A WHO összesítése szerint a 2020-ban diagnosztizált daganatos betegségek 11,7 százaléka volt emlőrák, ezzel utasította maga mögé a két évtizeden át leggyakoribb tüdőrákot.
Február 4-én van a rákellenes küzdelem világnapja, ennek okán tartott sajtótájékoztatót Andre Ilbawi, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) daganatos betegségekkel foglalkozó szakértője.
Ilbawi ezen elmondta, hogy a nyilvántartás óta először fordul elő, hogy egy évben a mellrák legyen a leggyakrabban előforduló daganatos betegség, az előző két évtizedben ugyanis a tüdőrák vezette a statisztikát, derül ki a Népszava cikkéből.
A WHO közleménye szerint az összes daganatos megbetegedés 11,7 százaléka, 2,3 millió eset került ki az emlőrákos diagnózisokból, míg felhívták a figyelmet, hogy a lakosság élettartamának növekedésével a betegség kialakulása is egyre gyakoribb lehet.
Ibawi elmondta, hogy nők esetében az elhízás a mellrák kialakulásának egyik legnagyobb kockázati tényezője, általánosan pedig arra emlékeztetett, hogy a dohányzás, a magas testtömeg-index, az alacsony mértékű zöldség- és gyümölcsfogyasztás illetve a fizikai aktivitás hiánya és az alkoholfogyasztás is kockázati tényező a betegség kialakulásában.
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
Not only does tobacco ? kill 8⃣ million people every year, the tobacco industry leaves a long trail of destruction on our environment long before tobacco & nicotine products are even sold.#TobaccoExposed
— World Health Organization (WHO) (@WHO) May 31, 2022
This is not an ordinary cargo, it carries 37 metric tons of life-saving: ◾critical trauma kits ◾medical supplies ◾medicines to be distributed to health facilities in #Türkiye & #Syria.@WHO has released $16+ million from the Contingency Fund for Emergencies for the response. pic.twitter.com/2AjgFPYk67