A Holnap meghalok Cibulya Nikol első játékfilmje, aki a Mária Terézia szül című rövidfilmjével idén elnyerte a magyar filmkritikusok díját. A közvetlen állami támogatás nélkül készült játékfilm a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál különdíjasa lett.
Különdíjat nyert a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon szombat este Cibulya Nikol Holnap meghalok című független magyar horrorfilmje, az első és második játékfilmek versenyében – közölte az MTI.
A közvetlen állami támogatás nélkül készült játékfilm világpremierje október 11-én, pénteken volt a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon az alkotók jelenlétében. A film a világ egyik legrangosabb fesztiválján az egyetlen magyar játékfilmként indult.
Óriási megtiszteltetés ez a díj, teljesen váratlanul ért. Nagyon fontos visszacsatolás számomra, hogy ennek a műfajnak A kategóriás fesztiválon is van helye – mondta a rendező.
Az alkotás producere Kárpáti György, aki szerint „egészen csodálatos szakmai visszacsatolás volt már a varsói versenybe kerülés önmagában is”. Mikor a világpremier után az első hétvégén azt látták, hogy a filmnek a díjátadó utánra is betettek egy vetítést, eljátszottak a gondolattal, hogy esetleg díjazhatják is a filmet. „A Holnap meghalok sikere annak a visszacsatolása, hogy a szakmaisággal lehet eredményt elérni” – idézik a producert.
A Holnap meghalok a varsói szereplés után a jövő héten kezdődő, a fantasztikus filmekre specializálódott 52. Curtas Festival do Imaxinario spanyol nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában is szerepel, a magyar mozikban pedig november 7-től lesz látható országszerte.
A történet szerint a terhes Irma visszavonul az erdő közepén található nyaralójukba. A lányt furcsa gondolatok szállják meg: úgy érzi, hogy másnap meghal. Az időpont egybeesik édesanyja halálának dátumával, ő is a 34. születésnapján hunyt el. Irma nem szeretne egyedül maradni a közelgő évfordulón, ezért elhívja magához a féltestvérét és a legjobb barátnőjét. Ám egyre több megmagyarázhatatlan esemény követi egymást, és már nem is tűnik annyira lázálomnak, hogy Irmának valami baja fog esni.
A Holnap meghalok Cibulya Nikol első játékfilmje, aki a Mária Terézia szül című rövidfilmjével idén elnyerte a magyar filmkritikusok díját.
A Holnap meghalok főbb szerepeiben Kurta Niké, Meyer Lili, Kerekes Márton, Baki Dániel, Makranczi Zalán, Wrochna Fanni és Hárshegyi Ilma láthatók, a Vertigo Média gyártásában készült, producerei Kárpáti György és Berta Balázs.
Pozsgai Zsolt író-rendező Mindszenty Józsefről szóló filmje, a Red Faust több díjat is elnyert a Bridge Nemzetközi Filmfesztiválon Vancouverben.
A 36 országbeli zsűri nemcsak a legjobb film díját ítélte oda a Red Faust rendezőjének és alkotógárdájának, de Kautzky Armand és Lux Ádám megosztva a legjobb színész díját is kiérdemelte. Ezeken felül a közönségdíjat is Pozsgai Zsolt alkotása vihette haza.
Érdekesség, hogy a Bridge Festival fő szervezője, a Bridge Studios gyártja a legtöbb amerikai filmet Kanadában. Az online fesztivál döntőbe jutott filmjeit három hétig tekinthette meg a közönség, és ez idő alatt szavazhatott a közönségdíjról – olvasható az alkotók közleményében.
Egy angol–magyar koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film is bekerült az Oscar-jelöltek közé.
A főként Magyarországon, magyar szakemberek közreműködésével forgatott, Mrs. Harris Párizsba megy című mozi jelmeztervezője, Jenny Beavan a legjobb jelmez kategóriában verseng az Oscar-díjért.
A Lesley Manville és Isabelle Huppert nevével fémjelzett könyvadaptációban egy megözvegyült londoni takarítónő az ötvenes években szerelembe esik a Dior egyik ruhájával, és eldönti, hogy mindenképp szerez magának belőle. A filmet Anthony Fabian rendezte.
Az El a kezekkel a Papámtól! című film nyerte a legjobb mozifilm díját a San Diegó-i Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon az Egyesült Államokban. A Marczinka Bori, Csobot Adél, Bokor Barna, Elek Ferenc, Gubás Gabi és Járai Máté főszereplésével készült filmet csaknem egy éve mutatták be, mégis folyamatosan kapja a fesztiválmeghívásokat.
Magyar sikerrel végződött néhány napja San Diegóban a Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál. Az amerikai versenyprogramban való megméretés után az El a kezekkel a Papámtól! nyerte a legjobb mozifilm díját.
Ez már a sokadik meghívása volt az El a kezekkel a Papámtól!-nak, ami hosszú évek óta az egyetlen magyar gyerekfilm, a legmesésebb mese a magyar filmpiacon. „Majdnem egy évvel vagyunk a mozibemutató után, még mindig vannak fesztiválmeghívásai a filmnek, még mindig lesz új platform, ahol találkozhatunk a filmmel, még mindig örömet tud okozni gyereknek, felnőttnek, alkotónak, nézőnek egyaránt” – fogalmazott a film producere, Helmeczy Dorottya az Indexhez eljuttatott közleményben.
Az amerikai győztes Finnországba utazik
A San Diegó-i versenyprogramban összesen 17 mozifilm indult, melyek Puerto Ricótól Tajvanig a világ számos pontjáról érkeztek, a díjakról nemzetközi, szakmai zsűri döntött.
Öröm látni, hány fesztivál válogatta be a versenyprogramjába a filmünket! Két hét múlva, ha minden igaz, én is ott leszek egy finnországi fesztiválon, ami a következő megmérettetés. Azok után, hogy mennyire szerette itthon a közönség, elmondhatatlanul jólesik, hogy ezeken a szakmai fórumokon is elismerik. Sokat jelent ez az egész alkotócsapat számára, mindannyian nagyon nagy szeretettel készítettük ezt a filmet, talán ez is érződik rajta – mondta a rendező, Dobó Kata.
A magyar mozikban tavaly bemutatott El a kezekkel a Papámtól! című zenés, családi filmet több mint 100 fős alkotógárda készítette, főszerepben Marczinka Bori, Csobot Adél, Bokor Barna, Elek Ferenc, Gubás Gabi és Járai Máté látható. A Dobó Kata és Gulyás Buda rendezésében készült film producere a Helmeczy Dorottya–Kálomista Gábor-producerpáros volt.
(index.hu)
[type] => post [excerpt] => Az El a kezekkel a Papámtól! című film nyerte a legjobb mozifilm díját a San Diegó-i Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon az Egyesült Államokban. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1667677800 [modified] => 1667674761 ) [title] => Magyar alkotás nyerte a legjobb film díját Amerikában [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=124519&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 124519 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 124520 [image] => Array ( [id] => 124520 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/magyar-film.jpg [original_lng] => 30049 [original_w] => 600 [original_h] => 338 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/magyar-film-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/magyar-film-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/magyar-film.jpg [width] => 600 [height] => 338 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/magyar-film.jpg [width] => 600 [height] => 338 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/magyar-film.jpg [width] => 600 [height] => 338 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/magyar-film.jpg [width] => 600 [height] => 338 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/magyar-film.jpg [width] => 600 [height] => 338 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1667667562:12 [_thumbnail_id] => 124520 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2238 [_oembed_4ac4bfd5983f5b97ec12227baa1fab9d] =>
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
A 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a Sorella története című kisfilm világpremierje. Az ausztrál–svéd–magyar koprodukcióban készült alkotás rendezője az Ausztráliában élő Hegedüs Péter, producere Muhi András.
A Sorella története – Emlékezz rám bemutatója a Velencei Filmfesztivál Immersive szekciójának versenyprogramjában lesz. A technikai megoldásaiban újszerű kisfilm elkészítését egy, az 1941 decemberében Lettországban, titokban exponált fekete-fehér fotó inspirálta – közölték az alkotók.
