Array ( [count_posts] => 6 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE1MjM4MTc7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 260869 [content] => A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) keretén belül Kiss Gyula tanár által létrehozott „Kárpátaljai Magyar Kultúráért Alap” Kedvenc tanárom címmel honlapot hozott létre abból a célból, hogy díjazza a szavazás alapján kiválasztott pedagógusokat. A honlap címe: https://www.kedvenctanarom.org.ua Az az óvónő, tanító és tanár nyer, aki 2025. december 1. 24.00 óráig a legtöbb szavazatot kapja. A verseny nyílt, mindenki javasolhatja kedvenc pedagógusát, és joga van a benevezettekre egy szavazatot leadni. A nyertes pedagógusok díjazása számíthatnak, valamint az erre a díjazásra beérkezett céladományok összegét is egyenlően osztjuk el a három nyertes között. A verseny keretén belül lehetőség lesz határon inneni és túli anyagi felajánlások révén növelni a díjazásra szánt alapösszeget.
VIDEO
[type] => post [excerpt] => A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) keretén belül Kiss Gyula tanár által létrehozott „Kárpátaljai Magyar Kultúráért Alap” Kedvenc tanárom címmel honlapot hozott létre abból a célból, hogy díjazza a szavazás alapján kiválasztott pedagó... [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1762532520 [modified] => 1762529817 ) [title] => Szavazz Te is kedvenc pedagógusodra! (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=260869&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 260869 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 260870 [image] => Array ( [id] => 260870 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/maxresdefault-2025-11-07t143333663.jpeg [original_lng] => 217868 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/maxresdefault-2025-11-07t143333663-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/maxresdefault-2025-11-07t143333663-300x169.jpeg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/maxresdefault-2025-11-07t143333663-768x432.jpeg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/maxresdefault-2025-11-07t143333663-1024x576.jpeg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/maxresdefault-2025-11-07t143333663.jpeg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/maxresdefault-2025-11-07t143333663.jpeg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/maxresdefault-2025-11-07t143333663.jpeg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1762522618:16 [_oembed_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] => VIDEO [_oembed_time_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] => 1762522484 [_thumbnail_id] => 260870 [_edit_last] => 16 [views_count] => 904 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] => VIDEO [_oembed_time_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] => 1762525326 [_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] => VIDEO [_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1762525327 [_oembed_8968e0c720a5942b721c616a2ec8b03d] => VIDEO [_oembed_time_8968e0c720a5942b721c616a2ec8b03d] => 1762525327 [_oembed_c8f2a94645f4e548e68edc50cd6842fc] => VIDEO [_oembed_time_c8f2a94645f4e548e68edc50cd6842fc] => 1762525327 [_oembed_3e8276f2c792669502353ea5da703624] => VIDEO [_oembed_time_3e8276f2c792669502353ea5da703624] => 1762525327 [_oembed_5092ba376c91a65a3e43f9e3eba6a3d2] => {{unknown}} [_algolia_sync] => 500775135002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 600 [5] => 592 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Oktatás [5] => Társadalom [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 705732 [1] => 2593649 [2] => 2593652 [3] => 2593647 [4] => 2593648 [5] => 1523817 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány [1] => Kárpátaljai Magyar Kultúráért Alap [2] => kedvenctanarom [3] => KFMA [4] => Kiss Gyula [5] => pedagógus ) ) [1] => Array ( [id] => 251249 [content] => Augusztus 14-én véget ért a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia, amikor a résztvevő pedagógusok a többnapos, intenzív program után okleveleiket is átvehették. A szervezők gondoskodtak arról, hogy a búcsú ne csupán hivatalos legyen: kulturális élménnyel is megajándékozták a jelenlévőket.
Először Fodor Éva, a KMPSZ módszertani irodájának vezetője, a rendezvény egyik szervezője köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy bár elérkezett a Pedagógusakadémia utolsó állomása, az oklevelek kiosztása, mielőtt sor kerülne erre a pillanatra, szeretné, ha a résztvevők még egy kis kulturális élménnyel gazdagodnának. Ezután bemutatta a színpadra lépő fellépőket, akik között először a Dobronyi Rózsák citerazenekar muzsikált, majd a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola beregszászi harmonikásai következtek. A kis előadókat Mészár Katalin és Halász Nikoletta készítette fel, a közönség pedig nagy tapssal jutalmazta őket.
A zenei előadások után Orosz Ildikó, a főszervező Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke szólt a pedagógusokhoz. Kiemelte: az idei akadémia is szabadegyetemi formában zajlott, változatos témákat kínálva a résztvevőknek, amelyekből mindenki annyit vihetett haza, amennyit szeretett volna.
A program fókuszában három nagy témakör állt:
‒ nyelvi akadálymentesítés, amely a kárpátaljai többnemzetiségű együttélés egyik kulcskérdése;
‒ a digitalizáció és a mesterséges intelligencia hatásai, különös tekintettel a gyermekekre és a pedagógiai munkára;
‒ a nehezen kezelhető gyermekek integrációja a közösségbe, különös figyelemmel azokra, akik túl korán kerülnek digitális eszközök hatása alá.
Az elnök asszony hangsúlyozta: a 21. század kihívásaira a pedagógusoknak is fel kell készülniük, egyszerre használva és szabályozva a digitális eszközöket. Fontos, hogy a tanárok megtalálják az arányt a hagyományos módszerek és a modern technológia között, hogy a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődést biztosító oktatásban részesüljenek.
Kopasz Vivien Kitti, a Forgolányi Gimnázium alsó tagozatos tanára és a Tulipán Tanoda néptánc- és népijáték-oktatója idén második alkalommal vett részt a Pedagógusakadémián. Szerinte az idei témák rendkívül időszerűek voltak. „A digitális világ használata elkerülhetetlen az oktatásban, de fontos megtalálni a megfelelő egyensúlyt” – mondta. Hozzátette: egyre több olyan tanulóval találkozik, akik nehezen koncentrálnak, és velük külön, személyre szabott módszerekkel kell foglalkozni.
Orosz Ildikó a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: az elmúlt öt évben a Kölcsey-pedagógusakadémia formája tudatosan alakult át. A tantárgyi továbbképzések helyett ma már inkább olyan általános pedagógiai és pszichológiai témákat dolgoznak fel, amelyek minden pedagógust érintenek, és meghívott szakértők, tudósok, gyakorlati előadók segítségével friss, inspiráló szemléletet kínálnak. Interjújában hangsúlyt kapott az együttélés és a tolerancia kérdése is. Mint mondta: Kárpátalja soknemzetiségű régió, ahol ukránok és magyarok élnek egymás mellett, és a pedagógusok feladata, hogy a nyelvi akadálymentesítés révén segítsék a közös béke fenntartását. „Ahhoz, hogy a két szomszéd az anyanyelvén beszélve a másik iránti toleranciából megértse egymást, fontos a nyelvi akadálymentesítés és a megfelelő felkészítés” – mondta. Szerinte ezek az elemek hozzájárulnak ahhoz, hogy Kárpátalja továbbra is a béke szigete maradjon.
A rendezvény végén sor került az oklevelek átadására is, amelyeket Orosz Ildikó és Fodor Éva közösen nyújtottak át a résztvevőknek, ezzel hivatalosan is lezárva az idei Pedagógusakadémiát. Ahogy az elnök asszony fogalmazott: „Jövőre ugyanitt, más témákkal, hiszen kimeríteni úgysem tudjuk – mindig lesz új, ami gondolkodásra és fejlődésre késztet bennünket.”
Kun Viktória Kárpátalja
[type] => post [excerpt] => Augusztus 14-én véget ért a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia, amikor a résztvevő pedagógusok a többnapos, intenzív program után okleveleiket is átvehették. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1755293220 [modified] => 1755288024 ) [title] => Oklevélátadóval zárult Beregszászban a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=251249&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 251249 [uk] => 251319 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 251254 [image] => Array ( [id] => 251254 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388.jpeg [original_lng] => 433046 [original_w] => 1711 [original_h] => 1107 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388-300x194.jpeg [width] => 300 [height] => 194 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388-768x497.jpeg [width] => 768 [height] => 497 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388-1024x663.jpeg [width] => 1024 [height] => 663 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388-1536x994.jpeg [width] => 1536 [height] => 994 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388.jpeg [width] => 1711 [height] => 1107 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/img-9388.jpeg [width] => 1711 [height] => 1107 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1755373879:3 [_thumbnail_id] => 251254 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2275 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] => VIDEO [_oembed_time_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] => 1755277229 [_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] => VIDEO [_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1755277229 [_oembed_866afa723fb793eaac3efaa0acb48d37] => VIDEO [_oembed_time_866afa723fb793eaac3efaa0acb48d37] => 1755277229 [_oembed_6a2c68374e24585ae3ccca36009cb577] => VIDEO [_oembed_time_6a2c68374e24585ae3ccca36009cb577] => 1755277229 [_oembed_938fd113915f1a9049e74535a84278be] => VIDEO [_oembed_time_938fd113915f1a9049e74535a84278be] => 1755282427 [_algolia_sync] => 323939977001 [_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => VIDEO [_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1755283673 [_oembed_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] => VIDEO [_oembed_time_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] => 1755697796 [_oembed_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] => VIDEO [_oembed_time_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] => 1763192578 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 31 [3] => 11 [4] => 600 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Kárpátalja [3] => Kiemelt téma [4] => Oktatás ) [tags] => Array ( [0] => 14975 [1] => 19584 [2] => 1523817 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia [1] => oklevélátadó [2] => pedagógus ) ) [2] => Array ( [id] => 249126 [content] => Ha az őseink kibírták a Málenkij robotot, az elhurcolásokat és az azt követő sötét időket, akkor nekünk, a mai kárpátaljai magyarságnak, kutya kötelességünk, hogy helyt álljunk ezekben a nehéz időkben. Ezek Shrek Tímea, kárpátaljai magyar író gondolatai, akit megmaradásról, reményről és a lokálpatriotizmusról kérdeztünk.
VIDEO
[type] => post [excerpt] => Ha az őseink kibírták a Málenkij robotot, az elhurcolásokat és az azt követő sötét időket, akkor nekünk, a mai kárpátaljai magyarságnak, kutya kötelességünk, hogy helyt álljunk ezekben a nehéz időkben. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1753367100 [modified] => 1753367164 ) [title] => Shrek Tímea: ahol az őseim nyugszanak, az az én hazám (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=249126&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 249126 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 249127 [image] => Array ( [id] => 249127 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/21-33.jpg [original_lng] => 191083 [original_w] => 1516 [original_h] => 845 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/21-33-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/21-33-300x167.jpg [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/21-33-768x428.jpg [width] => 768 [height] => 428 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/21-33-1024x571.jpg [width] => 1024 [height] => 571 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/21-33.jpg [width] => 1516 [height] => 845 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/21-33.jpg [width] => 1516 [height] => 845 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/21-33.jpg [width] => 1516 [height] => 845 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1753356376:14 [_oembed_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] => VIDEO [_oembed_time_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] => 1753356084 [views_count] => 2858 [_thumbnail_id] => 249127 [_edit_last] => 14 [_algolia_sync] => 281647148001 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_51607ccd51e5a6e81ffa2d7fbb90d75e] => VIDEO [_oembed_time_51607ccd51e5a6e81ffa2d7fbb90d75e] => 1753356417 [_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] => VIDEO [_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1753356417 [_oembed_68fce1b209e8984987355a44f2854394] => VIDEO [_oembed_time_68fce1b209e8984987355a44f2854394] => 1753356417 [_oembed_c8f2a94645f4e548e68edc50cd6842fc] => VIDEO [_oembed_time_c8f2a94645f4e548e68edc50cd6842fc] => 1753356417 [_oembed_dc52545a0a8e5d8dbcad6b13d9e4ad1b] => VIDEO [_oembed_time_dc52545a0a8e5d8dbcad6b13d9e4ad1b] => 1753356417 [_oembed_48ac3cd733d1404cbd5ad8b3dd2e63c1] => VIDEO [_oembed_time_48ac3cd733d1404cbd5ad8b3dd2e63c1] => 1753356417 [_oembed_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] => VIDEO [_oembed_time_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] => 1753356417 [_oembed_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => VIDEO [_oembed_time_8dec3a84aba804f24f1068a461d89685] => 1758693023 [_oembed_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] => VIDEO [_oembed_time_0974fab71929e7e24e403f23c6584a37] => 1761112742 [_oembed_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] => VIDEO [_oembed_time_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] => 1763141789 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 55 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 592 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Interjú [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Társadalom [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 4609 [1] => 1523817 [2] => 1244951 ) [tags_name] => Array ( [0] => író [1] => pedagógus [2] => Shrek Tímea ) ) [3] => Array ( [id] => 243918 [content] => Az Ukrán Miniszteri Kabinet további módosításokat vezetett be a tudományos és pedagógiai dolgozók katonai behívás alóli halasztásának rendjében.
Ezt Tarasz Meljnik, a Miniszteri Kabinet képviselője jelentette be.
Elmondása szerint pontosították, hogy a halasztása a következő személyeknek jár:
tudományos és tudományos-pedagógiai dolgozóknak a felső- és szakképző felsőoktatási intézményekben, tudományos intézetekben és szervezetekben, akik tudományos fokozattal rendelkeznek; pedagógusoknak a felsőfokú szakmai oktatási intézményekben, szakképző oktatási intézményekben, valamint az általános középfokú oktatási intézményekben. A feltétel az, hogy legalább 0,75-es munkaidőben dolgozzanak az adott felső- vagy szakképző felsőoktatási intézményben, tudományos intézetben vagy szervezetben, szakmai vagy általános középfokú oktatási intézményben, főállásban. A halasztás legfeljebb 1 évre adható.
Hozzátette, hogy amennyiben a mozgósítás időtartamát meghosszabbítják, a halasztás fenntartásához az érintetteknek legkésőbb az előző halasztási időszak lejárta előtt 1 héttel igazolást kell benyújtaniuk arról, hogy mely pozícióban dolgoznak főállásukban.
[type] => post [excerpt] => Az Ukrán Miniszteri Kabinet további módosításokat vezetett be a tudományos és pedagógiai dolgozók katonai behívás alóli halasztásának rendjében. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1748857620 [modified] => 1748827715 ) [title] => Megváltozott a mozgósítás alóli halasztások szabályozása tudósok és pedagógusok számára [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=243918&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 243918 [uk] => 243698 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 243699 [image] => Array ( [id] => 243699 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-245.png [original_lng] => 1145958 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-245-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-245-300x169.png [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-245-768x432.png [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-245-1024x576.png [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-245.png [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-245.png [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-245.png [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1748816915:5 [_thumbnail_id] => 243699 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2612 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
VIDEO [_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1748846827 [_oembed_55568635bac33da3921ca0f16bedbd67] =>
VIDEO [_oembed_time_55568635bac33da3921ca0f16bedbd67] => 1748846827 [_algolia_sync] => 86909380000 [_oembed_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => [_oembed_time_c226e0ff99e9c4e14ba88d3cf7631dc2] => 1749568444 [_oembed_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] =>
VIDEO [_oembed_time_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] => 1754134132 [_oembed_3cfecd70e83fa534527c919c4cd9930e] =>
VIDEO [_oembed_time_3cfecd70e83fa534527c919c4cd9930e] => 1758912396 [_oembed_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] =>
VIDEO [_oembed_time_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] => 1762847810 [_oembed_5d83f2a967da7fad97f5c5f7bbeee1e9] =>
VIDEO [_oembed_time_5d83f2a967da7fad97f5c5f7bbeee1e9] => 1762847810 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 3995 [1] => 81843 [2] => 1523817 ) [tags_name] => Array ( [0] => halasztás [1] => mozgósítás [2] => pedagógus ) ) [4] => Array ( [id] => 239937 [content] =>
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke március 15. alkalmából négy kárpátaljai magyar közéleti személyiségnek és pedagógusnak ítélt oda magyar állami kitüntetést. Az elismeréseket Bacskai József, Magyarország Ungvári főkonzulja nyújtotta át a beregardói Perényi Kultúrkúriában. Bacskai József főkonzultól köszöntőjében arról beszélt, hogy olyan kárpátaljai emberek kaphatnak magyar állami kitüntetést, akik sokat tettek közösségükért és a magyar nemzetért. Itt dolgoznak, alkotnak, tanítanak, megőrizték anyanyelvüket, magyar hagyományaikat és új jövőt teremtenek.
VIDEO
[type] => post [excerpt] => Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke március 15. alkalmából négy kárpátaljai magyar közéleti személyiségnek és pedagógusnak ítélt oda magyar állami kitüntetést. Az elismeréseket Bacskai József, Magyarország Ungvári főkonzulja nyújtotta á... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1745678700 [modified] => 1745678261 ) [title] => Aktuális (2025.04.26) Négy kárpátaljai magyar közéleti személyiség és pedagógus kapott magyar állami kitüntetést (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=239937&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 239937 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 239938 [image] => Array ( [id] => 239938 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/21-46.jpg [original_lng] => 112853 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/21-46-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/21-46-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/21-46-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/21-46-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/21-46.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/21-46.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/21-46.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1745667462:14 [_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
VIDEO [_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1745666989 [_thumbnail_id] => 239938 [_edit_last] => 14 [views_count] => 2213 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 910839747002 [_oembed_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] =>
VIDEO [_oembed_time_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] => 1745667959 [_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] =>
VIDEO [_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1745667959 [_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
VIDEO [_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1745667959 [_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
VIDEO [_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1745667959 [_oembed_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] =>
VIDEO [_oembed_time_e7bbc25169e50c514ffe4d775dfe92ec] => 1745667959 [_oembed_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] =>
VIDEO [_oembed_time_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] => 1745672048 [_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
VIDEO [_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1745760616 [_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] =>
VIDEO [_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1746117208 [_oembed_90113d3c388adc24be36880dcf1e03c0] =>
VIDEO [_oembed_time_90113d3c388adc24be36880dcf1e03c0] => 1748098382 [_oembed_a00d47ff344d2b7c8a694ec8e9e5ec90] =>
VIDEO [_oembed_time_a00d47ff344d2b7c8a694ec8e9e5ec90] => 1748098382 [_oembed_4e99d8c3641babaad119d3922ed21b73] =>
VIDEO [_oembed_time_4e99d8c3641babaad119d3922ed21b73] => 1748335210 [_oembed_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] =>
VIDEO [_oembed_time_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] => 1748335210 [_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
VIDEO [_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748335210 [_oembed_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] =>
VIDEO [_oembed_time_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] => 1748335210 [_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
VIDEO [_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1748412749 [_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
VIDEO [_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1748412749 [_oembed_4356fe9b98402c0aa3db0051f592c881] =>
VIDEO [_oembed_time_4356fe9b98402c0aa3db0051f592c881] => 1750663053 [_oembed_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] =>
VIDEO [_oembed_time_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => 1750663053 [_oembed_71e466143334d1db854fbf26068bacc3] =>
VIDEO [_oembed_time_71e466143334d1db854fbf26068bacc3] => 1750663053 [_oembed_5879fd225d43ed875ab6325342e97fcd] =>
VIDEO [_oembed_time_5879fd225d43ed875ab6325342e97fcd] => 1750663053 [_oembed_c5703848c6373052e9cb2cb411cacdeb] =>
VIDEO [_oembed_time_c5703848c6373052e9cb2cb411cacdeb] => 1750663053 [_oembed_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] =>
VIDEO [_oembed_time_efdc6c76bc4315397089da0451c8f3dc] => 1755615756 [_oembed_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] =>
VIDEO [_oembed_time_f9b8c04cd7248d2fa067ff815286ffe7] => 1755615757 [_oembed_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] =>
VIDEO [_oembed_time_85d67a0db1e4541153460074835f0b70] => 1755615757 [_oembed_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] =>
VIDEO [_oembed_time_fbfbdd0798d3c332b84e6111bf010e3a] => 1755615757 [_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] =>
VIDEO [_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1755615757 [_oembed_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] =>
VIDEO [_oembed_time_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] => 1759848083 [_oembed_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] =>
VIDEO [_oembed_time_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] => 1759848083 [_oembed_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] =>
VIDEO [_oembed_time_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] => 1759848083 [_oembed_8dcc3587af1a6406d590f46b78650cc9] =>
VIDEO [_oembed_time_8dcc3587af1a6406d590f46b78650cc9] => 1759848083 [_oembed_b20bef9cad365bca0abcb041ef40542f] =>
VIDEO [_oembed_time_b20bef9cad365bca0abcb041ef40542f] => 1759848083 [_oembed_2e645c14f881e19f59708ec207eb43bc] =>
VIDEO [_oembed_time_2e645c14f881e19f59708ec207eb43bc] => 1759848084 [_oembed_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] =>
VIDEO [_oembed_time_500e7e23bf2c4efc06452c223ffe3726] => 1759848084 [_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
VIDEO [_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1761477650 [_oembed_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] =>
VIDEO [_oembed_time_66e1c3478ced6907f98de45bd237b1f0] => 1761477650 [_oembed_18e97f37c916cd1645c2e5a21fd1d0ba] =>
VIDEO [_oembed_time_18e97f37c916cd1645c2e5a21fd1d0ba] => 1761477650 [_oembed_d3a37c8f77aaeafa8dc9e98843276899] =>
VIDEO [_oembed_time_d3a37c8f77aaeafa8dc9e98843276899] => 1761477650 [_oembed_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] =>
VIDEO [_oembed_time_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] => 1761477650 [_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] =>
VIDEO [_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1761477651 [_oembed_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] =>
VIDEO [_oembed_time_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] => 1761594136 [_oembed_bc6d5abe52ada976d55c1244373f5777] =>
VIDEO [_oembed_time_bc6d5abe52ada976d55c1244373f5777] => 1764869873 [_oembed_0b28114b93aec3efbcf23b6a98a34eea] =>
VIDEO [_oembed_time_0b28114b93aec3efbcf23b6a98a34eea] => 1764869873 [_oembed_590d8e755d0a97426c065a37fe6612f9] =>
VIDEO [_oembed_time_590d8e755d0a97426c065a37fe6612f9] => 1764869873 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 31 [3] => 11 [4] => 271 [5] => 592 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kárpátalja [3] => Kiemelt téma [4] => Kultúra [5] => Társadalom [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 246 [1] => 70755 [2] => 544318 [3] => 25399 [4] => 263476 [5] => 1030 [6] => 544317 [7] => 63274 [8] => 388751 [9] => 1999 [10] => 1523817 [11] => 931746 ) [tags_name] => Array ( [0] => átadó [1] => Bacskai József [2] => beregardói Perényi Kultúrkúria [3] => elismerés [4] => Főkonzul [5] => kárpátalja [6] => kárpátaljai magyar közéleti személyiség [7] => Magyar állami kitüntetések [8] => Magyarország köztársasági elnöke [9] => Magyarország Ungvári Főkonzulátusa [10] => pedagógus [11] => Sulyok Tamás ) ) [5] => Array ( [id] => 224280 [content] =>
Művészetpedagógia foglalkozások a Na’Conxypan Galériában.
VIDEO
[type] => post [excerpt] => Művészetpedagógia foglalkozások a Na'Conxypan Galériában. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1732981800 [modified] => 1732981519 ) [title] => Aktuális (2024.11.30) - Művészetpedagógia foglalkozások a Na'Conxypan Galériában (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=224280&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 224280 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 224282 [image] => Array ( [id] => 224282 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/11-8.jpg [original_lng] => 126004 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/11-8-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/11-8-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/11-8-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/11-8-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/11-8.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/11-8.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/11-8.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1732974320:14 [_oembed_c8f2a94645f4e548e68edc50cd6842fc] =>
VIDEO [_oembed_time_c8f2a94645f4e548e68edc50cd6842fc] => 1732971328 [_thumbnail_id] => 224282 [_edit_last] => 14 [views_count] => 1510 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_9d9a12abf103c4aac96a5b6a41d3d457] =>
VIDEO [_oembed_time_9d9a12abf103c4aac96a5b6a41d3d457] => 1732974606 [_oembed_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] =>
VIDEO [_oembed_time_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] => 1732974606 [_oembed_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] =>
VIDEO [_oembed_time_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] => 1732974606 [_oembed_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] =>
VIDEO [_oembed_time_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] => 1732984310 [_oembed_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] =>
VIDEO [_oembed_time_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] => 1732984311 [_oembed_cfefc62abaeceb87f849b3fabda32a39] =>
VIDEO [_oembed_time_cfefc62abaeceb87f849b3fabda32a39] => 1733133983 [_oembed_070804cb7f5528541856eb9ffcfb9a9f] =>
VIDEO [_oembed_time_070804cb7f5528541856eb9ffcfb9a9f] => 1733162914 [_oembed_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] =>
VIDEO [_oembed_time_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] => 1733749984 [_oembed_9205772848c8bfff95baf8ecfe44160e] =>
VIDEO [_oembed_time_9205772848c8bfff95baf8ecfe44160e] => 1733749984 [_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] =>
VIDEO [_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1733749984 [_oembed_cb0461ce21884807f918dfa4fa70b459] =>
VIDEO [_oembed_time_cb0461ce21884807f918dfa4fa70b459] => 1733749984 [_oembed_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] =>
VIDEO [_oembed_time_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] => 1734256529 [_oembed_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] =>
VIDEO [_oembed_time_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] => 1734256529 [_oembed_303e725a21e2cce5b95bd56701e5568a] =>
VIDEO [_oembed_time_303e725a21e2cce5b95bd56701e5568a] => 1734256529 [_oembed_697f165ac125a8076fe6407965985b5a] =>
VIDEO [_oembed_time_697f165ac125a8076fe6407965985b5a] => 1734447004 [_oembed_3dc8d6262607452305892da27ba83c95] =>
VIDEO [_oembed_time_3dc8d6262607452305892da27ba83c95] => 1735152840 [_oembed_8dc835967717a1c722110776ac021303] =>
VIDEO [_oembed_time_8dc835967717a1c722110776ac021303] => 1735152840 [_oembed_adcda3734c980c3117b932bac18f0cd9] =>
VIDEO [_oembed_time_adcda3734c980c3117b932bac18f0cd9] => 1735152841 [_oembed_7e010233621ab998823d30196e8ccfdf] =>
VIDEO [_oembed_time_7e010233621ab998823d30196e8ccfdf] => 1735328626 [_oembed_9a52d25f9411dcc9162293335054c174] =>
VIDEO [_oembed_time_9a52d25f9411dcc9162293335054c174] => 1735397652 [_oembed_3552286bc97f9c754121fe3acb74a272] =>
VIDEO [_oembed_time_3552286bc97f9c754121fe3acb74a272] => 1735397652 [_oembed_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] =>
VIDEO [_oembed_time_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] => 1736095440 [_oembed_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] =>
VIDEO [_oembed_time_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] => 1736508920 [_oembed_a8796b395c2e74d6b7647d932b5e37e6] =>
VIDEO [_oembed_time_a8796b395c2e74d6b7647d932b5e37e6] => 1736508920 [_oembed_01990097e5a232e8edfe7c3f75c98b73] =>
VIDEO [_oembed_time_01990097e5a232e8edfe7c3f75c98b73] => 1736508920 [_oembed_38f2197586a750e8108bd9805afc0a5c] =>
VIDEO [_oembed_time_38f2197586a750e8108bd9805afc0a5c] => 1737318510 [_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] =>
VIDEO [_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1737318510 [_oembed_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] =>
VIDEO [_oembed_time_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] => 1738935450 [_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] =>
VIDEO [_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1738935450 [_oembed_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] =>
VIDEO [_oembed_time_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] => 1738935451 [_oembed_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] =>
VIDEO [_oembed_time_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] => 1738935451 [_oembed_e7d835a21153d185fa7181ccc1baf66f] =>
VIDEO [_oembed_time_e7d835a21153d185fa7181ccc1baf66f] => 1738935451 [_oembed_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] =>
VIDEO [_oembed_time_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] => 1739116441 [_oembed_9567dce26d32df3bf4a9baa3c8a379c1] =>
VIDEO [_oembed_time_9567dce26d32df3bf4a9baa3c8a379c1] => 1739116441 [_oembed_07bcc0d5d599a863817d0a4e6e56c582] =>
VIDEO [_oembed_time_07bcc0d5d599a863817d0a4e6e56c582] => 1740570627 [_oembed_6d42b6f13ebc5a3d88212dd8b6aad55b] =>
VIDEO [_oembed_time_6d42b6f13ebc5a3d88212dd8b6aad55b] => 1740743091 [_oembed_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] =>
VIDEO [_oembed_time_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] => 1741107715 [_oembed_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] =>
VIDEO [_oembed_time_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] => 1741107715 [_oembed_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] =>
VIDEO [_oembed_time_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] => 1741107715 [_oembed_131e8b210b7cdf669991c04458160da2] =>
VIDEO [_oembed_time_131e8b210b7cdf669991c04458160da2] => 1741107715 [_oembed_d1de6dd0377eea104f82dd5231a5e301] =>
VIDEO [_oembed_time_d1de6dd0377eea104f82dd5231a5e301] => 1741107715 [_oembed_2a127a2bdcdb612f4ff41554b71e4033] =>
VIDEO [_oembed_time_2a127a2bdcdb612f4ff41554b71e4033] => 1741727350 [_oembed_5af8d519385b099e4bf10edd17c4065a] =>
VIDEO [_oembed_time_5af8d519385b099e4bf10edd17c4065a] => 1742221084 [_oembed_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] =>
VIDEO [_oembed_time_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] => 1744127507 [_oembed_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] =>
VIDEO [_oembed_time_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] => 1744127507 [_algolia_sync] => 508518532000 [_oembed_9c974a6d45af2c42b9f6ff7227bf8570] =>
VIDEO [_oembed_time_9c974a6d45af2c42b9f6ff7227bf8570] => 1744299291 [_oembed_c5aa250517db36044bf34e4f647db127] =>
VIDEO [_oembed_time_c5aa250517db36044bf34e4f647db127] => 1744299291 [_oembed_35346e95998997e75518568b666da2a6] =>
VIDEO [_oembed_time_35346e95998997e75518568b666da2a6] => 1744545301 [_oembed_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] =>
VIDEO [_oembed_time_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] => 1745316244 [_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
VIDEO [_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1745316244 [_oembed_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] =>
VIDEO [_oembed_time_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] => 1745316245 [_oembed_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] =>
VIDEO [_oembed_time_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] => 1745316245 [_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
VIDEO [_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1746361931 [_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
VIDEO [_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1746361931 [_oembed_fc72496835ac29fb9e75cd3cbc1e2f30] =>
VIDEO [_oembed_time_fc72496835ac29fb9e75cd3cbc1e2f30] => 1747507542 [_oembed_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] =>
VIDEO [_oembed_time_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] => 1747507542 [_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] =>
VIDEO [_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1747507542 [_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
VIDEO [_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1748411361 [_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
VIDEO [_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748411361 [_oembed_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] =>
VIDEO [_oembed_time_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] => 1749201437 [_oembed_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] =>
VIDEO [_oembed_time_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] => 1749201437 [_oembed_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] =>
VIDEO [_oembed_time_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => 1749560037 [_oembed_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] =>
VIDEO [_oembed_time_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] => 1749582433 [_oembed_7e3b66252cec692c0365b0830c879295] =>
VIDEO [_oembed_time_7e3b66252cec692c0365b0830c879295] => 1750757943 [_oembed_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] =>
VIDEO [_oembed_time_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] => 1752236479 [_oembed_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] =>
VIDEO [_oembed_time_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] => 1752236479 [_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
VIDEO [_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1752236480 [_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
VIDEO [_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1752236480 [_oembed_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] =>
VIDEO [_oembed_time_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] => 1752236480 [_oembed_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] =>
VIDEO [_oembed_time_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => 1752236480 [_oembed_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] =>
VIDEO [_oembed_time_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] => 1753114821 [_oembed_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] =>
VIDEO [_oembed_time_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] => 1753262369 [_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
VIDEO [_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1753262369 [_oembed_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] =>
VIDEO [_oembed_time_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] => 1753262369 [_oembed_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] =>
VIDEO [_oembed_time_5c4055fe718fcb4e4c06942beb76ecdc] => 1754037289 [_oembed_429e85b4a5789665aec3e056882f73a2] =>
VIDEO [_oembed_time_429e85b4a5789665aec3e056882f73a2] => 1754327736 [_oembed_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] =>
VIDEO [_oembed_time_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] => 1755202124 [_oembed_0194b7b4bec4972df5b9782ddd28f95a] =>
VIDEO [_oembed_time_0194b7b4bec4972df5b9782ddd28f95a] => 1755367608 [_oembed_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] =>
VIDEO [_oembed_time_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] => 1756646627 [_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
VIDEO [_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756646627 [_oembed_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] =>
VIDEO [_oembed_time_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] => 1756646627 [_oembed_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] =>
VIDEO [_oembed_time_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] => 1756646627 [_oembed_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] =>
VIDEO [_oembed_time_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] => 1756646627 [_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
VIDEO [_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1756646627 [_oembed_b12a79fccde899703fa628fde2daebb9] =>
VIDEO [_oembed_time_b12a79fccde899703fa628fde2daebb9] => 1757513616 [_oembed_ecd972ce20aae1a431dce6763de08e70] =>
VIDEO [_oembed_time_ecd972ce20aae1a431dce6763de08e70] => 1757513616 [_oembed_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] =>
VIDEO [_oembed_time_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] => 1758357261 [_oembed_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] =>
VIDEO [_oembed_time_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] => 1758357261 [_oembed_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] =>
VIDEO [_oembed_time_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] => 1758357261 [_oembed_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] =>
VIDEO [_oembed_time_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] => 1758607237 [_oembed_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] =>
VIDEO [_oembed_time_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] => 1758607237 [_oembed_216ca3a522b4f4028d6e01c5acafd550] =>
VIDEO [_oembed_time_216ca3a522b4f4028d6e01c5acafd550] => 1758983823 [_oembed_6e38f2c5a4b51b63a5268b876c901248] =>
VIDEO [_oembed_time_6e38f2c5a4b51b63a5268b876c901248] => 1758983823 [_oembed_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] =>
VIDEO [_oembed_time_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] => 1758983824 [_oembed_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] =>
VIDEO [_oembed_time_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] => 1759830626 [_oembed_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] =>
VIDEO [_oembed_time_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] => 1759830626 [_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
VIDEO [_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1759830626 [_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] =>
VIDEO [_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1759830626 [_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
VIDEO [_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1759830627 [_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
VIDEO [_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1760438833 [_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
VIDEO [_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760438833 [_oembed_b20bef9cad365bca0abcb041ef40542f] =>
VIDEO [_oembed_time_b20bef9cad365bca0abcb041ef40542f] => 1760438834 [_oembed_baf2fe06dba4ae3721ecabd9d31e1ef1] =>
VIDEO [_oembed_time_baf2fe06dba4ae3721ecabd9d31e1ef1] => 1761487150 [_oembed_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] =>
VIDEO [_oembed_time_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] => 1761666423 [_oembed_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] =>
VIDEO [_oembed_time_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] => 1761666423 [_oembed_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] =>
VIDEO [_oembed_time_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] => 1761666423 [_oembed_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] =>
VIDEO [_oembed_time_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] => 1761666423 [_oembed_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] =>
VIDEO [_oembed_time_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] => 1761666423 [_oembed_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] =>
VIDEO [_oembed_time_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] => 1761666424 [_oembed_c2c25f9f602b6ef8cab82b46e1a29505] =>
VIDEO [_oembed_time_c2c25f9f602b6ef8cab82b46e1a29505] => 1761666424 [_oembed_14f6d52b24e794458985fa7711f69e00] =>
VIDEO [_oembed_time_14f6d52b24e794458985fa7711f69e00] => 1761666424 [_oembed_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] =>
VIDEO [_oembed_time_8c68e4504f449f6e956181551affafb5] => 1763127313 [_oembed_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] =>
VIDEO [_oembed_time_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] => 1763127313 [_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
VIDEO [_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1763127313 [_oembed_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] =>
VIDEO [_oembed_time_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] => 1763127313 [_oembed_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] =>
VIDEO [_oembed_time_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] => 1763127313 [_oembed_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] =>
VIDEO [_oembed_time_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] => 1763491167 [_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
VIDEO [_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1763542150 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 31 [3] => 271 [4] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kárpátalja [3] => Kultúra [4] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 77 [1] => 113837 [2] => 16207 [3] => 1523816 [4] => 195889 [5] => 670818 [6] => 337 [7] => 1523812 [8] => 826235 [9] => 1523817 ) [tags_name] => Array ( [0] => Beregszász [1] => elnök [2] => foglalkozás [3] => Fring Erzsébet [4] => Horváth Anna Gimnázium [5] => Kárpátaljai Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága [6] => Kulin Ágnes [7] => Művészetpedagógia [8] => NA'CONXYPÁN GALÉRIA [9] => pedagógus ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1523817 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1523817 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )
Szavazz Te is kedvenc pedagógusodra! (videó)
A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) keretén belül Kiss Gyula tanár által létrehozott „Kárpátaljai Magyar Kultúráért Alap” Kedvenc tanárom címmel honlapot hozott létre abból a célból, hogy díjazza a szavazás alapján kiválasztott pedagó...
16:22 November 7, 2025
Közélet 904 1 хвилина
Oklevélátadóval zárult Beregszászban a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
Augusztus 14-én véget ért a XXIV. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia, amikor a résztvevő pedagógusok a többnapos, intenzív program után okleveleiket is átvehették.
21:27 Augusztus 15, 2025
Közélet 2275 1 хвилина
Shrek Tímea: ahol az őseim nyugszanak, az az én hazám (videó)
Ha az őseink kibírták a Málenkij robotot, az elhurcolásokat és az azt követő sötét időket, akkor nekünk, a mai kárpátaljai magyarságnak, kutya kötelességünk, hogy helyt álljunk ezekben a nehéz időkben.
14:25 Július 24, 2025
Közélet 2858 1 хвилина
Megváltozott a mozgósítás alóli halasztások szabályozása tudósok és pedagógusok számára
Az Ukrán Miniszteri Kabinet további módosításokat vezetett be a tudományos és pedagógiai dolgozók katonai behívás alóli halasztásának rendjében.
09:47 Június 2, 2025
Közélet 2612 1 хвилина
Aktuális (2025.04.26) Négy kárpátaljai magyar közéleti személyiség és pedagógus kapott magyar állami kitüntetést (videó)
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke március 15. alkalmából négy kárpátaljai magyar közéleti személyiségnek és pedagógusnak ítélt oda magyar állami kitüntetést. Az elismeréseket Bacskai József, Magyarország Ungvári főkonzulja nyújtotta á...
14:45 Április 26, 2025
Közélet 2213 1 хвилина
Aktuális (2024.11.30) - Művészetpedagógia foglalkozások a Na'Conxypan Galériában (videó)
Művészetpedagógia foglalkozások a Na'Conxypan Galériában.
15:50 November 30, 2024
Közélet 1510 1 хвилина