Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjY0MjgyO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 249158
[content] =>
Kupás Gizella – vagy ahogy mindenki ismeri Nagydobronyban – Gizi néni életét a hit, a szolgálat és a közösségépítés határozza meg. Évtizedeken át fáradhatatlanul segítette a helyi cigány közösséget – nemcsak lelki, hanem gyakorlati értelemben is. Bibliaórákat tartott, gyülekezetet szervezett, óvodát indított, és amikor a cigány hívek templomról álmodtak, ő volt az, aki melléjük állt. A legnehezebb időkben, a kilencvenes évek elején elindult a templomépítés, amelyhez még az első teherautónyi kő árát is ők maguk adták össze. Gizi néni minden kezdeményezése mögött a mély hit állt – sosem saját érdemként tekintett a munkájára, hanem Isten vezetését látta benne. Ötvenévesen alapítványt hozott létre, hogy új lehetőségeket teremtsen a hit közvetítésére, csendes napokat szervezett, ahol magyarok és cigányok együtt hallgathatták az igét. Ma már nyugdíjas, 70 éves elmúlt, de a szolgálat nem ért véget az életében: hetente kenyeret és kalácsot süt kemencében – mindig legalább hetet-nyolcat –, nem előrendelésre, nem konkrét embereknek, hanem azoknak, akiknek épp szükségük van rá. Egyszerűen elindul a faluban, és megtalálja azokat, akikhez a kenyérrel együtt az áldás is megérkezhet. Ahogy ő mondja: ez nemcsak örömet, hanem békességet is ad neki. A kenyér ma már az eszköz, amelyen keresztül továbbadja a hitet, a szeretetet, és az Áldást, amit a Jóistentől kapott. Alkotók: Debreceni Kamilla (Szerkesztő, Riporter) Balla Béla (Operatőr, Vágó) https://www.youtube.com/watch?v=rb9PXB46cjg&t=4s
[type] => post
[excerpt] => Kupás Gizella - vagy ahogy mindenki ismeri Nagydobronyban - Gizi néni életét a hit, a szolgálat és a közösségépítés határozza meg. Évtizedeken át fáradhatatlanul segítette a helyi cigány közösséget – nemcsak lelki, hanem gyakorlati értelemben is.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1753378500
[modified] => 1753377096
)
[title] => az Áldás - Kultfilm 11 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=249158&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249158
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 249159
[image] => Array
(
[id] => 249159
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/9999999-1.jpg
[original_lng] => 213407
[original_w] => 1756
[original_h] => 971
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/9999999-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/9999999-1-300x166.jpg
[width] => 300
[height] => 166
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/9999999-1-768x425.jpg
[width] => 768
[height] => 425
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/9999999-1-1024x566.jpg
[width] => 1024
[height] => 566
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/9999999-1-1536x849.jpg
[width] => 1536
[height] => 849
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/9999999-1.jpg
[width] => 1756
[height] => 971
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/9999999-1.jpg
[width] => 1756
[height] => 971
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753366300:14
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753365952
[_thumbnail_id] => 249159
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1421
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] =>
[_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1753367708
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753367708
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753367708
[_oembed_d4716667a15247b21e2469597236025c] =>
[_oembed_time_d4716667a15247b21e2469597236025c] => 1753367708
[_oembed_e119fdebdfd430b07b6ca002bb8128ba] =>
[_oembed_time_e119fdebdfd430b07b6ca002bb8128ba] => 1753367708
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1753367708
[_algolia_sync] => 329278420000
[_oembed_07d558da9e007b92d4916332c959849b] =>
[_oembed_time_07d558da9e007b92d4916332c959849b] => 1753869907
[_oembed_8872ebc01de578ac54289bd5234a7cc5] =>
[_oembed_time_8872ebc01de578ac54289bd5234a7cc5] => 1753869907
[_oembed_86f144ef91ec9f0b97419034210709dd] =>
[_oembed_time_86f144ef91ec9f0b97419034210709dd] => 1753869907
[_oembed_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] =>
[_oembed_time_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] => 1753869907
[_oembed_a403d90d6a21dc2f9dd102ae98f4e9db] =>
[_oembed_time_a403d90d6a21dc2f9dd102ae98f4e9db] => 1753869907
[_oembed_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] =>
[_oembed_time_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] => 1754068946
[_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] =>
[_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1755510327
[_oembed_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] =>
[_oembed_time_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => 1755510327
[_oembed_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] =>
[_oembed_time_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] => 1757618667
[_oembed_249041bc97382775e0e3b02840141452] =>
[_oembed_time_249041bc97382775e0e3b02840141452] => 1757618667
[_oembed_38ad6d6faeb83e8a3eb08c9eccada66f] =>
[_oembed_time_38ad6d6faeb83e8a3eb08c9eccada66f] => 1757618668
[_oembed_14124ba36774fc37809d46ece9e3151d] =>
[_oembed_time_14124ba36774fc37809d46ece9e3151d] => 1757618668
[_oembed_246555a4398974dd72c52286a2af1c59] =>
[_oembed_time_246555a4398974dd72c52286a2af1c59] => 1757618668
[_oembed_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] =>
[_oembed_time_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] => 1757833913
[_oembed_fdc0016355bbcd3336d30f6c31d0be00] =>
[_oembed_time_fdc0016355bbcd3336d30f6c31d0be00] => 1757833914
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1762365430
[_oembed_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] =>
[_oembed_time_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] => 1762951509
[_oembed_cd3b60e8dea7515478e3c404a72c701f] =>
[_oembed_time_cd3b60e8dea7515478e3c404a72c701f] => 1762951509
[_oembed_f7cd89a229314dff26d4e3ca0e768f2b] =>
[_oembed_time_f7cd89a229314dff26d4e3ca0e768f2b] => 1762951509
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1762951509
[_oembed_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] =>
[_oembed_time_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] => 1762951509
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1762951509
[_oembed_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] =>
[_oembed_time_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] => 1762951509
[_oembed_b7751480e894a4f22aba57cbeaa8eacc] =>
[_oembed_time_b7751480e894a4f22aba57cbeaa8eacc] => 1764929669
[_oembed_4dfb5e91c371df29227c6c2805a2bdd5] =>
[_oembed_time_4dfb5e91c371df29227c6c2805a2bdd5] => 1764929669
[_oembed_bc6d5abe52ada976d55c1244373f5777] =>
[_oembed_time_bc6d5abe52ada976d55c1244373f5777] => 1764929669
[_oembed_0b28114b93aec3efbcf23b6a98a34eea] =>
[_oembed_time_0b28114b93aec3efbcf23b6a98a34eea] => 1764929670
[_oembed_590d8e755d0a97426c065a37fe6612f9] =>
[_oembed_time_590d8e755d0a97426c065a37fe6612f9] => 1764929670
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 873
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Film
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2244993
[1] => 1030
[2] => 64282
[3] => 171439
[4] => 2244995
[5] => 161
)
[tags_name] => Array
(
[0] => az Áldás
[1] => kárpátalja
[2] => kultfilm
[3] => Kulturális Filmek Fesztiválja
[4] => Kupás Gizella
[5] => Nagydobrony
)
)
[1] => Array
(
[id] => 249138
[content] =>
Sass Krisztián egy fiatal 🍇🍇szőlész, borász, növénydoktor. A kárpátaljai Kígyóson született, ahol nagyapja, Károly oltotta bele a 🍷borászat és a hely szeretetét. Budapesti tanulmányait követően, röviddel a háború kitörése előtt döntött úgy, hogy hazaköltözik, itt alapít családot. Nagy álma, hogy régi magyar szőlőfajták használatával, mint a kedvence, az általuk visszatelepített bakator, vagy a királyleányka és a zalagyöngye elkészíti a „nagyborát”, amivel ismét felrajzolja a borászat világtérképére Kárpátalját és persze szeretett szülőfaluját, Kígyóst. A filmet Szabó Sándor és Szabó Levente készítette. ❤️❤️❤️ Kérjük, hogy az alábbi linken nézze meg a🎥 kisfilmet, a videó alatt👍 tetszikelje!
Egy megosztással döntőbe juttathatják a következő linken keresztül:👉 https://www.youtube.com/watch?v=-F10_HLVRUA&t=14s
[type] => post
[excerpt] => Sass Krisztián egy fiatal 🍇🍇szőlész, borász, növénydoktor. A kárpátaljai Kígyóson született, ahol nagyapja, Károly oltotta bele a 🍷borászat és a hely szeretetét.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1753374300
[modified] => 1753373566
)
[title] => A NAGYBOR NYOMÁBAN - Kultfilm 11 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=249138&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249138
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 249139
[image] => Array
(
[id] => 249139
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-23.jpg
[original_lng] => 274716
[original_w] => 1745
[original_h] => 929
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-23-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-23-300x160.jpg
[width] => 300
[height] => 160
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-23-768x409.jpg
[width] => 768
[height] => 409
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-23-1024x545.jpg
[width] => 1024
[height] => 545
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-23-1536x818.jpg
[width] => 1536
[height] => 818
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-23.jpg
[width] => 1745
[height] => 929
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-23.jpg
[width] => 1745
[height] => 929
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753362780:14
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753362497
[_thumbnail_id] => 249139
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1837
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_oembed_e119fdebdfd430b07b6ca002bb8128ba] =>
[_oembed_time_e119fdebdfd430b07b6ca002bb8128ba] => 1753363507
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1753363507
[_oembed_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] =>
[_oembed_time_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] => 1753363507
[_oembed_a1a5b65fef620146e52a9e6742e1d086] =>
[_oembed_time_a1a5b65fef620146e52a9e6742e1d086] => 1753363507
[_algolia_sync] => 329160403000
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753365608
[_oembed_d4716667a15247b21e2469597236025c] =>
[_oembed_time_d4716667a15247b21e2469597236025c] => 1753365608
[_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] =>
[_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1753374583
[_oembed_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] =>
[_oembed_time_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] => 1754128237
[_oembed_07d558da9e007b92d4916332c959849b] =>
[_oembed_time_07d558da9e007b92d4916332c959849b] => 1754128237
[_oembed_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] =>
[_oembed_time_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] => 1755532927
[_oembed_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] =>
[_oembed_time_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] => 1755532927
[_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] =>
[_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1755532927
[_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] =>
[_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1755532927
[_oembed_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] =>
[_oembed_time_3cf70c9cc0eb212089c39520717356ec] => 1755532927
[_oembed_c9df3c62696e88436abc9e5ee989dd22] =>
[_oembed_time_c9df3c62696e88436abc9e5ee989dd22] => 1755712810
[_oembed_2e0937e77edaad8ba304f74678d20aef] =>
[_oembed_time_2e0937e77edaad8ba304f74678d20aef] => 1755712810
[_oembed_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] =>
[_oembed_time_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => 1755712810
[_oembed_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] =>
[_oembed_time_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => 1755712810
[_oembed_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] =>
[_oembed_time_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] => 1755712810
[_oembed_50e7604d2d8298fe5bee1ef37e69fc78] =>
[_oembed_time_50e7604d2d8298fe5bee1ef37e69fc78] => 1755878913
[_oembed_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] =>
[_oembed_time_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] => 1757782232
[_oembed_fdc0016355bbcd3336d30f6c31d0be00] =>
[_oembed_time_fdc0016355bbcd3336d30f6c31d0be00] => 1757782232
[_oembed_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] =>
[_oembed_time_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] => 1757782232
[_oembed_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] =>
[_oembed_time_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] => 1760450112
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1760450112
[_oembed_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] =>
[_oembed_time_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] => 1760450112
[_oembed_f4e74e9c24e82d11a5f8c23dd726c82e] =>
[_oembed_time_f4e74e9c24e82d11a5f8c23dd726c82e] => 1760450112
[_oembed_8e5999aead340a9fd699d2fd3d44d30e] =>
[_oembed_time_8e5999aead340a9fd699d2fd3d44d30e] => 1760450112
[_oembed_15a037023e6810c852b16b57714bfb94] =>
[_oembed_time_15a037023e6810c852b16b57714bfb94] => 1760450113
[_oembed_1080c8203bd2228423cdb9a29eda1bbf] =>
[_oembed_time_1080c8203bd2228423cdb9a29eda1bbf] => 1760450113
[_oembed_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] =>
[_oembed_time_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] => 1760450113
[_oembed_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] =>
[_oembed_time_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] => 1761934812
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1762873935
[_oembed_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] =>
[_oembed_time_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] => 1762873936
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1762873936
[_oembed_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] =>
[_oembed_time_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] => 1762873936
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 873
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Film
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2244255
[1] => 2244273
[2] => 1030
[3] => 387611
[4] => 64282
[5] => 171439
[6] => 618867
[7] => 2244266
)
[tags_name] => Array
(
[0] => A NAGYBOR NYOMÁBAN
[1] => borász
[2] => kárpátalja
[3] => kígyós
[4] => kultfilm
[5] => Kulturális Filmek Fesztiválja
[6] => Sass Krisztián
[7] => szőlész
)
)
[2] => Array
(
[id] => 249133
[content] =>
☔️A kárpátaljai magyarság az elmúlt több mint 100 évben számos nehézségen ment keresztül, a három éve tartó háború pedig komolyan megtépázta a közösséget. Egy dolgot azonban nem tudott elvenni: a hitet és azt az őserőt, amivel ez a nemzetrész rendelkezik. Ennek az energiának köszönhető az, hogy még mindig jelen van a magyar kultúra Kárpátalján, és nem is tervez innen sehova sem elköltözni. 🎬 K. Debreceni Mihály és Bereczky Tamás 4 perces hangulatfilmjében erről osztják meg gondolataikat Matl Péter szobrász, Shrek Tímea író, Debreceni Mihály újságíró, Szűcs Nelli és Tarpai Viki színművészek, valamint Pál István Szalonna népzenész. 👉👉https://www.youtube.com/watch?v=2jnrrgMdZJs&t=7s
[type] => post
[excerpt] => ☔️A kárpátaljai magyarság az elmúlt több mint 100 évben számos nehézségen ment keresztül, a három éve tartó háború pedig komolyan megtépázta a közösséget. Egy dolgot azonban nem tudott elvenni: a hitet és azt az őserőt, amivel ez a nemzetrész ren...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1753371420
[modified] => 1753371271
)
[title] => SZÖGESDRÓTOK - Kultfilm 11 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=249133&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249133
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 249135
[image] => Array
(
[id] => 249135
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/77-4.jpg
[original_lng] => 224270
[original_w] => 1781
[original_h] => 988
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/77-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/77-4-300x166.jpg
[width] => 300
[height] => 166
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/77-4-768x426.jpg
[width] => 768
[height] => 426
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/77-4-1024x568.jpg
[width] => 1024
[height] => 568
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/77-4-1536x852.jpg
[width] => 1536
[height] => 852
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/77-4.jpg
[width] => 1781
[height] => 988
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/77-4.jpg
[width] => 1781
[height] => 988
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753360472:14
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753360295
[_thumbnail_id] => 249135
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1434
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_algolia_sync] => 281727770001
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1753360652
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753365622
[_oembed_d4716667a15247b21e2469597236025c] =>
[_oembed_time_d4716667a15247b21e2469597236025c] => 1753365622
[_oembed_e119fdebdfd430b07b6ca002bb8128ba] =>
[_oembed_time_e119fdebdfd430b07b6ca002bb8128ba] => 1753365622
[_oembed_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] =>
[_oembed_time_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] => 1753365622
[_oembed_a1a5b65fef620146e52a9e6742e1d086] =>
[_oembed_time_a1a5b65fef620146e52a9e6742e1d086] => 1753365622
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753445060
[_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] =>
[_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1753445060
[_oembed_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] =>
[_oembed_time_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] => 1754719570
[_oembed_42fe991db43e29301d67fc79bd3e547a] =>
[_oembed_time_42fe991db43e29301d67fc79bd3e547a] => 1754719570
[_oembed_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] =>
[_oembed_time_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] => 1754719570
[_oembed_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] =>
[_oembed_time_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] => 1754719570
[_oembed_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] =>
[_oembed_time_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] => 1754719570
[_oembed_971dfccc2102bd6eb2f89ea1baccf728] =>
[_oembed_time_971dfccc2102bd6eb2f89ea1baccf728] => 1754719570
[_oembed_e4414b3d751f4ace3fdb4160fd66fd2f] =>
[_oembed_time_e4414b3d751f4ace3fdb4160fd66fd2f] => 1754719570
[_oembed_5130bc616e6e26687349efb3600eb628] =>
[_oembed_time_5130bc616e6e26687349efb3600eb628] => 1754719570
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1755271816
[_oembed_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] =>
[_oembed_time_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] => 1755271816
[_oembed_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] =>
[_oembed_time_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] => 1755271817
[_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] =>
[_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1755271817
[_oembed_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] =>
[_oembed_time_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => 1755610894
[_oembed_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] =>
[_oembed_time_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => 1755610895
[_oembed_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] =>
[_oembed_time_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] => 1755610895
[_oembed_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] =>
[_oembed_time_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] => 1755610895
[_oembed_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] =>
[_oembed_time_3880066d71fc652b65e461b403a5dd06] => 1755610895
[_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] =>
[_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1755610895
[_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] =>
[_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1755610895
[_oembed_ee54b388b08051bed460a2a5ce1bebbd] =>
[_oembed_time_ee54b388b08051bed460a2a5ce1bebbd] => 1758197487
[_oembed_f4c87c4405a10db62eff2f6aaa2af992] =>
[_oembed_time_f4c87c4405a10db62eff2f6aaa2af992] => 1758197487
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1758197487
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1758197487
[_oembed_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] =>
[_oembed_time_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] => 1760972584
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1760972584
[_oembed_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] =>
[_oembed_time_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] => 1760972584
[_oembed_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] =>
[_oembed_time_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => 1760972584
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1760972584
[_oembed_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] =>
[_oembed_time_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => 1760972585
[_oembed_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] =>
[_oembed_time_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => 1760972585
[_oembed_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] =>
[_oembed_time_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] => 1760972585
[_oembed_08cb07ab03202faf42bb274aaa2dcdce] =>
[_oembed_time_08cb07ab03202faf42bb274aaa2dcdce] => 1761738251
[_oembed_15be90a1f9cb5e969baf9cc17955708b] =>
[_oembed_time_15be90a1f9cb5e969baf9cc17955708b] => 1761738251
[_oembed_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] =>
[_oembed_time_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] => 1761738251
[_oembed_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] =>
[_oembed_time_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] => 1761738252
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1761738252
[_oembed_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] =>
[_oembed_time_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => 1761738252
[_oembed_590d8e755d0a97426c065a37fe6612f9] =>
[_oembed_time_590d8e755d0a97426c065a37fe6612f9] => 1764950675
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 873
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Film
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1030
[1] => 64282
[2] => 171439
[3] => 2243544
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kárpátalja
[1] => kultfilm
[2] => Kulturális Filmek Fesztiválja
[3] => SZÖGESDRÓTOK
)
)
[3] => Array
(
[id] => 249023
[content] =>
A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 kisfillmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára.
A nagyszőlősi Tóth Márta hittantanárként kezdte, azt követően 10 évig a magyar könyvesboltban dolgozott. A kézművesség, a varrás mindig is közel állt hozzá. A Hagyományok Házának köszönhetően elvégezte a viseletvarró tanfolyamot, és ma Kárpátalja egyik elismert viseletvarrónője. Emellett előszeretettel alkalmazza a régi népi motívumokat a mai modern viseleteken. Álma – egy saját kollekció létrehozása.