Mint írják, a film a 10 éves Sorella tragikus, utolsó útját követi végig, amely a Balti-tenger partjához vezet, ahol csaknem 4000 zsidó embert, főként nőket és gyerekeket gyilkoltak meg kegyetlenül a nácik.
A 360 fokban látó, így a környezetében mindent felvevő kamera segítségével forgatott Sorella történetét a nézők – rendhagyó módon – nem a filmvásznon nézhetik meg, hanem VR headsetek segítségével kerülnek a virtuális valóság felségterületére – olvasható a közleményben. Mint írják, ez a mozgókép-mozgóvilág elementáris hatást ér el, mert általa a film és a valóság különös határmezsgyéjén találja magát a néző.
Zavarba ejtően jelen van a körülötte kibontakozó tragikus események szövetében, mintegy belekerül a filmbe, illetve a virtuális valóságba, amit így ijesztően jelenidejű realitásként érzékel. Mintha személyesen akkor és ott lenne, mintha vele történne amit lát, hall, érzékel. Mert 360 fokban maga körül minden eseményt láthat és mindent hall. Rajta áll, hogy merre fordítja a tekintetét. Egyike a tragikus sorsú szereplőknek és bármerre néz a rőt, havas tájban, azt láthatja, ami az időből kimetszett 15 perc alatt a filmben/virtuális valóságban megtörténik.
Megalázott fiatal lányokat, gyerekeket és asszonyokat terelnek a fegyveres nácik tragikus végzetük felé. Részei vagyunk a szörnyű történéseknek és ez sokkal több, mint zavarba ejtő érzést kelt bennünk, nézőkben – áll a közleményben.
Szabó Simon és Daoud Dániel filmterve, a Marad az űr nyerte el a legjobb kelet-közép-európai forgatókönyvnek járó Krzysztof Kieślowski-díjat, amelyet a 75. cannes-i fesztiválon adtak át.
A magyar alkotók kedd este vették át a tízezer euró pénzjutalommal járó díjat, amelyet a varsói székhelyű Független Filmalapítvány ítélt oda. Az Európai Unió által is támogatott Script East nevű forgatókönyv-fejlesztő kurzusban 11 kelet-európai forgatókönyvíró előzetes pályázat alapján vett részt több hónapon át, amelynek utolsó helyszíne Cannes-ban volt: a fiatal filmesek producerekkel, rendezőkkel és forgatókönyvírókkal konzultálhattak terveikről.
Második alkalommal nyerte el a díjat magyar filmterv, 2008-ban Fliegauf Benedek Womb című forgatókönyve volt a díjazott.
A második magyar nyertes filmterv
Marad az űr címmel Szabó Simon rendező ötletéből született forgatókönyv Daoud Dániel forgatókönyvíró közreműködésével. A film a Proton Cinema gyártásában készül – írja az MTI.
Az alkotók elmondása szerint a történet főhőse két tízéves kisfiú, a visszahúzódó Dávid, aki szüleivel városról városra költözik, és Benji, akit osztálytársai különcsége miatt rendszeresen bántalmaznak. A két fiút Benji különleges titka hozza közel egymáshoz: ő lesz a világ első gyermekűrhajósa, egy titkos exobolygóra induló expedícióra készül.
Szabó István legutóbbi rendezése, a Zárójelentés nyerte a Balkán Panoráma Filmfesztiválon a legjobb film díját Törökországban. A legjobb színésznő díjával Kerekes Évát tüntette ki a nemzetközi zsűri a filmben nyújtott alakításért.
Az Oscar-díjas Mephisto rendezője, Szabó István hosszú szünet után, világhírű filmjei legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal és Koltai Lajos operatőrrel forgatta legutóbbi mozifilmjét 2018-ban. A Zárójelentés-t tavaly februárban mutatták be a magyar mozik.
A Zárójelentés főhőse Stephanus professzor, az elismert kardiológus, akit váratlanul nyugdíjaznak. A doktor még nem szeretne elszakadni hivatásától, ezért hazaköltözik a szülőfalujába, ahol körzeti orvosként kezd dolgozni. Itt újra találkozik gyerekkori szerelmével és legjobb barátjával, ám nem feledkezhet bele a múltidézésbe, ugyanis kisstílű, ártalmas politikai csatározásokba keveredik, és saját kárán kénytelen megtanulni, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz velük.
A Szabó István eredeti forgatókönyve alapján készült Zárójelentés producere Sándor Pál, Tőzsér Attila és Pék Csaba volt.
A Balkán Panoráma Filmfesztivált szeptember 27-től október 3-ig tartották 16 ország részvételével, idén 7. alkalommal. A törökországi fesztivált Lakos Nóra HAB című romantikus vígjátéka nyitotta meg.
A brazíliai Porto Alegrében rendezett fesztiválon nyerte el a legjobb film díját a Drakulics elvtárs című magyar film – közölte a Nemzeti Filmintézet.
Az összegzés szerint a versenyprogramban 49 film indult. A díjakról brazil filmesekből álló szakmai zsűri döntött. A járványhelyzetre való tekintettel idén online rendezték a fesztivál.
Bodzsár Márk Drakulics elvtárs címmel készült „vámpír-retró-kém” vígjátékát a nemzetközi közönség India A-kategóriás filmfesztiválján Goában láthatta először tavaly novemberben, azóta a film számos fesztiválmeghívást kapott világszerte.
A ’70-es évekbeli Magyarországra látogató vámpír és a nyomába eredő titkosszolgálati ügynökök története a hazai mozikban a legnézettebb magyar filmek egyike volt 2019-ben – olvasható a közleményben.
A Drakulics elvtárs forgatókönyvét Bodzsár Márk írta Jakab Juli és Tasnádi István közreműködésével. A főbb szerepekben Nagy Zsolt, Nagy Ervin és Walters Lili láthatók. Az operatőr Reich Dániel, a látványtervező Ágh Márton, a jelmeztervező Füzes Eszter, a vágó Kovács Zoltán, a zeneszerző Keresztes Gábor, a producerek Pék Csaba és Tőzsér Attila voltak.
A szervezők csütörtökön hozták nyilvánosságra a szeptemberi Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programját, melyben Horvát Lili és Mundruczó Kornél filmje is szerepel.
Horvát Lili második nagyjátékfilmje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre világpremierjét a velencei filmfesztiválon tartják szeptember elején, ezután mutatják be az észak-amerikai fesztiválon.
A szeptember 10. és 19. között zajló torontói fesztivál programjában többek között Spike Lee, Thomas Vinterberg, Naomi Kawase és Halle Berry új alkotásaival, valamint Mundruczó Kornél első külföldi produkciójával, a Pieces of a Woman című drámával szerepel majd együtt – derült ki a Variety.com cikkéből.
A programba beválogatott 50 produkció 46 százalékát készítette női rendező vagy társrendező, ami jelentős előrelépés a tavalyi 36 százalékos arányhoz képest. A mustrán debütál rendezőként az Oscar-díjas Regina King One Night in Miami című filmjével, és Halle Berry a Bruised című thrillerjével. Bemutatják Roseanne Liang Shadow In The Cloud, Tracey Deer Beans, Sonia Kennebeck Enemies of the State és Chloé Zhao Nomadland című filmjét is.
Idén a velencei filmfesztivál programjában is kiegyenlítettebb a nemek egyensúlya: a versenyfilmek 44 százalékát rendezték nők, holott egy évvel korábban mindössze két nő által rendezett film került a mezőnybe.
A 45. kiadásához érkezett TIFF rendszerint a szeptembertől februárig tartó filmes díjszezon nyitánya. A járvány azonban idén alaposan felforgatta a fesztiválnaptárt és a torontói filmmustra is nagy változtatásokkal zajlik majd. Rendeznek hagyományos vetítéseket, de sok programot autós moziba szerveztek, hogy jobban megfeleljenek a járvány terjedését megakadályozó szabályoknak, és virtuális bemutatók is tarkítják a műsort.
Számos stúdió, köztük a Netflix, a Warner Bros., a Focus vagy a Fox Searchlight idén nem Torontóban mutatja be Oscarra szánt produkcióit. A Variety.com értesülése szerint néhány forgalmazó számára túl nehéznek tűnt a torontói szereplés megszervezése, a sztárok nem utaznak a pandémia és az esetleg szükséges karantén miatt, a virtuális premierek értékét pedig sokan megkérdőjelezik.
Joana Vicente, a TIFF társelnöke és igazgatója elismerte, hogy nem volt könnyű dolguk a program összeállításánál és egyes filmesek meggyőzésénél, hogy szerepeljenek a fesztiválon új munkájukkal.
Miközben nagy szükség van a fesztiválra, hogy elindítsa a filmek pályafutását a világban és eljuttassa a filmeket a közönséghez, számos olyan alkotás is volt, amely inkább kivár a jövő évig a premierjével. Mivel így több kézenfekvő választás kiesett a programból, a szervezőknek mélyebbre kellett meríteniük. „Ez pedig lehetővé tette, hogy friss, más és tényleg izgalmas filmes válogatást gyűjtsünk össze” – fogalmazott.
A fesztivált szeptember 10-én Spike Lee dokumentumfilmje, az American Utopia nyitja meg, amely David Byrne Broadway-előadása alapján készült.
Immár ötödik alkalommal válogatott be a magyar Nemzeti Filmintézet (NFI) által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics című hivatalos programja, amelybe ezúttal Sára Sándor önéletrajzi klasszikusa, a Feldobott kő kapott meghívást.
Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú című alkotásait követően idén Sára Sándor Feldobott kő című filmje került be a Cannes Classics programjába, amelyben olyan jelentős és népszerű alkotások is szerepelnek, mint Wong Kar-wai Szerelemre hangolva című filmje – közölte az MTI-vel pénteken a magyar Nemzeti Filmintézet.
„Mindegyik, a cannes-i filmfesztiválra kiküldött film egy-egy felénk dobott kő. A szóban forgó kis kavics nem más, mint Sára Sándor Feldobott kő című filmje, egy remekül fényképezett, fegyelmezett szerkezetű fikciós +dokumentumfilm+, amely eltökélt, mint a filmben a szabad ég alatti vetítésén részt vevő szereplők. A film által felvetett politikai kérdések, és az általa közvetített intenzív, közös filmművészeti élmény sarkalltak minket arra, hogy a Cannes Classics szekcióba beválogassuk a múlt e kovakövét, amely bár távoli, mégis oly közelinek hat, mint egy zsebre tett kavics” – idézi a közlemény Gérald Duchaussoy-t, a Cannes Classics program igazgatóját.
A Feldobott kő 52 év után tér vissza Cannes-ba, ahol 1968-ban a versenyprogramban szerepelt. Abban az esztendőben két magyar játékfilm is bekerült a rangos versenybe: Jancsó Miklós Csillagosok katonák (1967) és Sára Sándor Feldobott kő (1968) című alkotása. Az országszerte kibontakozó diáklázadások miatt azonban a fesztivál félbeszakadt, bár Sára Sándor filmjét még sikerrel levetítették.
Mint az NFI közlemény emlékeztet, a magyar újhullám e nagyhatású alkotása szokatlan vizuális erővel láttatja az ötvenes évek magyar falujának véres történelmét, az emberéletekbe kerülő, erőszakos szövetkezetesítést és a kötelező parcellázásokat. A főszereplő fiatal geodéta, akiből a film végére filmrendező lesz, teodolitján át a néző a Magyarországot a feje tetejére állítva látja, hatalmas totálokban.
A restaurált mozikópia idei cannes-i premierje nem kevésbé rendkívüli körülmények között valósul meg. A 73. Cannes-i Filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt nem a szokott módon tartják meg: a Cannes Classics válogatást a lyoni Lumiére Fesztiválon (október 10–18.) és a Rencontres Cinématographiques de Cannes eseményen vetítik (november 23–26.) – közölte az NFI.
A Feldobott kő teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Nemzeti Filmintézet igazgatóságaiként működő Filmarchívum és Filmlabor közös munkája; a restaurálási munkálatokban részt vett Sára Sándor is.
A Nemzeti Filmintézet 2017-ben beindított hosszútávú filmfelújítási és digitalizációs programjának köszönhetően, eddig közel 100 magyar filmklasszikus teljeskörű restaurálása készült el – áll a közleményben.