Klasszikus és kortárs magyar filmet tesz ingyenesen elérhetővé a Filmio streamingplatform ötödik születésnapja alkalmából. A mozi 130. évfordulójára emlékezve advent első vasárnapjától vízkeresztig tartó, öt héten át zajló kezdeményezés december elsejétől egészen január 6-ig kínál szabad hozzáférést a válogatáshoz – írja az Index.
A Nemzeti Filmintézet év végi akciójaként több mint húsz film most először válik díjmentesen megtekinthetővé a platformon, köztük a teljes Hunyadi-sorozat, a Roncsfilm, A Viszkis, valamint a klasszikus rajzfilm, Hugó, a víziló is.
A bővített kínálat filmes legendák előtt tiszteleg: a 100 éve született Makk Károly, Darvas Iván és Kállai Ferenc, illetve a 90 éve született Törőcsik Mari munkásságát olyan filmek felidézésével ünnepli, mint a Szerelem, a Ház a sziklák alatt és A tanú.
A klasszikus magyar vígjátékok és krimik – például Liliomfi, A tizedes meg a többiek, A Pogány Madonna, a Dögkeselyű vagy a Csapd le csacsi! – mellett a nézők kortárs alkotásokat is díjmentesen láthatnak. Így például Enyedi Ildikó Arany Medve díjas filmje, a Testről és lélekről, illetve Nemes Jeles László Oscar-díjas műve, a Saul fia is ingyen elérhető.
A gyerekeket sem hagyják ki: olyan rajzfilmek is szerepelnek a kínálatban, mint Az erdő kapitánya, a Szaffi vagy a Macskafogó.
Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet elnöke elmondta: a Filmio indulása Európában is egyedülállóvá tette a magyar nemzeti filmkincs hozzáférhetőségét. A platform 2020. november 19-én kezdte meg működését 250 filmmel, mára pedig közel 1200 alkotás található rajta, és hetente két új film kerül a kínálatba.
A hírcsatorna dolgozói közül kétszázan munka nélkül találták magukat. A CNN abban bízik, hogy az évek óta zuhanó nézettségüket egy fizetős streaming-szolgáltatás elindításával fogják majd visszaszerezni.
A CNN nagyjából 200 alkalmazottat bocsát el, ami a munkaerő mintegy 6 százalékát jelenti, miután Mark Thompson, a kábelhálózat vezérigazgatója megpróbál még jobban eltávolodni a tévétől az internet irányába, egy új streaming-szolgáltatás elindításának segítségével.
„A ma bejelentett változások a vállalat reakciói a folyamatosan átalakuló amerikai és globális hírfogyasztási szokások átalakulására” – idézte a Wall Street Jounral a Thompsont, aki csütörtökön tette közzé a leépítési tervet tartalmazó levelet.
Szakadék szélén áll a CNN
A vállalat nézettsége az internetek, illetve a hírgyártás politizálásának következtében évek óta folyamatosan veszít a nézettségéből a független médiaorgánumok és az online véleményvezérek javára.
A CNN átlagosan 578 ezer főműsoridős nézőt ért el a decemberig tartó három hónapban, ami közel 75 százalékos csökkenést jelent a 2020 negyedik negyedévében elért csúcshoz képest.
A cégvezetés abban bízik, hogy a digitális terjeszkedés segítségével vissza tudják szerezni az elveszített nézőiket és olvasóikat, ezt pedig elsősorban egy új streaming-szolgáltatáson keresztül tennék meg – havi 4 dolláros díjért.
A Max streamingszolgáltató 2025 első negyedévétől a Max-tagok hozzáadásának lehetőségét fogja kínálni, ami hasonlít a Netflix feláras, vendégfelhasználós megoldására. A cég várakozásai szerint ez növelni fogja majd az előfizetői bázist és a bevételeket is.
A Warner Brothers tulajdonába tartozó Max is úgy döntött, hogy a Netflixhez hasonlóan leszámol a jelszómegosztókkal, jövő héten pedig „visszafogott” üzenetekkel el is kezdik ennek előkészítését – írja a The Wrap.
A részleteket JB Perette, a Warner Brothers Discovery Global Streaming and Interactive Entertainment vezérigazgatója és elnöke ismertette.
„Tulajdonképpen egy héten belül elindítunk néhány korai, visszafogott üzenetet. Értesítéseket fogunk küldeni azoknak a felhasználóknak, akikről úgy gondoljuk, hogy valószínűleg intenzívebben használják a szolgáltatást, mint azt a saját előfizetésük indokolná” – fogalmazott a vezérigazgató a Wells Fargo által rendezett technológiai és médiakonferencián.
Hozzátette, hogy „művészet és tudomány” kitalálni, hogy egy felhasználó megosztja-e a jelszavát, vagy épp nyaraláson vagy üzleti úton van.
Fokozatosan, ahogyan az adatokhoz jutunk […] elkezdjük kitalálni, néhány explicit és implicit jelzéssel – tette hozzá.
Mindez azt jelenti, hogy a vállalat 2025 első negyedévétől a Max-tagok hozzáadásának lehetőségét fogja kínálni, ami hasonlít a Netflix feláras, vendégfelhasználós megoldására. A cég várakozásai szerint a szigor növelni fogja majd az előfizetői bázist és a bevételeket, mert a felhasználóknak dönteniük kell majd, hogy saját előfizetést indítanak, vagy felárat fizetnek az eddigi, nem általuk kezelt fiók megtartásával.
Több olyan orosz énekes dala tűnt el a Spotify streamingszolgáltatásból, akiket az ukrajnai háború oroszországi támogatása miatt szankcionáltak – írja az Ukrajinszka Pravda.
Köztük olyan ismert orosz előadók, mint Oleg Gazmanov, Polina Gagarina, Shaman, Julija Chicherina, Hryhoriy Leps, a „Lyube” csoport és más előadók is, akiket azzal vádolnak, hogy támogatják Vlagyimir Putyin orosz vezető politikáját.
Korábban az Egyesült Államok és az Európai Unió is szankciókat vezetett be a „putyinistának” titulált előadókkal szemben.
A Spotify végleg letett az oroszországi jelenlétről
Egyelőre nem tudni, hogy maga a szolgáltatás törölte-e az orosz „propagandista énekesek” dalait, vagy harmadik fél szerverhekkelése révén tűntek el.
A Spotify a világ legnagyobb streamingszolgáltatása. 2006-ban alapították Stockholmban. 2024 áprilisában felhasználóinak száma havonta eléri a 615 millió főt.
2015-ben a Spotify lemondott az oroszországi bevezetési tervekről, azonban öt évvel később – 2020 júliusában – a szolgáltatás már működőképessé vált. Azonban 2022 áprilisában az ukrajnai háború kitörése miatt felhagyott oroszországi terveivel, majd később a cég hivatalosan is bezárta orosz irodáját.
Egy lengyel streamingszolgáltató társaság eszelte ki, hogy az Észak-Koreában látható, államilag lecsupaszított adásokat a világ minden pontján elérhetővé teszi, amelynek eredményeképp a saját szemünkkel láthatnánk, miképp veszik el a lakosok önálló tudatát a föld legelszigeteltebb országában.
A Chollima Front nevezetű lengyel szervezet egy elég egyedi, a többi platformhoz aligha hasonlítható felületet álmodtak meg: a Shiwani TV-t, amelyen Észak-Koreában elérhető állami híradásokat – köztük katonai parádékat és rakétakilövéseket –, sorozatokat, szitkomokat, szappanoperákat és nyugatellenes propagandát terveznek sugározni.
A társaság tervei szerint a Shiwani TV az ősztől kezdve élőben közvetíti majd az észak-koreai állami tévét, illetve a hozzá tartozó rádióállomást. A Telegraph értesülései szerint körülbelül 800 hrivnyás havi áron juthat hozzá ehhez a szolgáltatáshoz a világ bármelyik államának polgára. Mint kiderült, a streamingoldal szóvivője úgy nyilatkozott, hogy már vagy ötvenen jelezték a számukra, értesítsék őket, amennyiben megnyílik a regisztráció. Az érdeklődők főként az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, Lengyelországból, Japánból és Dél-Koreából származnak.
A Shiwani TV szóvivője ugyanakkor kihangsúlyozta: nem kötöttek szerződést a kommunista nemzettel, ahogy semmilyen díjat nem fizetnek nekik az előfizetők által befolyt összegből. A Chollima Front fő indíttatása az volt a platformmal, hogy szélesebb körben hozzáférhetővé tegyék az országról szóló, általuk leellenőrzött tartalmakat.
Tekintve, hogy a streamingszolgáltató a világ minden pontján elérhető lesz, felmerül a kérdés, hogy az észak-koreai propaganda terjesztése nem jár-e törvénysértéssel az egyes országokat nézve. Úgy tudni, Észak-Korea varsói nagykövetsége támogatja a szolgáltatást, ám a kommunista állam szomszédjában lévő, és velük szinte folyamatosan hadban álló Dél-Korea esetében felmerülhetnek nemzetbiztonsági aggályok – és ez igaz az Egyesült Államokra is, ami szintén ősellenségé vált Észak-Koreának. Ahogy a Shiwani TV szóvivője kifejtette, a platform Lengyelország, Kanada és Németország törvényei szerint működik, valamint „betart bizonyos erre vonatkozó észak-koreai törvényeket”.
A Netflix streaming-szolgáltatás elérhetetlenné vált az oroszországi felhasználók számára. A cég a korábban fizetett előfizetések lejáratára várt, s most felfüggesztette működését az országban.
A hírt az AFP hírügynökség is megerősítette.
A vállalat március 6-án közölte a hírt, hogy elhagyja az orosz piacot az Ukrajna ellen indított háború miatt. A Netflix ezáltal közel 700 ezer felhasználót veszített.
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
A Russia-based disinformation network run by a former Florida cop has published a new fabricated story on a fake news website called "Seattle Tribune".
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
A Netflix nemrégiben azzal lepte meg előfizetőit, hogy foglalkozni kíván a jelszavak megosztásának elharapózó gyakorlatával, azaz az általa korábban kifejezetten támogatott gyakorlatot szeretnék visszafogni. A nagy kérdés az, hogyan tehetik meg mindezt.
A Netflix múlt heti közlése szerint több mint 100 millió háztartásban használnak megosztott jelszót, ebből 30 millió háztartás az Egyesült Államokban és Kanadában található. A streamingszolgáltató azonban nem tervezi, hogy egyszerűen befagyasztja ezeket a megosztott fiókokat. Ehelyett a vállalat valószínűleg külön díj megállapítását fogja előnyben részesíteni azokért a fiókokért, amelyeket több személy használ az otthonán kívül.
A Netflix terve szerint a megosztások miatt kieső bevételekért azzal szállna harcba, hogy első körben figyelmeztetést küldene azoknak a felhasználóknak, akiknek a jelszavát más háztartások is használják.
A vállalat már megkezdte ennek a funkciónak a tesztelését Peruban, Costa Ricában és Chilében. Az olyan fiókok esetében, amelyek jelszavát több címen is használják, a Netflix további díjat számít fel, ha legfeljebb két, az otthonon kívüli személynek szóló „alfiókot” adnak hozzá.
Az árképzés országonként eltérő: Peruban havonta körülbelül 2,13 dollárt, Costa Ricában 2,99 dollárt, Chilében pedig 2,92 dollárt kérnek mindezért – írja a CNBC.
