Az orosz kultuszminisztérium társadalmi bizottsága vizsgálja meg szeptemberben, hogy a színházak repertoárpolitikája összhangban áll-e nemzeti fejlesztési és a nemzetbiztonsági stratégiával – jelentette ki Mihail Lermontov, a testület elnöke hétfőn az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.
Lermontov szerint a bizottsághoz több panasz érkezett be az állami finanszírozásban részesülő orosz színházak repertoárpolitikájával kapcsolatban. Mint mondta, társadalmi vitára kell bocsátani, hogy vajon ez összhangban áll-e a Vlagyimir Putyin elnök által nemrégiben elfogadott nemzetbiztonsági stratégiával.
A vitát a tisztségviselő szerint a színházak, a társadalom és a kulturális minisztérium képviselőinek bevonásával szándékoznak lebonyolítani. Az eljárás határidejét Lermontov nem nevezte meg.
A színházi repertoárokat mások mellett Szvjatoszlav Ribasz író is bírálta, aki egy, a múlt hónapban a Lityeraturnaja Gazeta hasábjain megjelent cikkében úgy vélekedett, hogy egyes bemutatott darabok nincsenek összhangban a július 2-án kiadott, a nemzetbiztonsági stratégiát taglaló elnöki rendeletben is megfogalmazott nemzeti eszmével.
Ribasz emlékeztetett az 2015-ben kirobbant botrányra, amikor Borisz Mezdricset, a Novoszibirszki Állami Akadémiai Opera- és Balettszínház volt igazgatóját és Tyimofej Kuljabint, a Tannhäuser opera rendezőjét a hívők érzelmeinek megsértésével vádolták. Felidézte a 2016-ban a vorkutai bányászati és közgazdasági főiskola 53, a Soros Alapítvány által kiadott történelem tankönyvével kapcsolatban kirobbant vitára is.
„A mindenütt jelen lévő Soros szellemében való értelmezési szabadságnak csak azután lett vége, hogy az egyikben (a könyvek egyikében) az orosz elnök elleni sértések szerepeltek” – írta.
Ribasz szerint Prokofjev Háború és béke operájának a brit Graham Vick által a szentpétervári Mariinszkij Színházban színre vitt változata eltorzította Tolsztoj karaktereit, Natasa Rosztovát például prostituálnak állította be. Az amerikai John Neumeiert, aki a moszkvai Bolsoj Színházban rendezte meg az Anna Karenyinát, a cselekmény eltorzításával vádolta meg, amiért Karenyinből elnökjelöltet csinált.
Nehezményezte a Konsztantyin Bogomolov rendezésében a Csehov Moszkvai Művészszínházban színre vitt Muskétások a modern Oroszországban élnek, és „egyszerűen lubickolnak a mindent legyőző közönségességben”. Ribas ennek fényében pusztán figyelemelterelésnek minősítette, hogy a moszkvai Gorkij Művészszínház botrányt kavart azzal, hogy a Sztálinról szóló, A csodálatos grúz című darabban felléptette Olga Buzova felkapott hírességet.
Az író az orosz klasszikusok, a nemzetközi eszme „határozott és visszavonhatatlan” védelmére szólított fel. Követendő példaként a (második világháborús szovjet) „Győzelem” melletti kiállást nevezte meg.
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa