jpg
[width] => 1200
[height] => 742
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bd8e334c228d496e96828c125a380c8b.jpg
[width] => 1200
[height] => 742
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/bd8e334c228d496e96828c125a380c8b.jpg
[width] => 1200
[height] => 742
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1711225925:12
[_thumbnail_id] => 182067
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2409
[_oembed_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => Congratulations to ISRO for the successful launch of India's first Solar Mission Aditya L1! pic.twitter.com/0wyxkfMi2U
— BJP (@BJP4India) September 2, 2023
[_oembed_time_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => 1711225927
[_oembed_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => LAUNCH! China's Long March 5B launches with the Mengtian science module to the Tiangong space station.
Overview:https://t.co/tL5PU0VIxV - by Adrian Beil (@BCCarCounters).
Chinese livestream:https://t.co/bJHPbD2C3f pic.twitter.com/LVAy7J9740
— Chris Bergin - NSF (@NASASpaceflight) October 31, 2022
[_oembed_time_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => 1711225928
[_oembed_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => — Chinese Space Station (@CNSpaceStation) October 31, 2022
[_oembed_time_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => 1711225928
[_oembed_bc86d5016804c7443b0eea8f1eaabe5b] => We have liftoff. History is made as @NASA_Astronauts launch from @NASAKennedy for the first time in nine years on the @SpaceX Crew Dragon: pic.twitter.com/alX1t1JBAt
— NASA (@NASA) May 30, 2020
[_oembed_time_bc86d5016804c7443b0eea8f1eaabe5b] => 1711225928
[_oembed_51dcad04b01620ed7e5479d1fc3b7eee] =>
[_oembed_time_51dcad04b01620ed7e5479d1fc3b7eee] => 1711225928
[_oembed_a4e3efb520a82fa0fc4590b490f5247c] => Congratulations to ISRO for the successful launch of India's first Solar Mission Aditya L1! pic.twitter.com/0wyxkfMi2U
— BJP (@BJP4India) September 2, 2023
[_oembed_time_a4e3efb520a82fa0fc4590b490f5247c] => 1719703888
[_oembed_5e2a2084d25d80d04a1de8a549728d18] => LAUNCH! China's Long March 5B launches with the Mengtian science module to the Tiangong space station.
Overview:https://t.co/tL5PU0VIxV - by Adrian Beil (@BCCarCounters).
Chinese livestream:https://t.co/bJHPbD2C3f pic.twitter.com/LVAy7J9740
— Chris Bergin - NSF (@NASASpaceflight) October 31, 2022
[_oembed_time_5e2a2084d25d80d04a1de8a549728d18] => 1719703888
[_oembed_bc6e1cc6709f907b9e6d14f2d90af133] => — Chinese Space Station (@CNSpaceStation) October 31, 2022
[_oembed_time_bc6e1cc6709f907b9e6d14f2d90af133] => 1719703889
[_oembed_6a58a070d88f7a8d43d3786d49774081] => We have liftoff. History is made as @NASA_Astronauts launch from @NASAKennedy for the first time in nine years on the @SpaceX Crew Dragon: pic.twitter.com/alX1t1JBAt
— NASA (@NASA) May 30, 2020
[_oembed_time_6a58a070d88f7a8d43d3786d49774081] => 1719703889
[_oembed_9f18a7810226bdad9e8c5373c1def8b8] =>
[_oembed_time_9f18a7810226bdad9e8c5373c1def8b8] => 1719703889
[_algolia_sync] => 508432943000
[_oembed_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => Standing down from tomorrow’s Falcon 9 launch of Ax-4 to the @Space_Station to allow additional time for SpaceX teams to repair the LOx leak identified during post static fire booster inspections. Once complete – and pending Range availability – we will share a new launch date pic.twitter.com/FwRc8k2Bc0
— SpaceX (@SpaceX) June 11, 2025
[_oembed_time_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => 1751640993
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => Now targeting no earlier than Wednesday, June 11 for Falcon 9 to launch @Axiom_Space's Ax-4 mission to the @Space_Station due to high winds in the ascent corridor → https://t.co/LU1wyD8uZ0 pic.twitter.com/7jygzWEUwD
— SpaceX (@SpaceX) June 9, 2025
[_oembed_time_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => 1751640993
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 826546
[1] => 9925
[2] => 826548
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bajkonur
[1] => kilövés
[2] => Szojuz
)
)
[6] => Array
(
[id] => 160097
[content] =>

A kilövésre a Sriharikota szigetén található Satish Dhawan Űrközpontból, helyi idő szerint 11 óra 50 perckor került sor.
Mint ismert, tíz nappal ezelőtt landolt a Holdon a Chandrayaan-3 indiai űreszköz, amelyet Narendra Modi nemcsak India, hanem az egész világ sikerének nevezett, hiszen „új utakat nyit más országok Hold-missziói előtt”.
Majd az a hír érkezett, hogy a Hold után a Napot is célba veszi India, ugyanis a tervek szerint szeptember 2-án új űrmisszió veheti kezdetét, amellyel a Nap rejtélyeire szeretnének válaszokat találni. Ám úgy tűnik, valóban nem tétlenkedtek ennek kapcsán.
Ugyanis a Sky News arról számolt be, hogy India pénteken útnak indította az Aditya-L1 űreszközt. Hozzátették, a kilövésre a Sriharikota szigetén található Satish Dhawan Űrközpontból, helyi idő szerint 11 óra 50 perckor került sor.
Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) közlése szerint az űrszondát először Föld körüli pályára állítják, s ezt követően a Nap-Föld rendszer L1-es Lagrange-pontja körül, egy úgynevezett halo pályán fog keringeni.
Megjegyezték, a szonda átlagosan 1,5 millió kilométerre fog keringeni a Földtől, a misszió célja pedig a Nap megfigyelése és további tanulmányozása. Ennek érdekében az eszköz kamerája napi 1440 képet fog készíteni (percenként egyet), s továbbítani a Földre.
[type] => post
[excerpt] => A kilövésre a Sriharikota szigetén található Satish Dhawan Űrközpontból, helyi idő szerint 11 óra 50 perckor került sor.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1693676700
[modified] => 1693671067
)
[title] => Útnak indult India első napkutató űrszondája, az Aditya-L1
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=160097&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 160097
[uk] => 160109
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 160102
[image] => Array
(
[id] => 160102
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dt9feqwkg4awyadhufkbn9-large.png
[original_lng] => 539911
[original_w] => 780
[original_h] => 438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dt9feqwkg4awyadhufkbn9-large-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dt9feqwkg4awyadhufkbn9-large-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dt9feqwkg4awyadhufkbn9-large-768x431.png
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dt9feqwkg4awyadhufkbn9-large.png
[width] => 780
[height] => 438
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dt9feqwkg4awyadhufkbn9-large.png
[width] => 780
[height] => 438
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dt9feqwkg4awyadhufkbn9-large.png
[width] => 780
[height] => 438
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/dt9feqwkg4awyadhufkbn9-large.png
[width] => 780
[height] => 438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1693662032:4
[_oembed_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => Congratulations to ISRO for the successful launch of India's first Solar Mission Aditya L1! pic.twitter.com/0wyxkfMi2U
— BJP (@BJP4India) September 2, 2023
[_oembed_time_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => 1693660038
[_thumbnail_id] => 160102
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3199
[_oembed_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => LAUNCH! China's Long March 5B launches with the Mengtian science module to the Tiangong space station.
Overview:https://t.co/tL5PU0VIxV - by Adrian Beil (@BCCarCounters).
Chinese livestream:https://t.co/bJHPbD2C3f pic.twitter.com/LVAy7J9740
— Chris Bergin - NSF (@NASASpaceflight) October 31, 2022
[_oembed_time_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => 1693661110
[_oembed_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => — Chinese Space Station (@CNSpaceStation) October 31, 2022
[_oembed_time_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => 1693661110
[_oembed_bc86d5016804c7443b0eea8f1eaabe5b] => We have liftoff. History is made as @NASA_Astronauts launch from @NASAKennedy for the first time in nine years on the @SpaceX Crew Dragon: pic.twitter.com/alX1t1JBAt
— NASA (@NASA) May 30, 2020
[_oembed_time_bc86d5016804c7443b0eea8f1eaabe5b] => 1693661110
[_oembed_51dcad04b01620ed7e5479d1fc3b7eee] =>
[_oembed_time_51dcad04b01620ed7e5479d1fc3b7eee] => 1693661110
[_oembed_d7f67bd9bc205d893db3b5d3fa673150] => Greetings from Aditya-L1!
I've safely arrived at Lagrange Point L1, 1.5 million km from my home planet. 🌍Excited to be far away, yet intimately connected to unravel the solar mysteries #ISRO pic.twitter.com/BCudJgTmMN
— ISRO ADITYA-L1 (@ISRO_ADITYAL1) January 6, 2024
[_oembed_time_d7f67bd9bc205d893db3b5d3fa673150] => 1705349470
[_oembed_20e331bfa756507667ce893dab0bb678] => Greetings from Aditya-L1!
