Hivatalossá vált az ukrán a portugál állami nyelv mellett a brazíliai Prudentópolis városban, a döntést egyhangúlag szavazták meg a helyi önkormányzat képviselői – adta hírül az rbc.ua hírportál csütörtökön az Ukránok Világkongresszusának Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a prudentópolisi városi képviselőtestület október 5-én voksolt az ukrán nyelv hivatalos státusra emeléséről. A jogszabálytervezetet Vitório Sorotiuk, a Brazíliai Központi Ukrán Képviselet elnöke dolgozta ki. A testület elé az indítványt Maurício Bosak képviselő nyújtotta be. Elmondása szerint az ukrán nyelv hivatalos használatának engedélyezése hatalmas mértékben hozzájárul a város kulturális, tudományos és idegenforgalmi életének a fejlődéséhez.
A szavazás után a képviselőtestület tagjai közös fényképet készítettek az ukrán ábécét ábrázoló táblázattal. Prudentópolisban a portugál mellett a legelterjedtebb nyelv az ukrán. Néhány városi lakos Ukrajnába látogatott, hogy ott tanulmányokat folytasson, és most a település fejlesztésével foglalkoznak. Prudentópolis Ternopillal tart fenn baráti kapcsolatokat.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Hivatalossá vált az ukrán a portugál állami nyelv mellett a brazíliai Prudentópolis városban, a döntést egyhangúlag szavazták meg a helyi önkormányzat képviselői. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1633639620 [modified] => 1633639978 ) [title] => Hivatalossá vált az ukrán nyelv egy brazíliai városban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=74682&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 74682 [uk] => 74569 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 74683 [image] => Array ( [id] => 74683 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [original_lng] => 46553 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1633629180:12 [_thumbnail_id] => 74683 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3567 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6cb3d76e1ed49f3fe7baf08432b61fce] =>
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