Még nem tetőzött a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén terjedő ebolajárvány, és akár egy évig is eltarthat, mire sikerül megfékezni – közölte kedden a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) egyik vezető tisztségviselője.
A Bundibugyo Ebola-vírus okozta fertőzésből eddig több mint 800 igazolt esetet regisztráltak Kongóban, közülük 192 halálos kimenetelű volt.
A testnedvekkel terjedő betegség három tartományban is gyorsan terjed a hivatalos adatok szerint.
Az egészségügyi hatóságok szerint a járvány kitörésének hivatalos bejelentése után több mint egy hónappal még mindig nem ismert a fertőzés valós kiterjedése.
„Nagyon nehéz pontosan felmérni, milyen mértékben terjed a járvány, de úgy gondolom, hogy a csúcsa még előttünk van” – mondta Bruno Michon, a szövetség műveleti vezetője az ország keleti részéről, videókapcsolaton keresztül az újságíróknak.
A szakember szerint félő, hogy a járvány akár egy évig is eltarthat.
A járványügyi védekezést nehezíti a kezelőközpontok hiánya, valamint az, hogy egyes közösségek tiltakoznak a szigorú higiéniai intézkedések ellen.
Michon arról is beszámolt, hogy a lakosság tájékoztatásában, valamint a járvány áldozatainak biztonságos és méltó eltemetésében részt vevő munkatársaikat az elmúlt napokban többször is megfenyegették és megtámadták.
„A bizalom kiépítéséhez idő kell. Őszinteségre, türelemre és alázatra van szükség hozzá, de ebben a járványban ez nem választás kérdése: ez most életeket ment” – fogalmazott.
[type] => post [excerpt] => Még nem tetőzött a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén terjedő ebolajárvány, és akár egy évig is eltarthat, mire sikerül megfékezni – közölte kedden a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) e... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1781822741 [modified] => 1781736502 ) [title] => A Vöröskereszt szerint akár egy évig is eltarthat a kongói ebolajárvány [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=287741&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 287741 [uk] => 287863 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 287743 [image] => Array ( [id] => 287743 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ebola.png [original_lng] => 1531610 [original_w] => 1310 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ebola-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ebola-300x183.png [width] => 300 [height] => 183 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ebola-768x469.png [width] => 768 [height] => 469 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ebola-1024x625.png [width] => 1024 [height] => 625 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ebola.png [width] => 1310 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ebola.png [width] => 1310 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ebola.png [width] => 1310 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1781850072:8 [_thumbnail_id] => 287743 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1317 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 956030518002 [_oembed_93981e2c12f64fca5830acd5cdf8403f] =>
"𝙏𝙝𝙞𝙨 𝙞𝙨 𝙖 𝙛𝙞𝙧𝙚."
The #Ebola outbreak in the Democratic Republic of the Congo 🇨🇩 is fastest-growing ever, warns @WHO, with a majority of new cases coming from "unknown chains of transmission." pic.twitter.com/WcZLV62DJg
A Nemzetközi Vöröskereszt több tízezer eltűnt ukrán állampolgárt regisztrált adatbázisában. Családjaik segítséget kérnek a megtalálásukhoz. Ezt Pierre Kraechenbuhl, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának főigazgatója jelentette ki a Ragyio Szvobodának adott interjújában.
Elmondása szerint a szervezet több mint 200 000 kérelmet regisztrált ukrán és orosz családoktól különleges körülmények között eltűnt személyekkel kapcsolatban.
Ez azokra is vonatkozik, akik valószínűleg fogságban vannak vagy csatában esnek el.
A Nemzetközi Vöröskereszt nem egy kiváltságokkal rendelkező klub, ahol fizetést kapnak és élvezik az életet, a szervezetnek kötelezettségei vannak, a missziójának be kell jutnia Donyeck megyébe – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök esti videobeszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint az elnök hangsúlyozta, hogy a Vöröskeresztnek be kell jutnia az olenyivkai börtönbe, ahol ukrán foglyok haltak meg a terrortámadás következtében, mivel ez a szervezet kötelezettségei közé tartozik. Ukrajna kész minden lehetséges módon hozzájárulni a misszió működéséhez – tette hozzá.
„Úgy gondolom, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt nem egy kiváltságokkal rendelkező klub, ahol fizetést kapnak és élvezik az életet. A Vöröskeresztnek kötelezettségei vannak, elsősorban erkölcsi jellegűek. A Vöröskereszt mandátumát teljesíteni kell” – mutatott rá Zelenszkij.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a Vöröskereszt missziójának be kell jutnia a Donyeck megyei Olenyivkában található börtönbe, ahol mintegy 50 ukrán hadifogoly halt meg, mert ez a szervezet feladata. Mint megjegyezte, a Vöröskereszt teljesíteni tudja ezt a küldetést, és meg kell próbálnia teljesíteni. „Ukrajna kész ehhez hozzájárulni. A Nemzetközi Ateomenergia-ügynökség missziójának példája alapján a Vöröskereszt missziója is működhet, de ehhez megfelelő vezetésre, lelkiismeretességre és annak megértésére van szükség, hogy ki és milyen célból hozta létre a Vöröskeresztet” – szólította fel Volodimir Zelenszkij a nemzetközi szervezetet.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022