Egészen kivételes esemény, Színházi Olimpia kezdődik áprilistól Magyarországon. A legnagyobb színházművészek találták ki annak idején: Terzopoulosz, Suzuki, Robert Wilson, Heiner Müller, vagy éppen Fokin. A magyar Nemzeti Színház Európa-hírű színházi fesztiválja, a MITEM, és Vidnyánszky Attila társulatának most már egy évtizede mutatott páratlan teljesítménye miatt is teljesen érthető, hogy a Színházi Olimpiát a nemzetközi szervezők most először Magyarországra hozzák és Vidnyánszky Attila kezébe adják.
A világszínház legnagyobb rendezőinek az előadásai érkeznek Magyarországra áprilistól egészen szeptemberig: elég megemlíteni Castellucci, Fabre, Marthaler, Terzopoulosz, Lupa, Purcarete, Heiner Goebbels, Ivo Van Hove, Emma Dante vagy Suzuki nevét. Vidnyánszky Attila pontos számokat is mondott az Origónak: 70 helyszínen 58 ország 400 társulata több mint 7500 résztvevővel fog 750 előadást színpadra vinni a 10. Nemzetközi Színházi Olimpián.
– A Színházi Olimpiát 1995-ben alapították – idén Magyarország lesz a házigazdája a tizedik, jubileumi világszínházi eseménynek. Korábban Theodórosz Terzopoulosz világhírű görög rendező – az egyik alapító – azt nyilatkozta, hogy minden olimpia egy-egy aktuális téma köré szerveződik, figyelve a rendező ország kulturális sajátosságaira. Miben lesz más a Magyarországon rendezett Színházi Olimpia, mint a korábbiak?
– Olyan változásokat hoztak az elmúlt évek mindannyiunk életébe, amire több emberöltő alatt sem volt példa. Amikor a Nemzeti Színház kifejezte szándékát, hogy Magyarország megrendezné a Színházi Olimpiát, még nem tudhattuk, hogy hamarosan kitör a Covid-járvány, majd Ukrajnában kezdetét veszi ez a pusztító háború. Ha visszatekintünk arra a bizakodó pillanatra, amikor jelentkeztünk az olimpia szervezőbizottságánál a rendezésre, majd meg is kaptuk a rendezés jogát, emlékezhetünk egy vitatkozó, egymást nehezen megértő kulturális közegre. De ez össze sem hasonlítható a mai állapotainkkal. Az eredeti szándékainkat azonban ez csak megerősítette: ha olykor kilátástalannak tűnik is a helyzet, a színház feladata, hogy kilátást biztosítsunk. Olyan veszteségek érnek bennünket, amelyeknek jelentőségét még fel sem tudjuk mérni. Mi mégis hiszünk abban, hogy közös szenvedélyünk, a színház segít megláttatni a veszteségeken kívül azt is, ami érdemes a megőrzésre. A mindennapok küzdelme és fájdalma gyakran eltakarja a kilátást. A színház dolga lehet, hogy a szorongás, félelem és aggodalom tengeréből a játék révén kiemelje a tekintetünket. A járvány okozta társadalmi változások és a háború tragédiája megerősített abban, hogy erre az emelkedettségre most különösen szükségünk van. Békeidőben is hangoztattam, de a mai helyzetben talán még fontosabb, hogy a színház ünnep. Az ünnep pedig sosem magányos, hanem mindig másokkal való találkozásra hív. A járvány és a háború közötti hasonlóság, hogy mindkettő az elválasztásra, elzárkózásra szorít bennünket. A színház viszont természete szerint a jelen idejű találkozás varázsában tud érvényesülni. Nagy szükségünk van a találkozásra, egymás jobb megismerésére – most különösen is. Ezért is örülök annak, hogy sosem tapasztalt összefogást hozott a Színházi Olimpia a magyar szakmában, még akkor is, ha néhány hazai teátrumon elzárkózott a lehetőségtől. A mi olimpiánk ugyanis nem egy város vagy régió kulturális rendezvénye lesz, hanem az egész magyar színjátszásé. Szervezőként ugyanis úgy döntöttünk, hogy eltérve az olimpia hagyományaitól kinyitjuk ezt az ünnepet, és megszólítjuk a rendkívül sokszínű szakmánk képviselőit. Több mint száz hazai és határon túli társulat és szervezet a partnerünk az olimpia szervezésében. Ugyanez mutatkozik meg az általunk megszólított nemzetközi társulatok és ami a legfőbb: a nézők tekintetében. Miközben mi elsősorban a magyar közönségnek szeretnénk megmutatni a világszínház legjavát, mert azt szeretnénk, hogy a magyar színházbarátok és a fiatalok megismerhessék, mit is jelent a színház ma a legmagasabb színvonalon, nagyon örülünk neki, hogy már eddig is, különösebb hirdetés nélkül több mint húsz országból vásároltak jegyet és bérletet az olimpia keretében zajló Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) előadásaira. De számunkra valóban kiemelten fontos, hogy a színházi utánpótláshoz jelentősen hozzájárulhasson ez a színházi ünnep: azért szervezünk szakmai rendezvényeket, szimpóziumokat, vetítéseket, mesterkurzusokat, hogy a felnövekvő nemzedék megmerítkezhessen a világszínház szellemiségében.
– A Színházi Olimpia a világ egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – színház-kulturális eseménye. Magyarországon még hasonló sem volt soha. A 2014 óta létező MITEM nemzetközi sikere mennyire segített abban, hogy az olimpiát, ezt a páratlan világeseményt Magyarország rendezheti jövőre?
– A munkatársaim jelenleg is kutatják, hogy idén milyen egyéb kulturális események lesznek a világban, és egyelőre úgy tűnik, hogy valóban a világ legnagyobb színházi eseménye érkezik hazánkba. Több magyarázata is lehet, hogy miért sikerült megnyerni a rendezés jogát. Az egyik például valóban az, hogy a színház kiváló csapatának és Kulcsár Edit kolléganőm főszervezői erőfeszítéseinek köszönhetően remekül működik a MITEM. A Színházi Olimpia szervező bizottságából sokan megfordultak már ezen a fesztiválon, látták a szervezés profizmusát, a nyitottságot, a szabadságot, amelyek mentén szervezzük a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót. Biztos, hogy a MITEM a legszabadabb találkozók egyike a világon. Mindenféle direktívák, elvárások nélkül szervezzük a fesztivált, amely helyet ad a szabad megszólalásnak, és akár viták is kialakulhatnak. A MITEM az elvek és gondolatok szabad ütköztetésének helye. Nincs kizárva, kirekesztve senki. Sajnos ezt már nem lehet elmondani a nyugat-európai fesztiválokról, amelyek többsége nagyon egyhangú, egygondolatú, erős ideológiai alapokon álló kizárólagosságon és kirekesztésen keresztül épül fel – akár filmfesztiválról, akár színházi fesztiválról van szó. A MITEM nem ilyen. Sokat számított az is, hogy már az indiai olimpiára is meghívást kaptunk, de arra az idő szűke miatt nem tudtunk elmenni, azonban a 2019-es olimpián részt vettünk a Rocco és fivérei című előadásunkkal, amelyet Szentpéterváron mutattunk be szép sikerrel. Már ott megemlítettem, hogy milyen jó volna, ha 2023-ban Magyarországon rendezhetnénk a Színházi Olimpiát – egyrészt azért, mert ez lesz a 10., jubileumi esemény, másrészt pedig Madách Imre születésének 200. évfordulóját is ekkor ünnepeljük. A Nemzeti Színház sikeres szereplése okán a szervezőkkel elindult egy párbeszéd. A szentpétervári kulturális fórumon Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár hivatalosan is jelezte, hogy meg szeretnénk rendezni ezt a páratlan eseményt. Ezután több hónapos tárgyalássorozat kezdődött, végül hivatalosan 2020 tavaszán jelentették be, hogy megkaptuk a szervezés jogát. Végtelenül büszkék vagyunk, és azt hiszem, büszkének is kell lennünk, hogy lehetőséget kaptunk a világ legnagyobb színházi eseményének megszervezésére. Ráadásul ha belegondolunk, alig, hogy véget ér majd a Színházi Olimpia, azonnal kezdődik az atlétikai világbajnokság, a világ egyik legnagyobb sporteseménye – a Nemzeti Színház Duna-parti épületétől háromszáz méterre az újonnan felépült stadionban. Tehát jövőre Magyarország rendezi a világ egyik legnagyobb színházi és sporteseményét. Mérhetetlenül büszkének kell lenni az országra, és magunkra.
– Amikor végérvényesen bejelentették, hogy Magyarország rendezheti az olimpiát, abban a pillanatban mi zajlott le önben?
– Az öröm mindössze egyetlen pillanatig tartott. Aztán arra gondoltam, hogy óriási munka vár ránk. Az ember persze elképzeli, álmokat dédelget, aztán amikor valósággá válik, azonnal tanakodni kezd, hogyan álljon neki a munkának. Később a szervező bizottság találkozott Orbán Viktor miniszterelnök úrral a Karmelita épületében, ahol ígéretet kaptunk, hogy a kormány támogatja a rendezvényt. Amikor kitört a háború, annak gazdasági következményei miatt az eredetileg megajánlott, hétmilliárd forintos összeget harminc százalékkal csökkentették ugyan, de így is megmaradt annyi a költségvetésből, amiből méltóan meg tudjuk rendezni a Színházi Olimpiát. Egy jó ideje pedig már csak a felelősséget érzem – azon dolgozunk, hogy minden a legnagyobb rendben legyen.
– A Nemzeti Színház Rocco és fivérei előadásán kívül más magyarországi színház szerepelt bármikor is Színházi Olimpián? Akár tíz vagy húsz évvel ezelőtt? A nemzetközi színházi élet ismerte a magyar színházkultúrát?
– Magyarországi kőszínház soha azelőtt nem szerepelt Színházi Olimpián. A kolozsvári színház lépett fel, és mi voltunk a beregszászi színházzal – a Dorottya című előadásunkkal – Moszkvában húsz évvel ezelőtt. Rajtunk kívül független társulatként a Szász Zsolt bábművész által vezetett Hattyúdal Színház járt olimpián. Ez sokat elmond arról, hogy a magyarországi színházak mennyire voltak jelen a világ kulturális térképén. Nem nagyon mozgolódtak, nem is keresték a lehetőséget – kivéve a táncszínházakat, ott ugyanis létezik egy aktív kapcsolat a külföldi művészekkel, és a bábszínházaknál is valamivel jobb volt a helyzet. A magyarországi színházi élet zárt közeg volt – csodálatos mutatókkal, fejlett infrastrukturális háttérrel, komoly támogatással, de a nemzetközi vérkeringésbe kevesen tudtak bekerülni. Ilyen értelemben úttörő szerepe van a MITEM-nek, és azt hiszem, a Nemzeti Színháznak is.
– A MITEM egyebek mellett éppen ezért is jött létre, hogy a magyar színházat feltegye a nemzetközi kulturális térképre. A sajátossága pedig a nyitottság, a befogadó közeg, a párbeszéd hangsúlyozása. Ez a szemlélet jellemzi majd az olimpiát is?
– Igen, hiszen mindig azt hangsúlyoztam, hogy ragaszkodunk sajátosságainkhoz, csodálatos örökségünkhöz, amelyet az előző nemzedékek felhalmoztak, a gyökereinkből táplálkozva újra és újra értelmezve azokat. De ez nem azt jelenti, hogy a világot ne nézzük árgus szemekkel, és ne vegyünk át igazán izgalmas, inspiráló dolgokat. Ismerjék meg a magyar nézők, hogy mi történik a világban! Már a MITEM is mindig nagy lehetőség ilyen szempontból. Sajnos meglehetősen gyakran szembesültem azzal, hogy fiatal színházi alkotók nem jönnek, és nem nézik meg a külföldi előadásokat. Mindig fájdalommal fogadtam, és soha nem értettem ezt a kirekesztést – más fogalmat nem találok rá. Mi nyitottak vagyunk, mindenkit várunk, szeretettel fogadunk. Az egész olimpia alapszemlélete is ez. Nem zárkózunk be, nem sajátítjuk ki az eseményt. Az volt a célunk, hogy minden magyar színház találja meg a lehetőségeit az olimpián belül. Keressen magának egy külföldi partnert, jöjjenek a társszínházak, a hasonlóan gondolkodó intézmények, alakuljon ki közöttük egy dialógus, és később a magyar színház is látogasson el külföldre. A másik ötletünk az volt, hogy egy tetszőleges külföldi társulaton kívül hívjanak meg külhoni területekről is egy előadást. A számok magukért beszélnek: 70 helyszínen 58 ország 400 társulata több mint 7500 résztvevővel fog 750 előadást színpadra vinni a Színházi Olimpia keretein belül. Ez óriási szám. Még kimondani is elképesztő.
– Abba beleszólt, hogy a hazai színházak kiket hívhatnak meg külföldről?
– Soha nem szóltam bele, ez a színházak önálló döntése volt.
– Tehát bárkit meghívhattak – akár olyan előadást, társulatot is, amely teljesen mást gondol a világról?
– Természetesen. Ez a lényege a MITEM-nek – és persze az olimpiának is. A párbeszéd fontossága. Persze volt, aki tanácsot kért, hogy kit hívjon meg, mert nem volt semminemű külföldi kapcsolata. Mi akkor is csak javaslatokat tettünk, többet is, de végül az adott színház döntött, hogy kit választ. Még egyszer mondom: nincs túl sok ilyen szabad és nyitott nemzetközi színházi esemény a világon.
– Ütköztek szervezési nehézségekbe az Ukrajnában dúló háború miatt?
– Különleges körültekintésre van szükség ezekben az időkben. A MITEM közel évtizedes szervezése során mindig a hidak építését hangsúlyoztuk, és nagyon örülünk, hogy például az Ivan Franko Ukrán Nemzeti Színházzal hosszú és baráti kapcsolatot ápolunk. Természetesen gesztusértéke van annak, hogy az olimpia záró előadását, a Szentivánéji álom című produkciót Ivan Urivszkij, a kortárs ukrán színház egyik legígéretesebb rendezője viszi színre a Nemzeti Színházzal együttműködve. Ezt a nagyszabású produkciót a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon láthatja majd a közönség. A Színházi Olimpia túlmutat egy grandiózus kulturális esemény keretein, mert rendkívüli társadalmi felelősséget ró ránk a mostani elkeserítő helyzet. Nagy erőfeszítésbe került ennek a rendezvénynek a szellemi, infrastrukturális hátterét kidolgozni, de még egy utolsó nagy levegővétel, és bátran kimondom: készen állunk a Színházi Olimpiára! Alig várjuk a megnyitó ünnepséget, amellyel nemcsak az olimpia résztvevőit és közönségét szeretnénk köszönteni, hanem egy – egyelőre titkos – gesztussal csodálatos fővárosunk, Budapest egyesülésének 150. évfordulóját is megünnepeljük. A hétköznapi torzsalkodások során létrejött egy mesterséges szembenállás a főváros és a vidék között, amit mi mindenképpen oldani szeretnénk, hiszen Budapest minden magyar fővárosa.
– Miért egy bárkát választottak az olimpia jelképéül?
– Azért, mert úgy érezzük, hogy folyamatosan menteni kell az értékeinket és saját magunkat jobb, nyugalmasabb időkre. A bárka mellett a kötéltánc is jelen van – a cirkusz révén. Ez is azt az alapgondolatot jelképezi, hogy a küzdés és az értékek mentése mellett a világ kötéltáncot jár a szakadék fölött. A leglényegesebb mindezek felett az, hogy találkozunk, higgyünk abban, hogy lehetséges a kommunikáció, kíváncsiak vagyunk egymásra, és talán még az is előfordulhat, hogy meghalljuk a másik igazságát.
