Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást – írta a kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat idézve a szombati The Times.
A konzervatív brit napilap beszámolója szerint az Oxfordi Egyetem oltóanyagán dolgozó kutatók abban bíznak, hogy az általuk kifejlesztett vakcinát még az idén jóváhagyják a brit hatóságok, és egyes egészségügyi illetékesek reményei szerint hat hónapon belül minden felnőttnek be lehet adni egy dózist az oltóanyagból.
Az idézett kormányforrások egyike kijelentette, jóllehet, a hatóságok hat hónapnyi időtávlatban gondolkodnak, a tömeges oltási programot valószínűleg ennél is sokkal hamarabb végre lehet hajtani.
A The Times forrásai szerint már készülnek a szabályok annak lehetővé tételére, hogy az oltást az egészségügyben dolgozók nagyon széles köre jogosult legyen beadni, ennek érdekében képzésük néhány héten belül megkezdődik.
A logisztikai tervek között szerepel olyan autós oltóállomások kialakítása, amelyeknél a kocsikban ülőknek lehet beadni a vakcinát.
Nagy-Britanniában már vannak hasonlóan működő autós koronavírus-tesztelő állomások.
A tömeges oltási program végrehajtásában valószínűleg a fegyveres erők is segédkeznek majd – áll a brit lap szombati írásában.
A szakmai körökben legígéretesebbnek tartott brit koronavírus-vakcinát az Oxfordi Egyetem tudósai fejlesztették ki. Az egyetem már megállapodott az AstraZeneca gyógyszeripari óriásvállalattal a gyártásról és a forgalmazásról arra az esetre, ha az április óta tartó emberi tesztelés során a koronavírus-vakcina beválik.
Az AstraZeneca vezérigazgatója, Pascal Soriot nemrégiben a BBC televíziónak elmondta: a vállalat a brit kormánytól százmillió egységnyi oltóanyag gyártására kapott megbízást a tesztprogram sikere esetére.
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter nem sokkal később közölte: az AstraZeneca még az oltóanyag engedélyezése előtt hozzákezd a gyártáshoz annak érdekében, hogy a vakcina klinikai jóváhagyásának esetére megfelelő mennyiséget lehessen készletezni, és az egészségügyi hatóságok készen állhassanak az alkalmazásra.
Boris Johnson brit miniszterelnök, aki a minap televíziós beszédben ismertette a koronavírus-járvány elleni küzdelem fejleményeit, kijelentette: az orvosok és a kormány tanácsadói egyöntetűen vallják, hogy tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet. Nemcsak arra van remény, hogy addigra lesz oltóanyag, de arra is, hogy hamarosan olyan tömeges, hatékony szűrési módszerek válnak hozzáférhetővé, amelyekkel percek alatt elvégezhető a tesztelés – mondta a brit kormányfő.
Forrás: Magyar Nemzet
[type] => post [excerpt] => Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást – írta a kormányforráso... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1601752854 [modified] => 1601750585 ) [title] => Nagy-Britanniában néhány hónap múlva megkezdődhet a tömeges oltás [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=31464&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 31464 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 31465 [image] => Array ( [id] => 31465 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/egyesult-kiralysag-anglia-koronavirus.jpg [original_lng] => 59831 [original_w] => 774 [original_h] => 479 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/egyesult-kiralysag-anglia-koronavirus-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/egyesult-kiralysag-anglia-koronavirus-300x186.jpg [width] => 300 [height] => 186 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/egyesult-kiralysag-anglia-koronavirus-768x475.jpg [width] => 768 [height] => 475 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/egyesult-kiralysag-anglia-koronavirus.jpg [width] => 774 [height] => 479 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/egyesult-kiralysag-anglia-koronavirus.jpg [width] => 774 [height] => 479 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/egyesult-kiralysag-anglia-koronavirus.jpg [width] => 774 [height] => 479 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/egyesult-kiralysag-anglia-koronavirus.jpg [width] => 774 [height] => 479 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1601739785:4 [_thumbnail_id] => 31465 [_edit_last] => 4 [views_count] => 3791 [_oembed_bb88739323f4ec020bab15b69d047ba9] => [_oembed_time_bb88739323f4ec020bab15b69d047ba9] => 1605671993 [_oembed_b9230b9f1a01b381a4d7a7972ec78213] => [_oembed_time_b9230b9f1a01b381a4d7a7972ec78213] => 1605740103 [_oembed_68284551fbd64bdddec08d74bbc03615] =>