A vállalat azt is lehetővé teszi, hogy a közös jelszót használó személyek átvihessék a személyes profiladataikat egy új fiókba vagy egy alfiókba, így megtarthatják a korábbi videónézési előzményeiket és ajánlásaikat.
Öt évvel ezelőtt a Netflix még kifejezetten ösztönözte a jelszavak megosztását. A vállalat filozófiája akkoriban az volt, hogy egyszerűen csak több embert szeretett volna a tartalmai fogyasztására ösztönözni, ami hírét viszi a cégnek, és tényleges előfizetésekhez vezethet. Úgy tűnt, hogy ez a stratégia kifizetődő, hiszen a Netflix előfizetései 10 éve minden negyedévben növekedtek – egészen a legutóbbi negyedévig.
2017-ben a Netflix vállalati fiókja azt írta a Twitteren, „a szerelem a jelszó megosztása”. Ez az, amit már nem gondolnak így.
Ha van egy húgod, mondjuk, aki egy másik városban él, és meg akarod osztani vele a Netflixet, az nagyszerű – mondta Greg Peters operatív vezérigazgató a vállalat eredménybemutató telefonbeszélgetésén. „Nem akarjuk megszüntetni ezt a megosztást, de megkérjük a felhasználókat, hogy fizessenek egy kicsit többet azért, hogy megoszthassák a jelszavukat, és így más is részesüljön a szolgáltatás előnyeiből és értékéből, de mi is megkapjuk a szolgáltatás használatáért járó bevételt.”
A Netflix nem közölte, hogy mennyi bevételt remél a megosztási stratégia világszintű bevezetésétől, bár Peters elmondta, hogy szerinte körülbelül egy évbe telik, mire az alszámla árazást globálisan bevezetik.
A Time2Play nevű kutatószervezet felmérése szerint a más jelszavát használó amerikaiak mintegy 80%-a nem szerezne saját új fiókot, ha nem oszthatnák meg vele a jelszót. A felmérés nem vizsgálta, hogy a jelenlegi fiókot fizetők közül hányan lennének hajlandóak többet fizetni azért, hogy a jelszavukat megoszthassák másokkal.
Peters arra is utalt, hogy a vállalat még finomíthat az árképzésen, vagy tovább vizsgálhatja tesztelési stratégiáját.
Eltart egy darabig, amíg ezt kidolgozzuk, és megtaláljuk az egyensúlyt – mondta Peters.
A Netflix terve példa nélküli, korábban egyetlen nagy streamingszolgáltató sem lépett fel a jelszómegosztás ellen. Más streamingszolgáltatók, például a Disney, a Warner Bros. Discovery, a Comcasthoz tartozó NBCUniversal és a Paramount Global valószínűleg csak a Netflix jelszómegosztási reformjának áttekintése után tervezik meg saját lépéseiket.
Egyes Netflix-előfizetők biztosan meglepődnek majd, amikor a Netflixtől hírt kapnak arról, hogy jelszavaikat megosztják. Az sem világos, hogy a Netflix mennyi ideig engedélyezné a megosztott fiókot nézők számára a hozzáférés fenntartását, ha az elsődleges számlatulajdonos úgy dönt, hogy nem fizeti ki a kiegészítő díjat.
Emellett a Netflixnek óvatosan kell majd bánnia a jelszómegosztók meghatározásával, hogy ne lehessen tévesen visszaélőként megjelölni olyan embereket, akik valójában például ideiglenesen távol élő családtagok.
A felhasználók e csoportjával szembeni engedékenység valószínűleg több millió embert mentene meg a Netflix szigorításától – legalábbis kezdetben. A sorozatos visszaélőkkel kezdik majd, például akiknek 15-en használják a fiókját – mondta Rich Greenfield, a LightShed Partners médiaelemzője a CNBC-nek. A vállalat valószínűleg azt sem szeretné, ha az alkalmazottai vitákba keverednének arról, hogy mi minősül otthoni fióknak, és mi alfióknak.
Belép a videójátékok piacára a Netflix. Legalábbis ezt ígérte a filmeket, sorozatokat és valóságshow-kat kínáló legnagyobb streamingszolgáltató, amely második negyedéves gyorsjelentésében az előfizetők számának lassú növekedését jelezte előre az egyre élesedő piaci versenyre és járvány miatti zárlatok hatásának kifutására hivatkozva.
Egy évvel korábban, a járvány első hullámának idején, amikor sok millió ember szorult otthonába a szigorú zárlatok miatt, a második negyedévben még 10,1 millió, az első félévet tekintve pedig 26 millió új előfizetőt szerzett a vállalat.
A tartalomelőállítási késedelmek mellett a Netflixnek azzal is szembesülnie kellett, hogy a streamingszolgáltási piac újabb belépői, köztük a Disney+, az HBO Max és az Apple TV+ gazdag kínálattal és versenyképes árakkal vonzanak magukhoz ügyfeleket. Ez lelassította a Netflix előfizetői táborának növekedését, amelynek mértéke messze elmarad a koronavírus-járvány tavalyi csúcsán mért bővüléshez képest.
A csalódást okozó számok láttán a Netflix megerősítette, hogy belép a videójátékok piacára is, és azt tervezi, hogy meglévő előfizetési csomagjaiban felár nélkül fog kínálni videójátékokat. Egy több évre elhúzódó terjeszkedési folyamat részeként először a mobiltelefonokon elérhető játékokra fognak összpontosítani, majd ezután jöhetnek a konzolok és TV-készülékek.
A játékokra úgy tekintünk, mint egy új tartalmi kategóriára, ez valami hasonló dolog ahhoz, mint amikor a saját filmek, animációk és forgatókönyv nélküli televíziós műsorok gyártását indítottuk el – hangoztatta a vállalat vezetése a részvényeseknek írt negyedéves levélben.
Az 1997-ben alapított, streamingszolgáltatást több mint 11 éve nyújtó Netflix mintegy 190 országban érhető el.
A Covid-19 jelentette kihívásra a legtöbb nagy filmgyártó vállalat streaming szolgáltatásainak fejlesztésével reagált.
Brutális mennyiségű sorozattal tolja meg a Disney a Disney+ nevű streamingszolgáltatását, a Marvel- és a Star Wars-világot is tíz-tíz sorozattal erősítik meg három-négy éven belül. A Marvel feltámasztja a Fantasztikus Négyest, visszatér Obi-Wan és Darth Vader, de Alien-sorozat is érkezik hamarosan – írja cikkében a Telex. A Warner Bros. korábban közölte, hogy 2021-ben minden új filmpremierjük a mozikkal az HBO Maxra streamingszolgáltatón is megjelenik.
A Disney által gyártott Marvel spin-off sorozatok közül már előzetessel is rendelkezik a Vision és Wanda Maximoff szerelméről, és a Falconról és Winter Soldierről szóló történet (címlapképünkön). Külön sorozatot kap Sólyomszem, azaz Hawkeye is, akit szintén a mozifilmekben a karaktert megformáló Jeremy Renner fog alakítani a sorozatban is. A Thor mozifilmek népszerű karaktere, Loki is külön sorozatot kap Tom Hiddlestonnal a főszerepben.
A Disney animációs sorozatában még az MCU filmes univerzum alternatív valóságainak bemutatására is lesz lehetőség, hisz a What if? sorozatban minden részben egy alternatív történetszálat bontanak ki, miszerint más lesz Amerika Kapitány, vagy a szuperhősök zombikká válnak.
A Star Wars rajongók is elmerülhetnek kedvenc világukban, hisz a Mandalorian két történetszála is önálló életre kel. Darth Vaderről szóló sorozatban tér vissza Ewan McGregor és Hayden Christensen. Lando Calrissian kalandjait is sorozatban kísérhetjük figyelemmel, és új droidokat is megismerhetünk.