Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjIzMjY5OTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 244278
[content] =>
Az ungvári járási Nagydobronyban idén is a hagyományok szerint 16 óra 32 perckor megkonduló harangok adták meg a jelét a megemlékezés kezdetének. Az időpont nem véletlen: 1920. június 4-én ebben a percben írták alá a trianoni békeszerződést.

A Magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró békediktátum aláírásának napját. Azóta június 4-én a világ magyarsága ezen a napon méltatja a nemzeti összetartozás napját. Kárpátalján is minden évben rendezvényeket szerveznek ebből az alkalomból.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői, a kistérség vezetői, a helyiek a Hatrác-patak partján a néhány éve állított nemzeti összetartozás emlékműve mellett gyűltek össze szerdán délután, hogy megemlékezzenek erről a napról. A megjelenteket elsőként Szanyi Éva, a Nagydobronyi Magyar Ház igazgatója köszöntötte, majd a Nagydobronyi kistérség Nefelejcs énekkarának előadásában a Magyar vagyok című dal csendült fel.

– Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a magyar nemzet egy nagy család, amelynek tagjai szétszórva élnek a világban, mégis elválaszthatatlanul összekötik őket a közös gyökerek, a nyelv, a kultúra és a történelem. A nemzeti összetartozás napja alkalmat ad arra, hogy tudatosítsuk: határokon és földrajzi távolságokon átívelően is összetartozunk. Ez az összetartozás nem pusztán egy érzés, hanem egy élő, lüktető valóság, amely a közös értékekben, a hagyományok ápolásában és a kölcsönös támogatásban nyilvánul meg – mondta Varga Sándor pedagógus.

Kiemelte: fontos, hogy ezen a napon ne csak a múltra tekintsünk, hanem a jelenre és a jövőre is.
– Ez a nap erősítse bennünk azt a hitet, hogy együtt, összefogva képesek vagyunk megőrizni és továbbadni mindazt, ami magyarrá tesz bennünket – jegyezte meg, és kitért az itt élő magyar közösségek példamutató helytállására, a magyar iskolák, templomok, civil szervezetek munkájára, ami azt bizonyítja, hogy a nemzet itt is él és élni akar. – Erősít minket, hogy nem vagyunk egyedül. épülnek a hidak a Kárpát-medencében a diaszpórában élő magyar közösségek között – mondta, majd a parajdi katasztrófára utalva megjegyezte, fontos, hogy segítsük egymást a mindennapokban, ezúttal az erdélyi székely testvérek igénylik leginkább az összmagyarság segítségét.

Farkas Anna Nemzeti Összetartozás című versét Hidi András, a Nagydobronyi Líceum diákja szavalta el. Ezt követően az énekkar ünnepi műsora tette színesebbé a megemlékezést.
Az eseményt koszorúzás zárta, amelyen a helyi intézmények és érdekvédelmi szervezetek, valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviselői rótták le tiszteletüket a falu szülötte, ifj. Hidi Endre alkotta emlékműnél, amely a világ négy égtája felé szakított magyarságot szimbolizálja, a tetején az összetartást jelképező fényes vörös gránitgömbbel.





Este a Magyar Ház filagóriájában fellobbantak az összetartozást jelképező lángok.
– Kárpátalja magyarságának különösen fontos az összetartozás, hiszen nap mint nap érezzük az összetartozás erejét, akár járunk rajta, akár világítunk vele. Lefordítva magyarra: maga az is egy csoda, hogy anyaországi segítséggel a felépült a nagydobronyi Magyar Ház, valamint összefogással a nagydobronyi utcákat is sikerült leaszfaltozni. Úgyszintén hatalmas összefogás mutatkozott, amikor kitört a háború és több száz menekült érkezett Kelet-Ukrajnából. Őket itt láttuk el a kistérségben. Az egész Kárpát-medence, az ismerőseink, testvértelepüléseink összefogtak és küldték az adományokat, amivel több hónapon keresztül sikerült őket élelmezni. Azóta is számtalan alkalommal küldtünk a frontra ilyen adományokból összeállított humanitárius segélyt – mondta megemlékezés végén Őrhidi László, a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezetének alelnöke, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke.
(RV/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Az ungvári járási Nagydobronyban idén is a hagyományok szerint 16 óra 32 perckor megkonduló harangok adták meg a jelét a megemlékezés kezdetének. Az időpont nem véletlen: 1920. június 4-én ebben a percben írták alá a trianoni békeszerződést.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1749129180
[modified] => 1749130820
)
[title] => Összefogás és remény: Nagydobrony üzenete a nemzeti összetartozás napján
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=244278&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 244278
[uk] => 244462
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 244287
[image] => Array
(
[id] => 244287
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-1781.jpg
[original_lng] => 854405
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-1781-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-1781-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-1781-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-1781-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-1781.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-1781.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-1781.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1749195988:2
[_thumbnail_id] => 244287
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1651
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1749117060
[_oembed_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] =>
[_oembed_time_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] => 1749117060
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1749117060
[_oembed_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] =>
[_oembed_time_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] => 1749117061
[_algolia_sync] => 70789771002
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] =>
[_oembed_time_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] => 1749418702
[_oembed_8f9defb788eaf9fffed299db9597fcc1] =>
[_oembed_time_8f9defb788eaf9fffed299db9597fcc1] => 1749418702
[_oembed_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] =>
[_oembed_time_a0bf85a6b04669f08470982a0cc69b05] => 1749418702
[_oembed_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] =>
[_oembed_time_d953bf9bd3a885f6e79b82afb7d21db4] => 1749649158
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1749811840
[_oembed_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] =>
[_oembed_time_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => 1749811840
[_oembed_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] =>
[_oembed_time_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] => 1750533067
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750533067
[_oembed_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] =>
[_oembed_time_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] => 1751021303
[_oembed_96a1dbb98382de9683961016e7336560] =>
[_oembed_time_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => 1751021304
[_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] =>
[_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1751021304
[_oembed_ca6dfa84b9a3ba1820fb2f078a7de975] =>
[_oembed_time_ca6dfa84b9a3ba1820fb2f078a7de975] => 1752186110
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1752591187
[_oembed_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] =>
[_oembed_time_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] => 1752591187
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1752591187
[_oembed_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] =>
[_oembed_time_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => 1752591187
[_oembed_deda924a7a68debacf31f4f7a7195852] =>
[_oembed_time_deda924a7a68debacf31f4f7a7195852] => 1752591187
[_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] =>
[_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1753193123
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753885642
[_oembed_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] =>
[_oembed_time_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] => 1754760586
[_oembed_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] =>
[_oembed_time_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => 1754760586
[_oembed_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] =>
[_oembed_time_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] => 1754980760
[_oembed_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] =>
[_oembed_time_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] => 1756490986
[_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] =>
[_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1757081209
[_oembed_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] =>
[_oembed_time_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => 1757081209
[_oembed_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] =>
[_oembed_time_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] => 1757339285
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1757495048
[_oembed_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] =>
[_oembed_time_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => 1757507135
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1759870856
[_oembed_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] =>
[_oembed_time_e95d5af14f93e6b4b7855d6e35775f04] => 1759870856
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1759870856
[_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] =>
[_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1759870856
[_oembed_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] =>
[_oembed_time_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] => 1761062220
[_oembed_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] =>
[_oembed_time_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] => 1761062220
[_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] =>
[_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1762114621
[_oembed_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] =>
[_oembed_time_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] => 1762114641
[_oembed_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] =>
[_oembed_time_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] => 1762326883
[_oembed_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] =>
[_oembed_time_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => 1762326883
[_oembed_8499c58953de5e6a2ffd665f97226326] =>
[_oembed_time_8499c58953de5e6a2ffd665f97226326] => 1762508978
[_oembed_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] =>
[_oembed_time_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] => 1762508978
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762508978
[_oembed_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] =>
[_oembed_time_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => 1762508978
[_oembed_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] =>
[_oembed_time_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => 1763057654
[_oembed_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] =>
[_oembed_time_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => 1763057654
[_oembed_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] =>
[_oembed_time_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] => 1763057655
[_oembed_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] =>
[_oembed_time_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] => 1763057655
[_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] =>
[_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1763660433
[_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] =>
[_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1763660433
[_oembed_54ee33f4670482594289918f98d4489a] =>
[_oembed_time_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => 1763660433
[_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] =>
[_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763660434
[_oembed_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] =>
[_oembed_time_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] => 1764322882
[_oembed_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] =>
[_oembed_time_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => 1764924461
[_oembed_49d11ef68cb4add233d698f5f6cb733e] =>
[_oembed_time_49d11ef68cb4add233d698f5f6cb733e] => 1764934833
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 338
[1] => 13705
[2] => 1469
[3] => 161
[4] => 8764
[5] => 232699
)
[tags_name] => Array
(
[0] => KMKSZ
[1] => koszorúzás
[2] => megemlékezés
[3] => Nagydobrony
[4] => nemzeti összetartozás napja
[5] => Őrhidi László
)
)
[1] => Array
(
[id] => 236933
[content] =>
A háború kitörése óta sajnos kevesebb közösségi program valósult meg Kárpátalján. Nagydobronyban azonban egy nagyon aktív közösség él, a tenni és élni akarásuknak köszönhetően számos kezdeményezés valósult meg, melyek minden generációt meg tudtak szólítani.
[type] => post
[excerpt] => A háború kitörése óta sajnos kevesebb közösségi program valósult meg Kárpátalján. Nagydobronyban azonban egy nagyon aktív közösség él, a tenni és élni akarásuknak köszönhetően számos kezdeményezés valósult meg, melyek minden generációt meg tudtak ...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1743092460
[modified] => 1743088332
)
[title] => Aktuális (2025.03.27) Aktív és összetartó a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezete (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=236933&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 236933
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 236934
[image] => Array
(
[id] => 236934
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/23.jpg
[original_lng] => 108431
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/23-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/23-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/23-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/23-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/23.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/23.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/23.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1743081132:14
[_oembed_f26774da0500ba11c022063411347086] =>
[_oembed_time_f26774da0500ba11c022063411347086] => 1743080988
[_thumbnail_id] => 236934
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1680
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] =>
[_oembed_time_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] => 1743085300
[_oembed_c8505a25a8c8f0120c60702f59e1d70d] =>
[_oembed_time_c8505a25a8c8f0120c60702f59e1d70d] => 1743085300
[_oembed_cf9f8f73d9fb58702dbf224c545609ad] =>
[_oembed_time_cf9f8f73d9fb58702dbf224c545609ad] => 1743085301
[_oembed_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] =>
[_oembed_time_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] => 1743085301
[_oembed_56066a71465f0638fd658be6ffd1ea42] =>
[_oembed_time_56066a71465f0638fd658be6ffd1ea42] => 1743085301
[_oembed_08049364b85e173a0cbf1df6a6d86149] =>
[_oembed_time_08049364b85e173a0cbf1df6a6d86149] => 1743436810
[_oembed_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] =>
[_oembed_time_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] => 1743436810
[_oembed_a8e3b7c815303f5fc72794468cfe93c6] =>
[_oembed_time_a8e3b7c815303f5fc72794468cfe93c6] => 1743436810
[_oembed_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] =>
[_oembed_time_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] => 1743436810
[_oembed_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] =>
[_oembed_time_b20cde4fbe1b1f7edb482061362ce095] => 1743436810
[_oembed_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] =>
[_oembed_time_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => 1743436810
[_algolia_sync] => 1203131439001
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1745493082
[_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
[_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1745493082
[_oembed_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] =>
[_oembed_time_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] => 1745493082
[_oembed_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] =>
[_oembed_time_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] => 1745493082
[_oembed_c17782ecf25969bafbb7f2007b033ffa] =>
[_oembed_time_c17782ecf25969bafbb7f2007b033ffa] => 1745493082
[_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] =>
[_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1746000664
[_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
[_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1746000664
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1746000665
[_oembed_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] =>
[_oembed_time_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] => 1746000665
[_oembed_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] =>
[_oembed_time_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] => 1746000665
[_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] =>
[_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1746000665
[_oembed_062007cd2d18caaee4dd470c92ec8a8e] =>
[_oembed_time_062007cd2d18caaee4dd470c92ec8a8e] => 1752838418
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1752838419
[_oembed_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] =>
[_oembed_time_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] => 1752838419
[_oembed_626920e0cd930f8e84dcb96c98ba27d8] =>
[_oembed_time_626920e0cd930f8e84dcb96c98ba27d8] => 1757139488
[_oembed_08be9fe70a4c22959b1024847f1bbea2] =>
[_oembed_time_08be9fe70a4c22959b1024847f1bbea2] => 1757139488
[_oembed_0c13b1b08b117d10b1955ae71c525772] =>
[_oembed_time_0c13b1b08b117d10b1955ae71c525772] => 1757139488
[_oembed_55fe980b5cb9137d57998e5d8cec0996] =>
[_oembed_time_55fe980b5cb9137d57998e5d8cec0996] => 1757139489
[_oembed_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] =>
[_oembed_time_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] => 1757139489
[_oembed_2e746f95476abadaf5808c2338c36389] =>
[_oembed_time_2e746f95476abadaf5808c2338c36389] => 1757139489
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1757139489
[_oembed_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] =>
[_oembed_time_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] => 1759062607
[_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] =>
[_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1759062607
[_oembed_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] =>
[_oembed_time_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => 1759062608
[_oembed_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] =>
[_oembed_time_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => 1759062608
[_oembed_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] =>
[_oembed_time_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] => 1759062608
[_oembed_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] =>
[_oembed_time_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] => 1759062608
[_oembed_f4dca571e5fd0e207d7d84e865113eb5] =>
[_oembed_time_f4dca571e5fd0e207d7d84e865113eb5] => 1759062608
[_oembed_729d5cf32fa4e25f068cd1914b25b2db] =>
[_oembed_time_729d5cf32fa4e25f068cd1914b25b2db] => 1759062608
[_oembed_2c0e6ef73676e17c6ba656750c056474] =>
[_oembed_time_2c0e6ef73676e17c6ba656750c056474] => 1760606210
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1760606210
[_oembed_9b2c68d5213189f9a1fa0df372eb143c] =>
[_oembed_time_9b2c68d5213189f9a1fa0df372eb143c] => 1760606210
[_oembed_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] =>
[_oembed_time_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] => 1760606210
[_oembed_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] =>
[_oembed_time_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] => 1763057650
[_oembed_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] =>
[_oembed_time_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] => 1763057650
[_oembed_cd3b60e8dea7515478e3c404a72c701f] =>
[_oembed_time_cd3b60e8dea7515478e3c404a72c701f] => 1763057650
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 113837
[1] => 1030
[2] => 779334
[3] => 232699
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elnök
[1] => kárpátalja
[2] => KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezete
[3] => Őrhidi László
)
)
[2] => Array
(
[id] => 232892
[content] =>
A jövőbe vetett remény és a kitartás szellemében tartják meg az éves beszámoló közgyűléseket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteiben.
A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetében elsőként a legnagyobb taglétszámú Nagydobronyi Alapszervezet tartotta meg az éves közgyűlését február 13-án a helyi Magyar Házban.
Őrhidi László, az alapszervezet elnöke számolt be az elmúlt évben végzett munkáról, valamint a tervekről. Elmondta: „Nehéz három év van mögöttünk, a háború mindent beárnyékol, s emiatt túl nagy aktivitást nem tudtunk kifejteni. A tagság létszáma fogy. 1762 tagunk van most, 147-tel kevesebb, mint tavaly. A háború kitörése előtt 2220 tagunk volt. […] A háborús évek arról szólnak, hogy túl kell élni, talpon maradni, és a közösségi életünket megtartani olyan szinten, amilyenen csak lehet” – hangsúlyozta, és felsorolta a legkiemelkedőbb rendezvényeket a megemlékezésektől a gyermeknapon át az adventi koszorúállításig, hozzátéve: számos olyan esemény is történt, melyeket nem az alapszervezet rendezett, hanem a KMKSZ egyéb alapítványai vagy szervezete végzett a falu területén. Ilyenek voltak például „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány képzései, a Gazdaasszony Tagozat és a Kárpátaljai Magyar Líceum rendezvényei. Az év végén pedig tartottak egy jövőt tervező összejövetelt a KMKSZ-aktivistákkal.


A tagság szavazás útján megfelelőnek minősítette az alapszervezet munkáját, elfogadták Szanyi Irén pénzügyi beszámolóját.
Szanyi Éva a Magyar Ház munkájáról számolt be és örömmel szögezte le, hogy a nagydobronyi egyike azoknak az alapszervezeteknek, melyek a jelenlegi helyzetben sem szűkölködnek programokban: „Mint minden évben, most is számos kezdeményezésnek adtunk otthont: a Nagydobronyi Művészeti Iskola rendezvényeinek és koncertjeinek, a Pro Agricultura Carpatika által szervezett gazdaképzőknek, a Papilio Természet- és Környezetvédelmi Egyesület vetélkedőinek, fotókiállításainak, a Gazdaasszony Tagozat számos programjának, valamint a polgármesteri hivatal és a kistérség rendezvényeinek.”
A közgyűlés munkájában részt vett Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, megyei képviselő, aki kiemelte: „Jól döntöttek, jól szavaztak és jól választottak, s ma ennek az eredményeit élvezik, hiszen olyan vezetőség áll a kistérség élén, akik biztosítják, hogy legyen valamilyen mozgástere az ottmaradottaknak. Ebben egyedülállóak, példát mutatnak azzal a helytállással és munkával, amit kifejtenek. Míg máshol leépülnek, itt újabb civil szervezetek jönnek létre.” Ezt követően az elnök asszony rövid világpolitikai szemlét tartott, kitérve Donald Trump amerikai elnök győzelmére, ennek hatására a politikában, többek között az európai történésekre, és kitért a töretlen magyarországi támogatásokra is.
Kántor József elmondta, hogy az elnökséget a helyi fiatalok egy csoportja azzal a kéréssel kereste meg, hogy szeretnének aktívabban részt venni a KMKSZ munkájában. A kezdeményező bizottság nevében Nagy Andor mondta el, mit szeretnének, hogyan képzelik a tevékenységüket. A közgyűlés támogatta a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezete Ifjúsági Szervezetének létrehozását.
A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetében a Nagyberegi Alapszervezet február 8-án tartotta éves közgyűlését, melyet Juhász Edina elnök nyitott meg. Beszámolójában hangsúlyozta, bár az alapszervezet taglétszámcsökkenéssel nézett szembe az elmúlt időszakban – melyet a tagtársak ideiglenes vagy végleges külföldre kényszerülése okozott –, mégis reményteljes, hogy egyre több itthon maradt, magyarságát és közösségszeretetét őrizni kívánó fiatal csatlakozik aktívan az alapszervezet munkájához. Az alapszervezet új lendülettel, új célokkal tekint az elkövetkező évre, bízva abban, hogy a jelenlegi körülmények ellenére is sikerülhet közösségépítő, hagyományőrző programokkal színt varázsolni a helyi lakosság komor hétköznapjaiba.


Az elnöki beszámolót követően alelnökválasztásra került sor, a tagság Lőrinc Péternek szavazott egyhangú bizalmat.
A Haranglábi Alapszervezet február 15-én tartotta meg gyűlését, melynek elején Hires-Szabó Éva alapszervezeti elnök köszöntötte a megjelent tagokat. Az elmúlt évet összefoglaló beszámolójában az elnök asszony kiemelte: a megpróbáltatások és a nehézségek ellenére a magyar kormány és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének támogatásával, valamint a helyi református gyülekezettel együttműködve számos programot sikerült megszervezniük, melyek között szerepeltek kézműves-foglalkozások, megemlékezések és színházi előadásokon való részvétel is. Hires-Szabó Éva kitért a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány és a Rákóczi Szövetség által koordinált, illetve az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítványon keresztül lebonyolított támogatásokra, melyek rendkívül nagy segítséget jelentenek az itt élő magyar családoknak.


Az alapszervezeti elnök örömmel konstatálta, hogy már második alkalommal bonyolították le a Weinrauch Katalin tiszteletére elindított „Ecset nélkül fest a nap” elnevezésű kistérségi versmondó versenyt, s tavaly először szerveztek istentisztelettel egybekötött megemlékezést március 15-e alkalmából a református templomban, valamint megemlítette, hogy a KMKSZ támogatásával befejeződhet a tavaly kialakított játszótér tereprendezése is. „Ami az idei évet illeti, vannak tervek, de ahhoz, hogy ezek megvalósuljanak, egy jól működő közösségre van szükség. Bízunk a jövőben, és várjuk a háború végét, hogy újra élettel teljen meg közösségünk” – tette hozzá.
A Beregsomi Alapszervezet ugyanezen a napon tartotta meg éves közgyűlését. A jelen lévő tagságot Barta Ferenc alapszervezeti elnök üdvözölte, majd az elmúlt évet értékelő beszámolójában elmondta, a Beregsomi Alapszervezet taglétszáma 2024-ben 111 főt tett ki, ami 30-cal kevesebb az azt megelőző évi statisztikához képest. A mostani helyzet bár meglehetősen lehangoló, hiszen az elhúzódó háború miatt nagyon kevés gyermek születik, az itt élők mégis bíznak a szebb és békés jövőben. „Remélem, hogy ha vége lesz a háborúnak, akik elköltöztek, azok visszatérnek még kicsiny falunkba. Bíznunk kell a Jóistenben, hogy lesznek még jobb idők” – szögezte le Barta Ferenc, majd szólt a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány által lebonyolított szociális támogatási programokról, valamint az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány által koordinált gazdaságélénkítő támogatásokról. Aláhúzta továbbá, hogy az alapszervezet tagjai közül többen csatlakoztak a Magyarok Kenyere programhoz, s jelentős mennyiségű búzával járultak hozzá az adománygyűjtő akcióhoz. Hozzátette, hogy novemberben a helyi református gyülekezettel egy közösen megszervezett rendezvény keretében méltatták a sztálini lágerekbe elhurcoltak emlékét, majd decemberben a BorzsaVári Népi Együttes adott lélekemelő adventi koncertet a templomban, s mindezek mellett számos járási és megyei rendezvényen képviseltették a tagságot.


A közgyűléseken részt vett Sin József, a KMKSZ alelnöke, a Beregszászi Középszintű Szervezet elnöke is, aki pozitívan értékelte az alapszervezetek tevékenységét és felhívta a figyelmet a hasonló találkozók jelentőségére. Felszólalásaiban emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a magyar kormány kiemelt szerepet tölt be a kárpátaljai magyarság szülőföldön való fennmaradásában és boldogulásában. Aláhúzta, hogy magyarországi forrásokból költözött új helyre és nyílt meg a Mathias Corvinus Collegium Beregszászi Képzési Központja, szintén magyar kormánytámogatásból épülhetett meg a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum új szárnya, az elmúlt évben nyílt meg Beregszászban a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda mintájára a KMKSZ helyi, az európai uniós pályázati lehetőségek kárpátaljai hasznosítását célzó és elősegítő irodája, valamint tovább bővült a Tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpont és Lovarda tárháza is. „A fő feladatunk: akit lehet, hazahívni, s akit csak lehet, megtartani itthon. Nagyon fontos, hogy működjenek az intézményeink, ehhez pedig az szükséges, hogy legyenek óvodáskorú, valamint beiskolázandó gyerekek. A kárpátaljai magyarság elég érett ahhoz, hogy ki tudja harcolni a korábbi jogaink visszaszerzését. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a fiatalokat és bevonjuk őket is a közös munkába, hiszen ők jelentik a jövőt!” – emelte ki a sajtónak adott nyilatkozatában Sin József.
A KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének Gyertyánligeti Alapszervezete február 16-án tartotta idei közgyűlését a helyi magyar házban.
Eiben István alapszervezeti elnök beszámolójában kiemelte: „Az elmúlt év a küzdelemről szólt, hogy közösségként meg tudjunk maradni, ebben igyekezett segítséget nyújtani az alapszervezet a gyertyánligeti magyaroknak.” A továbbiakban elmondta, hogy számos megemlékezésen részt vettek, és új kezdeményezéseik is voltak. Minden megemlékezésükön gyűjtést szerveztek azok számára, akik a háborúban vannak vagy voltak. Megemlékeztek többek között az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról, szerveztek farsangi ünnepséget, május első vasárnapján köszöntötték az édesanyákat, ősszel rendezvényt szerveztek a szépkorúak világnapja alkalmából, októberben ünnepelték meg a gyertyánligeti alapszervezet megalapításának 35. évfordulóját, ugyancsak megemlékeztek a tavaly felújított emlékműnél a málenkij robot áldozatairól, majd a hagyományőrzés jegyében bemutatták a helyi betlehemest is. Bekapcsolódtak a helyi római katolikus templom építésének 200. évfordulójára szervezett ünnepség lebonyolításába, a magyarországi Etyekkel sikerült testvérvárosi kapcsolatot kialakítani.


Az alapszervezeti elnök elmondta, hogy két csoportban 25 gyermek jár a Gyertyánligeti P. Frangepán Katalin Óvodába, a magyar vasárnapi iskolában három pedagógus négy csoportban 45 gyermeket tanít.
A Nagybocskói Alapszervezet idei közgyűlésén az elmúlt év eseményeiről Illés Éva elnök asszony számolt be.
A szórványtelepülésen az alapszervezeti tagság létszáma 135 személy. Elhangzott, hogy a Katolikus Karitász által működtetett óvodába két csoportban 26 gyermek jár. A vasárnapi magyar iskolában 53 gyerek tanulja a magyar nyelvet három csoportban.
A közgyűléseken részt vett Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, aki a KMKSZ elmúlt évi tevékenységéről tájékoztatta a résztvevőket. Kifejtette, hogy minden rossz véget kell érjen egyszer, a KMKSZ-nek pedig arra kell készülnie, hogy az akkor adódó lehetőségekkel élni tudjon a kárpátaljai magyar közösség érdekében, emiatt is igyekezniük kell megtartani alapszervezeteiket. Kiemelte, remény van arra, hogy a háború miatt elmaradt rendezvényeiket, mint például az Arany Ősz Kórustalálkozót, idén újra sikerül majd megtartani.
(RV, JE, CSA, BZS/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A jövőbe vetett remény és a kitartás szellemében tartják meg az éves beszámoló közgyűléseket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteiben.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1739992380
[modified] => 1739972701
)
[title] => Folytatódtak a KMKSZ-alapszervezeti közgyűlések megyeszerte
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=232892&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 232892
[uk] => 233006
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 232894
[image] => Array
(
[id] => 232894
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/img-0684-scaled.jpg
[original_lng] => 516365
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/img-0684-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/img-0684-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/img-0684-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/img-0684-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/img-0684-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/img-0684-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/img-0684-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1740049074:2
[_thumbnail_id] => 232894
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2947
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_afdbf7c72d4ef9c89697d112a957e9ba] =>
[_oembed_time_afdbf7c72d4ef9c89697d112a957e9ba] => 1739965504
[_oembed_b24df3073fd2bfeda82b1a06e55cef84] =>
[_oembed_time_b24df3073fd2bfeda82b1a06e55cef84] => 1739965504
[_oembed_d21990507af38922e9e0a6c8db261256] =>
[_oembed_time_d21990507af38922e9e0a6c8db261256] => 1739965505
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1739965505
[_oembed_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] =>
[_oembed_time_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => 1739965505
[translation_required_done] => 1
[_oembed_8d1bd540369c8a8e9395ae56cc6531e5] =>
[_oembed_time_8d1bd540369c8a8e9395ae56cc6531e5] => 1739985188
[_oembed_ed54ddaaf7318e8b8ab038b11585b455] =>
[_oembed_time_ed54ddaaf7318e8b8ab038b11585b455] => 1740298113
[_oembed_7556af6165c210249575336a109ba2ee] =>
[_oembed_time_7556af6165c210249575336a109ba2ee] => 1740567022
[_oembed_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] =>
[_oembed_time_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] => 1740637253
[_oembed_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] =>
[_oembed_time_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] => 1740637253
[_oembed_131e8b210b7cdf669991c04458160da2] =>
[_oembed_time_131e8b210b7cdf669991c04458160da2] => 1741014313
[_oembed_2af756e74db6ff897381318cc9c4d774] =>
[_oembed_time_2af756e74db6ff897381318cc9c4d774] => 1741014313
[_oembed_41aa032fc5addf0298a8782a2cbc3490] =>
[_oembed_time_41aa032fc5addf0298a8782a2cbc3490] => 1741187887
[_oembed_f50961d57e35c8e1f29001bcf0253100] =>
[_oembed_time_f50961d57e35c8e1f29001bcf0253100] => 1741187887
[_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] =>
[_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1741594827
[_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] =>
[_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1741594827
[_oembed_994b05b222f3940713dc7bba9516e458] =>
[_oembed_time_994b05b222f3940713dc7bba9516e458] => 1742378469
[_oembed_0e47676569a87c5462a74757ecbaf3b5] =>
[_oembed_time_0e47676569a87c5462a74757ecbaf3b5] => 1742378469
[_oembed_77ac52d72188f5eab12bae3cb6f24126] =>
[_oembed_time_77ac52d72188f5eab12bae3cb6f24126] => 1742553257
[_oembed_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] =>
[_oembed_time_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] => 1742553257
[_oembed_f26774da0500ba11c022063411347086] =>
[_oembed_time_f26774da0500ba11c022063411347086] => 1743405900
[_oembed_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] =>
[_oembed_time_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] => 1743405900
[_oembed_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] =>
[_oembed_time_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] => 1743405900
[_oembed_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] =>
[_oembed_time_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => 1743405900
[_oembed_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] =>
[_oembed_time_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] => 1744028335
[_oembed_c14303c8c3996ea1adc5e57af129d80f] =>
[_oembed_time_c14303c8c3996ea1adc5e57af129d80f] => 1744123983
[_oembed_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] =>
[_oembed_time_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] => 1744123984
[_algolia_sync] => 1203131156001
[_oembed_675079efec3ab2867920a64011986855] =>
[_oembed_time_675079efec3ab2867920a64011986855] => 1744983356
[_oembed_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] =>
[_oembed_time_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => 1745160102
[_oembed_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] =>
[_oembed_time_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] => 1745160102
[_oembed_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] =>
[_oembed_time_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] => 1745160102
[_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] =>
[_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1745572425
[_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] =>
[_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1745572426
[_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] =>
[_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1746467582
[_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] =>
[_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1747110052
[_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] =>
[_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1747722884
[_oembed_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] =>
[_oembed_time_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => 1748028533
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748417497
[_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] =>
[_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1748417497
[_oembed_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] =>
[_oembed_time_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] => 1749893106
[_oembed_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] =>
[_oembed_time_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => 1749893106
[_oembed_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] =>
[_oembed_time_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] => 1749893107
[_oembed_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] =>
[_oembed_time_9221767ded6b528dbc8e0010556b2f7e] => 1749893107
[_oembed_96a1dbb98382de9683961016e7336560] =>
[_oembed_time_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => 1751280526
[_oembed_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] =>
[_oembed_time_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] => 1751280526
[_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] =>
[_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1751385148
[_oembed_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] =>
[_oembed_time_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => 1753279146
[_oembed_a166fcadf23d76028a8c590635412494] =>
[_oembed_time_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => 1753279147
[_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] =>
[_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1753633932
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1753633933
[_oembed_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] =>
[_oembed_time_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => 1754825722
[_oembed_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] =>
[_oembed_time_f85c8bf55cddb0ad9237bda0fd56e636] => 1754825723
[_oembed_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] =>
[_oembed_time_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => 1755186625
[_oembed_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] =>
[_oembed_time_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => 1755186625
[_oembed_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] =>
[_oembed_time_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => 1756473719
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756473720
[_oembed_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] =>
[_oembed_time_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] => 1756473720
[_oembed_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] =>
[_oembed_time_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] => 1756473720
[_oembed_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] =>
[_oembed_time_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] => 1756473720
[_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] =>
[_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1756709354
[_oembed_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] =>
[_oembed_time_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => 1758046175
[_oembed_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] =>
[_oembed_time_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] => 1758550643
[_oembed_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] =>
[_oembed_time_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => 1760278058
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1760278058
[_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] =>
[_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1760278058
[_oembed_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] =>
[_oembed_time_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] => 1760550047
[_oembed_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] =>
[_oembed_time_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] => 1760550047
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762676551
[_oembed_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] =>
[_oembed_time_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => 1762676551
[_oembed_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] =>
[_oembed_time_47506f287909ff9df8c60c8405a37231] => 1762676551
[_oembed_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] =>
[_oembed_time_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => 1762676552
[_oembed_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] =>
[_oembed_time_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => 1763389284
[_oembed_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] =>
[_oembed_time_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => 1763389284
[_oembed_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] =>
[_oembed_time_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] => 1763389284
[_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] =>
[_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1763570549
[_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] =>
[_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1763570549
[_oembed_54ee33f4670482594289918f98d4489a] =>
[_oembed_time_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => 1763570549
[_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] =>
[_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763570549
[_oembed_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] =>
[_oembed_time_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => 1764657232
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 3707
[1] => 338
[2] => 354
[3] => 232699
[4] => 1058
[5] => 14020
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Balogh Lívia
[1] => KMKSZ
[2] => közgyűlés
[3] => Őrhidi László
[4] => Sari József
[5] => Sin József
)
)
[3] => Array
(
[id] => 232830
[content] =>
Elindult a „Határon Átnyúló Együttműködési Program a közös hagyományok és kézművesmesterségek megőrzésére Szatmár és Kárpátalja régióban” című projekt, amely az Interreg VI-A NEXT Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna Program keretében, európai uniós pályázati támogatásból valósul meg.


A határon átnyúló kezdeményezés célja a régió kulturális örökségének megőrzése, a hagyományos tudás átadása a jövő generációinak és a nemzetközi együttműködés erősítése. A projekt összeköti a kultúrát és a közösségeket, erősítve a kapcsolatokat Kárpátalja és Szatmár megye (Románia) között. A projektnek köszönhetően a helyi mesterek, szakácsok és kutatók lehetőséget kapnak művészetük népszerűsítésére, a fiatalok oktatására és a széles közönség bevonására az egyedülálló szellemi örökség megőrzésébe.

A projekt hivatalos megnyitójára Makkosjánosiban, a Helikon Hotelben került sor február 11-én, ahol Őrhidi László, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke köszöntve a megjelenteket megjegyezte: az alapítvány kiemelt tevékenysége a kárpátaljai gazdák és helyi termelők támogatása, segítése, ezen felül azonban az utóbbi években a szervezet megnyitotta a Gazdaasszony Tagozatát is, amely lehetőséget biztosít a kárpátaljai gazdaasszonyoknak a közösségi léten túl a hagyományos gasztronómiai és kézműves-tevékenységek továbbörökítésében. Ebből nőtte ki magát a TV21 Ungvár csatornán az Eleink eledele című magazinműsor is, amely nagy népszerűségnek örvendett. Ezt a műsort a már korábban felgyűjtött receptkönyv alapján készítették, amelyhez a recepteket a Gazdaasszony Tagozata által sikerült összegyűjteni és rendszerezni, majd kiadni. A legnagyobb problémát ebben a gyűjtési folyamatban az jelenti, hogy ma már nincs kitől visszatanulni és ellesni azokat a régi recepteket, amelyeket nagyanyáink is alkalmaztak. „Most arra vállalkoztunk, hogy workshopok által ezeket a recepteket, gasztronómiai fogásokat visszatanítsuk a Kárpátaljai Magyar Líceum diákjai és a workshopokon részt vevők számára, s ebben nyújt segítséget számunkra a pályázati projekt” – fogalmazott az elnök.

Az eseményen jelen volt Merkatz László az Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztálya képviseletében, aki köszöntőjében kiemelte: „Amikor ilyen jellegű együttműködések jönnek létre, az számunkra is örömre ad okot, hiszen főosztályunk egyik kitűzött célja a Kárpát-medencei régiók közötti együttműködés és kapcsolat szorosra fűzése.” Mint mondta, 6 országban 30 partnerszervezettel, 120 kollégával és szaktanácsadóval tartják a kapcsolatot, aminek köszönhetően éves szinten sok száz program valósul meg, ami több tízezer magyar emberhez jut el Kárpát-medence-szerte. „A legfőbb tevékenységünk, hogy hozzásegítsük a magyarságot a szülőföldön való megmaradáshoz és boldoguláshoz” – jelentette ki, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki Kárpátalján a nehéz időkben is helytáll.

Nagyné Legény Ildikó, a MAGOSZ Gazdaasszony Tagozatának elnöke köszöntő gondolataiban hangsúlyozta: „Sajnos ma már egyre jobban elrugaszkodunk a normalitás talajától, és azoktól az értékektől, amelyeket meg kellene őriznünk. Lesz-e még a gyermekeink számára élhető és normális, reális világ? Ha valaki hagyományt őriz és megtartja a normalitást ebben a felborult világban, akkor azok a gazdaasszonyok.” Kiemelte, hogy a Magyarok Kenyere programot továbbra is folytatják, és szeretnék az idei éven kiemelten segíteni Kárpátalját.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője szerint Kárpátalja sokszínű gasztronómiai hagyományokkal rendelkezik, hiszen az évszázadok alatt a nemzetek együttélése során számos dolgot átvettek egymástól nemcsak a kultúrában és a nyelvben, de a gasztronómiai hagyományokban is. Mint fogalmazott, a Kárpátaljai Magyar Líceum (KML) diákjai közül mindazokat, akik szakácsképzésben vesznek részt, bekapcsolják majd az alapítvány által meghirdetett programokban, ezáltal is segítve a visszatanulási folyamatot a hagyományos kárpátaljai ételek kapcsán.

Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke elmondta, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben minden nyertes pályázat a kárpátaljai közösség helyzetét segíti. A KMKSZ tavaly nyáron hozta létre az MFOI kihelyezett beregszászi irodáját, melynek célja, hogy minél több kárpátaljai civil szervezet számára elérhetők legyenek az európai uniós pályázatok. Az, hogy ez a pályázat nyert, nagy előrelépést jelent – fogalmazott Sin József.

Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy a pályázat révén felélénkül Szatmár és Kárpátalja gazdasági kapcsolata is, és a jövőben talán sikerül mélyebbre fűzni a két régió közötti turisztikai és emberi kapcsolatokat is.
A projekt az Interreg VI-A NEXT Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna program keretében jött létre, amely támogatja Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna határ menti régióinak fejlesztését és elősegíti integrációjukat. A program az Európai Unió 2021–2027-es pénzügyi időszakában valósul meg, és az EU kohéziós politikája szabályozza. A program magában foglalja Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéket (Magyarország), a Kassai és Eperjesi kerületeket (Szlovákia), Máramaros, Szatmár és Suceava megyéket (Románia), valamint Kárpátalja, Ivano-Frankivszk és Csernyivci megyéket (Ukrajna). Az EU pénzügyi támogatásával a program olyan határon átnyúló kezdeményezések finanszírozását segíti elő, amelyek a határ menti régiók közös problémáinak megoldására irányulnak, biztosítva a régió fenntartható fejlődését, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítását, a biodiverzitás megőrzését, a kultúra és turizmus fejlesztését, valamint a civil társadalom és az intézmények aktív együttműködését. Az együttműködés fő feladatai közé tartozik a hagyományos kézművesség népszerűsítése, a gasztronómiai örökség megőrzése és a hagyományos kulturális értékek átadása a jövő generációjának. A szervezők összesen 30 rendezvényt terveznek 2025 során Ukrajnában és Romániában. A program két kiemelt lebonyolító szervezete: Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület (Románia), valamint a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány.

A program ünnepélyes megnyitóján lehetőség volt különböző előadásokon is részt venni. Varga István, a program projektmenedzsere elmondta, hogy a kárpátaljai fél főként a Gazdaasszony Tagozat által kíván részt venni a programban. Ebből adódóan számos gasztronómiai workshopot terveznek, valamint gyermekfoglalkozásokat. 15 kárpátaljai iskolában szeretnék megvalósítani a Kis méhész projektet, melynek célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a hasznos rovarok természetben betöltött szerepével. Ezenfelül különböző kiállítások során prezentálják a hagyományos kárpátaljai termékeket, valamint a KML diákjai elsajátíthatják hagyományos gasztronómiai fogások készítését. Továbbá szeretnének egy recepteskönyvet is elkészíteni, melyben Szatmár és Kárpátalja régiók népszerű ételeinek elkészítési módját taglalnák, valamint a közös hasonlóságokra is rávilágítanának.

A projekt bemutatását követően Jávorszky Beáta, a Pro Agricultura Carpatika Gazdaasszony Tagozatának egyik alapítója Kárpátalja népi gasztronómiájáról tartott előadást. Kiss Attila Szatmár megyei méhész, falugazdász beszámolt a 2022-ben útjára indított Kis méhész program eddigi eredményeiről. Novotny Antal, a Novocatering tulajdonosa, a Magyar Ízek Utcájának egyik alapító tagja és szervezője pedig a magyar konyhát formáló változásokról beszélt Bornemissza Annától a fine diningig.
Az előadásokat követően a konferencia résztvevőit mézkóstoló várta, majd pedig a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában az Ezt főztük ki című színdarabot tekinthették meg. Az esemény hagyományos kárpátaljai gasztronómiai fogások felszolgálásával zárult.
(VE/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Elindult a „Határon Átnyúló Együttműködési Program a közös hagyományok és kézművesmesterségek megőrzésére Szatmár és Kárpátalja régióban” című projekt, amely az Interreg VI-A NEXT Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna Program keretében, európai u...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1739902140
[modified] => 1739900074
)
[title] => A „Határon Átnyúló Együttműködési Program a közös hagyományok és kézművesmesterségek megőrzésére Szatmár és Kárpátalja régióban” című projekt nyitókonferenciája
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=232830&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 232830
[uk] => 232329
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 232835
[image] => Array
(
[id] => 232835
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/dsc01049.jpg
[original_lng] => 164592
[original_w] => 1000
[original_h] => 667
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/dsc01049-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/dsc01049-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/dsc01049-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/dsc01049.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/dsc01049.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/dsc01049.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/dsc01049.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1739892876:5
[_thumbnail_id] => 232835
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2816
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d21990507af38922e9e0a6c8db261256] =>
[_oembed_time_d21990507af38922e9e0a6c8db261256] => 1739892879
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1739892879
[_oembed_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] =>
[_oembed_time_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] => 1739892880
[_oembed_d7cfdabaf77959659d88b042ee531704] =>
[_oembed_time_d7cfdabaf77959659d88b042ee531704] => 1739892880
[_oembed_8d1bd540369c8a8e9395ae56cc6531e5] =>
[_oembed_time_8d1bd540369c8a8e9395ae56cc6531e5] => 1739894947
[_oembed_5ea101be252f75a042619170c0d63ff1] =>
[_oembed_time_5ea101be252f75a042619170c0d63ff1] => 1740740919
[_oembed_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] =>
[_oembed_time_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] => 1740740919
[_oembed_2af756e74db6ff897381318cc9c4d774] =>
[_oembed_time_2af756e74db6ff897381318cc9c4d774] => 1740856831
[_oembed_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] =>
[_oembed_time_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] => 1741447675
[_oembed_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] =>
[_oembed_time_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => 1742495698
[_oembed_bd25cef76f2620908f29ff40e44ef953] =>
[_oembed_time_bd25cef76f2620908f29ff40e44ef953] => 1742912844
[_oembed_f26774da0500ba11c022063411347086] =>
[_oembed_time_f26774da0500ba11c022063411347086] => 1743322286
[_oembed_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] =>
[_oembed_time_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] => 1743322286
[_algolia_sync] => 1203131139001
[_oembed_bba18408bd42ad77ac0b4f4db8b80354] =>
[_oembed_time_bba18408bd42ad77ac0b4f4db8b80354] => 1744358232
[_oembed_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] =>
[_oembed_time_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] => 1744911567
[_oembed_e03c09999925e9f932c269c456b655f1] =>
[_oembed_time_e03c09999925e9f932c269c456b655f1] => 1745918130
[_oembed_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] =>
[_oembed_time_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] => 1746341700
[_oembed_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] =>
[_oembed_time_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] => 1746341700
[_oembed_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] =>
[_oembed_time_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] => 1746341700
[_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] =>
[_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1746546419
[_oembed_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] =>
[_oembed_time_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] => 1747238002
[_oembed_5ef5f915d6b7d2901bdd2279d1b174b0] =>
[_oembed_time_5ef5f915d6b7d2901bdd2279d1b174b0] => 1748181776
[_oembed_dfb9300837b4268ca134d00d6d644c43] =>
[_oembed_time_dfb9300837b4268ca134d00d6d644c43] => 1748779464
[_oembed_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] =>
[_oembed_time_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] => 1749842206
[_oembed_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] =>
[_oembed_time_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] => 1750584903
[_oembed_206ad659d30a9d86c582be1569058732] =>
[_oembed_time_206ad659d30a9d86c582be1569058732] => 1750876282
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1750876282
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1751537180
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1751537180
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1753610407
[_oembed_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] =>
[_oembed_time_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => 1755721146
[_oembed_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] =>
[_oembed_time_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] => 1755761417
[_oembed_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] =>
[_oembed_time_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] => 1755761417
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1755761417
[_oembed_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] =>
[_oembed_time_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] => 1755761417
[_oembed_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] =>
[_oembed_time_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] => 1755761417
[_oembed_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] =>
[_oembed_time_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] => 1756663974
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1757346369
[_oembed_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] =>
[_oembed_time_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] => 1758899646
[_oembed_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] =>
[_oembed_time_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] => 1759167426
[_oembed_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] =>
[_oembed_time_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] => 1759167426
[_oembed_14c46bac34673f34b6e9a2fad4b017b9] =>
[_oembed_time_14c46bac34673f34b6e9a2fad4b017b9] => 1760006494
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1760184986
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760278025
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1760962624
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1761568973
[_oembed_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] =>
[_oembed_time_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] => 1763114545
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1763114545
[_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] =>
[_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1764067158
[_oembed_f9f7601250b09bc450a328394c503eb5] =>
[_oembed_time_f9f7601250b09bc450a328394c503eb5] => 1764076552
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1764272089
[_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] =>
[_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1764272089
[_oembed_1f81c25252a578d63651811ec9372381] =>
[_oembed_time_1f81c25252a578d63651811ec9372381] => 1764613563
[_oembed_7a81a95a015ef6aca8d1f3ca986e5f60] =>
[_oembed_time_7a81a95a015ef6aca8d1f3ca986e5f60] => 1764613563
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 3639
[1] => 786565
[2] => 51719
[3] => 2133
[4] => 1135
[5] => 232699
[6] => 1370
[7] => 14020
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
[1] => gazdaasszony tagozat
[2] => HUSKROUA
[3] => konferencia
[4] => Mester András
[5] => Őrhidi László
[6] => Orosz Ildikó
[7] => Sin József
)
)
[4] => Array
(
[id] => 232427
[content] =>
A makkosjánosi Helikon Hotelben került sor a “Határon Átnyúló Együttműködési Program a közös hagyományok és kézműves mesterségek megőrzésére Szatmár megye és Kárpátalja régióban” című projekt nyitókonferenciájára, amelynek célja a két régió kulturális örökségének megőrzése. A projekt vezető partnere a romániai Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület, ukrajnai partnere pedig a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány. A tervek szerint a 12 hónapon át futó projekt során összesen több mint 30 közös rendezvényt fognak lebonyolítani. Ezek mindegyike a hagyományos kézművesség népszerűsítésére, a gasztronómiai örökség megőrzésére és a kulturális értékeknek a következő nemzedéknek történő átadására fókuszál majd. Őrhidi László, a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke elmondta, hogy Kárpátalján már az adott projektet megelőzően is folytak olyan, a hagyományok megőrzésére irányuló törekvések, mint például a helyi ételek feltérképezése és a receptek összegyűjtése. Ez a gyűjtemény előbb az alapítvány honlapján jelent meg, majd egy nagydobronyi gazdasszony közreműködésével a TV21 Ungvár egy 12 részes főzőműsort is készített, ami az „Elődeink eledele” címen vált közismertté és közkedveltté a tv nézők körében. Ezen kívül létrehozták a Pro Agricultura Carpatika Gazdasszony Tagozatát is, amely a háború kitörése óta szintén fontos szerepet játszik a hagyományok ápolásában és továbbadásában vidékünkön. Merkatz László, az Agrárminisztérium Kárpát Medencei Együttműködések Főosztálya képviseletében elmondta, hogy nagyon fontosnak tartják az anyaország és a határon túli országrészek együttműködését, mindent megtesznek, hogy segítsék a kárpátaljai gazdákat, magyarságot a boldogulásukban, a szülőföldön való megmaradásban. A konferencián számos vendég tartott beszámolót, többek között a gasztrokultúra szakértője, Novotny Antal, a Magyar Ízek Utcája nevű fesztivál főszervezője. 2022-ben a Pártiumban elindult egy Kisméhész elnevezésű program, aminek a gyakorlatát most Kárpátalján is meg szeretnék honosítani. A programról a nagykárolyi falugazdász és méhész Kiss Attila beszélt a résztvevőknek. A projekt az Interreg VI-A NEXT Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program keretében valósul meg. Amint azt a projektmenedzser stábunknak is elmondta, a fő cél vidékünk gasztronómiai és kézműves hagyományainak a megőrzése és továbbadása Kárpátalján és Szatmár megyében. A programot a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház „Ezt főztük ki…” című színházi előadása és egy közös ebéd zárta.
[type] => post
[excerpt] => A makkosjánosi Helikon Hotelben került sor a “Határon Átnyúló Együttműködési Program a közös hagyományok és kézműves mesterségek megőrzésére Szatmár megye és Kárpátalja régióban” című projekt nyitókonferenciájára, amelynek célja a két régió kultur...
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1739466989
[modified] => 1739526681
)
[title] => Aktuális(2025.02.13) Határon átnyúló együttműködési projekt indult Kárpátalja és Szatmár megye között (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=232427&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 232427
[uk] => 232468
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 232428
[image] => Array
(
[id] => 232428
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-1-3.jpeg
[original_lng] => 220074
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-1-3-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-1-3-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-1-3-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-1-3-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-1-3.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-1-3.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-1-3.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1739519482:14
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1739459515
[views_count] => 2792
[_thumbnail_id] => 232428
[_edit_last] => 14
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2c1aee1d7398079af09d82a79199ccf2] =>
[_oembed_time_2c1aee1d7398079af09d82a79199ccf2] => 1739459926
[_oembed_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] =>
[_oembed_time_beaf140e3705085c4fe5c910054832a6] => 1739460428
[_oembed_8d139edd9283e2eedf911a2a26b79643] =>
[_oembed_time_8d139edd9283e2eedf911a2a26b79643] => 1739460429
[_oembed_28606a7019072f497f64db4cae94723a] =>
[_oembed_time_28606a7019072f497f64db4cae94723a] => 1739460429
[_oembed_63f8db3032ae6805bfdfca4411297f90] =>
[_oembed_time_63f8db3032ae6805bfdfca4411297f90] => 1739460429
[_oembed_bc4d2d86e34486d5d6bd139126cd1030] =>
[_oembed_time_bc4d2d86e34486d5d6bd139126cd1030] => 1739460429
[_oembed_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] =>
[_oembed_time_0cb27c8e94968cd818d286fef5010b89] => 1739460429
[_oembed_909a0f53bb6e1c51f0c4aaa7fa28a009] =>
[_oembed_time_909a0f53bb6e1c51f0c4aaa7fa28a009] => 1739460429
[_oembed_d5d936f8e144a1fa11c2c657ee63448d] =>
[_oembed_time_d5d936f8e144a1fa11c2c657ee63448d] => 1740045204
[_oembed_968a2a4f073baf1f09d562e8692ec7bd] =>
[_oembed_time_968a2a4f073baf1f09d562e8692ec7bd] => 1740045204
[_oembed_afdbf7c72d4ef9c89697d112a957e9ba] =>
[_oembed_time_afdbf7c72d4ef9c89697d112a957e9ba] => 1740045204
[_oembed_0a555e9bdb4dbedad8f9a399ccae37ad] =>
[_oembed_time_0a555e9bdb4dbedad8f9a399ccae37ad] => 1740045204
[_oembed_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] =>
[_oembed_time_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] => 1740045204
[_oembed_3b55129c2ffe98acb25cead7e3ff9e4d] =>
[_oembed_time_3b55129c2ffe98acb25cead7e3ff9e4d] => 1740045205
[_oembed_66f45866b167c2cbcadcafd4d738ea20] =>
[_oembed_time_66f45866b167c2cbcadcafd4d738ea20] => 1741890507
[_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] =>
[_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1741890507
[_oembed_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] =>
[_oembed_time_69368bf515f650d277b5ae4e618765a1] => 1743085301
[_oembed_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] =>
[_oembed_time_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] => 1743244403
[_oembed_cc034ca43f65f6bb3f726a5f96aa4e73] =>
[_oembed_time_cc034ca43f65f6bb3f726a5f96aa4e73] => 1743244403
[_oembed_2574f6599380d9fea8ad0e46ad048c1f] =>
[_oembed_time_2574f6599380d9fea8ad0e46ad048c1f] => 1743244403
[_oembed_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] =>
[_oembed_time_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] => 1743244403
[_oembed_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] =>
[_oembed_time_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] => 1743244403
[_oembed_c8505a25a8c8f0120c60702f59e1d70d] =>
[_oembed_time_c8505a25a8c8f0120c60702f59e1d70d] => 1743244403
[_oembed_cf9f8f73d9fb58702dbf224c545609ad] =>
[_oembed_time_cf9f8f73d9fb58702dbf224c545609ad] => 1743244404
[_oembed_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] =>
[_oembed_time_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] => 1743598753
[_algolia_sync] => 1203100825001
[_oembed_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] =>
[_oembed_time_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] => 1744143150
[_oembed_61e2869d9f2ad0ec781183d343ea48de] =>
[_oembed_time_61e2869d9f2ad0ec781183d343ea48de] => 1744143150
[_oembed_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] =>
[_oembed_time_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] => 1744304108
[_oembed_908c9797a6abe3fd1ac060c3689d8549] =>
[_oembed_time_908c9797a6abe3fd1ac060c3689d8549] => 1744304108
[_oembed_5a32c33f871b3db3f36fccb4c0d1e1e5] =>
[_oembed_time_5a32c33f871b3db3f36fccb4c0d1e1e5] => 1744304108
[_oembed_618bde5c98d016693cdb45374bef85ca] =>
[_oembed_time_618bde5c98d016693cdb45374bef85ca] => 1744304108
[_oembed_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] =>
[_oembed_time_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] => 1744304108
[_oembed_45ac547563602d1fd68fc67b99157a1f] =>
[_oembed_time_45ac547563602d1fd68fc67b99157a1f] => 1744304108
[_oembed_8850e1dea3b3b26c276cea343cb10f39] =>
[_oembed_time_8850e1dea3b3b26c276cea343cb10f39] => 1744304108
[_oembed_d339e77a73f705b0c0ff54afcea43124] =>
[_oembed_time_d339e77a73f705b0c0ff54afcea43124] => 1744304108
[_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] =>
[_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1744982986
[_oembed_23b990079cf513ae0af8ce83cd5f0f4d] =>
[_oembed_time_23b990079cf513ae0af8ce83cd5f0f4d] => 1744982986
[_oembed_bcd168da7a17aa7bc6bb5b7b0870cc05] =>
[_oembed_time_bcd168da7a17aa7bc6bb5b7b0870cc05] => 1744982986
[_oembed_d7f3e38300114896959be4fe41d595b9] =>
[_oembed_time_d7f3e38300114896959be4fe41d595b9] => 1744982986
[_oembed_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] =>
[_oembed_time_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] => 1744982986
[_oembed_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] =>
[_oembed_time_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] => 1745591173
[_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] =>
[_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1745591173
[_oembed_35431295817c80e64c67c8b9b15dd0b8] =>
[_oembed_time_35431295817c80e64c67c8b9b15dd0b8] => 1745591173
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1745591173
[_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
[_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1745591173
[_oembed_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] =>
[_oembed_time_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] => 1745591173
[_oembed_6f70f4b3a1f4ccf2ee87e849ab677a04] =>
[_oembed_time_6f70f4b3a1f4ccf2ee87e849ab677a04] => 1748416614
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1748416615
[_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
[_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1748416615
[_oembed_4e99d8c3641babaad119d3922ed21b73] =>
[_oembed_time_4e99d8c3641babaad119d3922ed21b73] => 1748416615
[_oembed_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] =>
[_oembed_time_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] => 1748846829
[_oembed_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] =>
[_oembed_time_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] => 1748846829
[_oembed_651ba9b86911db5275910993988fe796] =>
[_oembed_time_651ba9b86911db5275910993988fe796] => 1748846829
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1748846829
[_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] =>
[_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1748846829
[_oembed_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] =>
[_oembed_time_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] => 1748846829
[_oembed_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] =>
[_oembed_time_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] => 1750877858
[_oembed_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] =>
[_oembed_time_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] => 1751388536
[_oembed_26889d44482b22527a0fb23b6e4d064b] =>
[_oembed_time_26889d44482b22527a0fb23b6e4d064b] => 1751388536
[_oembed_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] =>
[_oembed_time_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] => 1751388536
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1751388536
[_oembed_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] =>
[_oembed_time_e1808022c7de129a85df9c8eae99635b] => 1751388537
[_oembed_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] =>
[_oembed_time_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => 1751388537
[_oembed_0f9f47bea1ffd6c5c5549d2c188cf805] =>
[_oembed_time_0f9f47bea1ffd6c5c5549d2c188cf805] => 1753540893
[_oembed_50875aab2222b6a27edfc3d543fdd91d] =>
[_oembed_time_50875aab2222b6a27edfc3d543fdd91d] => 1753540894
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1753540894
[_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] =>
[_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1753540894
[_oembed_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] =>
[_oembed_time_9cce1d6f26a250dd71af1bc1767ede23] => 1753540894
[_oembed_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] =>
[_oembed_time_8c046418552e42bfed1ee83c846f7df9] => 1753540894
[_oembed_da3a3c178570324ddb914dbfd6f47e31] =>
[_oembed_time_da3a3c178570324ddb914dbfd6f47e31] => 1759666508
[_oembed_892af993eec4b01f49687b04ca48e3b5] =>
[_oembed_time_892af993eec4b01f49687b04ca48e3b5] => 1761139770
[_oembed_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] =>
[_oembed_time_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] => 1761139771
[_oembed_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] =>
[_oembed_time_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] => 1761139771
[_oembed_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] =>
[_oembed_time_793ebdfd1585e5dfc18ac5d7e902ec0b] => 1762763512
[_oembed_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] =>
[_oembed_time_331dbf93311edfed4ce762404e68751e] => 1762763512
[_oembed_f459b64fbe16c9d787c8439db8d4db88] =>
[_oembed_time_f459b64fbe16c9d787c8439db8d4db88] => 1762763512
[_oembed_fb648cad78a92764906f478171ccf582] =>
[_oembed_time_fb648cad78a92764906f478171ccf582] => 1763376041
[_oembed_e675f4a41e19ddaa8f7cfd56300539e9] =>
[_oembed_time_e675f4a41e19ddaa8f7cfd56300539e9] => 1764083897
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1706733
[1] => 1706736
[2] => 1706728
[3] => 109984
[4] => 1706739
[5] => 1030
[6] => 2164
[7] => 1706730
[8] => 1706740
[9] => 1706729
[10] => 1706735
[11] => 1706737
[12] => 232699
[13] => 1706738
[14] => 1706734
[15] => 256286
[16] => 1706731
[17] => 1706732
[18] => 20337
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „Elődeink eledele”
[1] => Agrárminisztérium Kárpát Medencei Együttműködések Főosztálya
[2] => Határon Átnyúló Együttműködési Program
[3] => Helikon Hotel
[4] => Interreg VI-A NEXT Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program
[5] => kárpátalja
[6] => Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
[7] => kézműves mesterségek
[8] => Kiss Attila
[9] => közös hagyományok
[10] => Merkatz László
[11] => Novotny Antal
[12] => Őrhidi László
[13] => Pártium
[14] => Pro Agricultura Carpatika Gazdasszony Tagozatát
[15] => Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
[16] => Szatmár megye
[17] => Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület
[18] => TV21 Ungvár
)
)
[5] => Array
(
[id] => 231105
[content] =>
Pro Agricultura Carpatika: 2025-ös tervek.
[type] => post
[excerpt] => Pro Agricultura Carpatika: 2025-ös tervek.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1738257300
[modified] => 1738252640
)
[title] => Kommentár nélkül (2025.01.30) Pro Agricultura Carpatika: 2025-ös tervek (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=231105&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 231105
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 231106
[image] => Array
(
[id] => 231106
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-45.jpg
[original_lng] => 113326
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-45-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-45-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-45-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-45-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-45.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-45.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-45.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1738245441:14
[_oembed_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] =>
[_oembed_time_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] => 1738245283
[_thumbnail_id] => 231106
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1724
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4f1107e74e8b8472d15d826b274516cc] =>
[_oembed_time_4f1107e74e8b8472d15d826b274516cc] => 1738250108
[_oembed_a885f74105043ad0a3743c9e842f64ac] =>
[_oembed_time_a885f74105043ad0a3743c9e842f64ac] => 1738250108
[_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] =>
[_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1738250108
[_oembed_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] =>
[_oembed_time_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] => 1738250108
[_oembed_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] =>
[_oembed_time_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] => 1738250108
[_oembed_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] =>
[_oembed_time_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] => 1738250108
[_oembed_7ce2831ab7b33137b879169cd99a8254] =>
[_oembed_time_7ce2831ab7b33137b879169cd99a8254] => 1738250108
[_oembed_3d2b1198e60719f2169c233e7d77a009] =>
[_oembed_time_3d2b1198e60719f2169c233e7d77a009] => 1738659272
[_oembed_3ceafc463d2cbf8014936e7c0370aae3] =>
[_oembed_time_3ceafc463d2cbf8014936e7c0370aae3] => 1739014413
[_oembed_e1d398711604f5536ef3dcf5f5e5e1eb] =>
[_oembed_time_e1d398711604f5536ef3dcf5f5e5e1eb] => 1739014413
[_oembed_cdfe69e04a32db79c2b4640a7c12d094] =>
[_oembed_time_cdfe69e04a32db79c2b4640a7c12d094] => 1739014413
[_oembed_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] =>
[_oembed_time_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => 1739014413
[_oembed_d0e491ff01495dea1a9cec5157f2b009] =>
[_oembed_time_d0e491ff01495dea1a9cec5157f2b009] => 1739014414
[_algolia_sync] => 831911896002
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1745482122
[_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
[_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1745482122
[_oembed_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] =>
[_oembed_time_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] => 1745482122
[_oembed_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] =>
[_oembed_time_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] => 1745482122
[_oembed_c17782ecf25969bafbb7f2007b033ffa] =>
[_oembed_time_c17782ecf25969bafbb7f2007b033ffa] => 1745482122
[_oembed_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] =>
[_oembed_time_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => 1745482122
[_oembed_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] =>
[_oembed_time_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] => 1749991802
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1749991802
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1749991802
[_oembed_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] =>
[_oembed_time_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] => 1751634185
[_oembed_26889d44482b22527a0fb23b6e4d064b] =>
[_oembed_time_26889d44482b22527a0fb23b6e4d064b] => 1751634186
[_oembed_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] =>
[_oembed_time_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] => 1751634186
[_oembed_626920e0cd930f8e84dcb96c98ba27d8] =>
[_oembed_time_626920e0cd930f8e84dcb96c98ba27d8] => 1757152697
[_oembed_08be9fe70a4c22959b1024847f1bbea2] =>
[_oembed_time_08be9fe70a4c22959b1024847f1bbea2] => 1757152697
[_oembed_0c13b1b08b117d10b1955ae71c525772] =>
[_oembed_time_0c13b1b08b117d10b1955ae71c525772] => 1757152697
[_oembed_55fe980b5cb9137d57998e5d8cec0996] =>
[_oembed_time_55fe980b5cb9137d57998e5d8cec0996] => 1757152697
[_oembed_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] =>
[_oembed_time_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] => 1757152697
[_oembed_2e746f95476abadaf5808c2338c36389] =>
[_oembed_time_2e746f95476abadaf5808c2338c36389] => 1757152697
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1757152697
[_oembed_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] =>
[_oembed_time_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] => 1759759939
[_oembed_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] =>
[_oembed_time_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] => 1759759939
[_oembed_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] =>
[_oembed_time_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => 1760797265
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1760797265
[_oembed_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] =>
[_oembed_time_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => 1760797266
[_oembed_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] =>
[_oembed_time_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => 1760797266
[_oembed_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] =>
[_oembed_time_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] => 1760797266
[_oembed_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] =>
[_oembed_time_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] => 1760797266
[_oembed_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] =>
[_oembed_time_a967f10b245a8a6e27ae78a64dcfecfb] => 1761928451
[_oembed_9e65247ea1c8ab3b730ed1bc8eb59a94] =>
[_oembed_time_9e65247ea1c8ab3b730ed1bc8eb59a94] => 1761928451
[_oembed_a076e6a7fbbcf1bee415bf183f15a6ff] =>
[_oembed_time_a076e6a7fbbcf1bee415bf183f15a6ff] => 1761928451
[_oembed_08cb07ab03202faf42bb274aaa2dcdce] =>
[_oembed_time_08cb07ab03202faf42bb274aaa2dcdce] => 1761928451
[_oembed_15be90a1f9cb5e969baf9cc17955708b] =>
[_oembed_time_15be90a1f9cb5e969baf9cc17955708b] => 1761928451
[_oembed_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] =>
[_oembed_time_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] => 1761928451
[_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] =>
[_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1761928452
[_oembed_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] =>
[_oembed_time_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] => 1762355661
[_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] =>
[_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762355661
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1762355661
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 113837
[1] => 1030
[2] => 870110
[3] => 232699
[4] => 226773
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elnök
[1] => kárpátalja
[2] => Kommentár nélkül
[3] => Őrhidi László
[4] => Pro Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Alapítvány
)
)
[6] => Array
(
[id] => 230794
[content] =>
Mit tartogatott 2024 a gazdák számára?
[type] => post
[excerpt] => Mit tartogatott 2024 a gazdák számára?
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1737993420
[modified] => 1737989978
)
[title] => Aktuális (2025.01.27) Mit tartogatott 2024 a gazdák számára? (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=230794&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 230794
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 230795
[image] => Array
(
[id] => 230795
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-29-1.jpg
[original_lng] => 90716
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-29-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-29-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-29-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-29-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-29-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-29-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-29-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1737982778:16
[_oembed_18c6339d0785bdc3ef124643650cfe76] =>
[_oembed_time_18c6339d0785bdc3ef124643650cfe76] => 1737982673
[_thumbnail_id] => 230795
[_edit_last] => 16
[views_count] => 2200
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0ad9c43739014d7798da84b929be23b6] =>
[_oembed_time_0ad9c43739014d7798da84b929be23b6] => 1737986228
[_oembed_9dc899d8898063452c8e8a04615ed40a] =>
[_oembed_time_9dc899d8898063452c8e8a04615ed40a] => 1737986229
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1737986229
[_oembed_2c1c5961d31e919c7557c41631cb17e3] =>
[_oembed_time_2c1c5961d31e919c7557c41631cb17e3] => 1737986229
[_oembed_acc84a8997ee3f56aa16a6998fb44ef6] =>
[_oembed_time_acc84a8997ee3f56aa16a6998fb44ef6] => 1737986229
[_oembed_26a79f02b0f2a7a4dcc9610d64a3aa65] => {{unknown}}
[_oembed_3e9bca6be913853003bc08bf6feab1a6] =>
[_oembed_time_3e9bca6be913853003bc08bf6feab1a6] => 1737986229
[_oembed_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] =>
[_oembed_time_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] => 1738925627
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1740382903
[_oembed_f26774da0500ba11c022063411347086] =>
[_oembed_time_f26774da0500ba11c022063411347086] => 1743868276
[_algolia_sync] => 831911800002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1601969
[1] => 232699
[2] => 256286
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gazdák támogatása
[1] => Őrhidi László
[2] => Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
)
)
[7] => Array
(
[id] => 229916
[content] =>
Őrhidi László: a visszajelzés ad erőt, mert azt tapasztaljuk, hogy amit csinálunk, az jó.
[type] => post
[excerpt] => Őrhidi László: a visszajelzés ad erőt, mert azt tapasztaljuk, hogy amit csinálunk, az jó.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1737310800
[modified] => 1737310068
)
[title] => Aktuális (2025.01.19) Őrhidi László: a visszajelzés ad erőt, mert azt tapasztaljuk, hogy amit csinálunk, az jó (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=229916&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 229916
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 229918
[image] => Array
(
[id] => 229918
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-10-1.jpg
[original_lng] => 106948
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-10-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-10-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-10-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-10-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-10-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-10-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-10-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1737302869:16
[_oembed_0ad9c43739014d7798da84b929be23b6] =>
[_oembed_time_0ad9c43739014d7798da84b929be23b6] => 1737302794
[_thumbnail_id] => 229918
[_edit_last] => 16
[views_count] => 2393
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2c1c5961d31e919c7557c41631cb17e3] =>
[_oembed_time_2c1c5961d31e919c7557c41631cb17e3] => 1737303606
[_oembed_acc84a8997ee3f56aa16a6998fb44ef6] =>
[_oembed_time_acc84a8997ee3f56aa16a6998fb44ef6] => 1737303606
[_oembed_26a79f02b0f2a7a4dcc9610d64a3aa65] => {{unknown}}
[_oembed_3e9bca6be913853003bc08bf6feab1a6] =>
[_oembed_time_3e9bca6be913853003bc08bf6feab1a6] => 1737303607
[_oembed_26f4e923d6efc641684a260944158977] => {{unknown}}
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1737305320
[_oembed_18c6339d0785bdc3ef124643650cfe76] =>
[_oembed_time_18c6339d0785bdc3ef124643650cfe76] => 1738854183
[_oembed_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] =>
[_oembed_time_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] => 1738871657
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1739730178
[_oembed_f26774da0500ba11c022063411347086] =>
[_oembed_time_f26774da0500ba11c022063411347086] => 1743687890
[_algolia_sync] => 831911557002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 232699
[1] => 256286
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Őrhidi László
[1] => Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
)
)
[8] => Array
(
[id] => 224562
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagydobronyi Alapszervezetének kezdeményezésére és támogatásával első alkalommal állítottak szabadtéri adventi koszorút a református templom előtti közterületen, Nagydobrony központjában.

Advent első vasárnapján, december 1-jén, a délutáni istentiszteletet követően kisebb ünnepség keretében gyújtotta meg a koszorú első gyertyáját a kezdeményező, Őr Hidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke és felesége.

Kolozsy András, az Ungi Református Egyházmegye esperese, nagydobronyi lelkész kérte Isten áldását a rendezvény résztvevőire, aki elmondta: „Ma délután egy különleges, azt is mondhatnánk, hogy Nagydobrony tekintetében történelmi pillanat részesei vagyunk. Hiszen első alkalommal került felállításra községünk, közösségünk köztéri adventi koszorúja. Meggyújtjuk rajta az első adventi gyertyát. Ez a láng nem csupán egy gyertya fénye, hanem a hitünknek, reményünknek és összetartozásunknak a szimbóluma is. Ezekben a nehéz időkben, amikor nemcsak lelkileg, de gyakran fizikailag is sötétség vesz körül minket, ez a láng különleges és különös jelentőséget hordoz. Az első gyertya az adventi koszorún a hit gyertyája” – fogalmazott az esperes, aki a Bibliából Ézsaiás prófétát idézte.

A Nagydobronyi Líceum diákjai rövid adventi műsort mutattak be a koszorú körül megjelent nagydobronyiak számára, őket Katona-Mironova Berta igazgatónő, Uszkai Valéria tanárnő és Bátyi Sándor kántor készítette fel.

A szervezők közül Szanyi Évától megtudtuk, hogy karácsonyig minden vasárnap más-más szervezet vagy intézmény vállalta magára a következő gyertya meggyújtását, illetve a gyertyagyújtással egybekötött kis ünnepség megszervezését. December 8-án Nagy Ferenc polgármester, pontosabban a Nagydobronyi Nagyközségi Tanács és a művészeti iskola vállalta a gyertyagyújtást és az azt övező program megszervezését.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagydobronyi Alapszervezetének kezdeményezésére és támogatásával első alkalommal állítottak szabadtéri adventi koszorút a református templom előtti közterületen, Nagydobrony központjában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1733215860
[modified] => 1733165711
)
[title] => Első alkalommal állítottak adventi koszorút Nagydobrony központjában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=224562&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 224562
[uk] => 224617
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 224567
[image] => Array
(
[id] => 224567
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/gyertya-5.jpg
[original_lng] => 239705
[original_w] => 2048
[original_h] => 1536
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/gyertya-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/gyertya-5-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/gyertya-5-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/gyertya-5-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/gyertya-5-1536x1152.jpg
[width] => 1536
[height] => 1152
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/gyertya-5.jpg
[width] => 2048
[height] => 1536
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/gyertya-5.jpg
[width] => 2048
[height] => 1536
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1733223054:3
[_thumbnail_id] => 224567
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2332
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] =>
[_oembed_time_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => 1733208693
[_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] =>
[_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733208694
[_oembed_070804cb7f5528541856eb9ffcfb9a9f] =>
[_oembed_time_070804cb7f5528541856eb9ffcfb9a9f] => 1733210919
[_oembed_dfce112a1ea9d381a7edb1b05140288f] =>
[_oembed_time_dfce112a1ea9d381a7edb1b05140288f] => 1733324930
[_oembed_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] =>
[_oembed_time_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] => 1734635533
[_oembed_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] =>
[_oembed_time_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] => 1735742874
[_oembed_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] =>
[_oembed_time_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] => 1735742874
[_oembed_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] =>
[_oembed_time_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] => 1735742874
[_oembed_ce66f7118a22277edd2907171660c004] =>
[_oembed_time_ce66f7118a22277edd2907171660c004] => 1735801080
[_oembed_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] =>
[_oembed_time_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => 1736534182
[_oembed_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] =>
[_oembed_time_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] => 1736534183
[_oembed_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] =>
[_oembed_time_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] => 1737462751
[_oembed_f081d437cf9f831d57e8a3ead6c13f14] =>
[_oembed_time_f081d437cf9f831d57e8a3ead6c13f14] => 1737566290
[_oembed_122fbda601980856e714b5be92780799] =>
[_oembed_time_122fbda601980856e714b5be92780799] => 1737566290
[_oembed_e77a735488fc97195a839021e2549704] =>
[_oembed_time_e77a735488fc97195a839021e2549704] => 1737996370
[_oembed_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] =>
[_oembed_time_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] => 1738235710
[_oembed_050c7466d55fb1544f92ed6e3433ed0e] =>
[_oembed_time_050c7466d55fb1544f92ed6e3433ed0e] => 1738270617
[_oembed_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] =>
[_oembed_time_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] => 1738874130
[_oembed_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] =>
[_oembed_time_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] => 1738874130
[_oembed_18c6339d0785bdc3ef124643650cfe76] =>
[_oembed_time_18c6339d0785bdc3ef124643650cfe76] => 1738874131
[_oembed_28723f559872236cb186833b3cf811cb] =>
[_oembed_time_28723f559872236cb186833b3cf811cb] => 1740073524
[_oembed_3122490f011c055c1c810f75dd7a9945] =>
[_oembed_time_3122490f011c055c1c810f75dd7a9945] => 1740073525
[_oembed_b24df3073fd2bfeda82b1a06e55cef84] =>
[_oembed_time_b24df3073fd2bfeda82b1a06e55cef84] => 1740073525
[_oembed_d21990507af38922e9e0a6c8db261256] =>
[_oembed_time_d21990507af38922e9e0a6c8db261256] => 1740073525
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1740073525
[_oembed_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] =>
[_oembed_time_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] => 1740907544
[_oembed_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] =>
[_oembed_time_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] => 1740907544
[_oembed_7556af6165c210249575336a109ba2ee] =>
[_oembed_time_7556af6165c210249575336a109ba2ee] => 1740907544
[_oembed_ed54ddaaf7318e8b8ab038b11585b455] =>
[_oembed_time_ed54ddaaf7318e8b8ab038b11585b455] => 1740907544
[_oembed_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] =>
[_oembed_time_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => 1741712217
[_oembed_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] =>
[_oembed_time_9832919b9fff4a6d537faf3be20870a0] => 1741712217
[_oembed_731e76d0d3f03f6df92fbddbc4ff8c75] =>
[_oembed_time_731e76d0d3f03f6df92fbddbc4ff8c75] => 1741712217
[_oembed_f50961d57e35c8e1f29001bcf0253100] =>
[_oembed_time_f50961d57e35c8e1f29001bcf0253100] => 1741712217
[_oembed_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] =>
[_oembed_time_3a8cf2b155e79966bde18ce387be16c3] => 1741892906
[_oembed_f46fa3a893b2305bc48fdacc794a5264] =>
[_oembed_time_f46fa3a893b2305bc48fdacc794a5264] => 1741892907
[_oembed_77ac52d72188f5eab12bae3cb6f24126] =>
[_oembed_time_77ac52d72188f5eab12bae3cb6f24126] => 1743095206
[_oembed_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] =>
[_oembed_time_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] => 1743095206
[_oembed_f26774da0500ba11c022063411347086] =>
[_oembed_time_f26774da0500ba11c022063411347086] => 1743530022
[_oembed_929c23ddcfda3843aba01bbc976f0a0c] =>
[_oembed_time_929c23ddcfda3843aba01bbc976f0a0c] => 1743530022
[_oembed_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] =>
[_oembed_time_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => 1743530022
[_oembed_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] =>
[_oembed_time_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] => 1743620504
[_algolia_sync] => 508518609000
[_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] =>
[_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1744290918
[_oembed_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] =>
[_oembed_time_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] => 1744290918
[_oembed_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] =>
[_oembed_time_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] => 1744290918
[_oembed_675079efec3ab2867920a64011986855] =>
[_oembed_time_675079efec3ab2867920a64011986855] => 1744290918
[_oembed_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] =>
[_oembed_time_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] => 1744290918
[_oembed_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] =>
[_oembed_time_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] => 1744290918
[_oembed_050bf5306ebdb06be7029de4a8a1ee54] =>
[_oembed_time_050bf5306ebdb06be7029de4a8a1ee54] => 1744290918
[_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] =>
[_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1745758053
[_oembed_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] =>
[_oembed_time_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] => 1745758054
[_oembed_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] =>
[_oembed_time_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => 1745998885
[_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] =>
[_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1746209717
[_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] =>
[_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1746209717
[_oembed_802815e4162a4be4b26d1d0edbdca63d] =>
[_oembed_time_802815e4162a4be4b26d1d0edbdca63d] => 1747500240
[_oembed_d0b0b8560eaedde92520566e01ed03c5] =>
[_oembed_time_d0b0b8560eaedde92520566e01ed03c5] => 1747726336
[_oembed_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] =>
[_oembed_time_c3e3ea37ad07a39d17ffd9cddd931270] => 1747726336
[_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] =>
[_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1747726336
[_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] =>
[_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1747726337
[_oembed_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] =>
[_oembed_time_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] => 1748883750
[_oembed_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] =>
[_oembed_time_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] => 1748883750
[_oembed_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] =>
[_oembed_time_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] => 1749308248
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1749308248
[_oembed_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] =>
[_oembed_time_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] => 1749968749
[_oembed_8f9defb788eaf9fffed299db9597fcc1] =>
[_oembed_time_8f9defb788eaf9fffed299db9597fcc1] => 1749968749
[_oembed_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] =>
[_oembed_time_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] => 1749968749
[_oembed_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] =>
[_oembed_time_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] => 1749968749
[_oembed_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] =>
[_oembed_time_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => 1750225750
[_oembed_96a1dbb98382de9683961016e7336560] =>
[_oembed_time_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => 1750238944
[_oembed_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] =>
[_oembed_time_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] => 1750610999
[_oembed_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] =>
[_oembed_time_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] => 1751278876
[_oembed_c7e3a112facb8abb2f2e0647f9e1b3eb] =>
[_oembed_time_c7e3a112facb8abb2f2e0647f9e1b3eb] => 1751871503
[_oembed_ca6dfa84b9a3ba1820fb2f078a7de975] =>
[_oembed_time_ca6dfa84b9a3ba1820fb2f078a7de975] => 1751871503
[_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] =>
[_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1751871503
[_oembed_f8e68cab1117d69aad8c87d796b2fc11] =>
[_oembed_time_f8e68cab1117d69aad8c87d796b2fc11] => 1752214185
[_oembed_a166fcadf23d76028a8c590635412494] =>
[_oembed_time_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => 1752220227
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1752596919
[_oembed_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] =>
[_oembed_time_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] => 1752596919
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1752596919
[_oembed_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] =>
[_oembed_time_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => 1752596919
[_oembed_deda924a7a68debacf31f4f7a7195852] =>
[_oembed_time_deda924a7a68debacf31f4f7a7195852] => 1752596919
[_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] =>
[_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1753721711
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1754035234
[_oembed_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] =>
[_oembed_time_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => 1754662210
[_oembed_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] =>
[_oembed_time_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] => 1755450771
[_oembed_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] =>
[_oembed_time_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] => 1755707126
[_oembed_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] =>
[_oembed_time_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] => 1755707126
[_oembed_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] =>
[_oembed_time_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => 1755707126
[_oembed_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] =>
[_oembed_time_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => 1755707126
[_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] =>
[_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1757079766
[_oembed_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] =>
[_oembed_time_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => 1757079766
[_oembed_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] =>
[_oembed_time_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] => 1757079766
[_oembed_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] =>
[_oembed_time_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => 1757690111
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1757690111
[_oembed_5080e95a89293d836d676979272a0359] =>
[_oembed_time_5080e95a89293d836d676979272a0359] => 1758375323
[_oembed_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] =>
[_oembed_time_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] => 1759486269
[_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] =>
[_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1760119838
[_oembed_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] =>
[_oembed_time_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => 1760197533
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1760197533
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1760980323
[_oembed_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] =>
[_oembed_time_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] => 1760980323
[_oembed_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] =>
[_oembed_time_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] => 1760980323
[_oembed_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] =>
[_oembed_time_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] => 1761460571
[_oembed_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] =>
[_oembed_time_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => 1762069604
[_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] =>
[_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1762069604
[_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] =>
[_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1762069604
[_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] =>
[_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1762069604
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1762771765
[_oembed_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] =>
[_oembed_time_e1274cbc361419ea61bc3dbd1375c144] => 1762771765
[_oembed_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] =>
[_oembed_time_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] => 1762801491
[_oembed_8499c58953de5e6a2ffd665f97226326] =>
[_oembed_time_8499c58953de5e6a2ffd665f97226326] => 1762801491
[_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] =>
[_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763208738
[_oembed_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] =>
[_oembed_time_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => 1763208738
[_oembed_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] =>
[_oembed_time_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => 1763208738
[_oembed_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] =>
[_oembed_time_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] => 1763208738
[_oembed_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] =>
[_oembed_time_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] => 1763208738
[_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] =>
[_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1764400370
[_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] =>
[_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1764400370
[_oembed_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] =>
[_oembed_time_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] => 1764524940
[_oembed_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] =>
[_oembed_time_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] => 1764524940
[_oembed_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] =>
[_oembed_time_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => 1764524940
[_oembed_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] =>
[_oembed_time_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => 1764524940
[_oembed_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] =>
[_oembed_time_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => 1764524940
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 701551
[1] => 29036
[2] => 338
[3] => 161
[4] => 232699
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Adventi gyertyagyújtás
[1] => gyertyagyújtás
[2] => KMKSZ
[3] => Nagydobrony
[4] => Őrhidi László
)
)
[9] => Array
(
[id] => 190507
[content] =>
Gasztronómiai pikniket szervezett a „Pro Agricultura Carpatika” gazdaasszony tagozata.
[type] => post
[excerpt] => Gasztronómiai pikniket szervezett a „Pro Agricultura Carpatika” gazdaasszony tagozata.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1718554500
[modified] => 1718552004
)
[title] => Aktuális (2024.06.16) (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=190507&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 190507
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 190509
[image] => Array
(
[id] => 190509
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/nevtelen-35.jpg
[original_lng] => 210182
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/nevtelen-35-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/nevtelen-35-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/nevtelen-35-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/nevtelen-35-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/nevtelen-35.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/nevtelen-35.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/nevtelen-35.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1718541204:14
[_oembed_e5025cba28a29ab77322b52070ecc93c] =>
[_oembed_time_e5025cba28a29ab77322b52070ecc93c] => 1718540892
[_thumbnail_id] => 190509
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1641
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4a68c5a43208947a84b879b6f3f7dcf9] =>
[_oembed_time_4a68c5a43208947a84b879b6f3f7dcf9] => 1718543706
[_oembed_fb06ac59a92795fb2ac44ac4bc79bcce] =>
[_oembed_time_fb06ac59a92795fb2ac44ac4bc79bcce] => 1718543706
[_oembed_33b7a8f8d2da8accae47eb2aac130ab0] => {{unknown}}
[_oembed_1dfc3748a410dc927bc637bff9571977] => {{unknown}}
[_oembed_a19683dfc3f89eba9254370516111b09] => {{unknown}}
[_oembed_564a9077a1b41b73646ab2a432c4353a] => {{unknown}}
[_oembed_8e78fe7862a3b68631144247a3050189] => {{unknown}}
[_oembed_2c1c5961d31e919c7557c41631cb17e3] =>
[_oembed_time_2c1c5961d31e919c7557c41631cb17e3] => 1719508592
[_oembed_acc84a8997ee3f56aa16a6998fb44ef6] =>
[_oembed_time_acc84a8997ee3f56aa16a6998fb44ef6] => 1719508592
[_oembed_3e9bca6be913853003bc08bf6feab1a6] =>
[_oembed_time_3e9bca6be913853003bc08bf6feab1a6] => 1719508592
[_oembed_26f4e923d6efc641684a260944158977] => {{unknown}}
[_oembed_a7d0c1d19ec53b24cb173c4c25e8007a] => {{unknown}}
[_oembed_e4693413f645108ed841c40a4b1513e3] => {{unknown}}
[_oembed_5d0a1dd58a910314589120e4f206f2c2] => {{unknown}}
[_oembed_553ecb7e067fda56083b7553918d3f45] => {{unknown}}
[_oembed_25ccbeb53bf2966ed96216b5f7eb25de] =>
[_oembed_time_25ccbeb53bf2966ed96216b5f7eb25de] => 1721219966
[_oembed_b63d5660ca67a9bc90e77c7ea6f3fcc7] =>
[_oembed_time_b63d5660ca67a9bc90e77c7ea6f3fcc7] => 1721219966
[_oembed_4f1a8b13a3be4b15ef866d8515f8192e] =>
[_oembed_time_4f1a8b13a3be4b15ef866d8515f8192e] => 1727009184
[_oembed_3922f596bfbb5624cb29138bbcd9491b] =>
[_oembed_time_3922f596bfbb5624cb29138bbcd9491b] => 1732245621
[_oembed_0ad9c43739014d7798da84b929be23b6] =>
[_oembed_time_0ad9c43739014d7798da84b929be23b6] => 1737566258
[_oembed_18c6339d0785bdc3ef124643650cfe76] =>
[_oembed_time_18c6339d0785bdc3ef124643650cfe76] => 1738316602
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1741898085
[_oembed_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] =>
[_oembed_time_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] => 1741898086
[_oembed_f26774da0500ba11c022063411347086] =>
[_oembed_time_f26774da0500ba11c022063411347086] => 1743512603
[_algolia_sync] => 1203046521001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1090330
[1] => 232699
[2] => 541277
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Gasztronómiai piknik
[1] => Őrhidi László
[2] => Pro Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Alapítvány Gazdaasszony Tagozata
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 232699
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 232699
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Őrhidi László (1 Oldal)