Francia kutatók egy új, valószínűleg Kamerunból származó Covid-változatot fedeztek fel, és ideiglenesen IHU-nak nevezték el. A B.1.640.2 névre keresztelt leszármazási vonal új változata vélhetően 12 embert fertőzött meg az országban – írja a tribuneindia.com egy, a francia kormány által támogatott, szakértői értékelésre váró tanulmányra hivatkozva.
„Tizenkét, Délkelet-Franciaországban élő Covid-pozitív betegnél mutatta ki a variánsokat is kiszűrő PCR-vizsgálat az atipikus kombinációt. De ezek alapján még korai lenne spekulálni az IHU-változat virológiai, epidemiológiai vagy klinikai jellemzőiről” – mondta Philippe Colson, a franciaországi IHU Mediterranee Infection munkatársa.
A tanulmány szerint az indexes eset (az első beteg) egy beoltott felnőtt volt, aki Kamerunból, Közép-Afrikából tért vissza Franciaországba. Három nappal a hazatérése után enyhe légúti tünetek jelentkeztek nála. A 2021. november közepén gyűjtött orrgaratmintája „egy atipikus kombinációt tárt fel, amely nem felelt meg az akkori szinte minden SARS-CoV-2 fertőzésben érintett delta-variáns mintázatának”, és később az omicronnak sem, mondta Colson.
Hét másik, ugyanazon a földrajzi területen élő SARS-CoV-2-pozitív betegtől gyűjtött légúti minták ugyanazt a kombinációt mutatták, akik között két felnőtt és öt gyermek volt.
A nyolc beteg légúti mintáit elküldték a Mediterranee Infection Egyetemi Kórházi Intézetnek SARS-CoV-2 genomszekvenálás céljából, a francia közegészségügyi hatóságok ajánlása szerint. A további vizsgálatok a SARS-CoV-2 genotípus azonosításához vezettek. Az elemzés 46 mutációt és 37 deléciót tárt fel. „Az itt kapott genomok mutációs halmaza egy új változatot jelez, amelyet „IHU”-nak neveztünk el” – mondta Colson.
Hozzátette, hogy az adatok „egy újabb példája a SARS-CoV-2 variánsok megjelenésének kiszámíthatatlanságának”, és összességében ezek a megfigyelések ismét azt mutatják, hogy az új SARS-CoV-2 variánsok megjelenése és külföldről történő behozatala kiszámíthatatlan, és jól példázza az ilyen behurcolások és az azt követő terjedés ellenőrzésének nehézségeit.
Ebből is látható, hogy a SARS-CoV-2 variánsok komoly virológiai, epidemiológiai és klinikai aggályokká váltak, különös tekintettel arra, hogy a vakcinák nem megfelelő immunitást adhatnak.
Brit egészségügyi szakemberek arra sürgetik a brit kormányt, hogy állítson vissza néhány korlátozó intézkedést, mivel az országban egyre nő a koronavírusos esetek száma és a kórházban ápoltak száma is. Mindeközben új mutáció kezdett el terjedni az országban, a delta variáns egy alváltozata.
Az egészségügyi szakértők szerint téli válságba torkollhat a brit egészségügyi helyzet, ha a kormány nem lépteti életbe a B-tervét, amelyet múlt hónapban ígért meg. nevezetesen, hogy visszatérnek néhány korlátozó intézkedéshez, amennyiben az adatok azt mutatják, hogy az egészségügy túl nagy nyomás alá helyeződik – írja a CNBC.
A szakértők szerint mielőbb vissza kellene térni a kötelező maszkviselésre a zsúfolt és zárt terekben.
Az Egyesült Királyságban jelenleg 40 és 50 ezer közötti új fertőzöttet jelentenek napi szinten, emellett folyamatosan emelkedik a kórházban ápoltak és a halálozások száma is, igaz, utóbbi kettő egy sokkal lassabb ütemben, köszönhetően a koronavírus elleni vakcináknak.
Ha mindez nem lenne elég, a brit szakértők a delta variáns egy új mutációját figyelik most tüzetesebben. Múlt pénteken a brit egészségbiztonsági ügynökség adott ki egy jelentést, amely szerint a delta variáns egy új mutációja, az AY.4.2 kezd el terjedni Angliában, ezért megfigyelés alá helyezték az új variánst.
A jelentés azt írja, hogy ez az alvonal jelenleg egyre gyakoribb. Tartalmazza az A222V és Y145H tüske mutációkat. A 2021. szeptember 27-ével kezdődő héten ez az alvariáns az összes vizsgált adat körülbelül 6%-át tette ki, és növekvő pályát vetít előre. Ez a becslés azonban „pontatlan lehet, így további értékelés alá vonták” – jegyezte meg az ügynökség.