Kérjük, hogy az alábbi linken nézze meg a kisfilmet, a videó alatt tetszikelje! Egy megosztásal döntőbe juttathatják a következő linken keresztül: https://youtu.be/13-lsNIhCMc?si=XutbijCw1MluLEuh
Alkotók: Molnár Ildikó (Szerkesztő, Riporter) Bereczky Tamás (Operatőr, Vágó) Bunda Szabolcs (Operatőr, Vágó) TV 21 UNGVÁR
[type] => post
[excerpt] => A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 kisfillmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1753283700
[modified] => 1753282760
)
[title] => Tűvel írt örökség - Kultfilm 11 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=249023&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249023
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 249030
[image] => Array
(
[id] => 249030
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-135658.png
[original_lng] => 2048563
[original_w] => 1416
[original_h] => 798
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-135658-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-135658-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-135658-768x433.png
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-135658-1024x577.png
[width] => 1024
[height] => 577
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-135658.png
[width] => 1416
[height] => 798
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-135658.png
[width] => 1416
[height] => 798
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-135658.png
[width] => 1416
[height] => 798
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753274080:16
[_thumbnail_id] => 249030
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1584
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] =>
[_oembed_time_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] => 1753272309
[_oembed_aba2da5633ddf225b6495fa49fb87f3a] =>
[_oembed_time_aba2da5633ddf225b6495fa49fb87f3a] => 1753272906
[_oembed_e46f1c84ce3009404af286daaa3244ce] =>
[_oembed_time_e46f1c84ce3009404af286daaa3244ce] => 1753272906
[_algolia_sync] => 326942638000
[_oembed_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] =>
[_oembed_time_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] => 1753363061
[_oembed_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] =>
[_oembed_time_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] => 1753363061
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1753368910
[_oembed_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] =>
[_oembed_time_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] => 1753368911
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753369207
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753369207
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753369207
[_oembed_1100e26f7c5e560e79e3e8f911aa4f99] =>
[_oembed_time_1100e26f7c5e560e79e3e8f911aa4f99] => 1754323336
[_oembed_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] =>
[_oembed_time_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => 1756554873
[_oembed_457af5cc67e23776252c86c57cf4d13f] =>
[_oembed_time_457af5cc67e23776252c86c57cf4d13f] => 1756724752
[_oembed_f934f889610200b810ee316380c85c15] =>
[_oembed_time_f934f889610200b810ee316380c85c15] => 1757333434
[_oembed_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] =>
[_oembed_time_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] => 1757333434
[_oembed_52c9bd01dfce377b243c1ee0bd6630ad] =>
[_oembed_time_52c9bd01dfce377b243c1ee0bd6630ad] => 1757333434
[_oembed_3aac56e936367f78cfc54074f90cf916] =>
[_oembed_time_3aac56e936367f78cfc54074f90cf916] => 1757577767
[_oembed_7f6b88d33ab80e42f92b1fe5a0856604] =>
[_oembed_time_7f6b88d33ab80e42f92b1fe5a0856604] => 1760194568
[_oembed_a8c06e73683021ba350cb2e691426333] =>
[_oembed_time_a8c06e73683021ba350cb2e691426333] => 1763050787
[_oembed_aa7a4f58ca8bd632d870a698b546e2f5] =>
[_oembed_time_aa7a4f58ca8bd632d870a698b546e2f5] => 1764510447
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1281393
[1] => 2238797
[2] => 8213
[3] => 1167904
[4] => 64282
[5] => 171439
[6] => 1281392
[7] => 991
[8] => 276042
[9] => 2238953
[10] => 2238796
[11] => 609802
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bereczky Tamás
[1] => Bunda Szabolcs
[2] => Hagyományok Háza
[3] => kézművesség
[4] => kultfilm
[5] => Kulturális Filmek Fesztiválja
[6] => Molnár Ildikó
[7] => Nagyszőlős
[8] => Tóth Márta
[9] => Tűvel írt örökség
[10] => TV21 UNGVÁR
[11] => varrás
)
)
[4] => Array
(
[id] => 249019
[content] =>
A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 kisfillmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára.
A film egy érzékeny portrén keresztül tárja fel a kárpátaljai magyar közösség életének egy különleges szeletét. Az alkotás középpontjában a lovasterápia áll – egy olyan táji értékre és hagyományos állattartásra épülő gyógyító módszer, amely nemcsak fejlesztő eszközként működik, hanem valódi kapaszkodót jelent az autizmussal élő gyermekek és családjaik számára. A film bepillantást enged az autista fiatalok mindennapjaiba, bemutatva a szülők, terapeuták és szakemberek közös küzdelmét. A lóval való kapcsolat, mint a helyi magyar kultúra egyik élő öröksége, itt különleges szerepet kap: a felvételek érzékenyen dokumentálják az apró, de jelentős előrelépéseket, amelyek egy-egy szemkontaktusban vagy mosolyban öltenek testet. A film felhívja a figyelmet az autizmus rohamosan növekvő előfordulására, és arra, hogy a megfelelő támogatás milyen sokat jelenthet, és miként válhat a lovas hagyomány gyógyító és összetartó erővé. Ez a kisfilm csendes, de mélyen megrendítő vallomás az elfogadásról, az emberi méltóságról és a reményről. Kérjük, hogy az alábbi linken nézze meg a kisfilmet, a videó alatt tetszikelje! Egy megosztásal döntőbe juttathatják a következő linken keresztül: https://youtu.be/FZw47rNmkq0?si=aU4sWPRPGl3-2yBM
Alkotók: Bereczky Tamás (Operatőr, Rendező, Vágó) Bereczky Zsuzsanna (Szerkesztő, Riporter, Forgatókönyvíró)
[type] => post
[excerpt] => A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 kisfillmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1753280400
[modified] => 1753385393
)
[title] => ESŐBEN TÁNCOLÓK - Kultfilm 11 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=249019&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249019
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 249021
[image] => Array
(
[id] => 249021
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-124325.png
[original_lng] => 2543301
[original_w] => 1712
[original_h] => 962
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-124325-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-124325-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-124325-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-124325-1024x575.png
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-124325-1536x863.png
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-124325.png
[width] => 1712
[height] => 962
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-124325.png
[width] => 1712
[height] => 962
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753374615:16
[_thumbnail_id] => 249021
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1017
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_oembed_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] =>
[_oembed_time_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] => 1753269618
[_oembed_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] =>
[_oembed_time_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] => 1753269618
[_oembed_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] =>
[_oembed_time_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] => 1753269618
[_oembed_7f45f67703637297aa9c250319c92680] =>
[_oembed_time_7f45f67703637297aa9c250319c92680] => 1753269618
[_oembed_7843ae4a00132c8020cd1b9a00297163] =>
[_oembed_time_7843ae4a00132c8020cd1b9a00297163] => 1753269618
[_oembed_aff8b3344d76cb51c4a56efcc690d4dd] =>
[_oembed_time_aff8b3344d76cb51c4a56efcc690d4dd] => 1753269618
[_algolia_sync] => 326862081000
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1753286475
[_oembed_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] =>
[_oembed_time_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] => 1753286475
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753439115
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753439115
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753439115
[_oembed_3aac56e936367f78cfc54074f90cf916] =>
[_oembed_time_3aac56e936367f78cfc54074f90cf916] => 1758550490
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2238906
[1] => 536996
[2] => 2238905
[3] => 64282
[4] => 171439
[5] => 2238796
)
[tags_name] => Array
(
[0] => autista fiatalok
[1] => Autizmussal élő gyermekek
[2] => ESŐBEN TÁNCOLÓK
[3] => kultfilm
[4] => Kulturális Filmek Fesztiválja
[5] => TV21 UNGVÁR
)
)
[5] => Array
(
[id] => 249005
[content] =>
A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 kisfillmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára. Ha valaki azt hallja, hogy vitorlás, vagy vitorlázás, az évtizedes médiahatások miatt elsőként csodálatos kék tengert képzel el, a horizonton a parttal, a víz felületén pedig valószínűleg fehér hajók ringatóznak békésen… A helyszín talán az Adria olasz, vagy horvát partvidéke… A magyar embernek e két kifejezésről a Balaton is eszébe juthat, a „magyar tenger” hullámait is rendszeresen szelik a vitorlások. Csupa idilli kép… Azonban nagyon keveseknek jut eszébe a vitorlázásról a Borsodban található Mályi tó, amely mérete 50 futballpályának felel csupán meg. Azoknak a nehéz sorsú kárpátaljai gyerekeknek azonban, akik a háborús mindennapokból érkeztek ide a Rákóczi Szövetség Vitorlás táborába, a szabadságot jelenti a Mályi tó, megtestesítve a világ tengereinek minden kalandját, titkát és romantikáját. Kérjük, hogy az alábbi linken nézze meg a kisfilmet, a videó alatt tetszikelje! Egy megosztásal döntőbe juttathatják a következő linken keresztül: https://youtu.be/3iqgHa22heQ?si=STotMqQpStwseeHx Alkotók: Nyíri-Iváncsik Kata (Szerkesztő, Riporter) Iváncsik Attila (Producer, Szerkesztő, Operatőr, Rendező, Vágó)
