Az Egyesült Államokban a Covid–19 elleni oltást összefüggésbe hozták legalább 10 gyermek halálával, akik szívgyulladás miatt veszítették életüket. Ugyanakkor kétségbe vonták az oltások előnyeit, annak ellenére, hogy ezek világszerte milliók életét mentették meg.
A vakcinázás és a gyermekek körében történt halálesetek közötti kapcsolatot az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jelentése tárgyalja, amelynek tartalmával a Reuters újságírói ismerkedtek meg – adta hírül az Ukrajinszka Pravda.
„Ez mélyreható felismerés. Először ismerte el az FDA, hogy a Covid–19 elleni vakcinák amerikai gyermekek életét követelték” – állította az ügynökség fő orvosi és tudományos igazgatója, Vinay Prasad egy hivatalos feljegyzésben.
A következtetések előzetes elemzésen alapulnak, amely 96 halálesetet vizsgált 2021 és 2024 között. A dolgozók nem kaptak tájékoztatást a gyermekek egészségi állapotáról vagy a vakcinagyártókról, amelyekhez az esetek köthetők.
„Nehéz olvasni, hogy 7 és 16 év közötti gyermekek a Covid–19 elleni oltás miatt halhatnak meg” – írta Prasad, és a légúti betegségek elleni vakcinák módosítására szólított fel.
Az FDA dolgozóihoz intézett felhívásában Prasad azt állítja, hogy állítólag nincs mód annak megállapítására, hogy a vakcina előnyei meghaladják-e a kockázatokat.
Ezzel szemben az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) adatai szerint 2020 januárjától 2023 júniusáig több mint ezer, 5–18 év közötti gyermek halt meg Covid–19 következtében. A szakértők nagyra értékelik az oltás hatékonyságát a betegség ellen.
A The New York Times megjegyezte, hogy az FDA következtetéseit nem lektorálták, tehát nem jelentették meg tudományos folyóiratban.
A kaliforniai egyetem jogi professzora, Dorit Reiss, aki a vakcinákkal foglalkozik, kritizálta Prasadot amiatt, hogy módosítási javaslatot tett a vakcinákra egy még nem publikált vizsgálat alapján.
„Ez különösen problémás, tekintve, hogy Prasad nem vakcina-szakértő, de problémás lenne akkor is, ha az lenne” – nyilatkozta a jogász.
Prasad szeptember 2025-ben kapta meg az FDA fő orvosi és tudományos igazgatói pozícióját. A tisztségviselő nyíltan kritizálta a Covid–19 elleni kötelező oltást és a maszkviselést.
A Leedsi Egyetem tudósai a már azonosított, koronavírust követő tüneteket egy újjal gyarapították. A végtagok fagyásra hasonlító elkékülése szintén a koronavírus utáni maradandó tünetek egyike lehet.
Az extrém fáradtság, a szaglás elvesztése, az izomfájdalmak és a légszomj mellett azonosított hosszú távú tünet volt a memóriazavar, a mellkasi és ízületi fájdalom, az álmatlanság, a szívdobogás, a szédülés, a fülzúgás, a depresszió és a szorongás. Egy új tanulmány azonban újabb szimptómát talált, ami nem olyan gyakori, mint a fáradtság, de annál különösebb.
A The Lancet orvosi folyóiratban ismertették, hogy egy 33 éves férfi lilás elszíneződést tapasztalt a lábán. Ha állt, lábai elnehezültek, bizseregtek, viszkettek és színük kékbe játszott. Olykor kiütések is megjelentek, a tünetek tehát nem voltak állandóak és lefekvéskor általában el is múltak. A rendellenesség neve akrocianózis, így nevezik azt is, amikor a hidegtől színeződnek el valakinek a végtagjai, orra, füle.
Manoj Sivan klinikai docens, a tanulmány társszerzője úgy kommentálta, hogy a beteg a koronavírus-fertőzés előtt nem tapasztalta az akrocianózist. Még többen lehetnek, akik ezt látják magukon, de nem tudják, hogy a koronavírus hosszú távú következményével van dolguk.
A tünet az idegrendszer hibás működése miatt jelentkezik, és a kutatók most azon dolgoznak, hogy kifejlesszék az állapot azonosítására szolgáló teszteket, amelyek vérvizsgálatot, vérnyomás- és pulzusméréseket, mellkasröntgent vagy oxigénszint-mérést foglalhatnak magukba.
Az egészségügyi tárca adatai szerint bár a Covid-19 elsősorban a légutakra van hatással, a szív- és érrendszert is céltáblájává vált. A kórházi kezelést igénylő koronavírus fertőzöttek 20%-ánál fordulnak elő szív- és érrendszeri problémák, akiknek viszont már korábban is volt szívbetegségük, súlyosabb a koronavírus betegség lefolyása illetve a páciens halálát is okozhatja.
„A koronavírus betegség szívizom károsodást és szívelégtelenséget okoz. A szívizmot érinti és gyulladást okoz, súlyos esetben még hegesedést is okoz. Ezen kívül a szívizomgyulladás úgynevezett „citokin vihart” (gyulladásos fehérjék fokozott termelése) okozhat. Ez utóbbi az immunrendszer potenciálisan halálos reakciója” – áll az Egészségügyi Minisztérium jelentésében.
A koronavírus betegség az erek nyálkahártyájában is gyulladást okozhat, amelyek a szervezet a vérszállítását biztosítják. Ez vérrögök kialakulásához, az iszkémia (a vérellátás csökkenése) vagy az agyvérzés fokozott kockázatához vezethet. Az Egészségügyi Minisztérium hozzátette, még folynak a kutatások annak kapcsán, hogy a koronavírus-fertőzés miként okoz szívizomgyulladást, és miért okoz gyakran a szívelégtelenséget.
For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME
A lett kormány elfogadta azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a Covid–19 elleni védőoltás utáni közepes és súlyos szövődmények kompenzációját. A hírt az ERR közölte.
A törvényjavaslat eredeti változatában csak súlyos károk esetén biztosítottak volna kártérítést, amikor az oltás okozta egészségügyi problémák tartósan fennállnak. Az ellenzék javaslatára azonban a törvény azoknak a betegeknek is kártérítést ad, akik az oltás következtében mérsékelt egészségügyi károsodást szenvedtek.
Becslések szerint közel 850 millió ember szenved világszerte csökkent veseműködéstől és annak szövődményeitől, és minden jel arra mutat, hogy ez lesz az egyik legfenyegetőbb népbetegség a jövőben. Az idült vesebetegség (CKD), mely sokáig nem okoz a páciensek által észlelhető tüneteket, így a kifejezetten alattomos, aluldiagnosztizált kórképek közé tartozik.
Az idült vesebetegség szinte észrevétlenül a legveszélyesebb és a leggyakoribb népbetegségek közé került, az érintettek száma szerte a világban is meredeken emelkedik. Az előrejelzések szerint 2030-ra mintegy 5 millió embernek lesz majd szüksége vesepótló kezelésre (RRT), vagyis az erre szoruló páciensek száma közel megduplázódik a jelenlegihez képest.
Az ugrásszerű emelkedésben az életmódunkat és az egészségi állapotunkat számos területen befolyásoló civilizációs jelenségek állnak: a társadalmak elöregedése globális probléma, ahogy egyre több a magas vérnyomással, illetve a cukorbetegséggel élő ember is – utóbbi pedig az összes CKD-s eset több mint 50 százalékáért felelős. Az idült vesebetegség ráadásul komoly szövődményekkel fenyeget, az előrehaladottság függvényében többszörösére emelheti a szív-érrendszeri károsodások előfordulását és a halálozás kockázatát. A betegség a lakosság körében továbbra is viszonylag ismeretlen, így a kór gyakran úgy rombolja az érintettek szervezetét, hogy észre sem veszik.
A CKD elleni küzdelmet nagyban megnehezíti, hogy viszonylag sokáig nem okoz olyan tünetet, mely felhívná a beteg figyelmét arra, hogy idült vesebetegségben szenved. Pedig a betegség könnyen igazolható lenne, mert akinek a laboratóriumi vérvételi eredményén a vese működését jellemző ún. bGFR értéke 60 alatti, annál fennáll a betegség.
A betegség megelőzésére és a romlás lassítására életmódkezelés és gyógyszeres beavatkozás is létezik. A későn felfedezett idült vesebetegség azon kórképek közé tartozik, melyek jelentősen befolyásolják az érintettek mindennapjait és életminőségét, így közvetetten a páciensek családtagjainak is óriási kihívást jelent a diagnózis.
A koronavírus betegségből való felépülés után sok ukrán polgár rehabilitációra szorul, mivel a 70%-nál különböző poszt-koronavírus szövődmények alakulnak ki – közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter tájékoztatóján.
„Már nem elegendő csupán meggyógyítani a COVID beteget. Az orvosok a 70%-nál különböző szövődmények kialakulását regisztrálják” – mondta Sztepanov.
A miniszter elmondta, a probléma megoldására munkacsoportot hoztak létre, amely kidolgozza a rehabilitációval kapcsolatos intézkedési csomagot.
„Az év folyamán ki kell dolgoznunk tüdőt érintő szövődmények, a központi idegrendszer és a pszichológiai rehabilitáció átfogó kezelési módszereit” – mondta Sztepanov.
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
Magyarországon több kisgyerek is súlyos szövődményekkel került intenzív osztályra, olyanok, akiknek korábban tünetmentes koronavírus-fertőzésük volt. Az RTL Híradó szombaton arról számolt be, hogy csak a Heim Pál kórházban 40 ilyen gyereket kezeltek az intenzíven vagy a belgyógyászati osztályon, nekik több súlyos gyulladásos betegségük lett a fertőzés után.
A Híradónak a kórháztól azt írták: jelenleg 7 sokszervi gyulladásban szenvedő gyerek van náluk, közülük egyet ápolnak intenzív osztályon. Csak a hazaengedésük után 6 héttel derülhet ki, hogy teljesen meggyógyultak-e.
Tudósok kutatásai és vizsgálatai alapján ismertté vált, hogy a koronavírus egyes betegeknél szklerózist, autoimmun betegséget és hallásproblémákat okozhat – jelent meg a kolumbiai Valle del Lille Alapítvány kórházának reumatológiai osztályán dolgozó orvos cikkében.
Az orvos cikkében megjegyezte, hogy „autoimmun rendellenességekhez kapcsolódó néhány tünet megjelenhet a betegség kialakulása során és megmaradhat a későbbikben: a fokozott fáradtság érzése, az ízületi- és izomfájdalom stb.”
Mint ismeretes, az autoimmun rendellenességek alapja egyes emberek genetikai hajlama a szervezet olyanfajta összeomlásra, amikor az immunrendszer megtámadja a saját szervezetét. Ezért lehetséges, hogy amikor a Covid-19 elnyomja az immunrendszert, minden kiprovokálja az autoimmun folyamatok kialakulását.
„Ezen kívül egyes kórokozók, mivel fehérjéik összetevői részben hasonlóak az emberi fehérjékhez, kiválthatják az immunrendszer összezavarodását a kórokozó és a szervezet között”, közölte a kolumbiai tudós.
A manchesteri egyetem (Nagy-Britannia) tudósainak egy csoportja nemrégiben felfedezte, hogy a koronavírus hallásproblémákat is okozhat. A kutatók erre a következtetésre azután jutottak, miután megfigyelték a Covid-19-ben szenvedő betegeket, akikre ilyen hatása volt a fertőzésnek. A tudósok ugyanakkor kihangsúlyozták, hogy más vírus okozta betegségek, mint például a kanyaró, a járványos mumpsz és az agyhártyagyulladás is halláskárosodást okozhatnak. Míg másfajta koronavírusok azokat az idegeket támadják meg, amelyek az információt az agyba továbbítják.
„Ezért elméletileg lehetséges, hogy a Covid-19 problémákat okozhat a hallórendszer egyes részeiben, beleértve a közép- vagy a belső fület is” – mondta el véleményét az intézmény vezető-kutatója, Kevin Manro professzor. A tudósok azt állítják, hogy további kutatásokra van szükség a koronavírus és a hallásproblémák közötti kapcsolat pontos okának meghatározásához.
„Bár biztosak vagyunk a már meglévő és a közelmúltbeli hallásbeli változásokban a pácienseknél, óvatosságra intünk. Lehetséges, hogy a Covid-19-en kívül más tényezők is befolyásolhatják a már meglévő hallásvesztést” – tette hozzá Manro professzor. A kutató úgy véli, hogy ezek lehetnek a stressz, a nyugtalanság, a maszk viselése, ami megnehezíti a kommunikációt, a Covid-19 kezelésére felhasznált gyógyszerek, amelyek károsíthatják a fület vagy egyéb, a súlyos betegséggel kapcsolatos tényezők.
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
Hat hónap alatt számos tüdősérülés és vérrög tűnt el az időseknél – közölték az osztrák orvosok.
A Covid-19 koronavírussal kapcsolatos tüdő- és szívszövet károsodások nem maradandóak. Erre a következtetésre az osztrák orvosok több tucat felépült beteg tüdő- és szívszövetei állapotának megfigyelése során jutottak. A tanulmány eredményeit szakértők ismertették az Európai Légzőszervi Társaság (ERS) Nemzetközi Kongresszusán.
„A rossz hír az, hogy a betegek tüdőröntgen-képén még néhány héttel a kórházból való hazatérés után is láthatóak a sérülések nyomai. Van egy jó hír is – idővel eltűnnek. Ez arra utal, hogy a tüdő képes önmaga meggyógyítani az ilyen sérüléseket” – mondta a tanulmány egyik szerzője.
A koronavírus kitörése utáni első napoktól kezdve a tudósok tudják, hogy ez nemcsak a tüdő, hanem más szervek sejtjeire is hatással van, beleértve az orr, a nyelőcső, az erek és a szív nyálkahártyáját. Szakértők szerint ez megmagyarázhatja, miért küzd sok Covid-19 beteg nemcsak légzési problémákkal, hanem elveszíti a szaglását, emésztési és keringési problémái vannak.
Az orvosok még nem tudják, hogy a koronavírus fertőzéssel járó összes szövődmény mennyire tartós, és mennyire kockázatosak a betegeket jövőjét illetően. Az osztrák tudósok elvégezték az első ilyen jellegű megfigyeléseket, 24 hetes megfigyelés alatt tartva a betegeket a kórházból való távozásuk után.
Összesen 82 idős innsbrucki lakos vett részt a vizsgálatban. A kutatók hat hónapon keresztül figyelték közérzetőket és a tüdő állapotának változását, beszélgettek a betegekkel, vért vettek tőlük laborvizsgálat céljából és hathetente röntgenképeket készítettek.
A kórházból való távozásukat követő első napokban a betegeknek 88%-os tüdőkárosodásuk volt. A páciensek fele folyamatosan köhögött vagy légszomja volt, ami a tüdő csökkent képességének volt tudható. A kutatók hasonló problémákat észleltek a keringési rendszerben – a betegek 59%-nál voltak vérrögök, a szív a bal pitvarának működése is súlyosan károsodott.
A későbbi megfigyelések azt mutatták, hogy a helyzet némileg javult három hónap elteltével: a látható tüdőkárosodások csak a Covid-19 betegek felénél voltak megfigyelhetőek, a köhögés, a vérrögök és a fertőzés egyéb kellemetlen következményei ritkábban fordultak elő. Mindez arra utal, hogy e betegség számos súlyos következménye nem visszafordíthatatlan, amitől korábban tartottak a tudósok.
Israel authorized Pfizer’s Covid-19 vaccine for vulnerable children 5 to 11 years old, as cases of the highly contagious Delta variant rise sharply https://t.co/5ATbFgObLg
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R