A Tömeges Összlengyel Gazdatüntetés nevű szervezet tagjai több tonna sertéstrágyát fognak kiönteni a keleti határ legveszélyesebb szakaszain, hogy megállítsák az illegális migránsokat – jelentette be az akció egyik szervezője a Wirtualna Polska lengyel internetes portálnak nyilatkozva.
Elkezdjük a lengyel–fehérorosz határon lévő határsávot sertéstrágyával locsolni. Így fejezzük ki szolidaritásunkat a rendvédelmi szerveinkkel. Megmutatjuk a hatóságoknak, hogyan kell megvédeni a területünket – idézte az oldal a nyilatkozót kedden.
Számítunk arra, hogy az illegális migránsok nem fogják átlépni ezt a sávot, ha követik hitük előírásait – mondta egy másik gazda.
A tiltakozók emlékeztettek arra, hogy az eddigi statisztikák tanúsága szerint az illegális migránsok többsége az iszlám vallás híve, ennek törvényei szerint pedig a sertés tisztátalan állatnak számít.
A lengyel belügyminisztérium június 13-án életbe léptetett rendelete szerint a fehérorosz határon ütközőövezetet hoznak létre. Hossza 60,67 kilométer, szélessége 200 métertől 2 kilométerig terjed. Az övezeten belül 27 településen vezették be a területen belüli közlekedés és a tartózkodás korlátozását. Az övezetet 90 napra hozták létre, de a korlátozó intézkedések meghosszabbíthatók.
[type] => post
[excerpt] => A Tömeges Összlengyel Gazdatüntetés nevű szervezet tagjai több tonna sertéstrágyát fognak kiönteni a keleti határ legveszélyesebb szakaszain, hogy megállítsák az illegális migránsokat – jelentette be az akció egyik szervezője a Wirtualna Polska le...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1718880480
[modified] => 1718839645
)
[title] => Sertéstrágyával védekeznének a Fehéroroszországból érkező muszlimok ellen a lengyelek
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=190879&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 190879
[uk] => 190836
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 190837
[image] => Array
(
[id] => 190837
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1718726141-7449.webp
[original_lng] => 375218
[original_w] => 1200
[original_h] => 697
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1718726141-7449-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1718726141-7449-300x174.webp
[width] => 300
[height] => 174
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1718726141-7449-768x446.webp
[width] => 768
[height] => 446
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1718726141-7449-1024x595.webp
[width] => 1024
[height] => 595
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1718726141-7449.webp
[width] => 1200
[height] => 697
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1718726141-7449.webp
[width] => 1200
[height] => 697
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1718726141-7449.webp
[width] => 1200
[height] => 697
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1718828846:12
[_oembed_dbdd99344016f0c47714f8cbf5076a2a] =>
[_oembed_time_dbdd99344016f0c47714f8cbf5076a2a] => 1718828846
[_thumbnail_id] => 190837
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1692
[_oembed_6ae414764d1bb87989823c59d2e969bb] =>
🇷🇺-🇧🇾 Satellite images obtained by the NYT shows a new military base under construction in #Belarus where #Russian nuclear weapons could be deployed in the future.
🇷🇺-🇧🇾 Satellite images obtained by the NYT shows a new military base under construction in #Belarus where #Russian nuclear weapons could be deployed in the future.