Az UNESCO csütörtökön közölte, hogy az Afganisztánt három éve irányító tálibok eddig 1,4 millió lányt fosztottak meg az oktatáshoz való joguktól.
„Ha hozzáadjuk ehhez a számhoz azokat, akik már a tilalmak bevezetése előtt sem jártak iskolába, akkor az országban jelenleg élők közül csaknem 2,5 millió lányt fosztottak meg a tanuláshoz való joguktól, ami az afgán iskoláskorú lányok 80 százalékát jelenti” – tette hozzá jelentésében az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete.
Az alapfokú oktatásban való általános részvétel is csökkent Afganisztánban az UNESCO adatai szerint: a tálibok hatalomra kerülése óta 1,1 millióval kevesebb lány és fiú jár iskolába.
„Egy egész generáció jövője került veszélybe” – szögezte le a szervezet. A jelentés szerint Afganisztánban 2022-ben 5,7 millió lány és fiú járt általános iskolába, 2019-ben még 6,8 millió. A beiskolázási arány csökkenése mögött a szervezet szerint két tényező állhat: a visszaesés lehet annak a döntésnek az eredménye, hogy nők nem taníthatják a fiúkat, illetve magyarázható azzal is, hogy az egyre nehezebb gazdasági környezetben a szülők nem engedik iskolába a gyerekeiket, hanem dolgoztatják őket.
„Az UNESCO-t aggasztják az egyre nagyobb arányú lemorzsolódás káros következményei, amelyek a gyermekmunka és korai házasságok számának növekedéséhez vezethetnek” – fejtette ki a szervezet.
Afganisztán az egyetlen olyan ország a világon, amely tiltja a nők közép- és felsőfokú oktatását. A 2021-ben hatalomra került tálibok azért tiltották meg a lányok hatodik osztály feletti oktatását, mert szerintük az nem felel meg az iszlám törvényeknek (saría).
In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025