Jóváhagyták a papíralapú és az elektronikus formátumú dokumentumok egyenrangú használatát Ukrajnában – tette közzé a PMG hírügynökség. Mihajlo Fedorov, digitális átalakulási miniszter Telegram-csatornáján hozta nyilvánosságra, hogy ezentúl a Gyija nevű mobilalkalmazással személyi dokumentumainkat ugyanúgy használhatjuk, mint a papíralapúakat.
https://youtu.be/sB-tW3D1f3U
A digitális átállás ezen fázisát a korábbi tervek szerint már decemberben el kellett volna kezdeni. A miniszter beszámolt arról, hogy jelenleg 17 ezer ukrán teszteli az applikációt, ami a jövő héttől mindenki számára elérhetővé válik.
Fedorov kijelentette, hogy a mostani időszakban ez különösen fontos, a telefonos dokumentáció segítségével gyorsabbak lesznek az igazoltatások, a boltokban a dohány- és alkoholtermékek vásárlása, illetve a postai szolgáltatásokkor is kézenfekvő lesz. Hozzátette: a karantén után a vonatokon, repülőgépeken, kórházakban, bankokban és egyéb adminisztratív szolgáltatások alkalmával is használhatóak lesznek.
Mihajlo Fedorov digitális átalakulási miniszter saját közösségi oldalán mutatta be, hogyan nézne ki az ukrán állampolgárok személyi igazolványa. A miniszter három változatot töltött fel Facebook-oldalára, s felajánlotta az állampolgároknak, hogy maguk választhatják ki a végleges kinézetet.
„Mindenki számára ismert, hogy dolgozunk az elektronikus személyi igazolvány kifejlesztésén. Azok igényelhetik majd a dokumentum digitális, okostelefonra letölthető változatát, akik rendelkeznek ID-kártyával vagy biometrikus útlevéllel” – írja a miniszter.
Elmondása szerint az elektronikus személyi igazolvánnyal bárhol igazolhatjuk magunkat az ország területén, legyen az tömegközlekedési eszköz, hivatal, kórház, banki fiók, rendőrségi igazoltatás, stb. Az okmány érvényességét egy QR-kód leolvasóval ellenőrzik majd.
„Csapatunkkal rengeteget dolgoztunk az igazolvány kinézetén. Úgy gondoljuk, hogy a dokumentumon szereplő legfontosabb adatok a következők kell legyenek: teljes név, fénykép, s az okmányazonosító szám” – olvashatjuk a bejegyzésben.
A kormány tervezi az elektronikus biometrikus útlevél létrehozását is, melynek segítségével külföldre is tudnának utazni az ukrán állampolgárok.
karpat.in.ua
[type] => post [excerpt] => Mihajlo Fedorov digitális átalakulási miniszter saját közösségi oldalán mutatta be, hogyan nézne ki az ukrán állampolgárok személyigazolványa. A miniszter három változatot töltött fel Facebook-oldalára, s felajánlotta az állampolgároknak, hogy mag... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1581791100 [modified] => 1581851171 ) [title] => Ukrajna Digitális Átalakulási Minisztériuma bemutatta az elektronikus személyi igazolványt [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=4930&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 4930 [uk] => 4873 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 4875 [image] => Array ( [id] => 4875 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/1-3-2.jpg [original_lng] => 39874 [original_w] => 960 [original_h] => 580 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/1-3-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/1-3-2-300x181.jpg [width] => 300 [height] => 181 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/1-3-2-768x464.jpg [width] => 768 [height] => 464 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/1-3-2.jpg [width] => 960 [height] => 580 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/1-3-2.jpg [width] => 960 [height] => 580 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/1-3-2.jpg [width] => 960 [height] => 580 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/1-3-2.jpg [width] => 960 [height] => 580 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1581843972:5 [_thumbnail_id] => 4875 [_edit_last] => 5 [views_count] => 11197 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2b9c06999b7ed4c71035a4e026f33043] =>
Є проєкти, які змінюють країну. Сьогодні ми запускаємо освітню онлайн платформу з навчання цифрових навичок українців. Кожен повинен мати право на безкоштовну освіту в цій сфері. Згодом це стане нашою національною конкурентною перевагою. Навчатися можна буде і в будь-якій комп'ютеризованій бібліотеці за нашою програмою.Краща методологія, інтеграція зірок.Мета: навчити 6 000 000 українців за 3 роки.Дія: цифрова освіта — https://osvita.diia.gov.uaДо 30 січня працюємо в тестовому режимі. Далі офіційна презентація.Долучайтеся! Діліться з тими, кого любите!Дякую кожному партнеру, всій команді! Ви чемпіони!В рамках «Держава в смартфоні» Володимир Зеленський.
?? soldiers are not concerned about Putin's mobilization. They are getting their job done. Still for Army of Drones it's a new challenge: to ensure enough of UAVs for everyone "mobilized as a gesture of goodwill". Support us here: https://t.co/R8ETAZ2pIZpic.twitter.com/XfRRMESFOK
🇺🇦 soldiers are not concerned about Putin's mobilization. They are getting their job done. Still for Army of Drones it's a new challenge: to ensure enough of UAVs for everyone "mobilized as a gesture of goodwill". Support us here: https://t.co/R8ETAZ2pIZpic.twitter.com/XfRRMESFOK
A jövőben Ukrajna és Fehéroroszország polgárainak már a nyelvtudást sem kell bizonyítaniuk ahhoz, hogy orosz személyazonossági igazolványt kapjanak – írta a korrespondent.net az Interfaxra hivatkozva.
Valentina Kazakova, az orosz belügyminisztérium migrációs főosztályának vezetője elmondta, az ukrajnai, fehéroroszországi, kazahszáni és moldovai lakosok, amennyiben rendelkeznek oroszországi állandó lakhellyel, azonnal folyamodhatnak állampolgárságért.
Az Orosz Föderáció belügyminisztériumának adata szerint 2019-ben 299 422 ukrán állampolgár kapott orosz személyazonossági igazolványt.
Mint ismeretes, Vlagyimir Putyin oroszállamfő 2019. április 24-én írta alá az a rendeletet, mely értelmében a két szakadár népköztársaság lakosai egyszerűsített ügyintézés keretében válhatnak orosz állampolgárrá.
Володимир Зеленський повідомив про повернення українського військового борту, що доправив з Китаю тест-системи полімеразної ланцюгової реакції, експрес-тести, апарати штучної вентиляції легень, маски, захисні костюми та інші засоби боротьби з COVID-19.Глава держави наголосив: отриманий вантаж буде розподілено по всіх регіонах України. Він надійде до лікарень, лабораторій, до поліцейських, прикордонників та військових. Також Президент подякував медикам, прикордонникам, поліцейським, працівникам Укрпошти, соціально відповідальному бізнесу й волонтерам – усім тим, хто став на передову боротьби з коронавірусом.Насамкінець Володимир Зеленський висловив особливу подяку військовим, що боронять кордони на сході України. «Сьогодні весь інформаційний простір заповнений темою коронавірусу. Але захист України залишається нашим пріоритетом», – зазначив Президент.
15-й день великої війни у Європі. Жодних значних успіхів у росіян по всій 700-кілометровій лінії фронту немає. А однією з причин цього є правда про війну в онлайн-режимі. Майже 2000 іноземних журналістів щодня перебувають у найгарячіших точках цієї війни. Дякую! pic.twitter.com/4ubEFYehAG
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7