121 éve, 1900. április 11-én született Márai Sándor, a XX. század egyik legnagyobb magyar írógéniusza, a polgári eszmék egyik legjelentősebb magyar képviselője.
Márai egy szász ősökkel rendelkező előkelő kassai polgárcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot, az 1900-as esztendőben. Az írót eredetileg Grosschmid Sándorként anyakönyvezték, az 1910-es években azonban művésznevet vett fel, mivel alma matere, a kassai premontrei gimnázium és konzervatív családja nem nézte jó szemmel irodalmi ambícióit. Márai szülővárosán kívül még Budapesten és Eperjesen tanult, 1918-ban az utóbbi városban tette le érettségijét.
Az édesapa a família hagyományainak megfelelően ezután a fővárosba küldte fiát, hogy jogot hallgasson, a fiatalember azonban inkább az irodalommal és a politikával foglalkozott. Még 1918-ban megjelent első verseskötete, az Emlékkönyv, mely komoly sikert aratott a kritikusok körében, így Márai hamarosan állást kapott a Budapesti Hírlapnál.
1919 márciusában aztán eljött a tanácsköztársaság 133 napja, amikor a fiatal és naiv művész egy időre a kommunisták mellé állt, így például több alkalommal publikált a Vörös Újságban. Miután Kun Béláék elvesztették a hatalmat, az édesapa úgy gondolta, célszerűbb lesz Márait egy időre eltávolítani Budapestről, ezért Berlinbe, majd Frankfurtba küldte fiát.
Az író végül Németországban is az újságírást választotta az egyetem helyett, a Frankfurter Zeitung közönsége mellett pedig a kassai magyar olvasók is szívesen fogadták Márai tudósításait, illetve az általa készített Kafka-fordításokat. A fiatalember 1923-ban feleségül vette Matzner Ilonát, majd öt évre Franciaországba költözött, ahonnan már az Újság számára küldte cikkeit.
A Márai-házaspár 1928-ban tért vissza Magyarországra, a következő két évtized pedig kiemelkedő jelentőségűnek bizonyult a művész életében. Az egykori lázadó fiatal, aki 1919-ben még a Vörös Újság hasábjain kergette ábrándjait, egy évtized alatt „megtért” családja konzervatív értékeihez, és a polgári irodalom egyik legtehetségesebb és legjelentősebb képviselője lett.
Márai Sándor első regénye, amely A mészáros címet viselte, még 1924-ben, Bécsben jelent meg, ez a mű azonban mégis korszakhatárt jelentett az író munkásságában. Márai, aki egykoron lírikusként kezdte meg pályáját, ezután főként a próza műfajában alkotott, regényeiben, útleírásaiban és naplóbejegyzéseiben a Horthy-korszak polgárságának életét örökítette meg, miközben ádáz harcot vívott a hitleri nemzetiszocializmussal.
Az író 1933-ban, Berlinben első kézből tapasztalta meg a náci ideológia veszélyeit, ám meg kell említenünk, hogy a művész a szovjet bolsevizmusról sem alkotott előnyösebb véleményt. Márai Sándor már a Zendülők és a Csutora című regényekkel is komoly sikert aratott, a csúcspontot azonban az Egy polgár vallomásainak 1934-es megjelenése hozta el, ami a két világháború közti irodalom élvonalába repítette a szerzőt.
Márai a következő években a PEN Clubba, a Kisfaludy Társaságba és a La Fontaine Társaságba is felvételt nyert, főszerepet játszott az 1935-ben Magyarországra látogató Thomas Mann megvendégelésekor, 1942-ben pedig az MTA is levelező tagjai közé választotta.
Az író eközben szinte ontotta magából a sikeresebbnél sikeresebb műveket: a Napnyugati őrjárat londoni útját, a Kassai őrjárat az első bécsi döntéssel visszatérő szülővárosának helyzetét mutatta be, a Szindbád hazatér pedig mesterének, Krúdy Gyulának állított nagyszerű emléket. A második világháború ezer keserűsége paradox módon újabb fénykort hozott Márai művészetében: ekkor született meg A gyertyák csonkig égnek című regény és a Füves könyv is.
Az író a német megszállás miatt teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, miután pedig megkezdődött Budapest ostroma, családjával Leányfalun keresett menedéket. A világháború után a művész nyugat-európai körutazásra indult, a magyar viszonyok miatti csalódottságát pedig Sértődöttek című regényében örökítette meg.
Márai Sándor 1945 után komoly dilemmába került, hiszen egyfelől azt kellett látnia, hogy a Szovjetunió befolyása nyomán hazánk egy újabb totalitárius rendszer felé halad, másfelől viszont hazaszeretete miatt nehezen tudta magát rászánni az emigrációra.
Márai döntése 1948-ra érett meg: ekkor családjával Svájcba, majd Olaszországba utazott, 1952-ben pedig a tengerentúlon, New Yorkban telepedett le. Az író élete végéig küldetésének érezte, hogy a polgári hagyományokat és a két világháború közti időszak irodalmának örökségét megőrizze és tovább gyarapítsa.
Ezt a célt szolgálta Márai monumentális naplója, és ez a szándék motiválta az emigrációban született remekművek, például az 1951-ben megjelent Halotti beszéd, a Béke Ithakában, vagy a San Gennaro vérének megírását is. A művész élete végéig reménykedett abban, hogy egyszer visszatérhet majd szülőhazájába, így például az 1956-os forradalom idején azonnal az Óvilágba utazott, majd részt vett a Szabad Európa Rádió magyar adásának szerkesztésében.
Márai azonban a várakozásban egyre inkább megkeseredett, ezért 1979-ben ismét a tengerentúlon, San Diegóban telepedett le, ahol tollával az utolsó pillanatig harcolt a szocialista ideológia ellen. Végrendeletében arra kérte feleségét, hogy mindaddig, amíg Magyarország nem szerzi vissza önrendelkezését, ne engedélyezze művei kiadását, illetve színpadra vitelét (pedig ekkor már lett volna erre lehetőség).
A sors azonban végül úgy hozta, hogy Márai Sándor túlélte feleségét, és élete utolsó három évében gyakorlatilag teljesen egyedül maradt. 1987-től az írót súlyos depresszió kínozta, miközben szervezetét lassan felemésztette a rák és a szülőhaza iránt érzett vágyakozás. Márai elkeseredettségében úgy gondolta, a reménytelen magányból már csak az öngyilkosság jelenthet számára kiutat, ezért 1989. február 21-én, 89 évesen végzett magával San Diego-i otthonában.
Halála egybeesett a rendszerváltás történelmi pillanatával, amikor a már szinte teljesen elfeledett polgári író ismét reflektorfénybe került Magyarországon: Márait a következő években elhalmozták posztumusz kitüntetésekkel, számos alkotását színpadra és filmre vitték, művei pedig több nyelven is megjelentek.
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
Százhúsz esztendeje, 1900. április 11-én született Márai Sándor, aki 1948-ban befutott íróként emigrált, és addig nem engedte kiadatni műveit hazájában, amíg szovjet csapatok állomásoznak Magyarországon.
Kassán látta meg a napvilágot márai Grosschmid Sándor Károly Henrik néven. Felmenői szepességi szászok, cipszerek voltak. Négyen voltak testvérek, öccse Radványi Géza néven vált világhírű filmrendezővé. A család II. Lipóttól kapott nemességet, apja és nagybátyja is jogtudós volt, úgyhogy a kassai és eperjesi gimnáziumi évek után ő is a jogi karra járt Budapesten, innen iratkozott át a bölcsészkarra. 1919-ben sikeres verseskötete jelent meg, az Emlékkönyvet Kosztolányi Dezső is méltatta a Pesti Napló hasábjain.
Gyerekként a fényképész műhelyében (1904)
Berlinben, majd Frankfurtban folytatta egyetemi tanulmányait, a Frankfurter Zeitung munkatársa lett, rendszeresen küldte haza magyar nyelvű tárcáit, novelláit, fordításait. 1923-ban feleségül vette Matzner Ilonát, aki hat évtizeden át hű társa maradt. 1928-ban hazaköltöztek Budapestre. 1934-ben jelent meg az Egy polgár vallomásainak első kötete, amely egy csapásra a magyar próza élvonalába emelte. Kassához, a polgári életformához, az európai kultúrához való elkötelezettségéről vall: „S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében”.
Márai Sándor 1939-ben
Egymást követték regényei, a harmincas évek végére a közönség, az írótársak és a kritikusok elismerését is a magáénak mondhatta. 1940-ben jelent meg a Szindbád hazamegy című regénye, amelyben mesterének állított emléket. A könyv igazi stílusbravúr, olyan, mintha Krúdy Gyula maga írta volna. A lapokon a már csak az emlékekben élő Magyarországot keltette életre. A gyertyák csonkig égnek 1942-ben, a Füves könyv 1943-ban jelent meg. A hivatalos elismerés sem maradt el, 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjai sorába választotta.
A Magyar Rádióban is gyakran szerepelt. Úgy vélte, hogy a rádió tömörségre neveli az írót, a világűrben ugyanis nem illik locsogni. „A rádió sem ártott a könyvnek, a távolbalátó (a televízió) sem fog” – jelentette ki. A színház világában is zajos sikereket aratott, darabjai telt házak előtt mentek. 1940-ben ő maga vitte színre Kaland című első színművét, melyet 351 alkalommal játszottak a Kamaraszínházban, és amelyért 1941-ben neki ítélték oda az Akadémia Vojnits-díját. A Varázs (1945) című színművét 1945-ben mutatta be a Pesti Színház, a női főszerepben Tolnay Klárival, akihez szerelmi kapcsolat fűzte.
Benkő Gyula és Tolnay Klári a Varázs bemutatóján
1948-ban a kommunista diktatúra fenyegetése miatt elhagyta Magyarországot, előbb Olaszországban (1948–1952), majd New Yorkban (1952–1967) telepedett le. 1968-tól a Nápoly melletti Salernóban, 1979-től haláláig, 1989-ig a kaliforniai San Diegóban élt. (1957-ben megkapta az amerikai állampolgárságot.) Halotti beszéd (1950) című költeményében az emigráció gyötrelmeit, a magányosságot, a gyökérvesztést szólaltatja meg elemi erővel:
„Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. / Össze tudod még rakni a Margitszigetet?”
Az 1956-os forradalom hírére Európába jött, de már csak a szovjet tankok bevonulásáról értesülhetett. A müncheni Szabad Európa Rádió stúdiójából a Mennyből az angyal című költeményével üzent az otthoniaknak:
„Mennyből az angyal menj sietve Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok”
Szovjet harckocsi a Nemzeti Múzeum előtt 1956. október 30-án
Önkéntes száműzetésben írott, Kanadában és a Német Szövetségi Köztársaságban megjelent regényeinek (Béke Ithakában, Harminc ezüstpénz, San Gennaro vére stb.) egyértelmű politikai üzenete van. Ragaszkodott ahhoz, hogy amíg a szovjet hadsereg hazájában állomásozik, Magyarországon nem jelenhetnek meg művei. 1943-tól írta kiadásra szánt naplóinak hosszú sorát: „Az elmúlt években, sorjában elvesztettem a munkám, az otthonom, elpusztult a társadalmi réteg, amelynek írtam, aztán elvesztettem a hazám, az anyanyelvem, a jogi személyiségem. Most már nincs semmim. Megértem, mit érezhetett Szent Ferenc, amikor meztelenül, pucéron feküdt a fagyos földre.”
Az idős író
Halála után egy évvel, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki, 1995-ben díjat alapítottak tiszteletére. Színműveit rendszeresen műsorukra tűzik a magyar színházak mellett az angol, a német és az osztrák teátrumok is.
A gyertyák csonkig égnek 1998-ban az év sikerkönyve lett Olaszországban, harmincöt kiadást ért meg. 2000-ben a regény spanyol- és katalán nyelvű fordítása megkapta a katalóniai Könyves Céh nagydíját, angol, francia, német nyelven is több százezer példányban jelent meg, 2006-ban bemutatták a mű alapján készült magyar filmet is. A német könyvpiacon több mint egymillió példányban keltek el könyvei. 1998-ban Kassán a család egykori házában megnyitották emlékszobáját, 2000-ben gimnáziumot, 2013-ban teret neveztek el róla szülővárosában. Sorra adták át emlékműveit és szobrait (Budapest, Esztergom, Kassa, Nápoly, Salerno, San Diego). 2012-ben Márai Sándor, az európai polgár címmel nyílt kiállítás az Európai Parlament brüsszeli épületében.
