Ukrajnában egységes információs központot hoznak létre az újságírók számára, amely lehetővé teszi a hazai és a világközvélemény gyors tájékoztatását a fronthelyzetről – jelentette be csütörtökön Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője, számolt be az rbc.ua hírportál a hivatal honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint Jermak közölte, hogy az Elnöki Hivatal továbbra is rendszeresen tart tájékoztatókat a háborús helyzetről a nemzetközi partnerek képviselőinek. Ezzel együtt – mint állította – döntés született egy egységes információs központ létrehozásáról Ukrajnában, amely megkönnyíti a haditudósítók, katonai újságírók, az ukrán és a külföldi média tudósítóinak munkáját.
„Ez a médiaközpont lehetővé teszi, hogy a világ közvéleményét a lehető leggyorsabban tájékoztassuk a fronton kialakult helyzetről, valamint a haditechnika és a fegyverek használatáról, amelyeket az ukrán hadsereg kap a partnerektől” – mutatott rá Andrij Jermak.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a média korábban arról számolt be, hogy Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsa (RNBO) elindított egy monitoring rendszert a nyugati fegyverszállítások nyomon követésére.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajnában egységes információs központot hoznak létre az újságírók számára, amely lehetővé teszi a hazai és a világközvélemény gyors tájékoztatását a fronthelyzetről – jelentette be csütörtökön Andrij Jermak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1658440500 [modified] => 1658440510 ) [title] => Központosítva lesz a háborúval kapcsolatos hírközlés a média számára Ukrajnában – Jermak [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=111878&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 111878 [uk] => 111881 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 111879 [image] => Array ( [id] => 111879 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/jermak.jpg [original_lng] => 23277 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/jermak-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/jermak-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/jermak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/jermak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/jermak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/jermak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/jermak.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1658440439:8 [views_count] => 4705 [_thumbnail_id] => 111879 [_edit_last] => 12 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] =>
Balatonőszöd, Hungary : Abandoned palace, tied to a political scandal, to become Jewish refugee camp for people from Ukraine https://t.co/ChVlKCAtRu