A Kreml újabb lépéseket tesz a fiatalok militarizálására és a társadalom háborús felkészítésére, a 2025-ös évet pedig „a haza védelmezője évének” nyilvánítják – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW) védelmi elemzőintézet szombati jelentése.
Vlagyimir Putyin elnök december 20-án jóváhagyta azt a négy pontból álló utasítást a kormány számára, amely a katonai-hazafias nevelési programok bővítését célozza.
A négy pont a következő:
katonai-sporttáborok hálózatának kiépítése a katonai szolgálat népszerűsítésének céljából a fiatalok körében,
„A győzelem útjai” program kiterjesztése,
online platform létrehozása katonai-hazafias nevelési programok szervezésére az orosz fiatalok számára,
egy gyermek „egészségügyi tábor” átállítása egész éves működésre
Az orosz vezetés már korábban is használt hasonló eszközöket az ukrajnai fiatalok indoktrinálására a megszállt területeken. Most úgy tűnik, hogy ezeket a módszereket Oroszország-szerte kívánják alkalmazni, a hosszútávú háborús erőfeszítések részeként.
A Kreml „A győzelem útjai” elnevezésű programja ingyenes kirándulásokat kínál az orosz gyermekek és fiatalok számára a „katonai dicsőség” helyszíneire.
A program célja a modern gyermekek és fiatalok hazafias érzelmeinek erősítése.
Az orosz vezetés más ifjúsági katonai-hazafias szervezetek kiterjesztését is tervezi. Emellett a „Hősök ideje” program keretében az ukrajnai háború veteránjait kívánják kormányzati pozíciókba helyezni.
Putyin azt is bejelentette, hogy 2025-öt a „a haza védelmezője évének” nyilváníthatják, ami jelzi, hogy Oroszország politikai és ideológiai prioritásait a veteránok és a társadalom további militarizálása köré kívánja építeni.
Az ISW szerint ezekkel az intézkedésekkel a Kreml célja, hogy növelje a katonai szolgálat presztízsét az orosz fiatalok és a társadalom körében.
Mindez arra utal, hogy Oroszország hosszútávú háborús erőfeszítésekre készül Ukrajnában, és esetleges jövőbeli fegyveres konfliktusokra a nyugati országokkal.
[type] => post
[excerpt] => A Kreml újabb lépéseket tesz a fiatalok militarizálására és a társadalom háborús felkészítésére, a 2025-ös évet pedig „a haza védelmezője évének” nyilvánítják – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW).
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734950520
[modified] => 1734907633
)
[title] => Szintet lép a társadalom militarizálása: háborúra készíti fel az orosz gyermekeket Putyin
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=227171&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 227171
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 227172
[image] => Array
(
[id] => 227172
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395.jpg
[original_lng] => 244977
[original_w] => 1500
[original_h] => 843
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395.jpg
[width] => 1500
[height] => 843
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395.jpg
[width] => 1500
[height] => 843
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395.jpg
[width] => 1500
[height] => 843
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1734900434:12
[_thumbnail_id] => 227172
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1709
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1203086923001
[_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
[_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1749560911
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] =>
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa