Array
(
[count_posts] => 8
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE2MTE5O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 241496
[content] =>
Negyedik alkalommal vettek részt a szalókai asszonyok azon az online hagyományőrző szakkörprogramon, amelyet a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Szervezetek Egyesülete indított 2020-ban. A program Kárpátaljára a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület közreműködésével jutott el. A Csapi kistérséghez tartozó Tisza-parti településen a 2024–2025-ös időszakban a résztvevők a natúr kozmetikumok készítését, valamint a gyönggyel való kötést választották témául. Az elmúlt félév során készült alkotásokat május 10-én, a Szalókai Kultúrházban rendezett kiállításon mutatták be.




A kiállításra ellátogatott falubelieket, érdeklődőket és barátokat elsőként a két szakkört vezető Halász-Kovács Mária köszöntötte, aki egyben a Szalókai Kultúrház vezetője és a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke.




Biró Sándor szalókai elöljáró a fél éven át heti egy alkalommal összejáró szakkörösöknek elmondta: „Irigylésre méltó az az elszántság, az az odaadás, amit ti a közösség érdekében tesztek, mert a szakkörök célja nem csupán a kézműves technikák átadása volt, hanem a helyi közösség erősítése és a hagyományok életben tartása. Mindezt olyan színvonalon teszitek, hogy kevesen tudnák utánatok csinálni. Mindenütt megálljátok a helyeteket, Szalóka hírnevét viszitek szerte a Kárpát-medencébe. További kitartást és sikereket kívánok a számotokra! Legyen béke! Akkor remélhetőleg eljön majd a szebb és jobb idő mindannyiunk számára” – összegezte gondolatait Biró Sándor.


A két szakkört vezető Halász-Kovács Mária megerősítve az elöljáró szavait kijelentette: „Ezekben a szakkörökben nemcsak szép tárgyak és kitűnő termékek készültek, közösségek is alakultak, barátságok is szövődtek. Jobban megismerhettük egymást és azt is, hogy mire vagyunk képesek. A programhoz Szalóka az elsők között csatlakozott, 2021–22-ben hímzést, 2022–23-ban gyöngyfűzést és mézeskalács-készítést, 2023–24-ben gyöngyfűzést és gyertyakészítést, az elmúlt félévben pedig a most bemutatott natúr kozmetika, valamint a kötés gyönggyel szakköröket választottuk. Az idei évben is – élve a lehetőséggel – ellátogattunk Lakitelekre, a Nemzeti Művelődési Intézet székházába, ahol megcsodálhattuk a Hungarikum Ligetet, találkozhattunk más szakköröknek a résztvevőivel is.”

A kiállításon egy külön asztalon bemutatták azokat az alkotásokat is, amelyek elnyerték a zsűri tetszését a Magyar népmesék csodálatos világa pályázaton. A szakkörvezető elmondta még, hogy az elsajátított technikákat és tudást több szakkörösük a továbbiakban is hasznosítja, sőt tovább fejlesztik tudásukat.

A szakkörök kiállításának megnyitójára érkezett érdeklődőket a helyi kultúrház műkedvelő csoportjai csángó és kárpátaljai néptáncokkal szórakoztatták, a Rozmaring Asszonykórus pedig a Kis Kata Zenekar egyik dalát énekelte el. Halász-Kovács Mária elszavalta Kovács Vilmos Verecke című versét, majd emléklappal és ajándékokkal mondott köszönetet a két szakkör résztvevőinek, a natúr kozmetikumokat készítő Antal Alexandrának, Biró Diánának, Horváth Alexandrának, Kojsza Erikának, Somogyi Erzsébetnek és Soós Irénnek, valamint a gyönggyel kötött, csodálatos ruhadarabokat, sapkákat készítő Soós Anzselikának, Halász Melindának, Ráti Évának és Otyán Ilonának.

A kötés gyönggyel szakkör bemutatóasztalánál Ráti Éva elmondta: „Egy-egy kiállított, kötött ruhadarab elkészítéséhez a fonalra előre fel kell akár 800‒850 gyöngyöt is fűzni, és ekkor kezdődik a munka. Majd ahogy haladtunk a kötéssel, tologattuk a gyöngyöt a pamuton. Ha egy szemet eltévesztettünk, akkor vissza kellett bontani, hogy pontos legyen a gyöngyökből álló minta. Összességében elmondhatom, hogy sok türelmet és koncentrációt igényel, de a szakkör valóban közösségépítő is, mert jobban megismertük egymást, megbeszéltük a világ dolgait. Én örülök, hogy a szakkör tagja lehetek, szeretek ebbe a közösségbe jönni. Azt kívánom, hogy még többen csatlakozzanak hozzánk” – mondta el bemutatva az általa készített, kötött ruhadarabokat.

A natúr kozmetikumok asztalán a kész termékek mellett az alapanyagok is ki voltak állítva, például különféle natúr illatanyagok, olajok, sheavaj, szárított rózsaszirom és levendula. Biró Diána bemutatta a szakkör résztvevői által elkészített szappanokat, fürdőpralinékat, mosogató- és mosószereket, különféle krémeket és olajokat ‒ a szakállápolótól a kisállatok tappancsának ápolására szolgálóig. Itt az illatok kavalkádja is elvarázsolta az érdeklődőket. Például a szakállápoló olaj alapanyagai: kendermagolaj, extraszűz olívaolaj, teafa és bergamott illóolaj, valamint bisabolol. A kisállatok tappancsát védő balzsam pedig kendermagolajból, sheavajból, méhviaszból, teafa és geránium illóolajból készül. A házilag készített mosógélhez pedig mosószappant, mosószódát, szódabikarbónát és desztillált vizet, valamint bergamott illóolajat használtak fel.
A jó hangulatú kiállítás baráti beszélgetésekkel és vendéglátással ért véget. Halász-Kovács Mária elárulta, hogy az idén Szalókán mindenki a középhaladó gyöngyfűző szakkörhöz szeretne csatlakozni, amennyiben lesz rá lehetőségük.
(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Negyedik alkalommal vettek részt a szalókai asszonyok azon az online hagyományőrző szakkörprogramon, amelyet a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Szervezetek Egyesülete indított 2020-ban. A program Kárpátaljára a Kárpátaljai N...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1747056420
[modified] => 1747046032
)
[title] => Hagyomány és kézművesség Szalókán – kiállításon a szakköri alkotások
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=241496&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 241496
[uk] => 241626
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 241498
[image] => Array
(
[id] => 241498
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764.jpg
[original_lng] => 304627
[original_w] => 1200
[original_h] => 802
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764-300x201.jpg
[width] => 300
[height] => 201
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764.jpg
[width] => 1200
[height] => 802
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764.jpg
[width] => 1200
[height] => 802
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764.jpg
[width] => 1200
[height] => 802
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1747127328:2
[_thumbnail_id] => 241498
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 1856
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3ae0eb2360f02fbb699c63efac3fda1f] =>
[_oembed_time_3ae0eb2360f02fbb699c63efac3fda1f] => 1747035235
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] =>
[_oembed_time_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] => 1747045627
[_oembed_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] =>
[_oembed_time_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] => 1747045627
[_oembed_b3c9ad10820bdb0b3ee8b547698083f2] =>
[_oembed_time_b3c9ad10820bdb0b3ee8b547698083f2] => 1747045627
[_oembed_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] =>
[_oembed_time_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] => 1747045628
[_algolia_sync] => 1358224382001
[_oembed_13ce4afc90372574d53e54c93409c029] =>
[_oembed_time_13ce4afc90372574d53e54c93409c029] => 1747146752
[_oembed_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] =>
[_oembed_time_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => 1748101518
[_oembed_fd0f1366bf57e91e0c6c8f81d8df23e4] =>
[_oembed_time_fd0f1366bf57e91e0c6c8f81d8df23e4] => 1748543013
[_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] =>
[_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1749202460
[_oembed_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] =>
[_oembed_time_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => 1749978347
[_oembed_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] =>
[_oembed_time_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] => 1750694240
[_oembed_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] =>
[_oembed_time_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => 1750951444
[_oembed_f92af67c7b2371404e67fbc413523467] =>
[_oembed_time_f92af67c7b2371404e67fbc413523467] => 1753952950
[_oembed_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] =>
[_oembed_time_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] => 1753952950
[_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] =>
[_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1754979707
[_oembed_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] =>
[_oembed_time_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] => 1756832482
[_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] =>
[_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1756969898
[_oembed_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] =>
[_oembed_time_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] => 1756983152
[_oembed_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] =>
[_oembed_time_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] => 1756983152
[_oembed_809907009074831868ef374b591a6cae] =>
[_oembed_time_809907009074831868ef374b591a6cae] => 1757691124
[_oembed_5080e95a89293d836d676979272a0359] =>
[_oembed_time_5080e95a89293d836d676979272a0359] => 1758221179
[_oembed_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] =>
[_oembed_time_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => 1758221180
[_oembed_a839877bf553a3d432bf7f8c2eb0bead] =>
[_oembed_time_a839877bf553a3d432bf7f8c2eb0bead] => 1758637210
[_oembed_216ca3a522b4f4028d6e01c5acafd550] =>
[_oembed_time_216ca3a522b4f4028d6e01c5acafd550] => 1759508968
[_oembed_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] =>
[_oembed_time_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => 1761402558
[_oembed_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] =>
[_oembed_time_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => 1761402558
[_oembed_585fea4b8f34e5f87fe4da14d60be5f8] =>
[_oembed_time_585fea4b8f34e5f87fe4da14d60be5f8] => 1762366745
[_oembed_8d4f1dd5b40da8fcbf9e3bde58b0a892] =>
[_oembed_time_8d4f1dd5b40da8fcbf9e3bde58b0a892] => 1762366745
[_oembed_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] =>
[_oembed_time_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => 1762366745
[_oembed_cc90fe1ea456ed01db58efc3a05c8dcb] =>
[_oembed_time_cc90fe1ea456ed01db58efc3a05c8dcb] => 1762366745
[_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] =>
[_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762610230
[_oembed_a17b34e2f2ff0117de1e94f0628a89ec] =>
[_oembed_time_a17b34e2f2ff0117de1e94f0628a89ec] => 1764159965
[_oembed_c18104f1dae8fa644ff63364f6ff1190] =>
[_oembed_time_c18104f1dae8fa644ff63364f6ff1190] => 1764159965
[_oembed_ced20d8efebfbc852588132de946686d] =>
[_oembed_time_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => 1764688034
[_oembed_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] =>
[_oembed_time_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => 1764688034
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 37104
[1] => 366959
[2] => 971
[3] => 16119
[4] => 17918
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hagyományőrzés
[1] => Kézműves foglalkozások
[2] => kiállítás
[3] => szakkör
[4] => Szalóka
)
)
[1] => Array
(
[id] => 133506
[content] =>
Petrik ma lett 9 éves. Az ifjú mesterember szerszámosládát kapott születésnapjára.
Petrik már tudja, hogyan kell bánni a szerszámokkal. Pont ma vett részt egy foglalkozáson az Én műhelyem szakkörben, melynek témája az eszközök helyes használata volt. A többi résztvevővel közösen elsajátították az alapokat, mi mire való, hogyan kell bánni velük, megismerkedtek az alapvető biztonsági szabályokkal. Ezután a nyolc fiatal mester elkészített egy-egy fából készült tárgyat. Mindannyian tökéletesen teljesítették a feladatot, közben rengeteg tapasztalatot is szereztek.
Az Én műhelyem szakkör már több mint 2 éve működik. Igor Zaporozsec, a projekt kitalálója folyamatosan fejleszti a gyerekek tudását. A foglalkozásokon megtanulják, hogyan kell tisztítani a szifont, kicserélni egy égőt, megjavítani a vasalót. Ezen kívül megtanulnak kommunikálni is.
[type] => post
[excerpt] => Petrik ma lett 9 éves. Az ifjú mesterember szerszámosládát kapott születésnapjára.
Petrik már tudja, hogyan kell bánni a szerszámokkal.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1673703300
[modified] => 1673702728
)
[title] => Az Én műhelyem szakkör a téli szünidőben kézműves foglalkozásokat tart (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=133506&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 133506
[uk] => 133311
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 133509
[image] => Array
(
[id] => 133509
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/muhely.jpg
[original_lng] => 197854
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/muhely-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/muhely-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/muhely-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/muhely-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/muhely-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/muhely.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/muhely.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1673695529:13
[_oembed_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] =>
[_oembed_time_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] => 1673695418
[_thumbnail_id] => 133509
[_edit_last] => 13
[views_count] => 2959
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_acfb25acdfb032d906418fce93afb8c6] =>
[_oembed_time_acfb25acdfb032d906418fce93afb8c6] => 1673696107
[_oembed_834c9ce2f51fe767125ff40bbfd96854] =>
[_oembed_time_834c9ce2f51fe767125ff40bbfd96854] => 1673696107
[_oembed_f2fda675b3a3f7eb828f8d85e76fc1cf] =>
[_oembed_time_f2fda675b3a3f7eb828f8d85e76fc1cf] => 1673696107
[_oembed_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] =>
[_oembed_time_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] => 1673696107
[_oembed_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] =>
[_oembed_time_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] => 1673696108
[_oembed_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] =>
[_oembed_time_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] => 1673696108
[_oembed_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] =>
[_oembed_time_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] => 1673696108
[_oembed_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] =>
[_oembed_time_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] => 1673696108
[_oembed_887605653c37b63bae385e0806d63e47] =>
[_oembed_time_887605653c37b63bae385e0806d63e47] => 1674109941
[_oembed_7ca1d53d9905fc3ba71f0f221ae33205] =>
[_oembed_time_7ca1d53d9905fc3ba71f0f221ae33205] => 1681459965
[_oembed_fc4854d70b5c1b1b1a12d53f190cd8ac] =>
[_oembed_time_fc4854d70b5c1b1b1a12d53f190cd8ac] => 1700534596
[_oembed_17c504048b55428c7d3e832096c6ac06] =>
[_oembed_time_17c504048b55428c7d3e832096c6ac06] => 1701880922
[_oembed_26dd9750bdd2be10b94854557113756f] =>
[_oembed_time_26dd9750bdd2be10b94854557113756f] => 1710152789
[_oembed_56325e9a5d38ee7451d5a4f8688c281a] => {{unknown}}
[_oembed_bb686c90ce324f464126bc2029a9710d] => {{unknown}}
[_oembed_4743e2e6f8756705d54ddb35206d3689] => {{unknown}}
[_oembed_bf390ce9657a64787951e1dd9639f4c4] => {{unknown}}
[_oembed_a1e65463fbddaf62cd60a6023e47f1f5] => {{unknown}}
[_oembed_709914774ad5b30b8af926f03a9f233f] => {{unknown}}
[_oembed_19ed6a5d2897b08a809dac971aacccd7] => {{unknown}}
[_oembed_6bae4bf9a4c56568b5035f8fda1441a1] => {{unknown}}
[_oembed_29fbefdfe8ee70a80ff10a8eb21c79b9] =>
[_oembed_time_29fbefdfe8ee70a80ff10a8eb21c79b9] => 1735837053
[_algolia_sync] => 508318125000
[_oembed_2fe9e3e25d8291eb0f531c51537912b4] =>
[_oembed_time_2fe9e3e25d8291eb0f531c51537912b4] => 1747401134
[_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] =>
[_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1748848587
[_oembed_e8095cdcbd7d6896e949014005423af3] =>
[_oembed_time_e8095cdcbd7d6896e949014005423af3] => 1759257255
[_oembed_984055dff825a95fd8ff2379bab162e3] =>
[_oembed_time_984055dff825a95fd8ff2379bab162e3] => 1762616120
[_oembed_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] =>
[_oembed_time_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] => 1762757584
[_oembed_36135910c82d9571ca01c7246353e771] =>
[_oembed_time_36135910c82d9571ca01c7246353e771] => 1764594170
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 600
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 446817
[1] => 86596
[2] => 16119
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Én műhelyem
[1] => Kézműves foglalkozás
[2] => szakkör
)
)
[2] => Array
(
[id] => 82465
[content] =>
A Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Szervezetek Egyesülete a világjárvány okozta helyzetre online oktatási felületek létrehozásával reagált. Ennek egyike A Szakkör.hut tudásmegosztó interaktív portál, ahol videók segítségével lehet elsajátítani például a gyöngyfűzést, csipkeverést, mézeskalács-készítést, nemezelést, hímzést. Kárpátalján is elindultak a szakkörök. Beregszászban a hímzést tanulják.
[type] => post
[excerpt] => A Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Szervezetek Egyesülete a világjárvány okozta helyzetre online oktatási felületek létrehozásával reagált. Ennek egyike A Szakkör.hut tudásmegosztó interaktív portál, ahol videók segítségével lehet elsa...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1639134000
[modified] => 1639132678
)
[title] => Kézműves szakkörök indultak Kárpátalján (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=82465&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 82465
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 82466
[image] => Array
(
[id] => 82466
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/himzes.jpg
[original_lng] => 138528
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/himzes-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/himzes-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/himzes-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/himzes-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/himzes.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/himzes.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/himzes.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1639125347:10
[_oembed_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] =>
[_oembed_time_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] => 1639125379
[_thumbnail_id] => 82466
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2699
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d00ed65165956652c1333c06934f5236] =>
[_oembed_time_d00ed65165956652c1333c06934f5236] => 1639125481
[_oembed_e629d1c4f6bb44ed50c6608d89a89dd6] =>
[_oembed_time_e629d1c4f6bb44ed50c6608d89a89dd6] => 1639125482
[_oembed_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] =>
[_oembed_time_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] => 1639125482
[_oembed_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] =>
[_oembed_time_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] => 1639125482
[_oembed_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] =>
[_oembed_time_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] => 1639125482
[_oembed_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] =>
[_oembed_time_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] => 1639125482
[_oembed_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] =>
[_oembed_time_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] => 1639125483
[_oembed_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] =>
[_oembed_time_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] => 1673887953
[_oembed_74fd195304c47b3669360da6b1f1968a] =>
[_oembed_time_74fd195304c47b3669360da6b1f1968a] => 1713005242
[_oembed_cd85cd145326dcdba60a6b96e376d9d4] => {{unknown}}
[_oembed_5ad18f6e72265cc5ef01c6b1c80f49d4] => {{unknown}}
[_oembed_bb686c90ce324f464126bc2029a9710d] => {{unknown}}
[_oembed_52c63e215bad389cf7267089aabea081] => {{unknown}}
[_oembed_f9e962e4c28cf89929acfd7b4eea2d0c] => {{unknown}}
[_oembed_8a7fb5a46756af295c81ea02b6f1ad2f] => {{unknown}}
[_oembed_5b3f09209a6c4a0cee4f787a6d521f94] => {{unknown}}
[_oembed_e33fc4ddbd58abf39ca11318d99cc1f7] => {{unknown}}
[_oembed_418668ba803be94e53581acb00b8c231] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508148999000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 70728
[1] => 16119
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hímzés
[1] => szakkör
)
)
[3] => Array
(
[id] => 44292
[content] =>
A Nagydobronyban élő és tevékenykedő ifjabb és idősebb Hidi Endre nevét sokan ismerik Kárpátalja-szerte. A művészcsalád megannyi alkotással ajándékozta már meg vidékünket. Nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésére, így gyakorta szerveznek kézműves alkotótáborokat.
Az általuk indított foglalkozások célja, hogy megismertessék a gyerekekkel az agyagozás és a korongozás technikáját, valamint fejlesszék az iskolások kézügyességét. A közeljövőben azonban újabb lehetőség nyílik az oktatásra, olyan gyerekek számára, akik komolyabban szeretnének foglalkozni a művészet ezen ágával.
[type] => post
[excerpt] => A Nagydobronyban élő és tevékenykedő ifjabb és idősebb Hidi Endre nevét sokan ismerik Kárpátalja-szerte. A művészcsalád megannyi alkotással ajándékozta már meg vidékünket. Nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésére, így gyakorta szerveznek ...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1612006860
[modified] => 1611998733
)
[title] => Kézműves szakkör indul Nagydobronyban ifj. Hidi Endre vezetésével (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=44292&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44292
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 44293
[image] => Array
(
[id] => 44293
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/hidi-endre.jpg
[original_lng] => 600176
[original_w] => 1520
[original_h] => 855
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/hidi-endre-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/hidi-endre-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/hidi-endre-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/hidi-endre-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/hidi-endre.jpg
[width] => 1520
[height] => 855
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/hidi-endre.jpg
[width] => 1520
[height] => 855
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/hidi-endre.jpg
[width] => 1520
[height] => 855
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1611991534:10
[_oembed_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] =>
[_oembed_time_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] => 1611991512
[_thumbnail_id] => 44293
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3403
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] =>
[_oembed_time_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] => 1611991534
[_oembed_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] =>
[_oembed_time_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] => 1611991534
[_oembed_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] =>
[_oembed_time_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] => 1611991535
[_oembed_c9887ff0600a9942e69aedc959439436] =>
[_oembed_time_c9887ff0600a9942e69aedc959439436] => 1611999668
[_oembed_9e1c72849199bb1f54bbbf9553403410] =>
[_oembed_time_9e1c72849199bb1f54bbbf9553403410] => 1611999668
[_oembed_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] =>
[_oembed_time_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] => 1611999668
[_oembed_65afc10da81f0b699e6dbc6e34b6e699] =>
[_oembed_time_65afc10da81f0b699e6dbc6e34b6e699] => 1617309356
[_oembed_4196c47c20352eb2226f8e6d84244f5a] =>
[_oembed_time_4196c47c20352eb2226f8e6d84244f5a] => 1617961800
[_oembed_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] =>
[_oembed_time_2e427fa36c6ae05b4569a72575c52ec9] => 1617961800
[_oembed_b80da2226cf3ac799efa535d38e8890f] =>
[_oembed_time_b80da2226cf3ac799efa535d38e8890f] => 1619505202
[_oembed_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] =>
[_oembed_time_d815799276ef8f6e78e20b907ef424ab] => 1619822008
[_oembed_53e609b092645272cf0861ec03174342] =>
[_oembed_time_53e609b092645272cf0861ec03174342] => 1622550980
[_oembed_08d655a770d87a02c44dbaf152910d93] =>
[_oembed_time_08d655a770d87a02c44dbaf152910d93] => 1623238079
[_oembed_7b35c8997a58b87cab69d7eaca245d79] =>
[_oembed_time_7b35c8997a58b87cab69d7eaca245d79] => 1624273530
[_oembed_c78922f3f42272c57335ac9b6b6c4b97] =>
[_oembed_time_c78922f3f42272c57335ac9b6b6c4b97] => 1625031446
[_oembed_6ded1e949d96f0ed62186fba33201329] =>
[_oembed_time_6ded1e949d96f0ed62186fba33201329] => 1625088727
[_oembed_54052e749bbfb2e7c9b80d748477a693] =>
[_oembed_time_54052e749bbfb2e7c9b80d748477a693] => 1626818453
[_oembed_7abf75a00e18ecd095060f83df34de02] =>
[_oembed_time_7abf75a00e18ecd095060f83df34de02] => 1627091166
[_oembed_6ab542c699ec2610e0646534e82bb6b7] =>
[_oembed_time_6ab542c699ec2610e0646534e82bb6b7] => 1628096882
[_oembed_8ba1db01d1f6c7e8421aa0bec4779ccf] =>
[_oembed_time_8ba1db01d1f6c7e8421aa0bec4779ccf] => 1628096882
[_oembed_57ad22762312794dd097aca7300939d9] =>
[_oembed_time_57ad22762312794dd097aca7300939d9] => 1628841907
[_oembed_2a7c1dc5e7f46f3997655289b597da4b] =>
[_oembed_time_2a7c1dc5e7f46f3997655289b597da4b] => 1629500323
[_oembed_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] =>
[_oembed_time_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] => 1639589937
[_oembed_09ba7a9f2fb24cb28c01de742367d2a2] =>
[_oembed_time_09ba7a9f2fb24cb28c01de742367d2a2] => 1639772859
[_oembed_730c6d24c0e461a9a2a0e2c6236f87a5] =>
[_oembed_time_730c6d24c0e461a9a2a0e2c6236f87a5] => 1647282311
[_oembed_e73efb8dbdf842e0b6affedf0eb59c7e] =>
[_oembed_time_e73efb8dbdf842e0b6affedf0eb59c7e] => 1647282312
[_oembed_97c3900c33de7acc8bdd4f1df13d9e58] =>
[_oembed_time_97c3900c33de7acc8bdd4f1df13d9e58] => 1650607035
[_oembed_a72ad1e661ea6a890b51070ba03ea715] =>
[_oembed_time_a72ad1e661ea6a890b51070ba03ea715] => 1652709170
[_oembed_b84c7e79fed0b1911e49f376e03f33bf] =>
[_oembed_time_b84c7e79fed0b1911e49f376e03f33bf] => 1657028841
[_oembed_1adbda8ca221248f1b24bf103eabc14a] =>
[_oembed_time_1adbda8ca221248f1b24bf103eabc14a] => 1659870654
[_oembed_7c559208be16df8a8e38f6d1043aee6d] =>
[_oembed_time_7c559208be16df8a8e38f6d1043aee6d] => 1667327343
[_oembed_321088c111dbff0503369f4b476d3e6c] =>
[_oembed_time_321088c111dbff0503369f4b476d3e6c] => 1672157666
[_oembed_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] =>
[_oembed_time_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] => 1674455904
[_oembed_cedc7e586157dd53a7dfc73188d29cf2] =>
[_oembed_time_cedc7e586157dd53a7dfc73188d29cf2] => 1691758848
[_oembed_e695c9956785aadd07c145c34c936dbb] =>
[_oembed_time_e695c9956785aadd07c145c34c936dbb] => 1692644940
[_oembed_a994e3ccdbdb8c742b2886789d3d7146] =>
[_oembed_time_a994e3ccdbdb8c742b2886789d3d7146] => 1692644940
[_oembed_6eef9bbd8799aa6bbf9899fa63bb43bc] =>
[_oembed_time_6eef9bbd8799aa6bbf9899fa63bb43bc] => 1692644940
[_oembed_a19683dfc3f89eba9254370516111b09] =>
[_oembed_time_a19683dfc3f89eba9254370516111b09] => 1695644875
[_oembed_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] =>
[_oembed_time_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] => 1695644875
[_oembed_baf35e0f1ab95311c663de005d95222b] =>
[_oembed_time_baf35e0f1ab95311c663de005d95222b] => 1695644875
[_oembed_3f045d546d43a22948de31779b0c65e1] =>
[_oembed_time_3f045d546d43a22948de31779b0c65e1] => 1703341204
[_oembed_f900a24bb2e611a4f52998b2c1ab5249] =>
[_oembed_time_f900a24bb2e611a4f52998b2c1ab5249] => 1713110318
[_oembed_56d463663823ddb82962503b25097e75] =>
[_oembed_time_56d463663823ddb82962503b25097e75] => 1716483457
[_oembed_068ad803a6264f678e03e6b5009b2812] =>
[_oembed_time_068ad803a6264f678e03e6b5009b2812] => 1716483458
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1717782842
[_oembed_8a7fb5a46756af295c81ea02b6f1ad2f] => {{unknown}}
[_oembed_7b9e53b2761e7e26266c36b4075f0fa7] => {{unknown}}
[_oembed_0ba028d473b5302a671157602b492767] => {{unknown}}
[_oembed_e4693413f645108ed841c40a4b1513e3] => {{unknown}}
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1721223522
[_oembed_b59a9510f6b115cfb076d91bbd7aaee4] =>
[_oembed_time_b59a9510f6b115cfb076d91bbd7aaee4] => 1721223522
[_oembed_cdc4cef39f88ed601bbca8531e0f601a] =>
[_oembed_time_cdc4cef39f88ed601bbca8531e0f601a] => 1721223523
[_oembed_6091a5003a8e65a3d1faed6f974b88e9] =>
[_oembed_time_6091a5003a8e65a3d1faed6f974b88e9] => 1722185358
[_oembed_460ce6e743ab18d886ae7a36d973d8d6] =>
[_oembed_time_460ce6e743ab18d886ae7a36d973d8d6] => 1723705668
[_oembed_200543c7b58cef42555c98204d9f291b] =>
[_oembed_time_200543c7b58cef42555c98204d9f291b] => 1727006963
[_oembed_2fe52121d1d21e8f4518a49d20cc428d] =>
[_oembed_time_2fe52121d1d21e8f4518a49d20cc428d] => 1727006963
[_oembed_2b1678e6926da702fc9c7ba803526a58] =>
[_oembed_time_2b1678e6926da702fc9c7ba803526a58] => 1727793603
[_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] =>
[_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1727868050
[_oembed_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] =>
[_oembed_time_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => 1729176522
[_oembed_022cf3765aa878165c59835316ff681b] =>
[_oembed_time_022cf3765aa878165c59835316ff681b] => 1729176522
[_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] =>
[_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1729176522
[_oembed_8f17c4dd82be3c928625e680b067f09f] =>
[_oembed_time_8f17c4dd82be3c928625e680b067f09f] => 1732301134
[_oembed_ce66f7118a22277edd2907171660c004] =>
[_oembed_time_ce66f7118a22277edd2907171660c004] => 1735407346
[_algolia_sync] => 831547615002
[_oembed_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] =>
[_oembed_time_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] => 1745662007
[_oembed_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] =>
[_oembed_time_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] => 1745662007
[_oembed_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] =>
[_oembed_time_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] => 1745662007
[_oembed_929c23ddcfda3843aba01bbc976f0a0c] =>
[_oembed_time_929c23ddcfda3843aba01bbc976f0a0c] => 1745662007
[_oembed_f46fa3a893b2305bc48fdacc794a5264] =>
[_oembed_time_f46fa3a893b2305bc48fdacc794a5264] => 1745662007
[_oembed_802815e4162a4be4b26d1d0edbdca63d] =>
[_oembed_time_802815e4162a4be4b26d1d0edbdca63d] => 1747692292
[_oembed_d0b0b8560eaedde92520566e01ed03c5] =>
[_oembed_time_d0b0b8560eaedde92520566e01ed03c5] => 1748509060
[_oembed_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] =>
[_oembed_time_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] => 1749105519
[_oembed_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] =>
[_oembed_time_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] => 1749297135
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1749297135
[_oembed_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] =>
[_oembed_time_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] => 1749640964
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1753110688
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1753110688
[_oembed_deda924a7a68debacf31f4f7a7195852] =>
[_oembed_time_deda924a7a68debacf31f4f7a7195852] => 1753110688
[_oembed_f7a706b5d75ad96695b8d4a8f6112797] =>
[_oembed_time_f7a706b5d75ad96695b8d4a8f6112797] => 1753110689
[_oembed_c7e3a112facb8abb2f2e0647f9e1b3eb] =>
[_oembed_time_c7e3a112facb8abb2f2e0647f9e1b3eb] => 1753110689
[_oembed_ca6dfa84b9a3ba1820fb2f078a7de975] =>
[_oembed_time_ca6dfa84b9a3ba1820fb2f078a7de975] => 1753110689
[_oembed_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] =>
[_oembed_time_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] => 1753110689
[_oembed_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] =>
[_oembed_time_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] => 1753643259
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1756395809
[_oembed_5080e95a89293d836d676979272a0359] =>
[_oembed_time_5080e95a89293d836d676979272a0359] => 1758779829
[_oembed_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] =>
[_oembed_time_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] => 1758779829
[_oembed_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] =>
[_oembed_time_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] => 1760792736
[_oembed_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] =>
[_oembed_time_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] => 1760792736
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1760792736
[_oembed_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] =>
[_oembed_time_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] => 1764583910
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 347
[4] => 600
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Oktatás
[4] => Oktatás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 161
[1] => 16119
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nagydobrony
[1] => szakkör
)
)
[4] => Array
(
[id] => 27380
[content] =>
Népzenétől volt hangos a Fodó Sándor Közösségi Ház Visken. Az idén a karantén helyzet miatt a XII. Viski Népzenei és Néptánctábort a szokott formában nem lehetett megtartani, viszont a szervezők a karanténszabályokat betartva mégis módot találtak arra, hogy a hagyomány ne szakadjon meg.
A nap végén minden este táncház volt, ahol a magyarországi Flaska banda, valamint a Viski Fricskák húzták a talpalávalót, ahová a bátrabb diákok is beálltak zenélni. Egy-egy ilyen táncház alkalmával zenész, táncos és szülő is egyaránt megtapasztalhatta a zene közösségformáló erejét.
[type] => post
[excerpt] => Az idén a karantén helyzet miatt a XII. Viski Népzenei és Néptánctábort a szokott formában nem lehetett megtartani, viszont a szervezők a karanténszabályokat betartva mégis módot találtak arra, hogy a hagyomány ne szakadjon meg.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1598616619
[modified] => 1598613051
)
[title] => XII. Viski Néptánc szakkör– karantén módban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=27380&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 27380
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 27382
[image] => Array
(
[id] => 27382
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bicske-adrienn.jpg
[original_lng] => 160620
[original_w] => 1508
[original_h] => 848
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bicske-adrienn-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bicske-adrienn-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bicske-adrienn-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bicske-adrienn-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bicske-adrienn.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bicske-adrienn.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/bicske-adrienn.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1598602251:10
[_thumbnail_id] => 27382
[_oembed_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] =>
[_oembed_time_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] => 1598602251
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4913
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_48af14ff1f22c87857bebc3efcaea793] =>
[_oembed_time_48af14ff1f22c87857bebc3efcaea793] => 1598602252
[_oembed_7935c5bce2103f11850c4782ab55af2b] =>
[_oembed_time_7935c5bce2103f11850c4782ab55af2b] => 1598602253
[_oembed_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] =>
[_oembed_time_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] => 1598605867
[_oembed_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] =>
[_oembed_time_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] => 1598607112
[_oembed_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] =>
[_oembed_time_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] => 1598607112
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1598612323
[_oembed_691733445eb87df809f7fe169a0e3e8e] =>
[_oembed_time_691733445eb87df809f7fe169a0e3e8e] => 1598681214
[_oembed_f386b3ae07def013ef25ad8466210b30] =>
[_oembed_time_f386b3ae07def013ef25ad8466210b30] => 1599392905
[_oembed_56213db513305757928d63b50a4d29fb] =>
[_oembed_time_56213db513305757928d63b50a4d29fb] => 1600950068
[_oembed_f51557ca79f585af1162de2abf976ca5] =>
[_oembed_time_f51557ca79f585af1162de2abf976ca5] => 1604575545
[_oembed_096e49da2dec32dab1d54a1be750cc91] =>
[_oembed_time_096e49da2dec32dab1d54a1be750cc91] => 1608548465
[_oembed_2b578cae73eea2859e50aef734fe651d] =>
[_oembed_time_2b578cae73eea2859e50aef734fe651d] => 1611427156
[_oembed_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] =>
[_oembed_time_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] => 1613050372
[_oembed_305f7344a9f014e8c43c9402c86ae223] =>
[_oembed_time_305f7344a9f014e8c43c9402c86ae223] => 1616411817
[_oembed_5d38f130170be91f05faccf96efa27b2] =>
[_oembed_time_5d38f130170be91f05faccf96efa27b2] => 1616938626
[_oembed_08656f09b1870d0213857574179c450d] =>
[_oembed_time_08656f09b1870d0213857574179c450d] => 1619837175
[_oembed_5be9e4ec1f1fd081d03514b42db123c6] =>
[_oembed_time_5be9e4ec1f1fd081d03514b42db123c6] => 1619888664
[_oembed_2d5e4944306ee73399e39af8c6c26ce7] =>
[_oembed_time_2d5e4944306ee73399e39af8c6c26ce7] => 1622322754
[_oembed_b1c29b9b08e73663333d9e384c2f7f23] =>
[_oembed_time_b1c29b9b08e73663333d9e384c2f7f23] => 1622471522
[_oembed_7a9d31b390c9e507e7bd195f6f6d0035] =>
[_oembed_time_7a9d31b390c9e507e7bd195f6f6d0035] => 1622802168
[_oembed_d7758e1d0e92fae032d4c7166bc5eed6] =>
[_oembed_time_d7758e1d0e92fae032d4c7166bc5eed6] => 1625528197
[_oembed_41a16b8201b2fc78585710f601e14df9] =>
[_oembed_time_41a16b8201b2fc78585710f601e14df9] => 1625528197
[_oembed_a0dc37003f656b29927bb774dbe83237] =>
[_oembed_time_a0dc37003f656b29927bb774dbe83237] => 1625528198
[_oembed_e72a9f990190dc0b81d52afb3ae71b74] =>
[_oembed_time_e72a9f990190dc0b81d52afb3ae71b74] => 1625528198
[_oembed_7f56b1d1c920043a5bef262262b88a09] =>
[_oembed_time_7f56b1d1c920043a5bef262262b88a09] => 1626608674
[_oembed_c0cd7f55fa5a4503ea3d2c1360310010] =>
[_oembed_time_c0cd7f55fa5a4503ea3d2c1360310010] => 1626608674
[_oembed_667d6ccf507b7ca6532cd9d91b7ac489] =>
[_oembed_time_667d6ccf507b7ca6532cd9d91b7ac489] => 1626608674
[_oembed_b2e14dc974296047f67d8d803d6ea160] =>
[_oembed_time_b2e14dc974296047f67d8d803d6ea160] => 1626700257
[_oembed_71d4cf267e11304b1b8d370ce5574199] =>
[_oembed_time_71d4cf267e11304b1b8d370ce5574199] => 1627433071
[_oembed_6a41987bd727ce11b378924d9bab1402] =>
[_oembed_time_6a41987bd727ce11b378924d9bab1402] => 1627433071
[_oembed_54052e749bbfb2e7c9b80d748477a693] =>
[_oembed_time_54052e749bbfb2e7c9b80d748477a693] => 1627433071
[_oembed_7abf75a00e18ecd095060f83df34de02] =>
[_oembed_time_7abf75a00e18ecd095060f83df34de02] => 1627600428
[_oembed_8b891eb2cab3d359f29b253d041f4897] =>
[_oembed_time_8b891eb2cab3d359f29b253d041f4897] => 1630812530
[_oembed_935221ac1303181c11303b2c40bc9794] =>
[_oembed_time_935221ac1303181c11303b2c40bc9794] => 1632485129
[_oembed_0f5bc58e003f2c51a3079ee117d512a8] =>
[_oembed_time_0f5bc58e003f2c51a3079ee117d512a8] => 1633283430
[_oembed_cbe77e8b14b16f93330468aca302dfee] =>
[_oembed_time_cbe77e8b14b16f93330468aca302dfee] => 1633283430
[_oembed_9f768fdd3a4e0ced48c26ae94bef333b] =>
[_oembed_time_9f768fdd3a4e0ced48c26ae94bef333b] => 1633800519
[_oembed_1f99af9d16374b9631a7f94a6bd4024e] =>
[_oembed_time_1f99af9d16374b9631a7f94a6bd4024e] => 1634042284
[_oembed_201f2b16a866ae56f067e33eaf674022] =>
[_oembed_time_201f2b16a866ae56f067e33eaf674022] => 1635668054
[_oembed_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] =>
[_oembed_time_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] => 1639638610
[_oembed_843b6ea177b8cc9436b48119297482df] =>
[_oembed_time_843b6ea177b8cc9436b48119297482df] => 1641247492
[_oembed_ddc950adf82200f27fdf18030a1534d5] =>
[_oembed_time_ddc950adf82200f27fdf18030a1534d5] => 1644040861
[_oembed_42c64e96cff36301a7a3822cc163e348] =>
[_oembed_time_42c64e96cff36301a7a3822cc163e348] => 1650932728
[_oembed_8f893a291a6605ba2e799028d0b914fa] =>
[_oembed_time_8f893a291a6605ba2e799028d0b914fa] => 1653579556
[_oembed_32e9b21038077fb9682aad4a30dc9c78] =>
[_oembed_time_32e9b21038077fb9682aad4a30dc9c78] => 1656158555
[_oembed_e8d3256519403d5dcfaa7d03878d3cfc] =>
[_oembed_time_e8d3256519403d5dcfaa7d03878d3cfc] => 1656950838
[_oembed_a0e1ac10498183c59edac4f1c96ded93] =>
[_oembed_time_a0e1ac10498183c59edac4f1c96ded93] => 1657826269
[_oembed_718eab812454ab494035960ddb035b1e] =>
[_oembed_time_718eab812454ab494035960ddb035b1e] => 1657826269
[_oembed_2eb6197b35d8a8741aace19a9139e8c6] =>
[_oembed_time_2eb6197b35d8a8741aace19a9139e8c6] => 1657826270
[_oembed_c4a500a178678a2afa427ffbd6307ff4] =>
[_oembed_time_c4a500a178678a2afa427ffbd6307ff4] => 1658747475
[_oembed_4f42ab65c17156202e8a84f8548cf980] =>
[_oembed_time_4f42ab65c17156202e8a84f8548cf980] => 1660468149
[_oembed_b305239787bf6abffecdf86f0c6893f8] =>
[_oembed_time_b305239787bf6abffecdf86f0c6893f8] => 1660468149
[_oembed_3fb4baf2765df562a87b72e72ef66bc9] =>
[_oembed_time_3fb4baf2765df562a87b72e72ef66bc9] => 1663322113
[_oembed_1caaf31a0ef5bac9ebe17c72459eeb19] =>
[_oembed_time_1caaf31a0ef5bac9ebe17c72459eeb19] => 1665398397
[_oembed_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] =>
[_oembed_time_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] => 1666456679
[_oembed_ece59f1c9765f8fe42841d9e24c38db4] =>
[_oembed_time_ece59f1c9765f8fe42841d9e24c38db4] => 1669637768
[_oembed_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] =>
[_oembed_time_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] => 1675114794
[_oembed_5cc0c30ffc4c80fdb0696c2de6bce8d2] =>
[_oembed_time_5cc0c30ffc4c80fdb0696c2de6bce8d2] => 1679807287
[_oembed_3869144cfb988ed62b2f21c0d78fadfa] =>
[_oembed_time_3869144cfb988ed62b2f21c0d78fadfa] => 1689180708
[_oembed_84a8cedf6acbc227fc66b7bcae4e9d16] =>
[_oembed_time_84a8cedf6acbc227fc66b7bcae4e9d16] => 1693853784
[_oembed_867545459e83e3fdf8367a94d843db0e] =>
[_oembed_time_867545459e83e3fdf8367a94d843db0e] => 1695988686
[_oembed_a8b4e11cc972d5f4ee29b858286abd9d] =>
[_oembed_time_a8b4e11cc972d5f4ee29b858286abd9d] => 1695988686
[_oembed_f214ffad2560525c4a199e5b23e85ab1] =>
[_oembed_time_f214ffad2560525c4a199e5b23e85ab1] => 1695988686
[_oembed_609ffb4935b11a220f9fe389ffa2287e] =>
[_oembed_time_609ffb4935b11a220f9fe389ffa2287e] => 1698086936
[_oembed_cf769ce4a8d2a0f5d4bf6a75d09682f1] =>
[_oembed_time_cf769ce4a8d2a0f5d4bf6a75d09682f1] => 1700229895
[_oembed_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] =>
[_oembed_time_2cb11341c08a2ccbdb84d4aa874ce4bc] => 1700229895
[_oembed_c44af1a7a8ce771e5d92dbdb3b7d0c55] =>
[_oembed_time_c44af1a7a8ce771e5d92dbdb3b7d0c55] => 1714583299
[_oembed_459327338e8406dfa924c48bf304e0f5] =>
[_oembed_time_459327338e8406dfa924c48bf304e0f5] => 1718026920
[_oembed_2da43189cf1ca82c825f694b6d5d3b25] =>
[_oembed_time_2da43189cf1ca82c825f694b6d5d3b25] => 1718034852
[_oembed_f94d7fe140a246068c5e5f0b8c303478] =>
[_oembed_time_f94d7fe140a246068c5e5f0b8c303478] => 1718214329
[_oembed_5b3f09209a6c4a0cee4f787a6d521f94] => {{unknown}}
[_oembed_ee55bf44fcecb710f7f2e8ebcb1fe2f8] =>
[_oembed_time_ee55bf44fcecb710f7f2e8ebcb1fe2f8] => 1720259750
[_oembed_9513f84b25e0c13f68cb79f8e30a7142] =>
[_oembed_time_9513f84b25e0c13f68cb79f8e30a7142] => 1720259750
[_oembed_031ec99e4dc39808223885e32ef49d84] =>
[_oembed_time_031ec99e4dc39808223885e32ef49d84] => 1720259750
[_oembed_e4fc8d0a0d200a90cccd8e1b91329589] =>
[_oembed_time_e4fc8d0a0d200a90cccd8e1b91329589] => 1720259750
[_oembed_88f33f19ac20d32150dd2da62c070ea3] =>
[_oembed_time_88f33f19ac20d32150dd2da62c070ea3] => 1721152092
[_oembed_15587038a16f375d8adf0bbba2953586] =>
[_oembed_time_15587038a16f375d8adf0bbba2953586] => 1722198891
[_oembed_d97fd4f935949f6af25bd7aefdada695] =>
[_oembed_time_d97fd4f935949f6af25bd7aefdada695] => 1732813454
[_oembed_f113e66000c998d0357e9177d606445c] =>
[_oembed_time_f113e66000c998d0357e9177d606445c] => 1741675241
[_algolia_sync] => 1202658796001
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1746447759
[_oembed_d7f3e38300114896959be4fe41d595b9] =>
[_oembed_time_d7f3e38300114896959be4fe41d595b9] => 1746447759
[_oembed_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] =>
[_oembed_time_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => 1747867566
[_oembed_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] =>
[_oembed_time_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] => 1749720782
[_oembed_4808ee9ddab2448ca55bfe9474f3146a] =>
[_oembed_time_4808ee9ddab2448ca55bfe9474f3146a] => 1751041009
[_oembed_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] =>
[_oembed_time_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] => 1751041009
[_oembed_e46f1c84ce3009404af286daaa3244ce] =>
[_oembed_time_e46f1c84ce3009404af286daaa3244ce] => 1751454411
[_oembed_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] =>
[_oembed_time_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => 1756207397
[_oembed_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] =>
[_oembed_time_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] => 1756207397
[_oembed_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] =>
[_oembed_time_ccbbca2a090b88fa02c59d4c9a934974] => 1756207397
[_oembed_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] =>
[_oembed_time_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] => 1757527086
[_oembed_6162eb0df7b32a10063982a649236f65] =>
[_oembed_time_6162eb0df7b32a10063982a649236f65] => 1757933417
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1759163512
[_oembed_93af2dad1dba81749c104d5cb28cc1ed] =>
[_oembed_time_93af2dad1dba81749c104d5cb28cc1ed] => 1759557230
[_oembed_e8095cdcbd7d6896e949014005423af3] =>
[_oembed_time_e8095cdcbd7d6896e949014005423af3] => 1759557230
[_oembed_f4dca571e5fd0e207d7d84e865113eb5] =>
[_oembed_time_f4dca571e5fd0e207d7d84e865113eb5] => 1759926563
[_oembed_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] =>
[_oembed_time_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => 1763813859
[_oembed_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] =>
[_oembed_time_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] => 1763813859
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 9622
[1] => 2715
[2] => 16119
[3] => 276
)
[tags_name] => Array
(
[0] => népdal
[1] => néptánc
[2] => szakkör
[3] => Visk
)
)
[5] => Array
(
[id] => 25857
[content] =>
Bereg – vidéki népzenei és néptánc szakkör indult a „Genius” Jótékonysági Alapítvány szervezésében a II. RF Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Mivel idén a járványhelyzet miatt a bentlakásos táborok nem engedélyezettek, ezért a szervezők az öt napos rendezvényt szakkör formájában valósították meg. A programra a népzene és néptánc iránt érdeklődő 9-16 éves kor közötti fiatalok jelentkezhettek egy online jelentkezési adatlap kitöltésével.
[type] => post
[excerpt] => Bereg - vidéki népzenei és néptánc szakkör indult a „Genius” Jótékonysági Alapítvány szervezésében a II. RF Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A programra a népzene és néptánc iránt érdeklődő 9-16 éves kor közötti fiatalok jelentkezhettek.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1597747615
[modified] => 1597736062
)
[title] => Elindult a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Bereg -vidéki népzenei és néptánc szakköre (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=25857&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 25857
[uk] => 26048
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 25859
[image] => Array
(
[id] => 25859
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szakkor.jpg
[original_lng] => 80697
[original_w] => 1586
[original_h] => 892
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szakkor-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szakkor-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szakkor-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szakkor-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szakkor-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szakkor.jpg
[width] => 1586
[height] => 892
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/szakkor.jpg
[width] => 1586
[height] => 892
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1597826497:10
[_oembed_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] =>
[_oembed_time_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] => 1597725185
[_thumbnail_id] => 25859
[_edit_last] => 10
[views_count] => 5109
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_561cd11d26302cb1cf7ddb46f7f098ea] =>
[_oembed_time_561cd11d26302cb1cf7ddb46f7f098ea] => 1597725264
[_oembed_c80acbca5388cf2996f00e9fd75567c8] =>
[_oembed_time_c80acbca5388cf2996f00e9fd75567c8] => 1597725265
[_oembed_f314a9ca8df44c4ae1f9bdb9040bef43] =>
[_oembed_time_f314a9ca8df44c4ae1f9bdb9040bef43] => 1597725265
[_oembed_f4cef70d2b22dce1498de37785fdf489] =>
[_oembed_time_f4cef70d2b22dce1498de37785fdf489] => 1597725265
[_oembed_29fae50a03b6a195e41bb0ecdf6507c4] =>
[_oembed_time_29fae50a03b6a195e41bb0ecdf6507c4] => 1597725265
[_oembed_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] =>
[_oembed_time_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] => 1597736827
[_oembed_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] =>
[_oembed_time_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] => 1597736827
[_oembed_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] =>
[_oembed_time_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] => 1599087183
[_oembed_7dbdd8c4eea1687b155125703f951199] =>
[_oembed_time_7dbdd8c4eea1687b155125703f951199] => 1599159852
[_oembed_65c6d18046d8f9da4d2796611383b1c6] =>
[_oembed_time_65c6d18046d8f9da4d2796611383b1c6] => 1600257754
[_oembed_3f34a89aa843574dbb725861eba56b7a] =>
[_oembed_time_3f34a89aa843574dbb725861eba56b7a] => 1601402447
[_oembed_8931bec65304ca357c162aae08b5a057] =>
[_oembed_time_8931bec65304ca357c162aae08b5a057] => 1602988136
[_oembed_ac952aca8b09b816d867a8b6e5fe7a9f] =>
[_oembed_time_ac952aca8b09b816d867a8b6e5fe7a9f] => 1603177499
[_oembed_c45f38afbf787b798177e86a1767184c] =>
[_oembed_time_c45f38afbf787b798177e86a1767184c] => 1604530831
[_oembed_49b9c9b2f7d4785a41825569e169352b] =>
[_oembed_time_49b9c9b2f7d4785a41825569e169352b] => 1604530832
[_oembed_a21754fc1527064352ba341dd65fd2c4] =>
[_oembed_time_a21754fc1527064352ba341dd65fd2c4] => 1604530832
[_oembed_56a288949004b5a177d7607e62d04041] =>
[_oembed_time_56a288949004b5a177d7607e62d04041] => 1605189730
[_oembed_fb848012e7d9db6e867382738b2b9144] =>
[_oembed_time_fb848012e7d9db6e867382738b2b9144] => 1612670590
[_oembed_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] =>
[_oembed_time_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] => 1612670590
[_oembed_545e1c62e5022a345f0d8ddff1609def] =>
[_oembed_time_545e1c62e5022a345f0d8ddff1609def] => 1614385250
[_oembed_e94b545b06c654a2f06d9a31a23eb717] =>
[_oembed_time_e94b545b06c654a2f06d9a31a23eb717] => 1614385250
[_oembed_9099858baa2d7acd100f5086fb354f36] =>
[_oembed_time_9099858baa2d7acd100f5086fb354f36] => 1618618482
[_oembed_b252f73f5bb944e9a144389b5b6f6c39] =>
[_oembed_time_b252f73f5bb944e9a144389b5b6f6c39] => 1619062727
[_oembed_4fba11d1c426d0aa8585b184febcda9f] =>
[_oembed_time_4fba11d1c426d0aa8585b184febcda9f] => 1619124083
[_oembed_d898865bcf191e85ce4261b09f43d424] =>
[_oembed_time_d898865bcf191e85ce4261b09f43d424] => 1621466190
[_oembed_2f08225c52180d8cca3d29fc8f5a0e9f] =>
[_oembed_time_2f08225c52180d8cca3d29fc8f5a0e9f] => 1621976810
[_oembed_16a7a8f6da2a41b83b343662359a6801] =>
[_oembed_time_16a7a8f6da2a41b83b343662359a6801] => 1622221395
[_oembed_30a25f2e765cbeb824b20c9f5e4b5772] =>
[_oembed_time_30a25f2e765cbeb824b20c9f5e4b5772] => 1623761933
[_oembed_e4a07e29310b242fc1f9e61b04fb41f5] =>
[_oembed_time_e4a07e29310b242fc1f9e61b04fb41f5] => 1624537110
[_oembed_e72a9f990190dc0b81d52afb3ae71b74] =>
[_oembed_time_e72a9f990190dc0b81d52afb3ae71b74] => 1624537110
[_oembed_e4b7c2b0c2f1bb9d4b61b1ad88b634b6] =>
[_oembed_time_e4b7c2b0c2f1bb9d4b61b1ad88b634b6] => 1624537110
[_oembed_a2125810748ae3ad0b0328298e9535d0] =>
[_oembed_time_a2125810748ae3ad0b0328298e9535d0] => 1626914612
[_oembed_7f56b1d1c920043a5bef262262b88a09] =>
[_oembed_time_7f56b1d1c920043a5bef262262b88a09] => 1626914612
[_oembed_57ad22762312794dd097aca7300939d9] =>
[_oembed_time_57ad22762312794dd097aca7300939d9] => 1628659247
[_oembed_4c077ffcb5184e59d0188c2bdc467fab] =>
[_oembed_time_4c077ffcb5184e59d0188c2bdc467fab] => 1629729819
[_oembed_6ea5126e57db627aac541d65b7aa3678] =>
[_oembed_time_6ea5126e57db627aac541d65b7aa3678] => 1629729819
[_oembed_a444596d061e57cd208c707749a4bb87] =>
[_oembed_time_a444596d061e57cd208c707749a4bb87] => 1631159678
[_oembed_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] =>
[_oembed_time_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] => 1640167465
[_oembed_ee3ba6c85c7c5636c06abf7beab0a1fe] =>
[_oembed_time_ee3ba6c85c7c5636c06abf7beab0a1fe] => 1642778110
[_oembed_d1f97b0b9512bdae711078281b63dbbd] =>
[_oembed_time_d1f97b0b9512bdae711078281b63dbbd] => 1642778111
[_oembed_1b64388ee7616171136981abb2a22598] =>
[_oembed_time_1b64388ee7616171136981abb2a22598] => 1642778111
[_oembed_31ab2940d18baad66a6dd4c9b2438419] =>
[_oembed_time_31ab2940d18baad66a6dd4c9b2438419] => 1644682055
[_oembed_999273468a910c957a369f41597c0777] =>
[_oembed_time_999273468a910c957a369f41597c0777] => 1644682055
[_oembed_73340c74b137e01ebaabfd57a51a3032] =>
[_oembed_time_73340c74b137e01ebaabfd57a51a3032] => 1646645221
[_oembed_7cf8471e0624fd46f53aec13aa2dcebb] =>
[_oembed_time_7cf8471e0624fd46f53aec13aa2dcebb] => 1646645222
[_oembed_e3ae6c9ea532fa117f58ead8daff050b] =>
[_oembed_time_e3ae6c9ea532fa117f58ead8daff050b] => 1652977851
[_oembed_b88ecccd39eca9f0c129adf25967f128] =>
[_oembed_time_b88ecccd39eca9f0c129adf25967f128] => 1652977851
[_oembed_a60f70f53da2383ddb7233c32f27fa6b] =>
[_oembed_time_a60f70f53da2383ddb7233c32f27fa6b] => 1655199691
[_oembed_9ef51722d15a29953c370640a77d708b] =>
[_oembed_time_9ef51722d15a29953c370640a77d708b] => 1655199691
[_oembed_929f13612e911d4e6be1d7e7952b5831] =>
[_oembed_time_929f13612e911d4e6be1d7e7952b5831] => 1657436751
[_oembed_110095b3adcb804ba691a7bf08ee4161] =>
[_oembed_time_110095b3adcb804ba691a7bf08ee4161] => 1657436751
[_oembed_4911a3cfbf4a42bfdc913cc51a87bb87] =>
[_oembed_time_4911a3cfbf4a42bfdc913cc51a87bb87] => 1657436751
[_oembed_5f1ee335eb7155e468ee6262ba73f72a] =>
[_oembed_time_5f1ee335eb7155e468ee6262ba73f72a] => 1657899491
[_oembed_f5b925b6f815be7678956a517e36f19a] =>
[_oembed_time_f5b925b6f815be7678956a517e36f19a] => 1659189073
[_oembed_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] =>
[_oembed_time_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] => 1660056152
[_oembed_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] =>
[_oembed_time_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] => 1660056153
[_oembed_37d7ba9110729fc24553f2481c4aa712] =>
[_oembed_time_37d7ba9110729fc24553f2481c4aa712] => 1661247701
[_oembed_b98df8805f5fa74f862c01318340e94e] =>
[_oembed_time_b98df8805f5fa74f862c01318340e94e] => 1661247701
[_oembed_e6228743daa8f677f2dc0746c1c12e34] =>
[_oembed_time_e6228743daa8f677f2dc0746c1c12e34] => 1665219058
[_oembed_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] =>
[_oembed_time_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] => 1665219058
[_oembed_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] =>
[_oembed_time_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] => 1665219058
[_oembed_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] =>
[_oembed_time_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => 1665219058
[_oembed_d021ec403c2e3dce8d9c748f081efb9b] =>
[_oembed_time_d021ec403c2e3dce8d9c748f081efb9b] => 1668254793
[_oembed_f68c6a07831bc10c4da73307ce199f5a] =>
[_oembed_time_f68c6a07831bc10c4da73307ce199f5a] => 1668254793
[_oembed_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] =>
[_oembed_time_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] => 1674202105
[_oembed_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] =>
[_oembed_time_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] => 1675441408
[_oembed_e94ad3c072c3340b4ee1a3e5f2360562] =>
[_oembed_time_e94ad3c072c3340b4ee1a3e5f2360562] => 1684062743
[_oembed_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] =>
[_oembed_time_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] => 1684062743
[_oembed_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] =>
[_oembed_time_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] => 1684062743
[_oembed_0dbb8c942264d37362c212673c3ec2fa] =>
[_oembed_time_0dbb8c942264d37362c212673c3ec2fa] => 1687708146
[_oembed_d3d6af70cd9eb84032e67da07118740b] =>
[_oembed_time_d3d6af70cd9eb84032e67da07118740b] => 1691758850
[_oembed_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] =>
[_oembed_time_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] => 1691758850
[_oembed_01acea299c480a7e515c90e4a5231f0d] =>
[_oembed_time_01acea299c480a7e515c90e4a5231f0d] => 1700161703
[_oembed_5dcfb5c21bd896cb3736d8b9c7bafbe8] =>
[_oembed_time_5dcfb5c21bd896cb3736d8b9c7bafbe8] => 1700587186
[_oembed_edd7fc5911a02084221b1aa257fcba8c] =>
[_oembed_time_edd7fc5911a02084221b1aa257fcba8c] => 1701543564
[_oembed_635ea0c164e759086ff01ca1ca4ba789] =>
[_oembed_time_635ea0c164e759086ff01ca1ca4ba789] => 1703577090
[_oembed_82a165f85c915f1c9d10583473c47303] =>
[_oembed_time_82a165f85c915f1c9d10583473c47303] => 1712493736
[_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] =>
[_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1718394519
[_oembed_e1d856f3d5e7bb888e4a5eee46a7ee5c] =>
[_oembed_time_e1d856f3d5e7bb888e4a5eee46a7ee5c] => 1718394519
[_oembed_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] =>
[_oembed_time_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] => 1718394519
[_oembed_8694dfa671b61bbcda84873754b23330] =>
[_oembed_time_8694dfa671b61bbcda84873754b23330] => 1718394520
[_oembed_ae792c238f1eae67bab1ff35b8951863] =>
[_oembed_time_ae792c238f1eae67bab1ff35b8951863] => 1718394520
[_oembed_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] =>
[_oembed_time_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => 1718394520
[_oembed_e33fc4ddbd58abf39ca11318d99cc1f7] => {{unknown}}
[_oembed_abf12dfe05070287795d86909639693a] =>
[_oembed_time_abf12dfe05070287795d86909639693a] => 1720009966
[_oembed_c42ba0899f0e0d6ed357cfbbdae45f59] =>
[_oembed_time_c42ba0899f0e0d6ed357cfbbdae45f59] => 1720009966
[_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] =>
[_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1720009966
[_oembed_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] =>
[_oembed_time_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] => 1720009966
[_oembed_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] =>
[_oembed_time_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] => 1720009966
[_oembed_f0951e35375553c474411ef368d5d3cb] =>
[_oembed_time_f0951e35375553c474411ef368d5d3cb] => 1720009966
[_oembed_a05101975868f04738275f79cc8846cf] =>
[_oembed_time_a05101975868f04738275f79cc8846cf] => 1721594471
[_oembed_35072e1b7817a3c03c2aed2fee9526b1] =>
[_oembed_time_35072e1b7817a3c03c2aed2fee9526b1] => 1724233289
[_oembed_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] =>
[_oembed_time_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] => 1724233289
[_oembed_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] =>
[_oembed_time_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] => 1725012827
[_oembed_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] =>
[_oembed_time_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] => 1730639362
[_oembed_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] =>
[_oembed_time_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] => 1730639362
[_oembed_b88e25d37be0679754503457d938485e] =>
[_oembed_time_b88e25d37be0679754503457d938485e] => 1730639362
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1730639362
[_oembed_0d0181512eab56c12b7d80ef466d9dff] =>
[_oembed_time_0d0181512eab56c12b7d80ef466d9dff] => 1732117942
[_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] =>
[_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1732117942
[_oembed_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] =>
[_oembed_time_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] => 1733483976
[_oembed_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] =>
[_oembed_time_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] => 1738334784
[_oembed_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] =>
[_oembed_time_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] => 1738334784
[_algolia_sync] => 508033552000
[_oembed_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] =>
[_oembed_time_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] => 1744188780
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1747507883
[_oembed_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] =>
[_oembed_time_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => 1748515966
[_oembed_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] =>
[_oembed_time_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => 1748515966
[_oembed_8ca79221b2fee802c79ef42d785bb6e4] =>
[_oembed_time_8ca79221b2fee802c79ef42d785bb6e4] => 1748515966
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1749917645
[_oembed_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] =>
[_oembed_time_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] => 1752660682
[_oembed_080b9cbbe2328856d0c21be8578f9cb7] =>
[_oembed_time_080b9cbbe2328856d0c21be8578f9cb7] => 1752660682
[_oembed_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] =>
[_oembed_time_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] => 1754640411
[_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] =>
[_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1754640411
[_oembed_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] =>
[_oembed_time_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] => 1754640411
[_oembed_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] =>
[_oembed_time_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] => 1754640411
[_oembed_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] =>
[_oembed_time_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] => 1754640411
[_oembed_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] =>
[_oembed_time_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] => 1754640411
[_oembed_39b4cdd3d728789ee7d81a51f9a72485] =>
[_oembed_time_39b4cdd3d728789ee7d81a51f9a72485] => 1755756400
[_oembed_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] =>
[_oembed_time_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] => 1755756400
[_oembed_fc42af610ce1fd8ea5e4c80b20535d7b] =>
[_oembed_time_fc42af610ce1fd8ea5e4c80b20535d7b] => 1756804955
[_oembed_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] =>
[_oembed_time_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] => 1758385843
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1759738264
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1759738264
[_oembed_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] =>
[_oembed_time_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] => 1759738265
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1761666986
[_oembed_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] =>
[_oembed_time_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] => 1761666986
[_oembed_000c019c922c2e57732789ad10ba5cc9] =>
[_oembed_time_000c019c922c2e57732789ad10ba5cc9] => 1762447857
[_oembed_c7d0377e7049a864b5e2d33e5b442915] =>
[_oembed_time_c7d0377e7049a864b5e2d33e5b442915] => 1763808456
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 347
[5] => 600
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Oktatás
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1910
[1] => 16119
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány
[1] => szakkör
)
)
[6] => Array
(
[id] => 25440
[content] =>
Gálaműsorral zárult a „Genius” Jótékonysági Alapítvány népzenei és néptánc szakköre Nagydobronyban és a Minden Egész eltörött című gitár, verses, irodalmi szakköre Kisgejőcön.
Az alapítvány minden évben megrendezi táborait, ahol a gyermekek a néphagyományokkal és a magyar kultúrával foglalkoznak, ám idén a karanténhelyzet miatt szakkör formájában valósultak meg a programok. Váradi Natália, a szervezet irodaigazgatója elmondta, minden évben gálaműsoron mutatják be a diákok a hét során tanultakat.
[type] => post
[excerpt] => Gálaműsorral zárult a Genius Jótékonysági Alapítvány népzenei és néptánc szakköre Nagydobronyban és a Minden Egész eltörött című gitár, verses, irodalmi szakköre Kisgejőcön.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1597577517
[modified] => 1597506965
)
[title] => Gálaműsorral zárultak a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szakkörei az Ungvári járásban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=25440&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 25440
[uk] => 25619
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 25441
[image] => Array
(
[id] => 25441
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-2.jpg
[original_lng] => 74722
[original_w] => 1515
[original_h] => 852
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-2.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-2.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-natalia-2.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1597663815:10
[_thumbnail_id] => 25441
[_oembed_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] =>
[_oembed_time_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] => 1597496165
[_edit_last] => 10
[views_count] => 7196
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f314a9ca8df44c4ae1f9bdb9040bef43] =>
[_oembed_time_f314a9ca8df44c4ae1f9bdb9040bef43] => 1597496167
[_oembed_f4cef70d2b22dce1498de37785fdf489] =>
[_oembed_time_f4cef70d2b22dce1498de37785fdf489] => 1597496167
[_oembed_29fae50a03b6a195e41bb0ecdf6507c4] =>
[_oembed_time_29fae50a03b6a195e41bb0ecdf6507c4] => 1597496167
[_oembed_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] =>
[_oembed_time_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] => 1597566727
[_oembed_561cd11d26302cb1cf7ddb46f7f098ea] =>
[_oembed_time_561cd11d26302cb1cf7ddb46f7f098ea] => 1597566727
[_oembed_c80acbca5388cf2996f00e9fd75567c8] =>
[_oembed_time_c80acbca5388cf2996f00e9fd75567c8] => 1597566728
[_oembed_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] =>
[_oembed_time_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] => 1598016451
[_oembed_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] =>
[_oembed_time_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] => 1599140215
[_oembed_7dbdd8c4eea1687b155125703f951199] =>
[_oembed_time_7dbdd8c4eea1687b155125703f951199] => 1599397572
[_oembed_65c6d18046d8f9da4d2796611383b1c6] =>
[_oembed_time_65c6d18046d8f9da4d2796611383b1c6] => 1600488210
[_oembed_3f34a89aa843574dbb725861eba56b7a] =>
[_oembed_time_3f34a89aa843574dbb725861eba56b7a] => 1601451455
[_oembed_ac952aca8b09b816d867a8b6e5fe7a9f] =>
[_oembed_time_ac952aca8b09b816d867a8b6e5fe7a9f] => 1603409790
[_oembed_8931bec65304ca357c162aae08b5a057] =>
[_oembed_time_8931bec65304ca357c162aae08b5a057] => 1603409790
[_oembed_c45f38afbf787b798177e86a1767184c] =>
[_oembed_time_c45f38afbf787b798177e86a1767184c] => 1605150698
[_oembed_a21754fc1527064352ba341dd65fd2c4] =>
[_oembed_time_a21754fc1527064352ba341dd65fd2c4] => 1605150698
[_oembed_56a288949004b5a177d7607e62d04041] =>
[_oembed_time_56a288949004b5a177d7607e62d04041] => 1605193422
[_oembed_49b9c9b2f7d4785a41825569e169352b] =>
[_oembed_time_49b9c9b2f7d4785a41825569e169352b] => 1605193422
[_oembed_fb848012e7d9db6e867382738b2b9144] =>
[_oembed_time_fb848012e7d9db6e867382738b2b9144] => 1612634808
[_oembed_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] =>
[_oembed_time_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] => 1612634808
[_oembed_545e1c62e5022a345f0d8ddff1609def] =>
[_oembed_time_545e1c62e5022a345f0d8ddff1609def] => 1613257914
[_oembed_e94b545b06c654a2f06d9a31a23eb717] =>
[_oembed_time_e94b545b06c654a2f06d9a31a23eb717] => 1613257914
[_oembed_9099858baa2d7acd100f5086fb354f36] =>
[_oembed_time_9099858baa2d7acd100f5086fb354f36] => 1618390359
[_oembed_4fba11d1c426d0aa8585b184febcda9f] =>
[_oembed_time_4fba11d1c426d0aa8585b184febcda9f] => 1619360938
[_oembed_b252f73f5bb944e9a144389b5b6f6c39] =>
[_oembed_time_b252f73f5bb944e9a144389b5b6f6c39] => 1619659093
[_oembed_d898865bcf191e85ce4261b09f43d424] =>
[_oembed_time_d898865bcf191e85ce4261b09f43d424] => 1621163112
[_oembed_2f08225c52180d8cca3d29fc8f5a0e9f] =>
[_oembed_time_2f08225c52180d8cca3d29fc8f5a0e9f] => 1621954734
[_oembed_16a7a8f6da2a41b83b343662359a6801] =>
[_oembed_time_16a7a8f6da2a41b83b343662359a6801] => 1621954734
[_oembed_e4b7c2b0c2f1bb9d4b61b1ad88b634b6] =>
[_oembed_time_e4b7c2b0c2f1bb9d4b61b1ad88b634b6] => 1623548203
[_oembed_30a25f2e765cbeb824b20c9f5e4b5772] =>
[_oembed_time_30a25f2e765cbeb824b20c9f5e4b5772] => 1623853262
[_oembed_e4a07e29310b242fc1f9e61b04fb41f5] =>
[_oembed_time_e4a07e29310b242fc1f9e61b04fb41f5] => 1625362831
[_oembed_e72a9f990190dc0b81d52afb3ae71b74] =>
[_oembed_time_e72a9f990190dc0b81d52afb3ae71b74] => 1625362831
[_oembed_a2125810748ae3ad0b0328298e9535d0] =>
[_oembed_time_a2125810748ae3ad0b0328298e9535d0] => 1626463957
[_oembed_57ad22762312794dd097aca7300939d9] =>
[_oembed_time_57ad22762312794dd097aca7300939d9] => 1628692601
[_oembed_7f56b1d1c920043a5bef262262b88a09] =>
[_oembed_time_7f56b1d1c920043a5bef262262b88a09] => 1628692601
[_oembed_4c077ffcb5184e59d0188c2bdc467fab] =>
[_oembed_time_4c077ffcb5184e59d0188c2bdc467fab] => 1629588818
[_oembed_6ea5126e57db627aac541d65b7aa3678] =>
[_oembed_time_6ea5126e57db627aac541d65b7aa3678] => 1629588818
[_oembed_a444596d061e57cd208c707749a4bb87] =>
[_oembed_time_a444596d061e57cd208c707749a4bb87] => 1632086923
[_oembed_1b64388ee7616171136981abb2a22598] =>
[_oembed_time_1b64388ee7616171136981abb2a22598] => 1637202671
[_oembed_d1f97b0b9512bdae711078281b63dbbd] =>
[_oembed_time_d1f97b0b9512bdae711078281b63dbbd] => 1638052324
[_oembed_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] =>
[_oembed_time_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] => 1639679146
[_oembed_ee3ba6c85c7c5636c06abf7beab0a1fe] =>
[_oembed_time_ee3ba6c85c7c5636c06abf7beab0a1fe] => 1642746771
[_oembed_73340c74b137e01ebaabfd57a51a3032] =>
[_oembed_time_73340c74b137e01ebaabfd57a51a3032] => 1647869885
[_oembed_7cf8471e0624fd46f53aec13aa2dcebb] =>
[_oembed_time_7cf8471e0624fd46f53aec13aa2dcebb] => 1647869885
[_oembed_31ab2940d18baad66a6dd4c9b2438419] =>
[_oembed_time_31ab2940d18baad66a6dd4c9b2438419] => 1647869885
[_oembed_999273468a910c957a369f41597c0777] =>
[_oembed_time_999273468a910c957a369f41597c0777] => 1647869886
[_oembed_e3ae6c9ea532fa117f58ead8daff050b] =>
[_oembed_time_e3ae6c9ea532fa117f58ead8daff050b] => 1652131891
[_oembed_b88ecccd39eca9f0c129adf25967f128] =>
[_oembed_time_b88ecccd39eca9f0c129adf25967f128] => 1652131892
[_oembed_a60f70f53da2383ddb7233c32f27fa6b] =>
[_oembed_time_a60f70f53da2383ddb7233c32f27fa6b] => 1654783912
[_oembed_9ef51722d15a29953c370640a77d708b] =>
[_oembed_time_9ef51722d15a29953c370640a77d708b] => 1654783913
[_oembed_4911a3cfbf4a42bfdc913cc51a87bb87] =>
[_oembed_time_4911a3cfbf4a42bfdc913cc51a87bb87] => 1655281956
[_oembed_110095b3adcb804ba691a7bf08ee4161] =>
[_oembed_time_110095b3adcb804ba691a7bf08ee4161] => 1656688403
[_oembed_5f1ee335eb7155e468ee6262ba73f72a] =>
[_oembed_time_5f1ee335eb7155e468ee6262ba73f72a] => 1657461465
[_oembed_929f13612e911d4e6be1d7e7952b5831] =>
[_oembed_time_929f13612e911d4e6be1d7e7952b5831] => 1657466522
[_oembed_f5b925b6f815be7678956a517e36f19a] =>
[_oembed_time_f5b925b6f815be7678956a517e36f19a] => 1658326053
[_oembed_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] =>
[_oembed_time_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] => 1659281861
[_oembed_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] =>
[_oembed_time_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] => 1659550079
[_oembed_b98df8805f5fa74f862c01318340e94e] =>
[_oembed_time_b98df8805f5fa74f862c01318340e94e] => 1659786132
[_oembed_37d7ba9110729fc24553f2481c4aa712] =>
[_oembed_time_37d7ba9110729fc24553f2481c4aa712] => 1660477447
[_oembed_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] =>
[_oembed_time_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] => 1664889087
[_oembed_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] =>
[_oembed_time_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] => 1664889088
[_oembed_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] =>
[_oembed_time_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => 1664948799
[_oembed_e6228743daa8f677f2dc0746c1c12e34] =>
[_oembed_time_e6228743daa8f677f2dc0746c1c12e34] => 1665769625
[_oembed_f68c6a07831bc10c4da73307ce199f5a] =>
[_oembed_time_f68c6a07831bc10c4da73307ce199f5a] => 1667294062
[_oembed_d021ec403c2e3dce8d9c748f081efb9b] =>
[_oembed_time_d021ec403c2e3dce8d9c748f081efb9b] => 1667586277
[_oembed_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] =>
[_oembed_time_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] => 1673978339
[_oembed_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] =>
[_oembed_time_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] => 1675191360
[_oembed_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] =>
[_oembed_time_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] => 1685007723
[_oembed_e94ad3c072c3340b4ee1a3e5f2360562] =>
[_oembed_time_e94ad3c072c3340b4ee1a3e5f2360562] => 1685867044
[_oembed_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] =>
[_oembed_time_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] => 1685958042
[_oembed_0dbb8c942264d37362c212673c3ec2fa] =>
[_oembed_time_0dbb8c942264d37362c212673c3ec2fa] => 1686553853
[_oembed_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] =>
[_oembed_time_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] => 1690019004
[_oembed_d3d6af70cd9eb84032e67da07118740b] =>
[_oembed_time_d3d6af70cd9eb84032e67da07118740b] => 1691051053
[_oembed_01acea299c480a7e515c90e4a5231f0d] =>
[_oembed_time_01acea299c480a7e515c90e4a5231f0d] => 1700566110
[_oembed_5dcfb5c21bd896cb3736d8b9c7bafbe8] =>
[_oembed_time_5dcfb5c21bd896cb3736d8b9c7bafbe8] => 1700570525
[_oembed_edd7fc5911a02084221b1aa257fcba8c] =>
[_oembed_time_edd7fc5911a02084221b1aa257fcba8c] => 1701347332
[_oembed_635ea0c164e759086ff01ca1ca4ba789] =>
[_oembed_time_635ea0c164e759086ff01ca1ca4ba789] => 1702058392
[_oembed_82a165f85c915f1c9d10583473c47303] =>
[_oembed_time_82a165f85c915f1c9d10583473c47303] => 1713526372
[_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] =>
[_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1718316585
[_oembed_e1d856f3d5e7bb888e4a5eee46a7ee5c] =>
[_oembed_time_e1d856f3d5e7bb888e4a5eee46a7ee5c] => 1718316585
[_oembed_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] =>
[_oembed_time_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] => 1718316585
[_oembed_8694dfa671b61bbcda84873754b23330] =>
[_oembed_time_8694dfa671b61bbcda84873754b23330] => 1718316585
[_oembed_ae792c238f1eae67bab1ff35b8951863] =>
[_oembed_time_ae792c238f1eae67bab1ff35b8951863] => 1718316585
[_oembed_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] =>
[_oembed_time_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => 1718316585
[_oembed_418668ba803be94e53581acb00b8c231] => {{unknown}}
[_oembed_f0951e35375553c474411ef368d5d3cb] =>
[_oembed_time_f0951e35375553c474411ef368d5d3cb] => 1719519420
[_oembed_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] =>
[_oembed_time_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] => 1719750588
[_oembed_c42ba0899f0e0d6ed357cfbbdae45f59] =>
[_oembed_time_c42ba0899f0e0d6ed357cfbbdae45f59] => 1719940049
[_oembed_a05101975868f04738275f79cc8846cf] =>
[_oembed_time_a05101975868f04738275f79cc8846cf] => 1721548776
[_oembed_abf12dfe05070287795d86909639693a] =>
[_oembed_time_abf12dfe05070287795d86909639693a] => 1721548776
[_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] =>
[_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1721548776
[_oembed_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] =>
[_oembed_time_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] => 1721548776
[_oembed_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] =>
[_oembed_time_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] => 1724956606
[_oembed_35072e1b7817a3c03c2aed2fee9526b1] =>
[_oembed_time_35072e1b7817a3c03c2aed2fee9526b1] => 1724956607
[_oembed_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] =>
[_oembed_time_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] => 1724956607
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1729405344
[_oembed_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] =>
[_oembed_time_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] => 1730642831
[_oembed_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] =>
[_oembed_time_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] => 1730642831
[_oembed_b88e25d37be0679754503457d938485e] =>
[_oembed_time_b88e25d37be0679754503457d938485e] => 1730642831
[_oembed_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] =>
[_oembed_time_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] => 1733303176
[_oembed_0d0181512eab56c12b7d80ef466d9dff] =>
[_oembed_time_0d0181512eab56c12b7d80ef466d9dff] => 1733303176
[_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] =>
[_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1733303176
[_oembed_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] =>
[_oembed_time_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] => 1738333213
[_oembed_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] =>
[_oembed_time_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] => 1738333213
[_algolia_sync] => 508033168000
[_oembed_8ca79221b2fee802c79ef42d785bb6e4] =>
[_oembed_time_8ca79221b2fee802c79ef42d785bb6e4] => 1747503277
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1747503277
[_oembed_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] =>
[_oembed_time_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] => 1747503277
[_oembed_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] =>
[_oembed_time_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => 1748283087
[_oembed_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] =>
[_oembed_time_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => 1748448807
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1750753958
[_oembed_080b9cbbe2328856d0c21be8578f9cb7] =>
[_oembed_time_080b9cbbe2328856d0c21be8578f9cb7] => 1753857755
[_oembed_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] =>
[_oembed_time_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] => 1754639325
[_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] =>
[_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1754639326
[_oembed_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] =>
[_oembed_time_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] => 1754639326
[_oembed_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] =>
[_oembed_time_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] => 1754639326
[_oembed_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] =>
[_oembed_time_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] => 1754639326
[_oembed_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] =>
[_oembed_time_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] => 1754639326
[_oembed_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] =>
[_oembed_time_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] => 1754639326
[_oembed_39b4cdd3d728789ee7d81a51f9a72485] =>
[_oembed_time_39b4cdd3d728789ee7d81a51f9a72485] => 1755755971
[_oembed_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] =>
[_oembed_time_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] => 1755755971
[_oembed_fc42af610ce1fd8ea5e4c80b20535d7b] =>
[_oembed_time_fc42af610ce1fd8ea5e4c80b20535d7b] => 1756750934
[_oembed_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] =>
[_oembed_time_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] => 1758118913
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1758706573
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1758737752
[_oembed_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] =>
[_oembed_time_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] => 1758737753
[_oembed_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] =>
[_oembed_time_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] => 1760984759
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1762103097
[_oembed_000c019c922c2e57732789ad10ba5cc9] =>
[_oembed_time_000c019c922c2e57732789ad10ba5cc9] => 1762335445
[_oembed_c7d0377e7049a864b5e2d33e5b442915] =>
[_oembed_time_c7d0377e7049a864b5e2d33e5b442915] => 1764535509
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 347
[5] => 600
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Oktatás
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1910
[1] => 16119
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány
[1] => szakkör
)
)
[7] => Array
(
[id] => 25369
[content] =>
A táncé és a muzsikáé volt a főszerep Beregszászon a Pásztor Ferenc Közösségi házban, ahol a helyi Rezeda Folkműhely tartott nyári képzést a fiataloknak. A foglalkozásokon azok vehettek részt, akik már korábban is a folkműhely tagjai voltak.
A fiatalok a szakkör 4 napja alatt néptánc, népzene, népi játékok és népi énekek témakörökben megtartott foglalkozásokon vehettek részt.
[type] => post
[excerpt] => A táncé és a muzsikáé volt a főszerep Beregszászon a Pásztor Ferenc Közösségi házban, ahol a helyi Rezeda Folkműhely tartott nyári képzést a fiataloknak. A fiatalok a szakkör 4 napja alatt néptánc, népzene, népi játékok és népi énekek témakörökben...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1597497861
[modified] => 1597483812
)
[title] => A Rezeda Folkműhely nyári szakköre (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=25369&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 25369
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 25370
[image] => Array
(
[id] => 25370
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-eniko.jpg
[original_lng] => 108911
[original_w] => 1577
[original_h] => 887
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-eniko-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-eniko-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-eniko-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-eniko-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-eniko-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-eniko.jpg
[width] => 1577
[height] => 887
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/varadi-eniko.jpg
[width] => 1577
[height] => 887
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1597473013:10
[_oembed_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] =>
[_oembed_time_3aed5443784fe98e000db585dafb8b20] => 1597472994
[_thumbnail_id] => 25370
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4833
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_cef5c4737f705847efc081876458fa6b] =>
[_oembed_time_cef5c4737f705847efc081876458fa6b] => 1597473013
[_oembed_07f1eb1046f64949b819da2b8a2704b4] =>
[_oembed_time_07f1eb1046f64949b819da2b8a2704b4] => 1597473013
[_oembed_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] =>
[_oembed_time_2fb4f5e29ad007d3ac038df48ee1a298] => 1597679536
[_oembed_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] =>
[_oembed_time_31a89df2fe34242f71baa497f601d47d] => 1598004037
[_oembed_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] =>
[_oembed_time_fd6ff7ada472f3d6bfb7bb14a7c9a015] => 1598862702
[_oembed_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] =>
[_oembed_time_9d3fec5ce76f7e07f21e05d231795e97] => 1599037606
[_oembed_4ab82a820d2790e284a739efb628aaf2] =>
[_oembed_time_4ab82a820d2790e284a739efb628aaf2] => 1599075072
[_oembed_f386b3ae07def013ef25ad8466210b30] =>
[_oembed_time_f386b3ae07def013ef25ad8466210b30] => 1599075072
[_oembed_56213db513305757928d63b50a4d29fb] =>
[_oembed_time_56213db513305757928d63b50a4d29fb] => 1600719831
[_oembed_09a75884c5629866413b757a4248eb25] => Meglátja a medve az árnyékát?
Posted by Fővárosi Állat- és Növénykert on Tuesday, February 2, 2021
[_oembed_time_09a75884c5629866413b757a4248eb25] => 1612942089
[_oembed_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] =>
[_oembed_time_2e6ba650c1e05b3374b20cc82e6860a7] => 1612942089
[_oembed_c9887ff0600a9942e69aedc959439436] =>
[_oembed_time_c9887ff0600a9942e69aedc959439436] => 1612942090
[_oembed_5239afddc0dcf00d90aabce395532059] =>
[_oembed_time_5239afddc0dcf00d90aabce395532059] => 1613253696
[_oembed_400e66216e7451ae1ad31a323121a72d] =>
[_oembed_time_400e66216e7451ae1ad31a323121a72d] => 1614723490
[_oembed_6bb6480c4f532f508bd637e011bcad25] =>
[_oembed_time_6bb6480c4f532f508bd637e011bcad25] => 1618180760
[_oembed_bb692fd0b5b92a125a8e5bff0646389a] =>
[_oembed_time_bb692fd0b5b92a125a8e5bff0646389a] => 1618180760
[_oembed_2d5e4944306ee73399e39af8c6c26ce7] =>
[_oembed_time_2d5e4944306ee73399e39af8c6c26ce7] => 1622486816
[_oembed_1f50e67119d3616ab4e1dfc4f960f843] =>
[_oembed_time_1f50e67119d3616ab4e1dfc4f960f843] => 1622895264
[_oembed_7a9d31b390c9e507e7bd195f6f6d0035] =>
[_oembed_time_7a9d31b390c9e507e7bd195f6f6d0035] => 1623689649
[_oembed_b1c29b9b08e73663333d9e384c2f7f23] =>
[_oembed_time_b1c29b9b08e73663333d9e384c2f7f23] => 1623721390
[_oembed_a0dc37003f656b29927bb774dbe83237] =>
[_oembed_time_a0dc37003f656b29927bb774dbe83237] => 1624665318
[_oembed_e72a9f990190dc0b81d52afb3ae71b74] =>
[_oembed_time_e72a9f990190dc0b81d52afb3ae71b74] => 1624665319
[_oembed_6ded1e949d96f0ed62186fba33201329] =>
[_oembed_time_6ded1e949d96f0ed62186fba33201329] => 1625349556
[_oembed_930c7b842a2b08c24f556ed100d6c2a7] =>
[_oembed_time_930c7b842a2b08c24f556ed100d6c2a7] => 1625349556
[_oembed_41a16b8201b2fc78585710f601e14df9] =>
[_oembed_time_41a16b8201b2fc78585710f601e14df9] => 1625370849
[_oembed_d7758e1d0e92fae032d4c7166bc5eed6] =>
[_oembed_time_d7758e1d0e92fae032d4c7166bc5eed6] => 1625565144
[_oembed_667d6ccf507b7ca6532cd9d91b7ac489] =>
[_oembed_time_667d6ccf507b7ca6532cd9d91b7ac489] => 1626074724
[_oembed_7f56b1d1c920043a5bef262262b88a09] =>
[_oembed_time_7f56b1d1c920043a5bef262262b88a09] => 1626463922
[_oembed_c0cd7f55fa5a4503ea3d2c1360310010] =>
[_oembed_time_c0cd7f55fa5a4503ea3d2c1360310010] => 1626463922
[_oembed_b2e14dc974296047f67d8d803d6ea160] =>
[_oembed_time_b2e14dc974296047f67d8d803d6ea160] => 1626463922
[_oembed_7abf75a00e18ecd095060f83df34de02] =>
[_oembed_time_7abf75a00e18ecd095060f83df34de02] => 1626855858
[_oembed_54052e749bbfb2e7c9b80d748477a693] =>
[_oembed_time_54052e749bbfb2e7c9b80d748477a693] => 1626855858
[_oembed_71d4cf267e11304b1b8d370ce5574199] =>
[_oembed_time_71d4cf267e11304b1b8d370ce5574199] => 1627284122
[_oembed_6a41987bd727ce11b378924d9bab1402] =>
[_oembed_time_6a41987bd727ce11b378924d9bab1402] => 1627284123
[_oembed_8b891eb2cab3d359f29b253d041f4897] =>
[_oembed_time_8b891eb2cab3d359f29b253d041f4897] => 1629501286
[_oembed_bd45c55f0bf307d39bafe7b2d6699595] =>
[_oembed_time_bd45c55f0bf307d39bafe7b2d6699595] => 1634671575
[_oembed_3d99fbf06c84d0df62c6001da7f89d71] =>
[_oembed_time_3d99fbf06c84d0df62c6001da7f89d71] => 1637485130
[_oembed_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] =>
[_oembed_time_da1c0bb9009e09873fd2a6e2da1c7d33] => 1639499483
[_oembed_843b6ea177b8cc9436b48119297482df] =>
[_oembed_time_843b6ea177b8cc9436b48119297482df] => 1640745109
[_oembed_c10ae283c33f2430ec14b899b9f38f96] =>
[_oembed_time_c10ae283c33f2430ec14b899b9f38f96] => 1647687306
[_oembed_718eab812454ab494035960ddb035b1e] =>
[_oembed_time_718eab812454ab494035960ddb035b1e] => 1657656226
[_oembed_b1e4c581e3b9462feedc97d2f0afe7ca] =>
[_oembed_time_b1e4c581e3b9462feedc97d2f0afe7ca] => 1658162354
[_oembed_2eb6197b35d8a8741aace19a9139e8c6] =>
[_oembed_time_2eb6197b35d8a8741aace19a9139e8c6] => 1658162354
[_oembed_c4a500a178678a2afa427ffbd6307ff4] =>
[_oembed_time_c4a500a178678a2afa427ffbd6307ff4] => 1659890859
[_oembed_a0e1ac10498183c59edac4f1c96ded93] =>
[_oembed_time_a0e1ac10498183c59edac4f1c96ded93] => 1659890859
[_oembed_b305239787bf6abffecdf86f0c6893f8] =>
[_oembed_time_b305239787bf6abffecdf86f0c6893f8] => 1660810058
[_oembed_3fb4baf2765df562a87b72e72ef66bc9] =>
[_oembed_time_3fb4baf2765df562a87b72e72ef66bc9] => 1663827842
[_oembed_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] =>
[_oembed_time_f80684df009ac625fd868b9d2f285d9f] => 1667282945
[_oembed_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] =>
[_oembed_time_4a86105d65a0dd4757df8a5507554950] => 1674202906
[_oembed_84a8cedf6acbc227fc66b7bcae4e9d16] =>
[_oembed_time_84a8cedf6acbc227fc66b7bcae4e9d16] => 1693927533
[_oembed_609ffb4935b11a220f9fe389ffa2287e] =>
[_oembed_time_609ffb4935b11a220f9fe389ffa2287e] => 1699081992
[_oembed_c44af1a7a8ce771e5d92dbdb3b7d0c55] =>
[_oembed_time_c44af1a7a8ce771e5d92dbdb3b7d0c55] => 1714632612
[_oembed_2da43189cf1ca82c825f694b6d5d3b25] =>
[_oembed_time_2da43189cf1ca82c825f694b6d5d3b25] => 1718290301
[_oembed_7a8bff897f3ad4884206b53967c47d58] => {{unknown}}
[_oembed_ee55bf44fcecb710f7f2e8ebcb1fe2f8] =>
[_oembed_time_ee55bf44fcecb710f7f2e8ebcb1fe2f8] => 1721504889
[_oembed_031ec99e4dc39808223885e32ef49d84] =>
[_oembed_time_031ec99e4dc39808223885e32ef49d84] => 1721504890
[_oembed_85f0c8c951bb9bd239da0b90ac42a926] =>
[_oembed_time_85f0c8c951bb9bd239da0b90ac42a926] => 1721504890
[_algolia_sync] => 508033151000
[_oembed_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] =>
[_oembed_time_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => 1748859625
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1748859625
[_oembed_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] =>
[_oembed_time_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] => 1750660474
[_oembed_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] =>
[_oembed_time_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] => 1756752886
[_oembed_6162eb0df7b32a10063982a649236f65] =>
[_oembed_time_6162eb0df7b32a10063982a649236f65] => 1758198084
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1758703890
[_oembed_93af2dad1dba81749c104d5cb28cc1ed] =>
[_oembed_time_93af2dad1dba81749c104d5cb28cc1ed] => 1759715670
[_oembed_e8095cdcbd7d6896e949014005423af3] =>
[_oembed_time_e8095cdcbd7d6896e949014005423af3] => 1759715670
[_oembed_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] =>
[_oembed_time_ed63db78ae11ca8a53683017817263b8] => 1763484124
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 347
[6] => 600
[7] => 592
[8] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Oktatás
[6] => Oktatás
[7] => Társadalom
[8] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 844
[1] => 2715
[2] => 16119
)
[tags_name] => Array
(
[0] => néphagyomány
[1] => néptánc
[2] => szakkör
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 16119
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 16119
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
szakkör (1 Oldal)