[type] => post
[excerpt] => A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 kisfillmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1753269000
[modified] => 1753385478
)
[title] => „SzélCsend” - Békés vizeken… - Kultfilm 11 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=249005&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249005
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 249006
[image] => Array
(
[id] => 249006
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-100235.png
[original_lng] => 1949958
[original_w] => 1720
[original_h] => 958
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-100235-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-100235-300x167.png
[width] => 300
[height] => 167
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-100235-768x428.png
[width] => 768
[height] => 428
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-100235-1024x570.png
[width] => 1024
[height] => 570
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-100235-1536x856.png
[width] => 1536
[height] => 856
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-100235.png
[width] => 1720
[height] => 958
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-100235.png
[width] => 1720
[height] => 958
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753375722:16
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1753257481
[_thumbnail_id] => 249006
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1096
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_oembed_479aab070581f8aa799be67754453eb6] =>
[_oembed_time_479aab070581f8aa799be67754453eb6] => 1753258314
[_oembed_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] =>
[_oembed_time_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] => 1753258315
[_oembed_89d5359c11f4047411ffcfe07eca0765] =>
[_oembed_time_89d5359c11f4047411ffcfe07eca0765] => 1753258315
[_oembed_b2178e7ef3c31737f4d628f73a48a8f0] =>
[_oembed_time_b2178e7ef3c31737f4d628f73a48a8f0] => 1753258315
[_algolia_sync] => 326603914000
[_oembed_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] =>
[_oembed_time_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] => 1753258384
[_oembed_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] =>
[_oembed_time_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] => 1753259601
[_oembed_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] =>
[_oembed_time_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] => 1753259601
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753709154
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753709154
[_oembed_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] =>
[_oembed_time_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] => 1753709155
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753983071
[_oembed_ca14d46768e1b245a0c88e8297930dff] =>
[_oembed_time_ca14d46768e1b245a0c88e8297930dff] => 1755277792
[_oembed_68dd3edd5072142dab9c24f9c48f041b] =>
[_oembed_time_68dd3edd5072142dab9c24f9c48f041b] => 1755706512
[_oembed_cd0a15c88ce53eac5fe649eb7bcd78a7] =>
[_oembed_time_cd0a15c88ce53eac5fe649eb7bcd78a7] => 1755878157
[_oembed_4d7c6e2d0e29a47e7f3a781b15591f8e] =>
[_oembed_time_4d7c6e2d0e29a47e7f3a781b15591f8e] => 1755878157
[_oembed_17b76020cfd59f422ae6aa9c9e0b1a05] =>
[_oembed_time_17b76020cfd59f422ae6aa9c9e0b1a05] => 1756381420
[_oembed_df9ebc67098f659cb00277d299601cf3] =>
[_oembed_time_df9ebc67098f659cb00277d299601cf3] => 1756381420
[_oembed_a901f6e484644df631a69960a0be9331] =>
[_oembed_time_a901f6e484644df631a69960a0be9331] => 1756472427
[_oembed_2a4cea2625beb58bb907b9f1699c303c] =>
[_oembed_time_2a4cea2625beb58bb907b9f1699c303c] => 1757609324
[_oembed_3aac56e936367f78cfc54074f90cf916] =>
[_oembed_time_3aac56e936367f78cfc54074f90cf916] => 1757782192
[_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] =>
[_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1757962112
[_oembed_6b448c495bf37b048dca02c069616b32] =>
[_oembed_time_6b448c495bf37b048dca02c069616b32] => 1758108402
[_oembed_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] =>
[_oembed_time_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] => 1758108402
[_oembed_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] =>
[_oembed_time_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] => 1758108402
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1760374210
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761392987
[_oembed_6e7bd17639868dcb54625221c614eba4] =>
[_oembed_time_6e7bd17639868dcb54625221c614eba4] => 1761901512
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 873
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Film
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2238805
[1] => 2238804
[2] => 2238808
[3] => 64282
[4] => 171439
[5] => 2238806
[6] => 23997
[7] => 1048
[8] => 2238796
[9] => 1977305
[10] => 2238807
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „magyar tenger”
[1] => „SzélCsend” - Békés vizeken…
[2] => Iváncsik Attila
[3] => kultfilm
[4] => Kulturális Filmek Fesztiválja
[5] => Mályi tó
[6] => Nyíri-Iváncsik Kata
[7] => Rákóczi Szövetség
[8] => TV21 UNGVÁR
[9] => Vitorlás Tábor
[10] => vitorlázás
)
)
[6] => Array
(
[id] => 248997
[content] =>
A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 kisfillmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára. Vizáver Magdolna kőrösmezői nyugalmazott pedagógus nevéhez fűződik az anyanyelvi oktatás újraindítása a szórványtelepülésen. 50 évig művelte a szakmát: ukrán nyelvet, később hittant tanított, vezette a vasárnapi iskolát. A magyarság megmaradásáért végzett áldozatos munkájáért Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkeresztet adományozott a tanárnőnek. Kérjük, hogy az alábbi linken nézze meg a kisfilmet, a videó alatt tetszikelje! Egy megosztásal döntőbe juttathatják a következő linken keresztül: https://youtu.be/LoVJcjJEUO8?si=20MDST8WS7lYsP53 Alkotók: Molnár Ildikó (Szerkesztő, Riporter) Bereczky Tamás (Operatőr, Vágó) Bunda Szabolcs (Operatőr, Vágó) TV 21 UNGVÁR
[type] => post
[excerpt] => A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 kisfillmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1753268100
[modified] => 1753268023
)
[title] => Magyarnak tanulni a sírig kell! - Kultfilm 11 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=248997&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 248997
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 249002
[image] => Array
(
[id] => 249002
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-095004.png
[original_lng] => 1675051
[original_w] => 1624
[original_h] => 904
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-095004-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-095004-300x167.png
[width] => 300
[height] => 167
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-095004-768x428.png
[width] => 768
[height] => 428
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-095004-1024x570.png
[width] => 1024
[height] => 570
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-095004-1536x855.png
[width] => 1536
[height] => 855
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-095004.png
[width] => 1624
[height] => 904
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/snymok-krana-2025-07-23-v-095004.png
[width] => 1624
[height] => 904
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753260034:16
[_oembed_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] =>
[_oembed_time_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] => 1753256638
[_thumbnail_id] => 249002
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1581
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_algolia_sync] => 326575798000
[_oembed_0dfb7bcfd342ef79c68e4cce0c701584] =>
[_oembed_time_0dfb7bcfd342ef79c68e4cce0c701584] => 1753257338
[_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
[_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1753257338
[_oembed_8509f23076cc370c934b9769485927f0] =>
[_oembed_time_8509f23076cc370c934b9769485927f0] => 1753257339
[_oembed_86c7278569add526bfcb26966a01169c] =>
[_oembed_time_86c7278569add526bfcb26966a01169c] => 1753257339
[_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] =>
[_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1753257339
[_oembed_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] =>
[_oembed_time_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] => 1753272995
[_oembed_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] =>
[_oembed_time_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] => 1753273815
[_oembed_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] =>
[_oembed_time_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] => 1753273815
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1753277667
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753424057
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753424057
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753424057
[_oembed_3aac56e936367f78cfc54074f90cf916] =>
[_oembed_time_3aac56e936367f78cfc54074f90cf916] => 1757333405
[_oembed_2fb20d470a0f12f56cc57d6cdfc75d14] =>
[_oembed_time_2fb20d470a0f12f56cc57d6cdfc75d14] => 1758311677
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 873
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Film
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1281393
[1] => 2238797
[2] => 67832
[3] => 64282
[4] => 171439
[5] => 15764
[6] => 2238795
[7] => 1281392
[8] => 931746
[9] => 2238798
[10] => 2238796
[11] => 1995559
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bereczky Tamás
[1] => Bunda Szabolcs
[2] => Kőrösmező
[3] => kultfilm
[4] => Kulturális Filmek Fesztiválja
[5] => Magyar Arany Érdemkereszt
[6] => Magyarnak tanulni a sírig kell!
[7] => Molnár Ildikó
[8] => Sulyok Tamás
[9] => TV 21 UNGVÁR
[10] => TV21 UNGVÁR
[11] => Vizáver Magdolna
)
)
[7] => Array
(
[id] => 248809
[content] =>
A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 kisfillmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára. Balogh Béla Kárpátalján, Tiszasalamonban született és él. A kisközség az Ukrán-Magyar-Szlovák határ találkozásánál fekszik a Tisza és a Latorca folyó között. Itt találták meg és tárták fel 1880-ban azt a honfoglalás kori lovas sírt, amelyben többek között egy viszonylag jó állapotban lévő kétélű kardot is találtak. A lelet együttes sok évtizeden keresztül porosodott az Ungvári Vármúzeum pincéjében. Nemrég állították ki. Béla, aki gyermekkorától történész, régész szeretet volna lenni a beregszászi Rákóczi-főiskola történelem szakára nyert felvételt. Elhatározta, hogy újra megismerteti a világgal ezt a páratlan leletet, és modern technológiák segítségével megvizsgálja a sír legjelentősebb darabjának az összetételét. A kisfilm gyakorlatilag egy kettős portré. Béláról és a kardról. Kérjük, hogy az alábbi linken nézze meg a kisfilmet, a videó alatt tetszikelje! Egy megosztásal döntőbe juttathatják a következő linken keresztül: https://youtu.be/7CW7JEGZ2IQ?si=53zWQO7oDfsb21zz Alkotók:
Kovács Géza (Szerkesztő, Riporter)
Balla Béla (Operatőr, Rendező, Vágó)
[type] => post
[excerpt] => A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 kisfillmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1753106400
[modified] => 1753106948
)
[title] => Az elfelejtett ereklye - Kultfilm 11 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=248809&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 248809
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 248810
[image] => Array
(
[id] => 248810
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/2-5.jpg
[original_lng] => 271399
[original_w] => 1783
[original_h] => 986
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/2-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/2-5-300x166.jpg
[width] => 300
[height] => 166
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/2-5-768x425.jpg
[width] => 768
[height] => 425
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/2-5-1024x566.jpg
[width] => 1024
[height] => 566
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/2-5-1536x849.jpg
[width] => 1536
[height] => 849
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/2-5.jpg
[width] => 1783
[height] => 986
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/2-5.jpg
[width] => 1783
[height] => 986
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753277196:16
[_oembed_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] =>
[_oembed_time_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] => 1753095146
[views_count] => 1346
[_thumbnail_id] => 248810
[_edit_last] => 14
[_algolia_sync] => 275534376001
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_oembed_21c2356ac94bb75c50dac3bfe84bffde] =>
[_oembed_time_21c2356ac94bb75c50dac3bfe84bffde] => 1753095829
[_oembed_35431295817c80e64c67c8b9b15dd0b8] =>
[_oembed_time_35431295817c80e64c67c8b9b15dd0b8] => 1753095829
[_oembed_46587e7997b65717558300f3a913e24c] =>
[_oembed_time_46587e7997b65717558300f3a913e24c] => 1753095829
[_oembed_c14303c8c3996ea1adc5e57af129d80f] =>
[_oembed_time_c14303c8c3996ea1adc5e57af129d80f] => 1753095829
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1753095829
[_oembed_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] =>
[_oembed_time_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] => 1753095829
[_oembed_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] =>
[_oembed_time_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] => 1753097168
[_oembed_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] =>
[_oembed_time_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] => 1753097168
[_oembed_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] =>
[_oembed_time_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] => 1753258197
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1753604715
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753799214
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753799214
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753982838
[_oembed_a61bb9c7ef126cc71a226c3d36ba2f6f] =>
[_oembed_time_a61bb9c7ef126cc71a226c3d36ba2f6f] => 1756214301
[_oembed_38d806df51b5cf71b05f9c7723141edc] =>
[_oembed_time_38d806df51b5cf71b05f9c7723141edc] => 1756812217
[_oembed_91257d7832e6a6d598cf79a9cd163735] =>
[_oembed_time_91257d7832e6a6d598cf79a9cd163735] => 1759406191
[_oembed_b1561dfc82b3642f6b5a63d9b5cfe037] =>
[_oembed_time_b1561dfc82b3642f6b5a63d9b5cfe037] => 1759406191
[_oembed_138b31e49c5c7c62602bd5690224d09a] =>
[_oembed_time_138b31e49c5c7c62602bd5690224d09a] => 1759406191
[_oembed_c2e238af5de8174f454c522c1c7da443] =>
[_oembed_time_c2e238af5de8174f454c522c1c7da443] => 1759406191
[_oembed_11eb7e141fd00bbeba858b0bfdfc7d15] =>
[_oembed_time_11eb7e141fd00bbeba858b0bfdfc7d15] => 1759406191
[_oembed_bcf3997558d93ed202ff7f450a9822c2] =>
[_oembed_time_bcf3997558d93ed202ff7f450a9822c2] => 1759642394
[_oembed_48582d2b221111fb451231a79978e454] =>
[_oembed_time_48582d2b221111fb451231a79978e454] => 1759642394
[_oembed_da3a3c178570324ddb914dbfd6f47e31] =>
[_oembed_time_da3a3c178570324ddb914dbfd6f47e31] => 1760093931
[_oembed_eff2de15a3f1186dc3dbea7942d43e42] =>
[_oembed_time_eff2de15a3f1186dc3dbea7942d43e42] => 1760462457
[_oembed_2ac73a2c35cbb2b7f4bcc832339e2c80] =>
[_oembed_time_2ac73a2c35cbb2b7f4bcc832339e2c80] => 1760462457
[_oembed_665e3d78094f0522d836c3abb56d4c37] =>
[_oembed_time_665e3d78094f0522d836c3abb56d4c37] => 1761409270
[_oembed_892af993eec4b01f49687b04ca48e3b5] =>
[_oembed_time_892af993eec4b01f49687b04ca48e3b5] => 1761409270
[_oembed_db3aeaba86268f5760f69296b133c095] =>
[_oembed_time_db3aeaba86268f5760f69296b133c095] => 1762356750
[_oembed_d1fcb263959f11576780be9cbc48269b] =>
[_oembed_time_d1fcb263959f11576780be9cbc48269b] => 1762356750
[_oembed_e2686ccb58e459d27c099fe10e347cb7] =>
[_oembed_time_e2686ccb58e459d27c099fe10e347cb7] => 1762533566
[_oembed_513db25ad157c8976f596eceb2b5f125] =>
[_oembed_time_513db25ad157c8976f596eceb2b5f125] => 1762533566
[_oembed_8c03b2d259c9888a259b62a6cd9a3fd0] =>
[_oembed_time_8c03b2d259c9888a259b62a6cd9a3fd0] => 1762694349
[_oembed_0ea6b5a71c5ba29e94c7d98004bc6e99] =>
[_oembed_time_0ea6b5a71c5ba29e94c7d98004bc6e99] => 1763286493
[_oembed_c0937c4f073a36da7d30d0da3ccc33f7] =>
[_oembed_time_c0937c4f073a36da7d30d0da3ccc33f7] => 1763286493
[_oembed_f900723fc5b748762fe048bd3a524485] =>
[_oembed_time_f900723fc5b748762fe048bd3a524485] => 1763286494
[_oembed_efe3589521931e6462dd9fff94ffdc5a] =>
[_oembed_time_efe3589521931e6462dd9fff94ffdc5a] => 1763286494
[_oembed_01dc327154a534ed31c85788f5973de2] =>
[_oembed_time_01dc327154a534ed31c85788f5973de2] => 1763286494
[_oembed_fb648cad78a92764906f478171ccf582] =>
[_oembed_time_fb648cad78a92764906f478171ccf582] => 1763488902
[_oembed_d84f5da11aa6be3ae02c7bb6b3fd9bef] =>
[_oembed_time_d84f5da11aa6be3ae02c7bb6b3fd9bef] => 1764406512
[_oembed_893969d5431df61b88296a136b59ce09] =>
[_oembed_time_893969d5431df61b88296a136b59ce09] => 1764406512
[_oembed_f2aa87c928170dd1fb3bdec95305de6c] =>
[_oembed_time_f2aa87c928170dd1fb3bdec95305de6c] => 1764406512
[_oembed_04d18267d7c1894b29b81a34f11c7eb8] =>
[_oembed_time_04d18267d7c1894b29b81a34f11c7eb8] => 1764406512
[_oembed_2a294a18ab7a2f5004d1143b7a6ad7b3] =>
[_oembed_time_2a294a18ab7a2f5004d1143b7a6ad7b3] => 1764406512
[_oembed_54d99894413581ef5094fbd446376f06] =>
[_oembed_time_54d99894413581ef5094fbd446376f06] => 1764406512
[_oembed_ae141bd4d810bccb001d461eb557d390] =>
[_oembed_time_ae141bd4d810bccb001d461eb557d390] => 1764939774
[_oembed_49462534c54f36f45d28666ab3ad34ca] =>
[_oembed_time_49462534c54f36f45d28666ab3ad34ca] => 1764942662
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 873
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Film
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2237486
[1] => 2020482
[2] => 571618
[3] => 64282
[4] => 2237487
[5] => 65270
[6] => 20337
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Az elfelejtett ereklye
[1] => Balogh Béla
[2] => kisfilm
[3] => kultfilm
[4] => Kulturális Filmek Fesztiválj
[5] => Tiszasalamon
[6] => TV21 Ungvár
)
)
[8] => Array
(
[id] => 248805
[content] =>
Rajkó Balázs (Szerkesztő),
Bunda Szabolcs (Operatőr),
Rajkó Anna (Vágó) a 🔥🔥Tűzben edzett című alkotással neveztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A 🎥 film, Lukács Zsolt nagyborzsovai lakost mutatja be. A fiatalember körülbelül három évvel ezelőtt gondolt egy nagyot, folytatta azt a mesterséget, amit a szülei harminc évvel ezelőtt elkezdtek. Kérjük, hogy az alábbi linken nézze meg a🎥 kisfilmet, a videó alatt👍 tetszikelje!
Egy megosztásal döntőbe juttathatják a következő linken keresztül:👉 https://youtu.be/_XgeTKvOw9g?si=YVmu7UdyC7Aqrtvc
[type] => post
[excerpt] => Rajkó Balázs (Szerkesztő),
Bunda Szabolcs (Operatőr),
Rajkó Anna (Vágó) a 🔥🔥Tűzben edzett című alkotással neveztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1753104300
[modified] => 1753106841
)
[title] => Tűzben edzett - Kultfilm 11 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=248805&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 248805
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 248806
[image] => Array
(
[id] => 248806
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-16.jpg
[original_lng] => 251223
[original_w] => 1765
[original_h] => 1002
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-16-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-16-300x170.jpg
[width] => 300
[height] => 170
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-16-768x436.jpg
[width] => 768
[height] => 436
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-16-1024x581.jpg
[width] => 1024
[height] => 581
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-16-1536x872.jpg
[width] => 1536
[height] => 872
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-16.jpg
[width] => 1765
[height] => 1002
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/1-16.jpg
[width] => 1765
[height] => 1002
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753096054:14
[_oembed_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] =>
[_oembed_time_0c4dc0f0c5326087eb02a3462e0c0f04] => 1753096052
[views_count] => 1828
[_thumbnail_id] => 248806
[_edit_last] => 14
[_algolia_sync] => 283350755002
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ce4037b1a780b78cc2c5de4dcf7e0445] =>
[_oembed_time_ce4037b1a780b78cc2c5de4dcf7e0445] => 1753093750
[_oembed_62047c2f38e31274ac2e8ff684ab461f] =>
[_oembed_time_62047c2f38e31274ac2e8ff684ab461f] => 1753093750
[_oembed_7f45f67703637297aa9c250319c92680] =>
[_oembed_time_7f45f67703637297aa9c250319c92680] => 1753093751
[_oembed_7843ae4a00132c8020cd1b9a00297163] =>
[_oembed_time_7843ae4a00132c8020cd1b9a00297163] => 1753093751
[_oembed_aff8b3344d76cb51c4a56efcc690d4dd] =>
[_oembed_time_aff8b3344d76cb51c4a56efcc690d4dd] => 1753093751
[_oembed_964aa825a69b618be1452d1a14f2d0c0] =>
[_oembed_time_964aa825a69b618be1452d1a14f2d0c0] => 1753093751
[_oembed_d6421aa727a3718f28c110076bb292b7] => {{unknown}}
[_bold_post] => 1
[_oembed_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] =>
[_oembed_time_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] => 1753178760
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753374373
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753374373
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1753374373
[_oembed_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] =>
[_oembed_time_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] => 1753374373
[_oembed_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] =>
[_oembed_time_a8fa61aecc8e376d73ffb1d7b75627b5] => 1753434512
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753711441
[_oembed_3aac56e936367f78cfc54074f90cf916] =>
[_oembed_time_3aac56e936367f78cfc54074f90cf916] => 1757702540
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 873
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Film
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 64282
[1] => 171439
[2] => 1979449
[3] => 1979447
[4] => 2237471
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kultfilm
[1] => Kulturális Filmek Fesztiválja
[2] => Lukács Zsolt
[3] => Nagyborzsova
[4] => Tűzben edzett
)
)
[9] => Array
(
[id] => 248577
[content] =>
A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 📽kisfilmmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára.
