Az egységüktől önkényesen távozott katonák szolgálatba való visszatérése egyszerűsített mechanizmusának 8 hónapos működése alatt több mint 29 ezer ukrán katona tért vissza a fegyveres erőkbe – jelentette ki kedden Olekszij Szuhacsov, az Állami Nyomozó Iroda (DBR) igazgatója az Interfax-Ukrajna hírügynökségnek adott interjújában, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Szuhacsov elmondta: a mechanizmus 2024. november 29-én kezdte meg működését, és lehetővé tette a szökött katonák számára, hogy hosszadalmas eljárások nélkül és mindenféle támogatás megőrzése mellett folytassák szolgálatukat. „Ez a mechanizmus lehetőséget biztosít a bűncselekményt elkövetők számára, hogy visszatérjenek a katonai egységükhöz, és egyszerűsített módon folytassák szolgálatukat a pénzügyi, élelmiszer-, anyagi és egyéb támogatás megújításával” – tette hozzá.
Bírósági határozattal az ilyen katonák mentesülhetnek a büntetőjogi felelősségre vonás alól is. Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a vonatkozó mechanizmust a DBR az ukrán fegyveres erők katonai bűnüldöző szolgálatával, a Nemzeti Rendőrséggel és a Legfőbb Ügyészséggel közösen dolgozta ki.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Az egységüktől önkényesen távozott katonák szolgálatba való visszatérése egyszerűsített mechanizmusának 8 hónapos működése alatt több mint 29 ezer ukrán katona tért vissza a fegyveres erőkbe – jelentette ki kedden Olekszij Szuhacsov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1754424000 [modified] => 1754421714 ) [title] => Több mint 29 ezer szökött katona tért vissza a szolgálatba az elmúlt 8 hónapban – DBR [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=250304&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 250304 [uk] => 250315 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 250305 [image] => Array ( [id] => 250305 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/katona-1.avif [original_lng] => 18859 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/katona-1.avif [width] => 150 [height] => 84 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/katona-1.avif [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/katona-1.avif [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/katona-1.avif [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/katona-1.avif [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/katona-1.avif [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/katona-1.avif [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1754413292:8 [_thumbnail_id] => 250305 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1946 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 354101591000 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 83882 [4] => 11 [5] => 592 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Kiemelt téma [5] => Társadalom [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 2300709 [1] => 882398 [2] => 1406130 [3] => 55442 [4] => 25391 ) [tags_name] => Array ( [0] => Állami Nyomozó Iroda (DBR) [1] => dezertőrök [2] => szökött katonák [3] => ukrán hadsereg [4] => visszatérés ) ) [1] => Array ( [id] => 220970 [content] =>
Az ukrán fegyveres erők 53. és 47. különálló gépesített dandárja felhívást intézett az egységeiket önkényesen elhagyó katonákhoz, hogy térjenek vissza a szolgálatba, a csapatok támogatást és tanácsot ígérnek a visszatérés minden szakaszában – közölte hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál a Volodimir Monomah fejedelemről elnevezett 53. különálló gépesített dandárra és a 47. különálló gépesített dandárra hivatkozva.
Mint felhívásában az 53. dandár jelezte: „Minden katona számára, aki korábban önkényesen hagyta el az egységét, most nyitva van a visszatérés lehetősége. Egy országunk, egy célunk van, és csak együtt tudunk győzni. Fontos, hogy mindenki, aki kész a földünk védelme csatlakozhat a közös ügyhöz, tekintet nélkül a múltbeli döntésekre.”
Hasonló felhívást tett közzé a 47. külön gépesített dandár is, hozzátéve, hogy a szökésnek többféle oka van, és megígérte, hogy a visszatérés minden szakaszában konzultációt és támogatást nyújtanak. „Valaki elfáradt és hiányoztak a hozzátartozói, mások nem találták meg a helyüket a dandárjukban a kapott szakterületen. Korszerű megközelítéssel készek vagyunk megfelelő körülményeket kínálni önnek. Célunk, hogy minden harcosnak lehetőséget adjunk arra, hogy visszatérjen a sorainkba és megvalósítsa önmagát” – áll a közleményben.