I've safely arrived at Lagrange Point L1, 1.5 million km from my home planet. 🌍Excited to be far away, yet intimately connected to unravel the solar mysteries #ISRO pic.twitter.com/BCudJgTmMN
— ISRO ADITYA-L1 (@ISRO_ADITYAL1) January 6, 2024
[_oembed_time_20e331bfa756507667ce893dab0bb678] => 1719539127
[_oembed_a4e3efb520a82fa0fc4590b490f5247c] => Congratulations to ISRO for the successful launch of India's first Solar Mission Aditya L1! pic.twitter.com/0wyxkfMi2U
— BJP (@BJP4India) September 2, 2023
[_oembed_time_a4e3efb520a82fa0fc4590b490f5247c] => 1719738319
[_oembed_5e2a2084d25d80d04a1de8a549728d18] => LAUNCH! China's Long March 5B launches with the Mengtian science module to the Tiangong space station.
Overview:https://t.co/tL5PU0VIxV - by Adrian Beil (@BCCarCounters).
Chinese livestream:https://t.co/bJHPbD2C3f pic.twitter.com/LVAy7J9740
— Chris Bergin - NSF (@NASASpaceflight) October 31, 2022
[_oembed_time_5e2a2084d25d80d04a1de8a549728d18] => 1719738319
[_oembed_bc6e1cc6709f907b9e6d14f2d90af133] => — Chinese Space Station (@CNSpaceStation) October 31, 2022
[_oembed_time_bc6e1cc6709f907b9e6d14f2d90af133] => 1719738320
[_algolia_sync] => 508371087000
[_oembed_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => Standing down from tomorrow’s Falcon 9 launch of Ax-4 to the @Space_Station to allow additional time for SpaceX teams to repair the LOx leak identified during post static fire booster inspections. Once complete – and pending Range availability – we will share a new launch date pic.twitter.com/FwRc8k2Bc0
— SpaceX (@SpaceX) June 11, 2025
[_oembed_time_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => 1750237646
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => Now targeting no earlier than Wednesday, June 11 for Falcon 9 to launch @Axiom_Space's Ax-4 mission to the @Space_Station due to high winds in the ascent corridor → https://t.co/LU1wyD8uZ0 pic.twitter.com/7jygzWEUwD
— SpaceX (@SpaceX) June 9, 2025
[_oembed_time_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => 1750237646
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 598
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Tudomány
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 643347
[1] => 9925
[2] => 643348
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Aditya-L1
[1] => kilövés
[2] => napkutató űrszonda
)
)
[7] => Array
(
[id] => 136845
[content] =>
A pénteken Alaszka felett, majd a hétvégén Kanada felett lelőtt ismeretlen repülő tárgy is egy-egy légballon volt – mondta Chuck Schumer demokrata szenátor az ABC-nek.
A szenátor azt mondta a hírcsatornának: „vad”, hogy egy ideig nem lehetett tudni, pontosan mit lőttek le az amerikai vadászgépek Kanada, illetve az Egyesült Államok légterében, de végül Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója tájékoztatta őt és néhány politikus kollégáját a két incidens részleteiről.

Schumer arról is beszélt, hogy az amerikai légierő először azonosította a légballonokat, mielőtt lelőtték őket.
A szenátor az ismert információktól függetlenül támogatja a további, kongresszusi szinten zajló vizsgálatokat, melyeknek célja több részletet megtudni az intézkedések körülményeiről és a lelőtt objektumok fontosabb tulajdonságairól is.
[type] => post
[excerpt] => A pénteken Alaszka felett, majd a hétvégén Kanada felett lelőtt ismeretlen repülő tárgy is egy-egy légballon volt – mondta Chuck Schumer demokrata szenátor az ABC-nek.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676285160
[modified] => 1676288368
)
[title] => Felfedte Amerika, mit is lőttek le a napokban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136845&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136845
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136846
[image] => Array
(
[id] => 136846
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/f-22-raptor-amerikai-vadaszgep-legiero-usa-466958.jpg
[original_lng] => 81423
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/f-22-raptor-amerikai-vadaszgep-legiero-usa-466958-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/f-22-raptor-amerikai-vadaszgep-legiero-usa-466958-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/f-22-raptor-amerikai-vadaszgep-legiero-usa-466958-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/f-22-raptor-amerikai-vadaszgep-legiero-usa-466958-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/f-22-raptor-amerikai-vadaszgep-legiero-usa-466958.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/f-22-raptor-amerikai-vadaszgep-legiero-usa-466958.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/f-22-raptor-amerikai-vadaszgep-legiero-usa-466958.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1676281168:12
[_thumbnail_id] => 136846
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3635
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3907e648cea0a60e9394e8ca377937c8] => Say hello to the new oldest dog in the world! ?️
Spike, who lives with human Rita Kimball in Ohio, is 23 years and 7 days old. pic.twitter.com/iTGKegBBN9
— Guinness World Records (@GWR) January 19, 2023
[_oembed_time_3907e648cea0a60e9394e8ca377937c8] => 1676277967
[_oembed_36b3561c324da7e7cf40065c30eb5892] =>
[_oembed_time_36b3561c324da7e7cf40065c30eb5892] => 1676277969
[_oembed_b7f59a5fdc4d879a6fe9035dfe4c14bb] => The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
— NEXTA (@nexta_tv) March 1, 2023
[_oembed_time_b7f59a5fdc4d879a6fe9035dfe4c14bb] => 1678091395
[_oembed_96c639183a7c94d79f4ae6a94159d888] => 'Big Ugly Diamond' discovered by Arkansas state park visitor https://t.co/TghsVL0dJI
— BBC News (World) (@BBCWorld) March 16, 2023
[_oembed_time_96c639183a7c94d79f4ae6a94159d888] => 1679483324
[_oembed_224791e024b4c452840f9a40248bb16e] => Why one Subway super fan camped out, endured FIVE HOURS OF PAIN for his first tattoo…a FOOTLONG (& wide) @SUBWAY Series Logo?
Why else…free food ?!https://t.co/wbfgzU8XnH pic.twitter.com/rBptnWKKar
— Dave Briggs (@davebriggstv) July 29, 2022
[_oembed_time_224791e024b4c452840f9a40248bb16e] => 1692985361
[_oembed_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => Congratulations to ISRO for the successful launch of India's first Solar Mission Aditya L1! pic.twitter.com/0wyxkfMi2U
— BJP (@BJP4India) September 2, 2023
[_oembed_time_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => 1695034803
[_oembed_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => Bag of $30K left on LIRR train reunited with owner thanks to this clue inside https://t.co/ablrC3wGnz pic.twitter.com/JWZv0AlLle
— New York Post (@nypost) February 17, 2024
[_oembed_time_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => 1708508710
[_oembed_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => Michigan asks residents to help house, settle migrants amid crisis at border.
Texans have asked me if Texas will mandate this.
NO.
Our focus is securing the border & building barriers, not aiding & supporting Biden's open border policies.https://t.co/GVtgrxb12I #FoxNews
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) February 20, 2024
[_oembed_time_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => 1710574227
[_oembed_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods.
ENOUGH!
pic.twitter.com/HycxcY5AQq
— Rochellemaryn 🌹🕊️ (@RochelleAz) October 1, 2023
[_oembed_time_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => 1710574227
[_oembed_836be4fbfce22322b3673bc38308e16b] => {{unknown}}
[_oembed_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] =>
[_oembed_time_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] => 1719948581
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1723812961
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1723812962
[_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] =>
[_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1730361606
[_oembed_f07c9ddc493ae2ed0236f4f5f1edf74f] => {{unknown}}
[_oembed_32312d19cc59a4202b8495c7b137d48d] => United States’ first known case of more severe strain of mpox confirmed in California
Im tired y’all 🫠 https://t.co/6ReycrDztw
— Jess (@MeetJess) November 17, 2024
[_oembed_time_32312d19cc59a4202b8495c7b137d48d] => 1732862241
[_oembed_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => First bird flu case in a child in the US confirmed by CDC in California https://t.co/uIO57VdhaA pic.twitter.com/tjWqMGDbrR
— New York Post (@nypost) November 23, 2024
[_oembed_time_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => 1734522501
[_algolia_sync] => 831711840002
[_oembed_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => Standing down from tomorrow’s Falcon 9 launch of Ax-4 to the @Space_Station to allow additional time for SpaceX teams to repair the LOx leak identified during post static fire booster inspections. Once complete – and pending Range availability – we will share a new launch date pic.twitter.com/FwRc8k2Bc0
— SpaceX (@SpaceX) June 11, 2025
[_oembed_time_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => 1750189462
[_oembed_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => 🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
— UNITED24 Media (@United24media) September 13, 2025
[_oembed_time_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => 1758783794
[_oembed_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => BREAKING NEWS
The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
— The Nobel Prize (@NobelPrize) October 7, 2025
[_oembed_time_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => 1760727206
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 82711
[1] => 478792
[2] => 9925
[3] => 478791
[4] => 1227
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai vadászgépek
[1] => Chuck Schumer
[2] => kilövés
[3] => légballon
[4] => USA
)
)
[8] => Array
(
[id] => 123953
[content] =>
Kína hétfőn felbocsátotta az építés alatt álló Tiangong (Mennyei Palota) űrállomás utolsó modulját – jelentette az állami CCTV.
A Mengtian („az Égbolt Álma”) nevű modult a dél-kínai Hainan szigetén található Vencsang űrközpontból indították, és egy Hosszú Menetelés 5B rakétával állították Föld körüli pályára.
A Mengtian a T-alakú űrállomás harmadik és egyben utolsó fő eleme. Összeszerelése tizenegy küldetést igényelt. A legutóbbi, hétfői küldetés célja, hogy fejlett tudományos berendezéseket szállítson.
A Tiangong legalább tíz évig marad alacsony, 400-450 kilométeres Föld feletti pályán, azzal a céllal, hogy hosszú távú emberi jelenlétet biztosítson az űrben.
A Mennyei Palota méretét tekintve a Mir egykori szovjet-orosz állomáshoz hasonló. Még ha Kína nem is tervez nemzetközi együttműködést az űrállomással kapcsolatban, Peking korábban biztosította, hogy nyitott lesz a külföldi kooperációra.
Kína már több évtizede eurómilliárdokat fektet be űrprogramjába. Űrállomása építésére részben az sarkallta, hogy az Egyesült Államok nem fogadta be a kínaiakat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programba, amely az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Európa és Japán együttműködésében valósul meg.
Az ázsiai ország, amely 2003-ban küldte első űrhajósát az űrbe, azt tervezi, hogy 2030-ra embert küld a Holdra.
[type] => post
[excerpt] => Kína hétfőn felbocsátotta az építés alatt álló Tiangong (Mennyei Palota) űrállomás utolsó modulját – jelentette az állami CCTV.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1667226300
[modified] => 1667215639
)
[title] => Felbocsátotta Kína épülő űrállomásának utolsó modulját
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=123953&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 123953
[uk] => 124032
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 123956
[image] => Array
(
[id] => 123956
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-31-at-10-20-23-kina-felbocsatotta-epulo-urallomasanak-utolso-moduljat.png
[original_lng] => 1902430
[original_w] => 1326
[original_h] => 773
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-31-at-10-20-23-kina-felbocsatotta-epulo-urallomasanak-utolso-moduljat-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-31-at-10-20-23-kina-felbocsatotta-epulo-urallomasanak-utolso-moduljat-300x175.png
[width] => 300
[height] => 175
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-31-at-10-20-23-kina-felbocsatotta-epulo-urallomasanak-utolso-moduljat-768x448.png
[width] => 768
[height] => 448
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-31-at-10-20-23-kina-felbocsatotta-epulo-urallomasanak-utolso-moduljat-1024x597.png
[width] => 1024
[height] => 597
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-31-at-10-20-23-kina-felbocsatotta-epulo-urallomasanak-utolso-moduljat.png
[width] => 1326
[height] => 773
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-31-at-10-20-23-kina-felbocsatotta-epulo-urallomasanak-utolso-moduljat.png
[width] => 1326
[height] => 773
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/screenshot-2022-10-31-at-10-20-23-kina-felbocsatotta-epulo-urallomasanak-utolso-moduljat.png
[width] => 1326
[height] => 773
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1667232935:8
[_oembed_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => LAUNCH! China's Long March 5B launches with the Mengtian science module to the Tiangong space station.
Overview:https://t.co/tL5PU0VIxV - by Adrian Beil (@BCCarCounters).
Chinese livestream:https://t.co/bJHPbD2C3f pic.twitter.com/LVAy7J9740
— Chris Bergin - NSF (@NASASpaceflight) October 31, 2022
[_oembed_time_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => 1667208372
[_oembed_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => — Chinese Space Station (@CNSpaceStation) October 31, 2022
[_oembed_time_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => 1667208372
[_thumbnail_id] => 123956
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2867
[_oembed_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => It's really massive mass testing if even the hippos are undergoing Covid19 tests (twice a week now, apparently). pic.twitter.com/WSxeQq8m7A
— Manya Koetse (@manyapan) May 8, 2022
[_oembed_time_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => 1667208441
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c529cd795daf246e55c5e2721a834884] => China is expected to see daily Covid deaths peak at 36,000 a day over Lunar New Year, according to a fresh analysis https://t.co/l6XiArHFtL
— Bloomberg (@business) January 18, 2023
[_oembed_time_c529cd795daf246e55c5e2721a834884] => 1674645314
[_oembed_c0a8511452782af34c35cc12ebf5880a] => For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME
— Bloomberg (@business) January 18, 2023
[_oembed_time_c0a8511452782af34c35cc12ebf5880a] => 1674645314
[_oembed_a829927a17c1c0f0456056d1f6ae12ef] =>
[_oembed_time_a829927a17c1c0f0456056d1f6ae12ef] => 1674645315
[_oembed_330c85d9d739b84361e8379c32b8a4f0] => China is considering placing limits on screen time for kids and teenagers https://t.co/rmAzMpdY0I pic.twitter.com/XNcxcnJagW
— CNN (@CNN) September 7, 2023
[_oembed_time_330c85d9d739b84361e8379c32b8a4f0] => 1694845089
[_oembed_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => Congratulations to ISRO for the successful launch of India's first Solar Mission Aditya L1! pic.twitter.com/0wyxkfMi2U
— BJP (@BJP4India) September 2, 2023
[_oembed_time_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => 1694845090
[_oembed_5e2a2084d25d80d04a1de8a549728d18] => LAUNCH! China's Long March 5B launches with the Mengtian science module to the Tiangong space station.
Overview:https://t.co/tL5PU0VIxV - by Adrian Beil (@BCCarCounters).
Chinese livestream:https://t.co/bJHPbD2C3f pic.twitter.com/LVAy7J9740
— Chris Bergin - NSF (@NASASpaceflight) October 31, 2022
[_oembed_time_5e2a2084d25d80d04a1de8a549728d18] => 1719690272
[_oembed_bc6e1cc6709f907b9e6d14f2d90af133] => — Chinese Space Station (@CNSpaceStation) October 31, 2022
[_oembed_time_bc6e1cc6709f907b9e6d14f2d90af133] => 1719690272
[_oembed_1bf36eacaed69f972d994b9d6af9ad79] =>
[_oembed_time_1bf36eacaed69f972d994b9d6af9ad79] => 1728645175
[_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] =>
[_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1730103033
[_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] =>
[_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1730103033
[_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] =>
[_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1730103033
[_oembed_f220625a18ec74e71917939f7a66881d] =>
[_oembed_time_f220625a18ec74e71917939f7a66881d] => 1732087650
[_oembed_215be7ef73f9530d658ddb89968bd90b] => New mystery Chinese virus thought to 'already be in UK' with symptoms like Covidhttps://t.co/GMjN4wjyxn pic.twitter.com/adfAMa0E8Q
— OK! Magazine (@OK_Magazine) January 5, 2025
[_oembed_time_215be7ef73f9530d658ddb89968bd90b] => 1737996018
[_algolia_sync] => 508265165000
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => Now targeting no earlier than Wednesday, June 11 for Falcon 9 to launch @Axiom_Space's Ax-4 mission to the @Space_Station due to high winds in the ascent corridor → https://t.co/LU1wyD8uZ0 pic.twitter.com/7jygzWEUwD
— SpaceX (@SpaceX) June 9, 2025
[_oembed_time_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => 1749815855
[_oembed_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => Standing down from tomorrow’s Falcon 9 launch of Ax-4 to the @Space_Station to allow additional time for SpaceX teams to repair the LOx leak identified during post static fire booster inspections. Once complete – and pending Range availability – we will share a new launch date pic.twitter.com/FwRc8k2Bc0
— SpaceX (@SpaceX) June 11, 2025
[_oembed_time_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => 1750186454
[_oembed_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] =>
[_oembed_time_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] => 1753287215
[_oembed_a3d61ca1e67e4c39c29b5ef1d3df36a5] => 🌉World's longest cable-stayed #Jiangsu Changtai Yangtze River #Bridge opens, cutting #Changzhou-#Taixing travel from 80 to 20 mins. Features record caisson speed, 10,000t-m smart crane & mm-level precision. Boosts Yangtze Delta integration! #CCCC 🌊 pic.twitter.com/5j0613WH5J
— China Communications Construction (@CCCCLTDofficial) September 10, 2025
[_oembed_time_a3d61ca1e67e4c39c29b5ef1d3df36a5] => 1758714919
[_oembed_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] =>
[_oembed_time_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] => 1763126887
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 592
[2] => 598
[3] => 25
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Társadalom
[2] => Tudomány
[3] => Videók
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9925
[1] => 1127
[2] => 205323
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kilövés
[1] => Kína
[2] => űrállomás
)
)
[9] => Array
(
[id] => 121769
[content] =>
A legújabb dátum szerint november 14-ére tervezi az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az Artemis-I tesztrepülését – közölte szerdán a hivatal.
Egy hónap múlva nyílik meg ismét az indítási ablak
A NASA portálján megjelent közlemény szerint november 14-én szerdán, helyi idő szerint éjfél után 7 perccel nyílik majd meg az 69 perc hosszúságú időablak, amikor megtörténhet a Space Launch System (SLS) űrrakéta indítása.

Az ügynökség november 4-ére tűzte ki azt a legkorábbi időpontot, amikor a kilövőállásba helyezhetik a rakétát.
Az utóbbi öt héten előbb az egyik hajtómű szivárgása, majd az Ian hurrikán érkezése miatt kellett elhalasztani a holdrakéta kilövését.
A cél, hogy fél évszázad után ismét embert küldjenek a Holdra
A NASA Artemis-programjának célja, hogy 50 év után ismét űrhajóst juttassanak a Holdra. Az Artemis-I küldetésen az SLS nem visz magával legénységet, csak az Orion űrkapszulát szállítja el a Holdig, s azt megkerülve tér haza.

A következő, 2024-re tervezett misszióban már űrhajósok is lesznek a fedélzeten, és szintén megkerülik a Holdat. Várhatóan 2025 végén az Artemis-III misszióval az asztronauták már le is szállnak a Hold felszínére.
[type] => post
[excerpt] => A legújabb dátum szerint november 14-ére tervezi az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az Artemis-I tesztrepülését – közölte szerdán a hivatal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1665700080
[modified] => 1665687161
)
[title] => Megvan a NASA holdrakéta indításának ötödik új időpontja
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=121769&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 121769
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 121770
[image] => Array
(
[id] => 121770
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/20221012artemis3.jpg
[original_lng] => 107639
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/20221012artemis3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/20221012artemis3-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/20221012artemis3-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/20221012artemis3.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/20221012artemis3.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/20221012artemis3.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/20221012artemis3.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1665676362:12
[_thumbnail_id] => 121770
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2954
[_oembed_699a9949b6c91160e850e493e8805212] => Teams at @NASAKennedy have assessed impacts from Hurricane Ian & determined there was no damage to #Artemis I flight hardware.
@NASA will focus on the Nov. 12-27 launch period to give employees time for post-storm recovery & identify checkouts for launch https://t.co/bjDiRgnOvt pic.twitter.com/7nK2tKVDOR
— NASA Artemis (@NASAArtemis) September 30, 2022
[_oembed_time_699a9949b6c91160e850e493e8805212] => 1665676362
[_oembed_8507a802bcd8a211015f165011b0bff8] =>
[_oembed_time_8507a802bcd8a211015f165011b0bff8] => 1665676362
[_oembed_4aa5f83a2ac020f7f9167aac9239b37a] => This week at NASA, we prepared for the Sept. 3 #Artemis I flight test, @NASAWebb imaged its first exoplanet, and the next Earth water-surveying satellite got a launch date. https://t.co/JSDausMuVv pic.twitter.com/fwxDJpwbZh
— NASA (@NASA) September 3, 2022
[_oembed_time_4aa5f83a2ac020f7f9167aac9239b37a] => 1665676363
[_oembed_98809d8eaa240ee7dadcd6fc782af909] => The launch of #Artemis I is no longer happening today as teams work through an issue with an engine bleed. Teams will continue to gather data, and we will keep you posted on the timing of the next launch attempt. https://t.co/tQ0lp6Ruhv pic.twitter.com/u6Uiim2mom
— NASA (@NASA) August 29, 2022
[_oembed_time_98809d8eaa240ee7dadcd6fc782af909] => 1665676363
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => LAUNCH! China's Long March 5B launches with the Mengtian science module to the Tiangong space station.
Overview:https://t.co/tL5PU0VIxV - by Adrian Beil (@BCCarCounters).
Chinese livestream:https://t.co/bJHPbD2C3f pic.twitter.com/LVAy7J9740
— Chris Bergin - NSF (@NASASpaceflight) October 31, 2022
[_oembed_time_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => 1667574020
[_oembed_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => — Chinese Space Station (@CNSpaceStation) October 31, 2022
[_oembed_time_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => 1667574020
[_oembed_41753a0d6302dd74e6569aab6aaedf09] => Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
— Orion Spacecraft (@NASA_Orion) December 7, 2022
[_oembed_time_41753a0d6302dd74e6569aab6aaedf09] => 1671119168
[_oembed_c67e1c0263f09077c80d9fc457c0feca] => The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
— Jim Free (@JimFree) December 7, 2022
[_oembed_time_c67e1c0263f09077c80d9fc457c0feca] => 1671119168
[_oembed_30289a69c4d7f7f6ef6d4ffb3c78045a] =>
[_oembed_time_30289a69c4d7f7f6ef6d4ffb3c78045a] => 1672408908
[_oembed_c83cdc68b8594ac42423c3625f50d353] =>
[_oembed_time_c83cdc68b8594ac42423c3625f50d353] => 1672408908
[_oembed_3a3b4b728bce09709458b7df793900f0] => We've been tracking a new asteroid named 2023 DW that has a very small chance of impacting Earth in 2046. Often when new objects are first discovered, it takes several weeks of data to reduce the uncertainties and adequately predict their orbits years into the future. (1/2) pic.twitter.com/SaLC0AUSdP
