A teljes védettséggel rendelkező turisták ezentúl csak az oltási igazolványukat kell felmutassák belépéskor, melyet fel kell tölteni a Thailand Pass rendszerbe.
Az országban eltörölték a karantént a beutazók számára. Az egyetlen követelmény az, hogy az utolsó oltás után csak két hét elteltével utazhatnak a turisták Thaiföldre.
Azok az 5–17 év közötti kiskorúak, akik egyedül érkeznek, rendelkezniük kell legalább egy oltással, de amennyiben beoltott szüleikkel utaznak az országba, nem kötelező számukra az oltás megléte.
Május 1-jétől, tehát vasárnaptól nem lesz szükség oltási, vagy gyógyultsági igazolásra, vagy tesztre a Görögországba történő beutazáshoz. Az ország miniszterelnöke szerint kiváló lesz náluk az idei szezon.
A döntést az illetékes görög egészségügyi hatóság, az EODY javaslata alapján hozta meg az athéni kormány – írja az fvw.de a dpa híre alapján.
Május 1-jétől változnak a védettségi igazolás felmutatásának szabályai is. Az éttermekbe, bárokba, üzletekbe és múzeumokba történő belépésnél már nem kell az igazolást bemutatni ettől az időponttól. A maszkviselési kötelezettség egyelőre megmarad a nyilvános belső terekben.
Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök bizakodását fejezte ki, hogy a turizmus a koronavírus-járvány okozta visszaesés után idén ismét növekedésnek indul.
A miniszterelnök a Vaszilisz Kikiliasz idegenforgalmi miniszterrel folytatott szerdai megbeszélésén elmondta azt is, hogy a következő napokban olyan szociális turisztikai programokat jelentenek be, amelyek „lehetővé teszik, hogy a válság miatt a legnagyobb nehézségekkel küzdő emberek az állam támogatásával nyaralhassanak.”
Mitsotakis a héten látogatást tett az idegenforgalmi minisztériumban, hogy tájékozódjon a szezon előtti fejleményekről. „
„Három év után 2022 lesz az első olyan nyár, amikor gyakorlatilag nem lesznek járványügyi korlátozások az országban” – mondta, hozzátéve, hogy a cél az, hogy Görögország jó hírnevét kihasználva „minél jobb és hosszabb turisztikai szezont” érjenek el – közölte a Greek Travel Pages.
A miniszterelnök a továbbiakban hangsúlyozta, hogy idén nyáron nagyon szigorú ellenőrzések lesznek a munkajogi szabályok betartását illetően: „Nem fogjuk engedni, hogy a turisztikai munkáltatók visszaéljenek a munkavállalókkal.”
Mitsotakis üdvözölte a görög húsvét erős keresletéről szóló pozitív híreket is. Ez alapján „jó évre számítunk. Minden mutató biztató és április első 20 napja nagyon jól sikerült. Várjuk a 2022-es hosszú nyarat, amely reményeink szerint kifizetődő lesz a vállalkozók és a munkavállalók számára is” – mondta.
Kikilias a maga részéről elmondta, hogy a minisztérium kemény munkája meghozta gyümölcsét, és az, hogy Görögország az elmúlt években sikeresen kezelte a koronavírus válságot, megerősítette márkanevét, ami erősebb turistaáramlást hozott és fellendítette a gazdaságot.
Korábban Kikilias azzal támasztotta alá előrejelzéseit, hogy a 2019-es rekordhoz képest idén még több repülőjárat indul legnépszerűbb görögországi desztinációk felé.
„Görögország hírneve külföldön folyamatosan javul. Azt mondhatjuk, az országunk sikerrel vette az akadályokat és biztonságos úti célként elnyerte az utazók bizalmát, ez pedig a turisták számának növekedését eredményezte” – mondta.
Sok országban 1985 óta megünneplik az idegenvezetők világnapját, úgy, hogy az idegenvezetők saját honfitársaiknak mutatják be városukat ellenszolgáltatás nélkül. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszéke a szakmai világnap tiszteletére előadással és filmvetítéssel egybekötött rendezvényt szervezett.
Kárpátalján az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet kap a turizmus, amelynek elengedhetetlen szereplői az idegenvezetők. Ennek tükrében a főiskola is kiemelt figyelmet fordít turisztikai képzések biztosítására.
A világjárvány ellenére a kárpátaljai turizmus talpon maradt, sőt fejlesztésekre is sor került, ami leginkább a digitalizálásra vonatkozott. Az idegenvezetés terén a meglévő anyagok fordításával, illetve hangos könyvek készítésével is foglalkoztak az ágazat képviselői. A hanganyagokat pedig online felületeken teszik közzé, ahol bárki szabadon hozzáférhet egy-egy turisztikai helyszín leírásához.
Aquests dies hem dut a terme una acció de denúncia contra la #massificació turística a les cales de #Manacor. Amb una mica d’humor, hem penjat uns quants cartells que podeu veure a les fotos. Des de Cala Morlanda fins a Cala Bota pic.twitter.com/zy1abLDbwV
Aquests dies hem dut a terme una acció de denúncia contra la #massificació turística a les cales de #Manacor. Amb una mica d’humor, hem penjat uns quants cartells que podeu veure a les fotos. Des de Cala Morlanda fins a Cala Bota pic.twitter.com/zy1abLDbwV
10 hónap telt el az Ismerje meg az Ung völgyét nevű projekt indulása óta. Ezalatt a résztvevők több száz kilométernyi utat tettek meg, aminek eredményeként 11 turisztikai útvonalat sikerült összeállítani. Ezek segítségével több, mint 120 helyszínt lehet felkeresni, mondta Ljudmila Szjuzeva, a projekt vezetője.
https://youtu.be/vnw2bPqZ1g4
[type] => post [excerpt] => 10 hónap telt el az Ismerje meg az Ung völgyét nevű projekt indulása óta. Ezalatt a résztvevők több száz kilométernyi utat tettek meg, aminek eredményeként 11 turisztikai útvonalat sikerült összeállítani. Ezek segítségével több, mint 120 helyszín... [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1631374200 [modified] => 1631356331 ) [title] => Ismerje meg az Ung völgyét (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=71107&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 71107 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 71108 [image] => Array ( [id] => 71108 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ljudmilla.jpg [original_lng] => 95891 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ljudmilla-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ljudmilla-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ljudmilla-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ljudmilla-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ljudmilla.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ljudmilla.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ljudmilla.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1631345538:10 [_oembed_cfd5870877bf01f542b8ec45d5cd656e] => [_oembed_time_cfd5870877bf01f542b8ec45d5cd656e] => 1631345439 [_thumbnail_id] => 71108 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2732 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a133c9a1601b2649548662bc229fc0fc] => [_oembed_time_a133c9a1601b2649548662bc229fc0fc] => 1631345536 [_oembed_8606db08da20326012523aeed9a0605b] => [_oembed_time_8606db08da20326012523aeed9a0605b] => 1631345536 [_oembed_9898f33292281ffd85cc33f9f3539068] => [_oembed_time_9898f33292281ffd85cc33f9f3539068] => 1631345536 [_oembed_49dd507cafead8ad29f3335cc2865c3e] =>
WATCH LIVE: Our founder Sir Richard Branson is set to rocket into space with Virgin Galactic on the world's first fully crewed passenger spaceflight early tomorrow morning (Monday), making history, and opening space travel for all mankind.Join Stephen Colbert and Khalid on our global livestream event here on Facebook from 12.30am AEST ? ???#Unity22
Szeptember 6-tól új karantén korlátozások léptek életbe Törökországban. A nem beoltott állampolgárok és turisták ezentúl csak negatív PCR-teszttel látogathatják a nyilvános helyeket, számolt be a Hurriyet Daily News. A PCR-tesztet 48 órán belül kell elvégezni.
Törökországban a korlátozások az alábbi helyeken érvényesek:
nyilvános rendezvények (koncertek, kiállítások, mozik, színházak);
a tömegközlekedés (repülőgép, busz, vonat stb.) távolsági járatain;
A fent említett struktúrák alkalmazottai a bejáratnál minden látogatónál ellenőrizni fogják a HES, a koronavírus-nyomkövető rendszer kódját. Ennek segítségével határozzák meg, hogy személy be van-e oltva a koronavírus ellen, vagy átesett a fertőzésen, valamint, hogy rendelkezésre áll-e az elmúlt 48 órában elvégzett negatív PCR-tesztet.
Az ukrán állampolgároknak az alábbi dokumentumok egyikével kell rendelkezniük a török határ átlépéséhez:
COVID-tanúsítvány, feltéve, hogy a második oltást legkorábban 14 nappal az indulás előtt megkapta;
a fertőzésből való gyógyulást igazoló dokumentum (az elmúlt 6 hónap folyamán);
negatív PCR-teszt, legkésőbb 72 órával az érkezés előtt;
gyors antigén-teszt, legkésőbb 48 órával az érkezés előtt.
