Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEyMDY3MzI7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 211034
[content] =>
Nagy sikerrel rendezték meg a negyedik Rezeda Folktábort Beregszászban. A négynapos edzőtábor célja a folkműhely diákjainak készségfejlesztése volt. Az augusztus 5. és 8. között zajló eseményen közel hatvan gyermek táncolt, népzenélt, énekelt és kézműveskedett.




Immáron negyedik alkalommal szervezte meg a Rezeda Folkműhely hagyományos nyári edzőtáborát, melyet idén két fő tájegység köré építettek: a haladó táncosok és zenészek felcsíki táncokkal és zenével ismerkedtek, az utánpótlás- és kezdő csoportok pedig nyírségi, szatmári muzsikával és táncokkal. A tábor célja, hogy a gyerekeket felkészítsék az őszi félévre, valamint hogy négy napon keresztül minél szélesebb körű alapismereteket szerezzenek a résztvevők az adott tájegységről, melyeket aztán egész évben még szélesebb körben ismerhetnek meg és sajátíthatnak el.






A program kapcsán Váradi Enikő, a Beregszászi Rezeda Folkműhely vezetője elmondta: „A tábor gondolata a Covid-járvány idején fogalmazódott meg bennünk, amikor a tavaszi időszakban a korlátozások miatt nem tudtunk foglalkozásokat tartani. Így jött az ötlet egy négynapos nyári tábor megszervezésére. Aztán a háború kitörése is nehéz helyzetbe hozta az oktatást, ezért úgy gondoltuk, hogy szükség van a nyári edzőtáborra. A tábor ideje alatt valósítjuk meg a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja néptáncos mentorprogramját. Nem havonta járnak ki hozzánk az oktatók, hanem egy közös egyeztetés után a nyári edzőtábor során érkeznek Nyíregyházáról mentoraink, Antal Roland és Antal Dóra néptáncpedagógusok, akik a négy nap folyamán intenzív foglalkozásokat tartanak mind a kezdő, mind a haladó táncosaink számára. Viszont mivel a folkműhelyben nem csak táncosok vannak, így a zenészszekció is foglalkozásokat tart ilyenkor.”






A hét folyamán nemcsak a folkműhely diákjai vettek részt a foglalkozásokon, hanem a szervezők nyitottá tették a programot azok számára is, akiket érdekel a műhelyben zajló oktatás. A négy nap során közel hatvan gyermek zenélt, táncolt, énekelt és kézműveskedett. A diákokkal a néptánc szekcióban Antal Roland és Antal Dóra, a Nyíregyházi TáncTanoda vezetői, valamint Orosz Péter és Váradi Enikő, a Rezeda Néptáncegyüttes művészeti vezetői foglalkoztak. A zenészekkel a folkműhely tanárai oktatták a diákokat: Halász Bertalan harmonikán, Lemen Iván népi hegedűn, Simon Sarolta citerán. Balogh Marianna, a Sodró együttes énekese, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákja népiének-oktatással színesítette a tábor programját, Gogola Éva pedig egész héten népi kézművességgel, nemezeléssel tette érdekesebbé a foglalkozásokat. A szabadidős tevékenységek során a fiatalok számára lehetőség volt különböző sporttevékenységeket is folytatni. A tábor ideje alatt nem maradhatott el a kedvelt élőzenés néptáncalkalom sem, amikor kicsik és nagyok egyszerre mulattak.


A Beregszászi Rezeda Folkműhely augusztus 15-től várja a jelentkezőket a következő tanévre néptánc, népi harmonika, népi hegedű, brácsa, nagybőgő, citera, cimbalom, népi ének szekciókba. A folkműhelyben 6 és 18 év közötti, a népzene és a néptánc iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését várják. Jelentkezni a rezeda.beregszasz@gmail.com címen lehet.
(Kőváry/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Nagy sikerrel rendezték meg a negyedik Rezeda Folktábort Beregszászban. A négynapos edzőtábor célja a folkműhely diákjainak készségfejlesztése volt. Az augusztus 5. és 8. között zajló eseményen közel hatvan gyermek táncolt, népzenélt, énekelt és k...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1723627620
[modified] => 1723574145
)
[title] => Idén is nagy sikere volt a Rezeda Folktábornak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=211034&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 211034
[uk] => 211090
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 211047
[image] => Array
(
[id] => 211047
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc09763-scaled.jpeg
[original_lng] => 504557
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc09763-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc09763-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc09763-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc09763-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc09763-1536x1024.jpeg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc09763-2048x1365.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc09763-scaled.jpeg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723628398:2
[_thumbnail_id] => 211047
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2975
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] =>
[_oembed_time_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] => 1723563347
[_oembed_76c218c00942c547d6961d9b8dafcec6] =>
[_oembed_time_76c218c00942c547d6961d9b8dafcec6] => 1723563347
[_oembed_ee55bf44fcecb710f7f2e8ebcb1fe2f8] =>
[_oembed_time_ee55bf44fcecb710f7f2e8ebcb1fe2f8] => 1723563347
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9ad4580d61ea318fc5ddefd42dbb995f] =>
[_oembed_time_9ad4580d61ea318fc5ddefd42dbb995f] => 1723616884
[_oembed_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] =>
[_oembed_time_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => 1734341117
[_oembed_53f673a49f473325410e4ca60a99f001] =>
[_oembed_time_53f673a49f473325410e4ca60a99f001] => 1736326997
[_algolia_sync] => 831896131002
[_oembed_0d39d2b1ec69344a2069cb21bb66dbb3] =>
[_oembed_time_0d39d2b1ec69344a2069cb21bb66dbb3] => 1747694097
[_oembed_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] =>
[_oembed_time_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => 1747998531
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1747998531
[_oembed_c5703848c6373052e9cb2cb411cacdeb] =>
[_oembed_time_c5703848c6373052e9cb2cb411cacdeb] => 1750656604
[_oembed_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] =>
[_oembed_time_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] => 1750656604
[_oembed_0d9452c607482cc0e6885735f79202b6] =>
[_oembed_time_0d9452c607482cc0e6885735f79202b6] => 1752680990
[_oembed_47f2cc8df93637e34891129ddc4040eb] =>
[_oembed_time_47f2cc8df93637e34891129ddc4040eb] => 1754470123
[_oembed_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] =>
[_oembed_time_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => 1756386761
[_oembed_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] =>
[_oembed_time_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] => 1756386761
[_oembed_6162eb0df7b32a10063982a649236f65] =>
[_oembed_time_6162eb0df7b32a10063982a649236f65] => 1757884254
[_oembed_93af2dad1dba81749c104d5cb28cc1ed] =>
[_oembed_time_93af2dad1dba81749c104d5cb28cc1ed] => 1759312347
[_oembed_e8095cdcbd7d6896e949014005423af3] =>
[_oembed_time_e8095cdcbd7d6896e949014005423af3] => 1759312347
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1759312347
[_oembed_d0a8929294cddf5e2bacfd8e4b778e3a] =>
[_oembed_time_d0a8929294cddf5e2bacfd8e4b778e3a] => 1759487123
[_oembed_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] =>
[_oembed_time_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] => 1762030748
[_oembed_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] =>
[_oembed_time_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] => 1763627015
[_oembed_77141bae875dcacc7bd8065e8cb57733] =>
[_oembed_time_77141bae875dcacc7bd8065e8cb57733] => 1764077603
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 2715
[1] => 2714
[2] => 370038
[3] => 1206732
)
[tags_name] => Array
(
[0] => néptánc
[1] => népzene
[2] => Rezeda Folkműhely
[3] => Rezeda folktábor
)
)
[1] => Array
(
[id] => 210719
[content] =>
A Beregszászi Rezeda Folkműhely immáron nyolc éve a város meghatározó magyar népi kultúrával foglalkozó műhelye, ahol magas színvonalú néptánc- és népzenei oktatás zajlik, ahol a diákok a kezdőktől a főiskolás korosztályig megtalálhatják a számukra megfelelő csoportot. A napokban a rezedások folktábort tartanak a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban, ahová számos fiatal érkezett, akikkel anyaországi és helyi mentorok foglalkoztak. A Rezeda folkműhelynek megalakulásától kezdve aktív tagja Halász Bertalan, aki a fiatalok harmónika oktatásáért felel. Mint mondja, egyre népszerűbb ez a hangszer a fiatalok körében. Az idén a népzene szekcióban a fiatalok a nyírségi dallamok mellett felcsíki énekekkel is megismerkedhettek. Az énekekhez és népdalokhoz illően a fiatalok az említett tájegységek táncaiba is betekintést nyertek a nyíregyházi Antal házaspár jóvoltából. Népi kultúránk szerves része a kézművesség, így természetesen ez sem maradhatott ki a táborból. A folk táborba elsősorban azokat a fiatalokat várták, akik már a Rezeda közösség tagjai, viszont nem zárkóztak el az érdeklődőktől sem. Aki lemaradt volna az egy hetes táborról, annak sem kell búsulni, hiszen jelenleg is tart a jelentkezés a Rezeda folkműhelybe, ahol egész évben hasonló tematikákban sajátíthatják el a népi tudást az érdeklődő fiatalok.