💯Száz éves lenne Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház egykori püspöke. A szovjet hatóságok vallásos tevékenysége miatt 1949-ben 10 év börtönre ítéltek. Kényszermunkára Kazahsztánba hurcolták, de nem tudták megtörni.
Kérjük, hogy az alábbi linken nézze meg a🎥 kisfilmmet, a videó alatt👍 tetszikelje!
Egy megosztással döntőbe juttathatják a következő linken keresztül:👉 https://youtu.be/BzlZywNwhLc?si=IIL8I_UH5Qb_8rvI
[type] => post
[excerpt] => A TV21 UNGVÁR munkatársai idén 10 📽kisfilmmel jelentkeztek a 11. Kulturális Filmek Fesztiváljára.
💯Száz éves lenne Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház egykori püspöke. A szovjet hatóságok vallásos tevékenysége miatt 1949-ben 10 év bör...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1752864900
[modified] => 1753106583
)
[title] => Üzenet a múltból – Kultfilm 11 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=248577&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 248577
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 248578
[image] => Array
(
[id] => 248578
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/nevtelen-7.jpg
[original_lng] => 201517
[original_w] => 1741
[original_h] => 922
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/nevtelen-7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/nevtelen-7-300x159.jpg
[width] => 300
[height] => 159
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/nevtelen-7-768x407.jpg
[width] => 768
[height] => 407
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/nevtelen-7-1024x542.jpg
[width] => 1024
[height] => 542
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/nevtelen-7-1536x813.jpg
[width] => 1536
[height] => 813
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/nevtelen-7.jpg
[width] => 1741
[height] => 922
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/nevtelen-7.jpg
[width] => 1741
[height] => 922
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753095793:14
[_oembed_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] =>
[_oembed_time_7853313613abadfebecef93e1ccd2a64] => 1752906159
[_thumbnail_id] => 248578
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1956
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 317105028000
[_oembed_062007cd2d18caaee4dd470c92ec8a8e] =>
[_oembed_time_062007cd2d18caaee4dd470c92ec8a8e] => 1752854717
[_oembed_5d2c69f7f40a24a4088a28d400a217fe] =>
[_oembed_time_5d2c69f7f40a24a4088a28d400a217fe] => 1752855075
[_oembed_7669f78b520b8ad141baca39268f4982] =>
[_oembed_time_7669f78b520b8ad141baca39268f4982] => 1752855075
[_oembed_55cd49883358f4c215a394946a16d171] =>
[_oembed_time_55cd49883358f4c215a394946a16d171] => 1752855075
[_bold_post] => 1
[_oembed_02677b1b2279db7e6a46cc89ddb065d0] =>
[_oembed_time_02677b1b2279db7e6a46cc89ddb065d0] => 1752861219
[_oembed_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] =>
[_oembed_time_8315a2e6ec857f34c87e3de04d0bbe12] => 1753274601
[_oembed_f5a7fb86ce8451aa8ee3d7c65c08c2a4] =>
[_oembed_time_f5a7fb86ce8451aa8ee3d7c65c08c2a4] => 1753274601
[_oembed_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] =>
[_oembed_time_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] => 1753296066
[_oembed_a1a5b65fef620146e52a9e6742e1d086] =>
[_oembed_time_a1a5b65fef620146e52a9e6742e1d086] => 1753296066
[_oembed_9bc8f8710f0d56f8900dc2b69755e086] =>
[_oembed_time_9bc8f8710f0d56f8900dc2b69755e086] => 1753296067
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753427606
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753427606
[_oembed_d4716667a15247b21e2469597236025c] =>
[_oembed_time_d4716667a15247b21e2469597236025c] => 1753427606
[_oembed_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] =>
[_oembed_time_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] => 1753800262
[_oembed_a403d90d6a21dc2f9dd102ae98f4e9db] =>
[_oembed_time_a403d90d6a21dc2f9dd102ae98f4e9db] => 1753800262
[_oembed_e87188af212f91a1de679150ab2e6c38] =>
[_oembed_time_e87188af212f91a1de679150ab2e6c38] => 1753800262
[_oembed_42a41ac71098e8222e2d83016ed89fd2] =>
[_oembed_time_42a41ac71098e8222e2d83016ed89fd2] => 1753800262
[_oembed_429e85b4a5789665aec3e056882f73a2] =>
[_oembed_time_429e85b4a5789665aec3e056882f73a2] => 1754064681
[_oembed_a48ab943c6c97644cbe25247953f1cdd] =>
[_oembed_time_a48ab943c6c97644cbe25247953f1cdd] => 1754064682
[_oembed_511e4864b53a48bd654131c12510bc3c] =>
[_oembed_time_511e4864b53a48bd654131c12510bc3c] => 1754064682
[_oembed_a1fe66bc4b0ca062eaf02a9e5b9cb010] =>
[_oembed_time_a1fe66bc4b0ca062eaf02a9e5b9cb010] => 1754064682
[_oembed_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] =>
[_oembed_time_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] => 1754064682
[_oembed_07d558da9e007b92d4916332c959849b] =>
[_oembed_time_07d558da9e007b92d4916332c959849b] => 1754064682
[_oembed_c25a93a711d4b7d35daf0d6563e9cb19] =>
[_oembed_time_c25a93a711d4b7d35daf0d6563e9cb19] => 1758366344
[_oembed_da3a3c178570324ddb914dbfd6f47e31] =>
[_oembed_time_da3a3c178570324ddb914dbfd6f47e31] => 1759642370
[_oembed_eff2de15a3f1186dc3dbea7942d43e42] =>
[_oembed_time_eff2de15a3f1186dc3dbea7942d43e42] => 1760165121
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 873
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 854
[8] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Film
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => vallás
[8] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2230602
[1] => 2230496
[2] => 1623094
[3] => 1030
[4] => 64282
[5] => 171439
[6] => 40459
[7] => 20337
)
[tags_name] => Array
(
[0] => @kiemelt megjelenites
[1] => 100éves
[2] => Gulácsy Lajos
[3] => kárpátalja
[4] => kultfilm
[5] => Kulturális Filmek Fesztiválja
[6] => püspök
[7] => TV21 Ungvár
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 64282
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 64282
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
kultfilm (1 Oldal)