A 6 év alatti gyermekek és a tranzit utasok mentesülnek a kötelezettségek alól.
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
Lehetővé teszi Izrael, hogy szeptember 19-től meghatározott országból érkező kisebb külföldi turistacsoportok belépjenek az országba, a turizmus újraindításáról szóló pilot program keretében – írja a kormány bejelentésére hivatkozva a Reuters.
Az izraeli turisztikai minisztérium közlése szerint beléphetnek Izraelbe az olyan, zöld, sárga vagy narancs listán lévő országok turistacsoportjai, amelyek 5-30 fő közöttiek, és közülük mindenki teljes védettséget szerzett a koronavírussal szemben oltás útján.
Az egyedül érkező turistákat azonban továbbra sem engedik be az országba. Ők már tavaly március óta nem tudnak belépni Izraelbe, ez alól egyedüli kivétel, ha családtagot jönnek látogatni.
Izrael már májusban is megnyitotta kapuit külföldi turistacsoportok előtt, akkor több mint 2000 látogató érkezett az országba, főként az USA-ból és Európából, de a programot augusztusban fel kellett függeszteni a delta variáns terjedése miatt.
A tervek szerint a turistacsoportok számára vonatkozóan nem lesz korlátozás, de a piros listán szereplő országokból továbbra sem engednek be senkit. Ezen a listán jelenleg Bulgária, Brazília, Mexikó és Törökország szerepel.
Annak, aki Izraelbe készül, nem lesz könnyű dolga, mivel amellett, hogy bizonyítania kell, hogy hat hónapon belül kapta meg a koronavírus elleni oltás második adagját vagy az emlékeztető oltást, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet is fel kell mutatnia, továbbá a reptéren szerológiai tesztet is végeznek rajta.
Izrael szombaton közel 5 ezer új fertőzöttről adott számot. A 9,3 millió lakosú országban már 5,5 millió ember kapta meg az oltás második adagját, 2,5 millió polgár pedig az emlékeztető oltást is megkapta már.
Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
As a reminder, the Taleghan 2 complex (which Axios references) was clearly hit in the strike - but assumed to be unused. Either it was in fact being used, or something else in Parchin was hit https://t.co/EMU11toEj1pic.twitter.com/JwtfLQRl4Q
A Felső-Tisza-vidéken is bemutatásra került a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács Kárpátalja magyar szemmel című útikönyve. A kiadvány a vidék turisztikai látványosságait, történelmi nevezetességeit, gasztronómiáját foglalja magába.
WATCH LIVE: Our founder Sir Richard Branson is set to rocket into space with Virgin Galactic on the world's first fully crewed passenger spaceflight early tomorrow morning (Monday), making history, and opening space travel for all mankind.Join Stephen Colbert and Khalid on our global livestream event here on Facebook from 12.30am AEST ? ???#Unity22
„Kárpátaljai borok és ízek útja” címmel rendeztek gasztronómiai és turisztikai fesztivált Királyfiszálláson. A megyei szervezésű esemény célja az volt, hogy az oda ellátogatóknak bemutassák Kárpátalja sokszínűségét, beleértve ebbe a helyi nemzetiségek hagyományait, népzenei világát, és konyhaművészetét.
WATCH LIVE: Our founder Sir Richard Branson is set to rocket into space with Virgin Galactic on the world's first fully crewed passenger spaceflight early tomorrow morning (Monday), making history, and opening space travel for all mankind.Join Stephen Colbert and Khalid on our global livestream event here on Facebook from 12.30am AEST ? ???#Unity22
A koronavírus világjárvány, pontosabban a Delta-törzs folytatja a több milliárdos turistaipar tönkretételét szerte a világon, és többek között az EU országaiban is. Minden elvárás ellenére, hogy idén beindul, sajnos azt mondhatjuk, hogy a turizmussal kapcsolatos helyzet sokkal rosszabb a vártnál.
Németország például úgy döntött, hogy kötelező koronavírus tesztet vezet legtöbb utazó számára, bármivel érkezik az országba, Nagy-Britannia pedig karanténba helyezi a francia turistákat. Az országok úgy váltogatják a karantén zónák színeit, mint a karácsonyi égők. A káosz és a rendetlenség az utazási szabályokban és az új hullámok kialakulásának megfékezésére irányuló intézkedések újabb megpróbáltatások az euró övezet amúgy is megtépázott turisztikai ipara számára.
A népszerű turisztikai országok a Covid-19 terjedésének újabb hullámával, többek között a Delta törzzsel küzdenek, de a különböző és az utolsó percben elfogadott intézkedések csak összezavarják a turistákat, és gyakorlatilag tönkreteszik azok terveit, akik mindennek ellenére el külföldön szeretnék tölteni szabadságukat.
Franciaországban, amely a világ egyik leglátogatottabb országának számít, a kulturális és turisztikai helyszínek látogatói nemrégiben egy különleges belépővel kapcsolatos követelménnyel szembesültek. És ahhoz, hogy megkaphassák ezt a belépőt, amelyet papír vagy digitális formában adnak ki, a turistáknak bizonyítaniuk kell, hogy teljesen be vannak oltva, vagy nemrég gyógyultak fel a betegségből, vagy van negatív koronavírus tesztjük.
A következő hónapban ezt a belépőt kiterjeszthetik az éttermekre és kávézókra is. Egyébként az Eiffel-torony közelében felkészületlen turisták álltak sorba gyorstesztért, hogy megkaphassák a belépőt. A szabály logikája nem mindenki számára világos, pedig ha a sorban fertőzött személy lesz, akkor az fenyegeti a többi turistát.
Olaszország a közelmúltban bejelentette, hogy a turistáknak hasonló belépőre lesz szükségük a múzeumok, mozik, üzletek és kávézók látogatásához. Azok az utazók, akik otthon felvették az oltást, folyamatosan szenvednek attól, hogy szükség van pótlólagos, néha drága tesztekre és hordaniuk kell a védőmaszkot.
Amint látjuk, Európa létfontosságú turisztikai ágazata kétségbeesetten próbálja pótolni azt, ami 2020-ban kimaradt. Mint ismeretes, tavaly az EU-ba érkező külföldi turisták száma közel 70%-kal, és ez év első öt hónapjában 85%-kal csökkent. Ezeket a számokat az ENSZ Turisztikai Világszervezete tette közzé.
Káoszt okoz az a tény is, hogy az országok folyamatosan felülvizsgálják az ajánlásokat, és ha néha nem is kötelezőek, befolyásolhatják a turistautak árát és biztosítási tarifáit. Így például Nagy-Britannia státusza többször megváltozott.
Néhány ország azonban a fellendülés jeleit mutatja. Így Spanyolország, a világ második leglátogatottabb országa, ez év januárjától májusig 3,2 millió turistát fogadott – ez 2019 ugyanezen időszakában fogadott turisták számának egytizede. Júniusban azonban 2,3 millióra nőtt a látogatások száma, ami a járvány kezdete óta a legmagasabb havi mutató, bár még mindig csak 75%-a a két évvel ezelőtti számnak.
Ami Görögországot illeti, ahol a fertőzéses esetek száma egyre nő, a központi kormány nyíltan fejezte ki aggodalmát a vakcináció tempójának csökkenése kapcsán, ami az ország gazdaságának alapját képező turisztikai ipar kárát okozza. A hatóságok már korlátozásokat vezettek be a beoltatlan turistákra és lakosok számára, megtiltva a belépést az éttermekbe és szabadidős létesítményekbe. Görögország fejlesztési minisztere pedig türelemre szólította fel az idegenforgalmi ipart.
Az európaiakat nagyon hiányolják az utazásokat, de az utazási irodák folyamatosan hangsúlyozzák, hogy rendkívül nehéz számukra, hogy képben tartsák ügyfeleiket hová és ki utazhat, mivel ahány ország, annyi szabály. És ezek a szabályok folyamatosan változnak.
Ezért számos turisztikai szakértő úgy véli, hogy az idei turisztikai szezonnak már vége, és jobb, ha senki sem utazik, hanem otthon pihen. Reméljük, hogy 2022-es év nemcsak győzelmet hoz a járvány felett, hanem valódi és széles körű turisztikai fellendülést is.
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
Suite à une erreur d’aiguillage à Paris Charles de Gaule, la #SNCF a envoyé á #Disney le train qui devait amener les parlementaires européens de Bruxelles á Strasbourg.
Suite à une erreur d’aiguillage à Paris Charles de Gaule, la #SNCF a envoyé á #Disney le train qui devait amener les parlementaires européens de Bruxelles á Strasbourg.