Betiltásának vasárnapi hatályba lépése előtt a TikTok rövid videós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is.
Szombaton késő este a felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kaptak, amely szerint a TikTok szolgáltatásai „ideiglenesen nem elérhetőek”. „Azon dolgozunk, hogy szolgáltatásunkat a lehető leghamarabb helyreállítsuk az Egyesült Államokban” – folytatódott az üzenet.
A közösségi alkalmazás amerikai cégének értékesítéséről egy tavaly tavasszal kétpárti támogatással elfogadott törvény rendelkezik. A jogszabály 270 napot adott a kínai tulajdonosnak, a ByteDance-nek arra, hogy értékesítse az alkalmazást az Egyesült Államokban működtető érdekeltségét.
A határidő lejárta után a törvény értelmében a TikTokot el kell távolítani az amerikai Apple és Google alkalmazásboltokból, és fel kell adni a hozzáférést a működéshez szükséges technikai infrastruktúrához is. A törvény magas, felhasználónként 5000 dolláros büntetést ír elő azokra az amerikai szolgáltatókra, amelyek a határidő lejárta után továbbra is kínálják a TikTokot.
Joe Biden leköszönő amerikai elnök kormánya bejelentette, hogy a következő adminisztrációra bízza a törvény végrehajtását. A TikTok azonban pénteken közvetlen biztosítékokat követelt a kormánytól, legalább a legfontosabb technológiai szolgáltatóknak, és közölte, hogy ennek hiányában vasárnap leállítják a szolgáltatást az Egyesült Államokban.
A megválasztott elnök, Donald Trump korábban egy interjúban jelezte, hogy „valószínűleg” 90 napos haladékot ad a TikToknak a tilalom alól, miután hétfőn hivatalba lép.
Az Egyesült Államokban arra figyelmeztetnek, hogy a kínai kormány hozzáférhet az amerikaiak TikTok-adataihoz, és a platformot a közvélemény befolyásolására használhatja.
[type] => post
[excerpt] => Betiltásának vasárnapi hatályba lépése előtt a TikTok rövid videós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalma...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1737312360
[modified] => 1737293296
)
[title] => Leállt a TikTok az Egyesült Államokban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=229894&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 229894
[uk] => 229885
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 229886
[image] => Array
(
[id] => 229886
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213282-1-large.jpg
[original_lng] => 51983
[original_w] => 976
[original_h] => 549
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213282-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213282-1-large-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213282-1-large-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213282-1-large.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213282-1-large.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213282-1-large.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/213282-1-large.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1737286096:4
[_thumbnail_id] => 229886
[_edit_last] => 4
[views_count] => 1360
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
[4] => 580
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
[4] => ІТ
)
[tags] => Array
(
[0] => 236414
[1] => 1297081
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Amerikai Egyesült Államok
[1] => TikTok betiltása
)
)
[1] => Array
(
[id] => 229795
[content] =>
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pénteken jóváhagyta azt a törvényt, amely akár a TikTok közösségi alkalmazás amerikai működésének betiltását is lehetővé teszi – számolt be az MTI.
Az Egyesült Államok legfőbb jogi fóruma határozatában elismerte, hogy a közösségi médiaalkalmazás 170 millió amerikai számára szolgál közösségként, valamint megkülönböztetett és kiterjesztett felületként véleményének kifejtésére.
Ugyanakkor a bírói testület szerint a kongresszus által elfogadott törvény a TikTok amerikai részének kínai tulajdonostól való leválasztásáról „szükséges annak a jól alátámasztott nemzetbiztonsági aggálynak a kezelésében, amelyet a TikTok adatgyűjtési gyakorlata jelent, valamint kapcsolata egy külföldi ellenfélhez”.
A Legfelsőbb Bíróság határozatának összegzése szerint a törvény kifogásolt elemei nem sértik az amerikai alkotmány első kiegészítését, amely a szólásszabadságról szól.
Donald Trump, a hétfőn hivatalba lépő elnök többször jelezte a közelmúltban, hogy szeretné elérni a TikTok amerikai működésének fenntartását. Szóvivője, a leendő fehér házi sajtótitkár, Karoline Leawitt csütörtökön közölte, hogy hivatalba lépését követően az elnök lépéseket tervez a közösségi médiaalkalmazás amerikai működésének fennmaradása érdekében. A Fox News Digitalnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „Trump elnök többször kifejezte szándékát a TikTok megmentésére, és ennek elérésére nincs nála jobb alkuközvetítő”.
Donald Trump kijelölt nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz még szerdán szintén több interjúban megerősítette, hogy a leendő elnök lépéseket tervez a kínai tulajdonban lévő médiaalkalmazás fennmaradása érdekében.
Mike Waltz közölte, hogy amennyiben a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyja a törvényt, és annak végrehajtására zöld utat ad, akkor további előrelépések következhetnek. A többi között megjegyezte, hogy Donald Trump meglátása szerint az amerikaiak széles körében használt platformról van szó, és célja, hogy a felhasználók adatai védettek legyenek, egy megállapodás erről szólhat. „Nem akarom megelőzni az elnöki rendeleteinket, de meg fogjuk teremteni a teret ahhoz, hogy egy ilyen megállapodás létrejöhessen” – fogalmazott.
A közösségi alkalmazást üzemeltetők amerikai cégének értékesítéséről egy tavaly tavasszal kétpárti támogatással elfogadott törvény rendelkezik, amely Joe Biden elnök aláírása után hatályba lépett. Az „Amerikaiak védelme a külföldi ellenfelek által felügyelt alkalmazásoktól” néven elfogadott jogszabály kilenc hónapot adott a kínai tulajdonosnak, a ByteDance-nek, hogy értékesítse az alkalmazás amerikai működtetéséért felelős részlegét. Ellenkező esetben az alkalmazást kötelezően el kell távolítani minden amerikai alkalmazástárból, és minden médiaszolgáltatónak blokkolnia kell a használatát.
A TikTok amerikai fennhatóság alatt működő szolgáltatásának leválasztására vonatkozó határidő két nap múlva lejár.
A TikTok amerikai működtetését korlátozó, illetve a kínai tulajdonlását megtiltó törvény beterjesztői azzal érveltek, hogy a kínai anyavállalat a Kínai Kommunista Párt által irányított kormány felügyelete alatt működik, és ilyen módon az amerikai felhasználók adatai közvetlenül eljuthatnak az Egyesült Államok legnagyobb külföldi versenytársának tekintett ország kormányzati szerveihez.
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
Az amerikai TikTok felhasználók akár már vasárnaptól nem férhetnek hozzá kedvenc közösségi platformjukhoz, hacsak az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága nem avatkozik közbe – derül ki a The Information jelentéséből. A lap információi szerint a ByteDance tulajdonában lévő platform radikálisabb lépésre készül, mint amit a törvény előír, ugyanis míg a jogszabály csupán az új letöltések tiltását […]
Az amerikai TikTok felhasználók akár már vasárnaptól nem férhetnek hozzá kedvenc közösségi platformjukhoz, hacsak az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága nem avatkozik közbe – derül ki a The Information jelentéséből.
A lap információi szerint a ByteDance tulajdonában lévő platform radikálisabb lépésre készül, mint amit a törvény előír, ugyanis míg a jogszabály csupán az új letöltések tiltását célozza az Apple és Google alkalmazásboltjaiban, a vállalat a teljes szolgáltatás leállítását tervezi az amerikai piacon.
A The Information értesülései szerint a felhasználókat egy felugró üzenet fogja tájékoztatni a helyzetről, amely egy részletes információkat tartalmazó weboldalra irányítja őket. A vállalat emellett lehetőséget biztosít felhasználóinak személyes adataik és tartalmuk letöltésére is.
Joe Biden elnök tavaly áprilisban írta alá azt a törvényt, amely 2025. január 19-i határidővel kötelezi a ByteDance-t amerikai eszközeinek értékesítésére. Amennyiben erre nem kerül sor, a platform országos szintű betiltása következhet. A TikTok hallani sem akart arról, hogy technológiájukat és algoritmusukat másnak is átadják, így a jelek szerint a betiltás maradt az egyetlen választás.
Alkotmányossági aggályok
A ByteDance és a TikTok jogi úton próbálja megakadályozni vagy legalább késleltetni a törvény végrehajtását, érvelésük szerint ugyanis a jogszabály sérti az amerikai alkotmány első kiegészítésében foglalt szólásszabadságot.
A közösségi oldal bírósági beadványában arra hivatkozott, hogy a tiltás következtében a jelenleg 170 millió főt számláló amerikai felhasználói bázis harmada már az első hónapban elpártolna a platformtól.
Amennyiben sikerrel járnának a késleltetéssel, úgy még az is előfordulhatna, hogy a szolgáltatás a jövőben is elérhető maradna, Donald Trump megválasztott elnök ugyanis – aki egy nappal a törvény várható hatályba lépését követően kerül beiktatásra – még mérlegelné az alkalmazás jelentette valódi kockázatot.
A döntés közvetett módon a világ más országaiban élő felhasználókat, így többek között a magyarokat is érintheti, ugyanis sok virálissá váló videó épp az Egyesült Államokból indul el, így ezek hiányában a hazai tartalmak is némiképp átalakulhatnak.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai TikTok felhasználók akár már vasárnaptól nem férhetnek hozzá kedvenc közösségi platformjukhoz, hacsak az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága nem avatkozik közbe – derül ki a The Information jelentéséből. A lap információi szerint a By...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1737066480
[modified] => 1737040483
)
[title] => Vasárnaptól elérhetetlenné válhat a TikTok az Egyesült Államokban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=229603&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 229603
[uk] => 229681
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 228858
[image] => Array
(
[id] => 228858
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tiktok-no.webp
[original_lng] => 18304
[original_w] => 800
[original_h] => 568
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tiktok-no-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tiktok-no-300x213.webp
[width] => 300
[height] => 213
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tiktok-no-768x545.webp
[width] => 768
[height] => 545
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tiktok-no.webp
[width] => 800
[height] => 568
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tiktok-no.webp
[width] => 800
[height] => 568
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tiktok-no.webp
[width] => 800
[height] => 568
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/tiktok-no.webp
[width] => 800
[height] => 568
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1737102410:8
[_thumbnail_id] => 228858
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 981
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
)
[tags] => Array
(
[0] => 59338
[1] => 1297081
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egyesült Államok
[1] => TikTok betiltása
)
)
[3] => Array
(
[id] => 228855
[content] =>
Az albán kormány bejelentette, hogy egy évre betiltaná a TikTok platformot, miután egy 14 éves fiú halálával végződő tragédia rávilágított a közösségi média veszélyeire
Edi Rama miniszterelnök a Politico-nak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a döntés mögött a fiatalok mentális egészségének és biztonságának védelme áll, a tragikus eset után ugyanis a platformon megjelentek olyan videók, amelyekben fiatalok támogatásukat fejezték ki az elkövetővel kapcsolatban.
A szófiai Demokráciakutató Központ programigazgatója, Ruslan Stefanov szerint a TikTok bűnbakká tétele „tipikus populista húzás”. „A megfelelő eljárás és a szilárd bizonyítékok hiánya a tervezett betiltás alátámasztására a rendszerszintű korrupció és az ország intézményeinek gyengeségének szimbóluma” – nyilatkozta.
Az ellenzék részéről Ina Zhupa képviselő élesen bírálta a kezdeményezést, szerinte „ez a szólásszabadság elnyomására irányuló hatalommal való visszaélés Albániában”. A TikTok szóvivője közleményében cáfolta az összefüggéseket, kijelentve, hogy „sem az elkövető, sem az áldozat nem rendelkezett TikTok-fiókkal, és több jelentés is megerősítette, hogy az esethez vezető videókat egy másik platformon tették közzé”.
Az Európai Bizottság szóvivője közleményében jelezte, hogy „tudomásul vették” Albánia tervét a TikTok blokkolásáról, és azt „szuverén döntésnek” minősítették. A lépés különös figyelmet kap Brüsszelben, ahol az EU tisztviselői épp Albánia jogállamisági és alapjogi megfelelését értékelik.
Rama miniszterelnök szerint a tiltás nem egyetlen incidens következménye, hanem „a szülők többségének elvárásait tükrözi”, illetve a döntés egy átfogóbb, az iskolák biztonságát célzó terv része, amelyet az oktatási intézményekkel, tanárokkal és szülőkkel együttműködve dolgoztak ki.
A kormányfő irodája egyelőre nem közölt részleteket a tilalom végrehajtásának módjáról és pontos időpontjáról, ugyanakkor Rama decemberben úgy nyilatkozott, hogy kormánya már elvégezte „az összes technológiai vizsgálatot”, és hat-nyolc hétre lesz szükségük a TikTok teljes blokkolásához.
Edi Rama, Albánia miniszterelnöke bejelentette, hogy egy évre blokkolják a TikTok hozzáférését, miután egy 14 éves fiú halálos kimenetelű verekedése rámutatott a közösségi média gyermekekre gyakorolt káros hatásaira. A tilalom januárban lép hatályba, és oktatási programokkal támogatják a fiatalok fejlődését – számolt be az Index.
Albánia miniszterelnöke bejelentette, hogy a kormány egy évre blokkolni fogja a TikTok hozzáférést, miután egy múlt hónapban történt iskolás fiú meggyilkolása aggodalmakat keltett a közösségi média gyermekekre gyakorolt hatása miatt – írja a BBC. Edi Rama elmondta, hogy a tervezett tilalom januárban lép életbe.
A TikTok közölte, hogy sürgős tisztázásokat kér az albán kormánytól a tervezett tilalommal kapcsolatban. A közösségi média platformja azt közölte: eddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy a gyanúsított, aki állítólag megkéselte a 14 éves fiút, vagy maga az áldozat TikTok-fiókkal rendelkeztek volna.
Edi Rama Albánia fővárosában, Tiranában tartott tanárokkal, szülőkkel és pszichológusokkal közös találkozón „a lakónegyedek zsiványaként” említette a TikTokot.
Egy évre le fogjuk zárni, és olyan programokat indítunk, amelyek a diákok oktatását szolgálják, és segítenek a szülőknek nyomon követni gyermekeik fejlődését
– mondta Rama a BBC szerint.
A TikTok blokkolása kevesebb, mint egy hónappal az után történt, hogy egy 14 éves diákot megöltek, egy másik pedig megsebesült egy dél-tiranai iskolánál történt verekedés során, melynek gyökerei egy közösségi médián történt összetűzéshez nyúlnak vissza. A gyilkosság Albániában szülők, pszichológusok és oktatási intézmények körében vitát váltott ki a közösségi hálózatok fiatalokra gyakorolt hatásáról.
„Kínában a TikTok azt népszerűsíti, hogyan vehetnek részt a diákok tanfolyamokon, hogyan védhetik a természetet, hogyan őrizhetik meg a hagyományokat, de Kínán kívül a TikTokon csak mocsok és söpredék van. Miért van szükségünk erre?”
– fogalmazott Rama.
A TikTok már be van tiltva Indiában, amely a platform egyik legnagyobb piaca volt 2020. júniusa előtt. Emellett blokkolva van Iránban, Nepálban, Afganisztánban és Szomáliában is.
[type] => post
[excerpt] => Edi Rama, Albánia miniszterelnöke bejelentette, hogy egy évre blokkolják a TikTok hozzáférését, miután egy 14 éves fiú halálos kimenetelű verekedése rámutatott a közösségi média gyermekekre gyakorolt káros hatásaira. A tilalom januárban lép hatály...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1734899160
[modified] => 1734875987
)
[title] => Albániában 1 évre betiltják a TikTokot egy iskolai gyilkosság miatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=227115&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 227115
[uk] => 227201
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 227116
[image] => Array
(
[id] => 227116
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/albania-tiktok-betiltas.jpg
[original_lng] => 286582
[original_w] => 940
[original_h] => 535
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/albania-tiktok-betiltas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/albania-tiktok-betiltas-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/albania-tiktok-betiltas-768x437.jpg
[width] => 768
[height] => 437
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/albania-tiktok-betiltas.jpg
[width] => 940
[height] => 535
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/albania-tiktok-betiltas.jpg
[width] => 940
[height] => 535
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/albania-tiktok-betiltas.jpg
[width] => 940
[height] => 535
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/albania-tiktok-betiltas.jpg
[width] => 940
[height] => 535
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1734944817:8
[_thumbnail_id] => 227116
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 917
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4ee226465d9c0eae637548a0c464ca20] =>
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
Albánia kormánya döntést hozott a TikTok kínai platform blokkolásáról – jelentette be ma Ogerta Manastirliu, az ország oktatási minisztere.
A miniszter a szülőkkel és a diákokkal tartott év végi találkozón elmondta, hogy a szülők több mint 80 százaléka támogatja a közösségi média korlátozását – számolt be a City News Albania (CNA).
„Egy olyan időszakban, amikor elkerülhetetlenek a technológiai kihívások, a fizikai és digitális biztonság is prioritás. Ennek a biztonságnak a növelése érdekében úgy döntöttünk, hogy blokkoljuk a TikTok platformot. Emellett az Okos város projekt keretében okos kamerákat telepítünk, hogy hatékonyabb felügyeletet biztosítsunk az iskolákban és azok környékén” – tette hozzá Manastirliu.
A TikTok és az anyavállalat ByteDance hétfőn kulcsfontosságú bírósági meghallgatás elé néz egy olyan jogi csatában, amelynek témája az alkalmazás Egyesült Államokban való januári betiltása. Áprilisban már született egy törvény, mely szerint az anyavállalatnak 270 napja van eladni. Az amerikai kormányzat elsősorban nemzetbiztonsági okokra hivatkozva hozta meg ezt a döntést.
Az Egyesült Államok fellebbviteli bírósága szóbeli meghallgatásra hívta a TikTok és anyavállalatának, a ByteDance képviselőit, hogy döntés szülessen az alkalmazás eladásáról vagy betiltásáról. Azonban mind Donald Trump republikánus elnökjelölt, mind Kamala Harris alelnök aktív a TikTokon, és igyekszik megnyerni a fiatalabb szavazókat − írja a Reuters.
A TikTok és a ByteDance szerint a törvény alkotmányellenes és sérti az amerikaiak szólásszabadságát, mondván, hogy „radikálisan eltér az ország hagyományaitól, amely a nyílt internetet támogatja”.
A ByteDance azt nyilatkozta, hogy az elidegenítés „technológiailag, kereskedelmileg és jogilag nem lehetséges”, és ha nem születik bírósági döntés, akkor betilthatják az Egyesült Államokban.
A TikTok és az Igazságügyi Minisztérium december 6-ig kért döntést, ami lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága még a tiltás hatályba lépése előtt foglalkozzon a döntéssel.
Az Egyesült Államok már áprilisban törvényt hozott a TikTokról Joe Biden elnök áprilisban írta alá a törvényt, amely 2025. január 19-ig adott határidőt a ByteDance-nek, hogy eladja a TikTokot, vagy tilalom alá kerüljön, de a határidőt három hónappal meghosszabbítja, ha igazolja, hogy a kínai anyavállalat előrelépést tesz az eladás felé.
Az amerikai törvényhozók azon aggodalmaitól vezérelve, hogy Kína az alkalmazással hozzáférhet az ország adataihoz vagy kémkedhet utánuk, az intézkedést áprilisban, alig néhány héttel a bevezetése után elsöprő többséggel fogadta el az amerikai kongresszus.
A Fehér Ház szerint nem magát az alkalmazást akarják betiltani, hanem a TikTok kínai tulajdonjogát vitatják, valamint nemzetbiztonsági okokra hivatkoznak.
[type] => post
[excerpt] => A TikTok és az anyavállalat ByteDance hétfőn kulcsfontosságú bírósági meghallgatás elé néz egy olyan jogi csatában, amelynek témája az alkalmazás Egyesült Államokban való januári betiltása. Áprilisban már született egy törvény, mely szerint az any...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1726350660
[modified] => 1726309197
)
[title] => Betilthatják az Egyesült Államokban a TikTok-ot
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=214599&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 214599
[uk] => 214702
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 88026
[image] => Array
(
[id] => 88026
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/tiktok-1.jpg
[original_lng] => 128972
[original_w] => 760
[original_h] => 425
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/tiktok-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/tiktok-1-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/tiktok-1.jpg
[width] => 760
[height] => 425
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/tiktok-1.jpg
[width] => 760
[height] => 425
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/tiktok-1.jpg
[width] => 760
[height] => 425
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/tiktok-1.jpg
[width] => 760
[height] => 425
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/tiktok-1.jpg
[width] => 760
[height] => 425
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1726468415:3
[_thumbnail_id] => 88026
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1554
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 590
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => IT
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1299643
[1] => 59338
[2] => 1297081
)
[tags_name] => Array
(
[0] => bírósági meghallgatás
[1] => Egyesült Államok
[2] => TikTok betiltása
)
)
[7] => Array
(
[id] => 214488
[content] =>
A koszovói közintézményekben betiltották a TikTok rövid videóplatform használatát.
Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint a Belügyminisztérium azt javasolta, hogy tiltsák be a TikTok használatát az állami intézményekben a „kiberkockázatok kiküszöbölése érdekében”.
Mint Bardhil Dobra, a Belügyminisztérium helyettes vezetője megjegyezte, minden intézmény köteles megállapítani a szükséges technikai korlátozásokat a kínai alkalmazás betiltásához.
„Minden kormányzati alkalmazottnak el kell távolítania a TikTokot eszközeiről. Ez (az alkalmazás használata – a szerk.) megengedett a személyes eszközökön, de az állami hálózaton keresztül nem” – magyarázta.
Számos ország, köztük az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és az EU országai már blokkolták a TikTok alkalmazást biztonsági aggályok miatt. Az EU két legnagyobb politikai intézménye tavaly márciusban betiltotta az alkalmazást.
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera