Az elmúlt tíz évben most először hárommillió fő fölé emelkedett a munkanélküliek száma Németországban. A friss adat arra utalhat, hogy az ország még mindig nem lábalt ki a gazdasági visszaesésből – írta meg a Deutsche Welle.
Friedrich Merz kancellár pénteken a franciaországi Toulonban arról beszélt, hogy nem érte váratlanul a munkanélküliség növekedésének híre. Ugyanakkor hangsúlyozta: az új kormány jelentős beruházásokat tervez, amelyek megvalósulásával a munkanélküliség problémája is megoldódhat.
Márciustól augusztusig 46 ezer fővel, 3 millió 25 ezerre nőtt a munkanélküliek száma, ami azt jelenti, hogy a munkanélküliségi ráta jelenleg 6,4 százalék Németországban.
Bár a tendencia enyhén javult – júliusról augusztusra 9 ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma, miközben előzetesen 10 ezres növekedéssel számoltak – tavaly ilyenkorhoz képest még így is 153 ezer fővel nőtt a nem dolgozók száma.
Ráadásul a meghirdetett állások száma is egyre csökken: idén augusztusban 631 ezer betöltetlen állás volt, 68 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
A Német Szövetségi Foglalkoztatási Ügynökség (BA) vezetője, Andrea Nahles abban reménykedik, hogy a nyári időszakot követően, ősszel növekedni fog a foglalkoztatottság, bár attól tart, hogy télre ismét hárommillió fölé emelkedhet a munkanélküliek száma.
Míg a politikusok Trump vámtarifáit és az orosz agressziót okolják a gazdasági visszaesésért – amely a munkanélküliség emelkedésének hátterében is áll –, a Német Munkaadók Szövetségének elnöke, Rainer Dulger szerint a közel három éve tartó recesszió már érezhető hatással van a munkaerőpiacra.
Szégyenteljesnek nevezte, hogy a politikusok ez idő alatt semmit sem tettek a helyzet javítása érdekében.
A német gazdaság továbbra is stagnál – írja a DW. Két egymást követő recessziós év után a GDP tavasszal további 0,3%-kal csökkent. Különösen az ipart sújtják a magas energiaköltségek, míg az amerikai vámpolitika jelentős nyomást gyakorol az exportra. Sok vállalat emiatt további létszámleépítéssel reagál a helyzetre.
[type] => post [excerpt] => Az elmúlt tíz évben most először hárommillió fő fölé emelkedett a munkanélküliek száma Németországban. A friss adat arra utalhat, hogy az ország még mindig nem lábalt ki a gazdasági visszaesésből – írta meg a Deutsche Welle. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1756649520 [modified] => 1756628286 ) [title] => Tíz éve nem látott szintet ért el a munkanélküliség Németországban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=252679&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 252679 [uk] => 252661 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 252662 [image] => Array ( [id] => 252662 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-258.png [original_lng] => 814532 [original_w] => 900 [original_h] => 602 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-258-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-258-300x201.png [width] => 300 [height] => 201 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-258-768x514.png [width] => 768 [height] => 514 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-258.png [width] => 900 [height] => 602 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-258.png [width] => 900 [height] => 602 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-258.png [width] => 900 [height] => 602 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-258.png [width] => 900 [height] => 602 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1756617487:12 [_thumbnail_id] => 252662 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1845 [_algolia_sync] => 355250927001 [_oembed_2326901bf191cc520e32bd9fbb1888ff] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 4392 [1] => 2456247 [2] => 1585 ) [tags_name] => Array ( [0] => munkanélküliség [1] => német gazdaság [2] => Németország ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 2456247 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 2456247 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )