Az egyedi autóban így már biztos lesz elég hely. Zuckerberg magának is vett egy Porschét, ha már autóvásárlásba kezdett.
A Porsche Cayenne Turbo GT alapesetben nem furgonnak készült, ám Mark Zuckerberg, a Meta alapító-vezérigazgatója csináltatott egyet, ami az. A különleges Porschét Zuckerberg a feleségének, Priscilla Channek készíttette el, és ha már amúgy is Porsche-vásárlásban volt, magának is vett egy 911 GT3 Touringot.
A Porsche egyedileg kialakított furgonja a kaliforniai Burbankben készült, többek között nyújtott tengelytávval és a furgonok esetében megszokott tolóajtókkal, igaz, azok elektromosak. Azt nem tudni, hogy a motoron is történt volna változás, ám a Cayenne Turbo GT esetében erre olyan nagyon nagy szükség talán nincs is, elvégre a V8-as biturbó motor 659 lóerős és 850 Nm-es nyomatékot tud, ami mindössze 3,3 másodperc alatt gyorsítja 100 kilométer per órára az autót álló helyzetből.
Mint arra az NDTV tudósítása is felhívja a figyelmet, a milliárdos magának vett autója ennél gyengébb, bár az 510 lóerős, 470 Nm-es nyomatékú hathengeres motor is tudja a százas sprintet 3,9 másodperc alatt.
Igen csak „érdekes” megoldást választott a világ egyik leghíresebb autógyártójának marketingcsapata, amikor egyszerűen leretusálták a lisszaboni Jézust ábrázoló szobrot a márka legújabb reklámvideójából.
Többen is kritizálni kezdték a Porschét, miután a vállalat a 911-es modell 60 éves fennállását ünneplő reklámvideót tett közzé, amelyből nyilvánvalóan kivágták a Cristo Rei-t (Krisztus Király), a portugáliai Lisszabon városára néző Jézus Krisztus szobrot – írja a Fox News.
A német autógyártó a múlt héten indított kampányt a márka különleges kiadású modellje, a 2024-ben kiadásra kerülő Porsche 911 S/T népszerűsítésére. A kampány részeként a Porsche egy nagyjából két és fél perces reklámfilmet tett közzé, amely a 911-es evolúcióját mutatja be.
A videó vállalat weboldalán közzétett változatában egy piros 911-es hajt át a képernyőn az Április 25. híd és a folyó előterében, amelyre a Cristo Rei néz, de a 28 méter magas Jézus-szobor hiányzott a folyó túlpartján látható, 82 méter magas beton talapzat tetejéről. A „hibát” először egy közösségi média felhasználó vette észre az X-en (korábban Twitter – a szerk.), akinek a bejegyzése vírusként terjedt el.
A Porsche a Foxnak adott nyilatkozatában kifejtette: „Az Európában készült film egyik korai változatában nem jelenik meg a Cristo Rei szobor. Őszintén sajnáljuk, és teljes mértékben megértjük az ezzel okozott fájdalmat. Ezt a filmet eltávolítottuk.”
Nem sokkal később a videó új változatát töltötték fel a YouTube-ra, amelyben a Jézus-szobor már látható a talapzat tetején.
A Santuário de Cristo Rei, vagyis Krisztus Király Szentélye a portugál Almada és Lisszabon városokat elválasztó Tajo folyó partján magasodik, a Krisztus-alak karjai Lisszabon városa felé vannak kitárva. A műalkotás építése 1949-ben kezdődött, és mintegy tízéves építési időt követően 1959-ben avatták fel a szobrot, hálául azért, hogy Portugália a konfliktusban tanúsított semlegessége miatt megmenekült a második világháború pusztításától.
Korábban a spanyol Real Madrid sportcsapat tüntette el a keresztet címeréről az Öböl-térség országaiban, hogy a klub ne sértse meg vele az arab ügyfeleket. A Real nagy riválisa, a Barcelona is trükközött címerével, és egyes arab országokban, köztük Szaúd-Arábiában a Szent György-kereszt nélkül kapható csak a csapat címerrel ellátott meze.
Pár évvel ezelőtt pedig az keltett kisebb botrányt, hogy a Lidl retusálta több kínálatában kapható termékről is a keresztet. Így például a Szantorini szigetének híres ortodox temploma is kereszt nélkül jelent meg a görög joghurt dobozán. Az üzletlánc akkor azt kommunikálta, hogy el akarják kerülni a vallási szimbólumokat és semmilyen más vallású embert nem akarnak termékeikkel megsérteni.