Mindeközben a brit egészségügyi miniszter szerint a kormány a koronavírus-járvány adatai alapján jelenleg nem készül arra, hogy életbe léptesse a bizonyos szigorításokat tartalmazó intézkedési csomagot – közkeletű nevén a „B tervet” –, javasolja azonban a lakosságnak az elővigyázatosságot és mindenekelőtt azt, hogy a jogosultak adassák be maguknak a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisát.
Sajid Javid a Downing Streeten tartott szerda esti sajtótájékoztatóján kijelentette: a járvány nem múlt el, és „egyre szorosabb a verseny” a vírus és az oltási kampány között.
Éppen ezért a kormány mindenkit felszólít arra, hogy saját maga és a közösség védelmében adassa be az oltást. Javid elmondta: a 16 évesnél idősebb lakosság körében mindig 5 millió azoknak a száma, akik egyetlen oltási dózist sem kaptak.
Kijelentette: az oltási kampány további gyorsítása azért is létfontosságú, mert a téli szezonban elérheti akár a százezret is a naponta újonnan kiszűrt koronavírus-fertőződések száma.
[type] => post
[excerpt] => Brit egészségügyi szakemberek arra sürgetik a brit kormányt, hogy állítson vissza néhány korlátozó intézkedést, mivel az országban egyre nő a koronavírusos esetek száma és a kórházban ápoltak száma is. Mindeközben új mutáció kezdett el terjedni az...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1634852760
[modified] => 1634835292
)
[title] => Új, a delta variánsból kiváló mutáció terjed a briteknél
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=76048&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76048
[uk] => 76350
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 76049
[image] => Array
(
[id] => 76049
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/koronavirus-labor-maszk-getty-stock-373764.jpg
[original_lng] => 102278
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/koronavirus-labor-maszk-getty-stock-373764-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/koronavirus-labor-maszk-getty-stock-373764-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/koronavirus-labor-maszk-getty-stock-373764-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/koronavirus-labor-maszk-getty-stock-373764-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/koronavirus-labor-maszk-getty-stock-373764.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/koronavirus-labor-maszk-getty-stock-373764.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/koronavirus-labor-maszk-getty-stock-373764.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1634972533:8
[_thumbnail_id] => 76049
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 8482
[translation_required_done] => 1
[_oembed_eea306aaef992adb0f9fae2c50f06f95] =>
[_oembed_time_eea306aaef992adb0f9fae2c50f06f95] => 1644900214
[_oembed_6f756114e4a4f6f7f44e12844fa47ddc] =>
[_oembed_time_6f756114e4a4f6f7f44e12844fa47ddc] => 1644900214
[_oembed_564713c8ebb634167c84a215e1fb6223] =>
[_oembed_time_564713c8ebb634167c84a215e1fb6223] => 1644900214
[_oembed_24e0a2689ac70b93246d0e88c3e13b92] =>
[_oembed_time_24e0a2689ac70b93246d0e88c3e13b92] => 1655271784
[_oembed_8d69632788d209e5285fc79b6903df6e] =>
UK promised, UK delivered! ????? More M270 MLRS arrived in Ukraine. Thanks to @BWallaceMP and all the ?? people! Your support is amazing and so important for Ukraine. Our #UAarmy will skillfully use this "replenishment" at the battlefield. P.S. More “gifts” will arrive soon. pic.twitter.com/DvVIpz6XjK
"The moment I've been dreading. Try and keep going."
King Charles met with Prime Minister Liz Truss for the first time on Friday.
The monarch also told the PM that the crowds that greeted him and the Queen consort as they arrived at Buckingham Palace were “so touching”. pic.twitter.com/bg04i7bEOF
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
Minimum 96 országban regisztrálták az először Indiában felfedezett Covid-19 törzset, amelyet a WHO Deltának nevezett el, áll az Egészségügyi Világszervezet heti járványügyi közleményében.
Ugyanakkor további 7 ország nem határozta meg, hogy a koronavírus mely variánsát regisztrálták.
A világban regisztrált koronavírus-törzsek statisztikája a következő: a brit Alfát 172 ország területén, a dél-afrikai Beta-változatot – 120 ország területén, a brazil Gamma-változatot – 72 országban regisztrálták.
A WHO adatai szerint a héten a koronavírus új eseteinek száma a világon 2 600 313 volt, és megfelel az előző hét adatainak. Az elhalálozások száma 10%-kal csökkent az előző héthez képest, és elérte az 57 603. Ez 2020. november eleje óta a legalacsonyabb heti elhalálozási arány.