— NASA Asteroid Watch (@AsteroidWatch) March 7, 2023
[_oembed_time_3a3b4b728bce09709458b7df793900f0] => 1678952754
[_oembed_b17ac91756745e69382f928dd2bb3301] => Splashdown!#Crew5 is back on Earth, completing a science mission of nearly six months on the @Space_Station. Their @SpaceX Dragon Endurance spacecraft touched down at 9:02pm ET (0202 UTC March 12) near Tampa off the coast of Florida. pic.twitter.com/nLMC0hbKY4
— NASA (@NASA) March 12, 2023
[_oembed_time_b17ac91756745e69382f928dd2bb3301] => 1679465795
[_oembed_57590107d0d3da5f85a713767ccf2dba] =>
[_oembed_time_57590107d0d3da5f85a713767ccf2dba] => 1682928452
[_oembed_e02ac65f153a9de93cbee9bc2534027d] =>
[_oembed_time_e02ac65f153a9de93cbee9bc2534027d] => 1686834065
[_oembed_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => Congratulations to ISRO for the successful launch of India's first Solar Mission Aditya L1! pic.twitter.com/0wyxkfMi2U
— BJP (@BJP4India) September 2, 2023
[_oembed_time_059e1875dec1e56359206f51924fc2cd] => 1694331882
[_oembed_91a0f70038b4fabcb8baed4a6ba6c210] =>
[_oembed_time_91a0f70038b4fabcb8baed4a6ba6c210] => 1702913297
[_oembed_3d7e63d625b87d7786a8690ae29ddd1c] =>
[_oembed_time_3d7e63d625b87d7786a8690ae29ddd1c] => 1717316600
[_oembed_f9ae9abb0d4fce11c520b492a5fcd1c5] => NASA just released the clearest view of Mars ever. (sound of Mars)
pic.twitter.com/XNIYJ0f15R
— Science (@ScienceGuys_) June 17, 2024
[_oembed_time_f9ae9abb0d4fce11c520b492a5fcd1c5] => 1721027644
[_oembed_a6ab6d20f238ce9f0c2d6eeee37a35a4] =>
[_oembed_time_a6ab6d20f238ce9f0c2d6eeee37a35a4] => 1721027644
[_oembed_399ad795235db89e01f77babb17efbf2] =>
[_oembed_time_399ad795235db89e01f77babb17efbf2] => 1729861223
[_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] =>
[_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1731081955
[_oembed_a8ad8e6880668d1ae3c623a91c07b3f7] =>
[_oembed_time_a8ad8e6880668d1ae3c623a91c07b3f7] => 1735756588
[_oembed_273975bb088f4d85fb50260c557daba5] => Congratulations to the @SpaceX and @NASA teams for another safe astronaut return!
Thank you to @POTUS for prioritizing this mission! https://t.co/KknFDbh59s
— Elon Musk (@elonmusk) March 18, 2025
[_oembed_time_273975bb088f4d85fb50260c557daba5] => 1743513981
[_algolia_sync] => 508263921000
[_oembed_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => Standing down from tomorrow’s Falcon 9 launch of Ax-4 to the @Space_Station to allow additional time for SpaceX teams to repair the LOx leak identified during post static fire booster inspections. Once complete – and pending Range availability – we will share a new launch date pic.twitter.com/FwRc8k2Bc0
— SpaceX (@SpaceX) June 11, 2025
[_oembed_time_760717c83a6d4df992d869f9531e8204] => 1751249961
[_oembed_e871789c3f2ab535c1847d9761d7c988] => LIFTOFF of Axiom-4 🚀
After 41 long years, an Indian astronaut is finally on his way to space! 🇮🇳 pic.twitter.com/2KIq7IacCu
— ISRO Spaceflight (@ISROSpaceflight) June 25, 2025
[_oembed_time_e871789c3f2ab535c1847d9761d7c988] => 1752087325
[_oembed_6a740de7420fe36b1ecc47e96471c901] =>
[_oembed_time_6a740de7420fe36b1ecc47e96471c901] => 1752087325
[_oembed_402c753b18b3dfdb2df256e3512ab7fe] => Launch day is here 🚀🇵🇱
Go Axiom-4! 🔥#Ax4 #IGNIS pic.twitter.com/9UGDbtqKJT
— Sławosz Uznański-Wiśniewski (@astro_slawosz) June 25, 2025
[_oembed_time_402c753b18b3dfdb2df256e3512ab7fe] => 1752087326
[_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => Now targeting no earlier than Wednesday, June 11 for Falcon 9 to launch @Axiom_Space's Ax-4 mission to the @Space_Station due to high winds in the ascent corridor → https://t.co/LU1wyD8uZ0 pic.twitter.com/7jygzWEUwD
— SpaceX (@SpaceX) June 9, 2025
[_oembed_time_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => 1752087326
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 590
[4] => 592
[5] => 598
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => IT
[4] => Társadalom
[5] => Tudomány
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 248081
[1] => 9925
[2] => 2185
)
[tags_name] => Array
(
[0] => holdrakéta
[1] => kilövés
[2] => NASA
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 9925
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 9925
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
kilövés (1 Oldal)