Az Egyesült Államok legutóbbi népszámlálási adatai szerint az ország lakosságából több mint 1,4 millióan vallják magukat magyarnak, vagy magyar származásúnak – mondta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a nemzeti összetartozás napja alkalmából a közmédiának adott interjúban.
Lauer Rice Andrea, a legnagyobb amerikai magyar ernyőszervezet vezetője elmondta, hogy az Egyesült Államok magyarságát szervezett formában több mint 100 szervezet, 78 templom, 33 magyar iskola, 25 cserkészcsapat, 12 magyar ház, múzeum és könyvtár tömöríti. Csaknem minden szövetségi államban van magyar közösség – tette hozzá.
A nemzetpolitika diaszpórát érintő egyik leghatékonyabb szervezetének nevezte a Diaszpóra Tanácsot, amelynek amerikai elnökeként dolgozik 2019 novembere óta. Ahogy fogalmazott, a tanács egyfajta globális magyar hálózatként működik, amelynek tagjai sokat tanulnak egymástól és segítenek egymásnak. Lauer Rice Andrea a diaszpóra számára nyújtott magyar kormányzati támogatások közül komoly lehetőségnek nevezte a Körösi Csoma Sándor Programot.
Úgy vélte, a koronavírus-járvány erősebbé tette az amerikai magyarok közösségét, részben azért, mert az interneten keresztül tartott események révén többeket elértek, és tudtak bevonni, ami maga után vonta a közösségi szellem erősödését. A jövőre nézve két nagy kihívással szembesül az amerikai magyarság – fejtette ki Lauer Rice Andrea. Az egyik a fiatal generáció bevonása a diaszpóra életébe, amiben a két legfontosabb szervezet a Külföldi Magyar Cserkészszövetség és a hétvégi magyar iskolák hálózata. A második kihívásként említette, hogy azokat is minél jobban be tudják vonni a magyar közösségek életébe, akik nem beszélnek magyarul.
Rámutatott, hogy az 1,4 millió magát magyarnak, vagy magyar származásúnak tartó amerikai közül mintegy 1 millióan nem beszélik a nyelvet, jellemzően második, harmadik, negyedik generáció óta az Egyesült Államokban élőkről van szó. Ugyanakkor ők is tisztában vannak gyökereikkel, ezért fontos, hogy a magyar örökséget nekik is át tudják adni a diaszpóra szervezetein keresztül – mondta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a közmédiának adott interjúban.
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
Nicknamed 'Clover', this skyscraping sunflower was grown by Alex Babich (USA, b. Ukraine) – a landscape gardener, seed seller and outdoor gear designer – along with some green-fingered support from his family.
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz