A Samsung azt fontolgatja, hogy másfél évtized után búcsút int a „Galaxy” márkanévnek – legalábbis csúcskategóriás okostelefonjai esetében.
A vállalat 2010 óta legerősebb és legdrágább készülékeit mind a szóban forgó elnevezés alatt hozta forgalomba, de a jövőben a cég prémium modelljei más néven érkezhetnek majd azok.Legalábbis ezt állítja egy új szivárgás, ami szerint a Samsung a jövőben csúcskészülékeit egy új márkanévvel különböztetné meg olcsóbb és kommerszebb telefonjaitól. Így a vásárlók számára egyértelműbbé válna, hogy mikor veszik meg a legújabb fejlesztéseket tartalmazó modelleket, és mikor csak egy „hétköznapi” Galaxy készüléket.
Azt, hogy mi lehetne a Samsung csúcsmobiljainak új neve, egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, hogy a Galaxy S sorozat jövő év elejére várt új modelljei, az egyelőre Galaxy S25-ként emlegetett készülékek már ezen a néven érkeznek -e majd, vagy a váltás csak később lesz várható.A dolog mindenesetre nem lenne példa nélküli, hiszen pl. számos autógyártó használ eltérő márkanevet prémium modelljei megkülönböztetésére (mint pl. a Nissan az Infini-t, Hyundai a Genesis, a Toyota pedig a Lexus-t), sőt, egyes mobilgyártók esetében is láttunk már példát arra, hogy bizonyos szegmensek megcélzására külön brandet hoztak létre (mint pl. a Huawei< a Honor-t).
Az amszterdami Ermitázs ezentúl H’ART Múzeum néven lesz ismert, ezzel megszüntetve kapcsolatát a szentpétervári Ermitázzsal.
Az amszterdami Ermitázs az ukrajnai orosz invázió tiltakozásaként döntött a névváltoztatás mellett. A hollandiai múzeum az eredeti, szentpétervári Ermitázzsal egy évvel ezelőtt megszakította kapcsolatait, és szeptember elsejétől a H’ART Múzeum nevet fogja viselni. Az Amszterdam központjában található kiállítóhely 2009 óta az orosz anyaintézet filiáléjaként működött, de mostantól önálló múzeumként fog üzemelni – írta meg az Euronews.
A szeptermberben nevet váltó múzeum a londoni British Museummal, a párizsi Pompidou Központtal és a washingtoni Smithsonian American Art Museummal fog együttműködni.
Annabelle Birnie, az újjáalakult H’ART Múzeum igazgatója elmondta, hogy nagyobb művészeti kiállítások mellett bensőséges bemutatókat is terveznek. Az első nagyszabású kiállítás a tervek szerint 2024 közepén nyílik meg az orosz születésű Vaszilij Kandinszkij műveiből, együttműködve a párizsi Pompidou Központtal.
2026-ban a British Múzeum Női erő című kiállítását fogadja majd a megújult múzeum.
A világ leggazdagabb emberének nyolc gyermeke közül kifejezetten megromlott a viszonya a 18 éves Alexander Xavier Muskkal. Áprilisi 18. születésnapja után egyből beadta a hivatalos papírokat a bíróságra, amikkel kérvényezte nemének és nevének megváltoztatását.
A Los Angeles-i bíróság jóváhagyta mind a két kérvényt, így Musk gyereke hivatalosan nőnek számít, így a bíróság ennek megfelelően a névváltoztatást is engedélyezte a számára – írta meg az ABC News.
A változtatást követően hivatalosan Vivian Jenna Wilson lett Musk gyerekének a neve.
Wilson az anyja leánykori neve – erről a TMZ írt. Justine Wilson írónő kanadai származású és 2000 és 2008 között voltak házasok Elon Muskkal. Mind ezekkel együtt a névváltás nem csak egy formális lépés volt a részéről. Kijelentette, hogy a jövőben semmilyen formában nem kíván kapcsolatban lenni az apjával, ez pedig a rokoni kapcsolatra is kiterjed. Több mint valószínű, hogy a szakadás apa és gyermeke között abból fakad, hogy a milliárdos köztudottan az Egyesült Államok Republikánus Pártját támogatja.
Új születési anyakönyvi kivonatot kell kiállítani, ami tükrözi a fent leírt nemváltást – olvasható a bírói jegyzőkönyvben. A névváltásról szóló papírokat április 18-án nyújtották be és kifogás nem érkezett ellene.
Már nem élek együtt és nem kívánok rokoni kapcsolatban lenni a biológiai apámmal semmilyen formában – mondta el Vivian Jenna Wilson a bírósági meghallgatásán.
Только что я встретился с Папой Римским в Ватикане.
Вместе с Катей Прокопенко, женой командира защитников Мариуполя на Азовстали, и Юлей Федосюк, женой другого бойца, мы встретились с Папой, чтобы просить его участвовать в судьбе защитников Азовстали pic.twitter.com/RKYvHy8Et9
Twitter inhabitants froze in anticipation of a new era... @elonmusk guarantees unforgettable sensations from unusual moderation. Did the bird get its freedom eventually or just moved to a new cage?
.@elonmusk, maybe you should stop pessimizing ?? official accounts & forcibly reducing their reach? It's too obvious. Don’t help talentless ru-propaganda. It won't help them and @Twitter's reputation is dying. Maybe a regulator is needed to explain competition rules to the owner?
Indeed, @elonmusk, we do. We are looking forward to the Budapest #Demographic Summit, the largest international gathering of pro-family forces, which will be held between September 14 and 15, with the participation of many heads of state, prime ministers and influencers, where…
Sometimes a mistake is much more than just a mistake. By not allowing Ukrainian drones to destroy part of the Russian military (!) fleet via #Starlink interference, @elonmusk allowed this fleet to fire Kalibr missiles at Ukrainian cities. As a result, civilians, children are…
Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
A Xiaomi kedden bejelentette, hogy hamarosan alapvető változást vezet termékei elnevezési rendjében. A kínai cég ugyanis az eddig „Mi” márkanév alatt forgalmazott kütyüjeit a jövőben simán csak saját neve, a „Xiaomi” alatt fogja forgalomba hozni.
A 2021 harmadik negyedévétől kezdve életbe lépő változás a cég szerint segít egységesíteni a Xiaomi globális márkamegjelenését, és „segítségével közelebb kerül a ‘Xiaomi’ termékek valódi tudásához az eszközökkel kapcsolatos előzetes fogyasztói elvárás”. A névváltás ugyanakkor világszerte nem egy időben megy végbe – így lesznek olyan régiók, ahol adott készülékek már csak a Xiaomi, még máshol még mindig a Mi márkanév alatt jelennek majd meg.
A cég ugyanakkor – egyelőre – érintetlenül hagyja a „Redmi” márkát, amit továbbra is használ majd, méghozzá a fiatalabb és költségtudatosabb közönség számára szánt termékek jelölésére, szemben a drágább, de magasabb minőséget képviselő „Xiaomi” márkanévvel.
Forrás: pcforum.hu
[type] => post [excerpt] => A Xiaomi kedden bejelentette, hogy hamarosan alapvető változást vezet termékei elnevezési rendjében. A kínai cég ugyanis az eddig "Mi" márkanév alatt forgalmazott kütyüjeit a jövőben simán csak saját neve, a "Xiaomi" alatt fogja forgalomba hozni. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1630012500 [modified] => 1630064757 ) [title] => Dobja a Mi márkanevet a Xiaomi, ezek után kütyüjei simán csak "Xiaomi" név alatt jelennek majd meg [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=68920&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 68920 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 68921 [image] => Array ( [id] => 68921 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/xiaomi-mi-redmi-brand-change-chart-dyn-fullwidth.jpg [original_lng] => 15139 [original_w] => 728 [original_h] => 409 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/xiaomi-mi-redmi-brand-change-chart-dyn-fullwidth-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/xiaomi-mi-redmi-brand-change-chart-dyn-fullwidth-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/xiaomi-mi-redmi-brand-change-chart-dyn-fullwidth.jpg [width] => 728 [height] => 409 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/xiaomi-mi-redmi-brand-change-chart-dyn-fullwidth.jpg [width] => 728 [height] => 409 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/xiaomi-mi-redmi-brand-change-chart-dyn-fullwidth.jpg [width] => 728 [height] => 409 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/xiaomi-mi-redmi-brand-change-chart-dyn-fullwidth.jpg [width] => 728 [height] => 409 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/xiaomi-mi-redmi-brand-change-chart-dyn-fullwidth.jpg [width] => 728 [height] => 409 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1630053958:4 [_thumbnail_id] => 68921 [_edit_last] => 4 [views_count] => 6880 [_oembed_322d8af5eb026b0685d8fed999bd1d11] =>
We unboxed the #Mi10TLite - Atlantic Blue variant ? You'll get all the essentials, just with less plastic waste. Starting in Europe, we've committed to reducing plastic packaging by about 60%. ? pic.twitter.com/ai1yq3YR92
Házasságkötéskor mindkét félnek joga van megváltoztatni a vezetéknevét. Ezt Ukrajna Családjogi Kódexének 35. cikkelye szabályozza. Viszont a vezetéknév megváltoztatását követően számos dokumentumot kell lecserélni, beleértve az ukrán személyi igazolványt és az útlevelet.
A vezetéknév megváltoztatását követően mindkét igazolványt le kell cserélni. A házasságkötés után egy hónappal az előző útlevél érvényét veszti, alkalmazása adminisztratív felelősségre vonást von maga után.
Először ukrán személyi igazolványt kell lecserélni vagy ID-kártyát, azaz azt a dokumentumot, amely alapján igényeli az útlevél cseréjét.
Fontos momentum: az útlevélcserét az Állami Migrációs Szolgálat vagy a Közigazgatási Szolgáltatási Központ bármely egységében lehet igényelni, mert ebben az esetben a lakcímnek nincs jelentősége. Kivételt képeznek a személyi-könyvecskék birtokosaira: azoknak az Állami Migrációs Szolgálat vagy a Közigazgatási Szolgáltatási Központ lakcím szerinti territoriális osztályához kell fordulniuk, számolt be az Állami Migrációs Szolgálat Facebook-oldalán. Tilos határt átlépni és vízumot igényelni a még régi (leánykori) névre kiadott dokumentummal.
Miután az állampolgár megváltoztatta vezetéknevét, az érvénytelen, régi névre kiállított útlevélre vonatkozó információkat azonnal továbbítják Ukrajna Állami Határszolgálatához. Az állampolgárnak azonban egy hónapja van a házasságkötést követően, amikor a régi dokumentum még érvényes, és nyugodtan utazhat. Ha azonban valaki vezetéknévcserét igényel, attól a pillanattól kezdve a személyi igazolvány és az útlevél érvénytelennek minősül. Ezért kell lecserélni az útlevelet. Ajánlatos egyben, hogy határlépés esetében vigyék magukkal a vezetéknév cseréjét, a házasságkötést megerősítő dokumentumokat.
Ha gyermekekről szó is van, akkor a születési anyakönyvi kivonatot és a vezetéknév megváltoztatásáról szóló igazolásokat, ha volt ilyen. Tehát a vezetéknévcsere esetében fel kell készülni arra, hogy új útlevelet és vízumot kell igényelni, amennyiben nem biometrikus az útlevél, és az államhatáron felmutatni a szükséges dokumentumokat.
Hoy junto al Presidente @alferdez y @wadodecorrido entregamos los primeros 3 DNI no binarios a Valentine, Gerónimo Carolina y Shanik Lucián.
Ampliar y reconocer derechos es parte de nuestra identidad como proyecto político. No nos vamos a cansar de decirlo y hacerlo realidad. pic.twitter.com/cBiAbSKd4o