[type] => post
[excerpt] => A Beregszászi Rezeda Folkműhely immáron nyolc éve a város meghatározó magyar népi kultúrával foglalkozó műhelye, ahol magas színvonalú néptánc- és népzenei oktatás zajlik, ahol a diákok a kezdőktől a főiskolás korosztályig megtalálhatják a számukr...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1723312500
[modified] => 1723311675
)
[title] => Rezeda folktábor Beregszászon (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210719&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210719
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 210721
[image] => Array
(
[id] => 210721
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-1.jpg
[original_lng] => 202696
[original_w] => 1520
[original_h] => 856
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-1-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-1-1024x577.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-1.jpg
[width] => 1520
[height] => 856
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-1.jpg
[width] => 1520
[height] => 856
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-1.jpg
[width] => 1520
[height] => 856
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723300876:14
[_oembed_9ad4580d61ea318fc5ddefd42dbb995f] =>
[_oembed_time_9ad4580d61ea318fc5ddefd42dbb995f] => 1723300127
[_thumbnail_id] => 210721
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2187
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_398eb4ccbbf2fc76a6cb9b59034a03fc] =>
[_oembed_time_398eb4ccbbf2fc76a6cb9b59034a03fc] => 1723301706
[_oembed_bb8c6eb5e5ccd1eeaf13ccc2dd8b2717] => {{unknown}}
[_oembed_5a6e6b978214428193b0c78dca29b5f7] => {{unknown}}
[_oembed_08bf4888b058e75732f63281934a488a] => {{unknown}}
[_oembed_97b2da25c6956f3782912c76c9854c44] => {{unknown}}
[_oembed_b0a917fd865338b8d29deb6753a35f70] => {{unknown}}
[_oembed_7a51282590f93065d68e9063437568b9] => {{unknown}}
[_oembed_008d65ecbadfb787e07e3a435e5c76d4] =>
[_oembed_time_008d65ecbadfb787e07e3a435e5c76d4] => 1728751501
[_oembed_91a635366a83d3d11be15c9a650fc6a2] =>
[_oembed_time_91a635366a83d3d11be15c9a650fc6a2] => 1729186628
[_oembed_b85a001f6f0c09e5585ce9976ce66d8d] =>
[_oembed_time_b85a001f6f0c09e5585ce9976ce66d8d] => 1731578798
[_oembed_ef81ec09f68adbe106bfbe826397d14d] =>
[_oembed_time_ef81ec09f68adbe106bfbe826397d14d] => 1731578798
[_oembed_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] =>
[_oembed_time_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] => 1731578798
[_oembed_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] =>
[_oembed_time_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => 1731578798
[_oembed_4290f577553fb6d620b8e6fd1c6eefd5] =>
[_oembed_time_4290f577553fb6d620b8e6fd1c6eefd5] => 1737457069
[_oembed_f80540d661af2de15c923986c609f9ea] =>
[_oembed_time_f80540d661af2de15c923986c609f9ea] => 1737797601
[_oembed_8d139edd9283e2eedf911a2a26b79643] =>
[_oembed_time_8d139edd9283e2eedf911a2a26b79643] => 1740129756
[_algolia_sync] => 1203085136001
[_oembed_3953326d1755c569655f3b01ac592f00] =>
[_oembed_time_3953326d1755c569655f3b01ac592f00] => 1747157973
[_oembed_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] =>
[_oembed_time_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] => 1748173569
[_oembed_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] =>
[_oembed_time_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] => 1748622193
[_oembed_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] =>
[_oembed_time_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] => 1750032598
[_oembed_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] =>
[_oembed_time_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] => 1752588612
[_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] =>
[_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1752588612
[_oembed_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] =>
[_oembed_time_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] => 1758989416
[_oembed_634b17e51faab0766e7e6425acfe4a1c] =>
[_oembed_time_634b17e51faab0766e7e6425acfe4a1c] => 1764400573
[_oembed_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] =>
[_oembed_time_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] => 1764575975
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 596
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 271
[6] => 600
[7] => 25
[8] => 91
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Érdekes
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kultúra
[6] => Oktatás
[7] => Videók
[8] => Zene
)
[tags] => Array
(
[0] => 16733
[1] => 41719
[2] => 1206732
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregszászi Rezeda Folkműhely
[1] => Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház
[2] => Rezeda folktábor
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1206732
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1206732
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Rezeda folktábor (1 Oldal)