Ünnepélyes keretek között avatták fel Matl Péter Menekültek és Szerhij Szbitnyev Béke elnevezésű köztéri szobrait a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Lónyán és Aranyosapátiban november 25-én. Az eseményeken részt vett Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki a lónyai szoboravatón aláhúzta: „Mi, magyarok pontosan tudjuk, hogy a mi erőnk a közösségben van, csak akkor tudunk túllenni a kihívásokon és a nehézségeken, ha arra nem széthúzással, hanem összefogással válaszolunk”.
Az államtitkár az orosz–ukrán háború elől menekülők emlékére létrehozott szobor avatásán kiemelte: Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész anyát és gyermekét ábrázoló műve emléket állít annak az időszaknak, amikor a magyar–ukrán határ melletti települések egyként és teljes szívvel gondoskodtak a háború elől 2022 tavaszán ideérkező menekültekről.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Példaértékű volt az a munka, amit a térség, a települések, a civil szervezetek és az egyházak végeztek a menekültekért, másfelől ez a szobor arra emlékeztet bennünket, hogy a háború borzalmai után mindig, minden oldalon vannak veszteségek – fogalmazott a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, majd megjegyezte: az elmúlt évek béke-erőfeszítései most már valamilyen módon egy irányba mutatnak. „Többről szól ez a szobor, minthogy emléket állít valaminek: a lónyaiak is pontosan tudják, mert itt voltak, helytálltak, éjjel-nappal dolgoztak, és beégett mindenkinek, aki ma él – nem csak az őseink elmondásából tudjuk – hogy a háború az borzalmas és szörnyű, hogy a háborúra nincsen szükség, hogy a háborút mihamarabb be kell fejezni, és lehetőleg el sem kell kezdeni. Mi innen, Lónyáról is azt üzenjük azoknak, akik a háborúban gondolkodnak, hogy az emberek érdekében, az édesanyák érdekében a békére törekedjenek, a békét hangsúlyozzák, és ne a háborút próbálják meghosszabbítani, hanem a békét próbálják elősegíteni minden erejükkel” – jelentette ki Nacsa Lőrinc. Kifejtette továbbá, hogy a szobor a gondoskodás fontosságának üzenetét közvetíti, azt, hogy a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrészről is gondoskodnak, a kárpátaljai magyarok pedig ezután is számíthatnak a magyar kormányra, a határ melletti települések jó szándékára és a távolabb élő magyarokra.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Az eseményen Tilki Attila térségi országgyűlési képviselő elmondta: a település is megszenvedte az 1944-ben a beregi falvakból elhurcolt 18 és 50 év közötti férfiak hiányát, s az ő utódaik három évvel ezelőtt egy emberként fogtak össze az ide érkező, hazájukat elhagyni kényszerülő emberek megsegítéséért. „A háború kitörése után közvetlenül a határ menti települések helyi lakossága összefogott: a polgármesterek irányításával a képviselő-testület, hozzájuk csatlakoztak a helyi lakosok és a történelmi egyházak is, majd a magyar állam koordinálásával és a történelmi egyházak, civil szervezetek segítségével segítségpontokat és regisztrációs pontokat hoztunk létre. Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtását hajtotta végre, hiszen több mint másfél millió menekült érkezett akkoriban ide, Magyarországra. Én büszke vagyok arra, hogy a térségben élők nem kérdezték meg, hogy mit kell csinálni, hanem mindenki tudta, hogy mi a dolga. Sok mindent láttunk, ami örökre nyomot hagy a szívünkben: egyéni tragédiákat, könnycseppeket, s a találkozásokkor kimondhatatlan örömöt. A bánat és az öröm egyformán jelen volt az ide érkezők szemében és cselekedeteiben. Én úgy gondolom, mondhatjuk azt mindannyian, akik itt élünk, hogy talán egy kicsit jobb emberré nevelt bennünket és egyben figyelmeztet arra, hogy bárcsak jönne már el a béke, hiszen akkor jobb lenne mindenkinek – a határ innenső és a határ túlsó oldalán is” – fogalmazott Tilki Attila.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
„Ez a szobor egy gyönyörű műalkotás, s nekünk mementó lesz. Egy olyan mementó, melyre tekintve, aki ha ebbe a kastélykertbe eljön és ránéz a szoborra, látni fogja, hogy mi ennek az egésznek a mondanivalója. Soha nem akarunk olyan szomorú tekintetű emberekkel találkozni, akik féltve menekíti a gyermekeike a bajból. Senkinek ne kelljen a szülőföldjét elhagynia, és legyen már végre béke és boldogság ezen a világon” – mondta Nagy Ernő, Lónya polgármestere a szobor leleplezését követően.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Matl Péternek az édesanyát gyermekével a karjában ábrázoló alkotása minden bizonnyal csodás éke lesz a vidéknek. „Benne van az életünk – nemcsak azoké a menekülteké, akik ott hagyták a házukat és mindenüket, hanem mindenkié. A háború miatt az én unokám is itt kezdte el az első osztályt Budapesten. A nő nem a gyereket nézi, hanem elnéz, mert elgondolkodik azon, hogy hol van a férje, a bátyja, az apja – akik nem tudtak átjönni velük a határon. Rengeteg háborúból menekült került el egész Európa területére, ki tudja, hogy visszajönnek-e vagy sem. Reméljük, hogy egy részük igen, én is abban bízom, hogy a családunk visszatér. Egy kicsit mirólunk is szól ez a szobor, és egy kicsit egész Ukrajnáról” – jellemezte művét a munkácsi szobrászművész.
Az államtitkár a közeli Aranyosapátiban a Magyarországról a Szovjetunióba elhurcolt politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából tartott megemlékezéssel egybekötött második szoboravatón elmondta, ezen a napon annak a több százezer honfitársnak állítanak emléket, akiket a II. világháború végén ártatlanul, válogatás nélkül hurcoltak el szovjet kényszermunkatáborokba. Azokra emlékezünk, akiket nem bűn, nem ítélet, csupán egy embertelen rezsim önkényének parancsa ragadott el családjuktól és otthonuktól, akiknek egyetlen bűnük a nemzeti hovatartozásuk volt, az, hogy magyarok voltak – tette hozzá.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Nacsa Lőrinc hangsúlyozta, ki kell mondani a szovjet rezsim bűneit „hangosan, egyértelműen”, a béke mellett pedig még hangosabban és még egyértelműbben állást kell foglalni. „Felelősségünk is van, nem szabad engednünk, hogy a honfitársainkat, felmenőinket ért szenvedés feledésbe merüljön, nevük, történetük mindig ott legyen a közös emlékezetünkben” – szögezte le, hozzátéve: a málenkij robot emléknapja sok más mellett arra is emlékeztet, hogy egy háborúban nincsenek győztesek, csak vesztesek vannak. Egy háború csak szenvedést, nyomort, halált, valamint begyógyíthatatlan testi és lelki sebeket hagy maga után úgy nyolcvan évvel ezelőtt, mint ma is, ezért a magyar kormány az ukrajnai háború első évétől kezdve azon az állásponton van, hogy mielőbb véget kell vetni a pusztításnak és a szenvedésnek – mondta, majd megerősítette, hogy a kabinet a rombolás helyett továbbra is az építést, a fegyverek helyett pedig a segítségnyújtást támogatja.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
„Örömteli számomra, hogy ma Aranyosapátiban ünnepélyesen felavathatjuk a Béke szobrát, amelyet a kárpátaljai Matl Péter művész úr szobrásztáborában alkotott meg Szerhij Szbitnyev harkivi szobrászművész, kifejezve ezzel az ukrán emberek köszönetét az itt élőknek a háború kitörésekor nyújtott önzetlen segítségnyújtásukért és a menekültek befogadásáért” – hangsúlyozta az államtitkár a szobor leleplezését megelőzően, majd emlékeztetett arra, hogy 2025 a II. világháború lezárásának 80. évfordulója. „Ez az évforduló emlékeztet bennünket arra, hogy a legvéresebb háborúk is egyszer véget érnek. Ez ad ma reményt nekünk arra, hogy Ukrajnában is hamarosan beköszönt a béke. Az utóbbi hetek eseményei bizakodásra adnak okot. Az Egyesült Államok béketerve, a béke-erőfeszítések, a reméljük közelgő békecsúcs – mind-mind abba az irányba mutat, hogy lehet elérni békét ebben a szörnyű és véres háborúban. Innen, Aranyosapátiból is az a mi közös üzenetünk, a szobor üzenete, hogy béke legyen” – jelentette ki.
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Matl Péter Menekültek és Szerhij Szpitnyev Béke című szobrai újabb állomásaivá váltak a Pro Arte – Munkács civil szervezet által megálmodott és életre hívott Kárpátok Szoborútnak.
Augusztus 20-án avatták fel ünnepélyes keretek között IV. Béla király szobrát Beregszászban, a római katolikus templom udvarán. A második honalapítóként is emlegetett magyar király emelte városi rangra 1247-ben a Vérke-parti települést. Ennek tiszteletére emeltek szobrot közös összefogással a Beregszászért Alapítvány és civilek, együttműködve a Beregszászi Római Katolikus Egyházzal. A mű alkotója Lengyel Tibor nyíregyházi szobrászművész, a talapzat elkészítője Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész.
A rendezvény Molnár János beregszászi esperes-plébános által celebrált ünnepi szentmisével kezdődött, majd a templom udvarán folytatódott a szoboravatással, ahol elsőként a megjelent vendégek köszöntésére került sor. Ezt követően Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja mondott beszédet. A diplomata után Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének tanszékvezetője fejtette ki gondolatait IV. Béláról és 35 éven át tartó uralkodásáról. A történész aláhúzta: „Vannak olyan királyaink, akik nem elsősorban a nagy csatákban szereztek hírnevet, hanem az országépítésben. Közéjük tartozott IV. Béla is, aki 1247 körül Beregszászban is jelentős építő munkát végzett. Hőstettei közé nemcsak a hadisikerek sorolhatók, hanem kiváló politikusi és diplomáciai érzéke is. Magyar királyként legfőbb célja az ország megerősítése volt: szövetségeit házassági kapcsolatokon keresztül is biztosította, ezzel hozzájárulva a Magyar Királyság keleti határainak védelméhez. Történelmi jelentőségű eseménynek számít, hogy 1247 decemberében IV. Béla városalapító oklevelet adományozott Beregszásznak. Az okmány máig fennmaradt, és számos, ma is figyelemre méltó rendelkezést tartalmaz. Első helyen szerepel benne az egyház megerősítése, hiszen a kereszténység nélkül lehetetlen lett volna újjáépíteni a tatárjárás után romokban heverő településeket. A tatár támadások pusztítása után IV. Béla gyakorlatilag a semmiből kezdte újraépíteni a várost, amiért hálával tartozunk neki. Bár uralkodása során akadtak vereségei is – több csatát elveszített a cseh fejedelemmel szemben –, mindig képes volt talpra állni. Újraépítette hadseregét, megerősítette a településeket, és megteremtette azt a stabil alapot, amelyre a magyar állam évszázadokon át építhetett.”
Ezt követően Matl Péter szólt a jelenlévőkhöz. A művész a szobor talapzatának tulipánmotívumairól és azok szimbolikájának jelentőségéről is szólt, majd jókívánságait fejezte ki: „Azt kívánom Beregszászban, Beregszásznak és az egész közösségnek, hogy ezek a művek, amelyek mellett állunk, adjanak nekik és nekünk hitet és erőt a mindennapokban.”
A felszólalások után Gyebnár István beregszászi konzul, Cseh Áron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja és Molnár János atya leplezték le a szobrot. Ezután az atya fejtette ki gondolatait IV. Béláról, majd megáldotta a műalkotást.
A szoboravatást követően felolvasták Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumi elnökének gondolatait. Mint üzenetében nyomatékosította: „A második honalapítóként emlegetett IV. Béla király alakját idézi az a szobor, amelyet most avattak fel Beregszászban. Az uralkodó 1247. december 25-én adományozott városi rangot Lampertházának, ahogy akkoriban Beregszászt nevezték. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy Lampertházával szinte egy időben nyerte el a szabad királyi városi rangot számos más jelentős település is: többek között Nagyszombat, Várad, Pozsony, Szeged, Késmárk, Lőcse, Nyitra, Zólyom, Besztercebánya, Gyulafehérvár és mindenekelőtt Buda. A szobor felavatása hosszú előkészület eredménye: több mint három év telt el az ötlettől a megvalósításig. Eredetileg 2022-ben Beregszász napján, a városi rang elnyerésének 775. évfordulóján került volna sor az ünnepségre, ám a háborús helyzet miatt el kellett halasztani. Most azonban nem csupán egy alkotás felavatásának lehetünk tanúi, hanem egy történelmi pillanat újraélésének is. Fejet hajtunk IV. Béla előtt, akinek neve örökre összeforrt a tatárjárás utáni ország újjászületésével és nemzetünk megerősítésével.” A kuratóriumi elnök levelében kifejezte háláját a szobor létrejöttében segítő intézményeknek és szervezeteknek, kiemelve a magyar kormányt, a Lakiteleki Népfőiskolát, az adományozó civilek nagylelkűségét, továbbá a Római Katolikus Egyház együttműködését és a külképviseletek munkáját.
Ezt követően került sor a szobor alapító okiratának felolvasására, melynek végén név szerint megemlítették az adományozó intézményeket és magánembereket.
A beregszászi és térségi intézmények, civil szervezetek, egyházak képviselői elhelyezték koszorúikat IV. Béla szobra előtt, majd megkoszorúzták Szent István királynak a templomudvaron álló szobrát is.
A rendezvény végén Molnár János atya megáldotta és megszentelte az új kenyeret, és ünnepélyesen fel is vágta azt.
Az augusztus 20-i ünnepség így nem csupán egy szobor felavatását jelentette, hanem közös emlékezést is IV. Béla királyra, akinek munkássága ma is példát ad összefogásból, hitből és kitartásból. A szobor Beregszász szívében nemcsak a múltat idézi, hanem a jövőbe vetett hitet is erősíti: azt az üzenetet hordozza, hogy a közösség, amely képes együtt építkezni, minden megpróbáltatásból talpra állhat.
Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva szobrot avattak IV. Béla királynak Beregszászon a római katolikus templom udvarában. Az ünnepségen Csatáry György történész elmondta: a beregszásziak máig hálával gondolnak a második honalapító IV. Bélára, hiszen a tatárjárás után szászokat költöztetett a teljesen elnéptelenedett településre, amelynek 1247 december 25-én kelt adománylevelében városi kiváltságokat adott. Az alkotás felállítását a nyíregyházi székhelyű Beregszászért Alapítvány kezdeményezte. Elkészítését a magyar kormány és a lakiteteki Népfőiskola Alapítvány anyagilag támogatta.
