Ukrajnában a kormány megfelelő döntése értelmében kísérleti projektként beindítják az online lakcím-bejelentési lehetőséget – adta hírül hétfőn az rbc.ua hírportál a Digitális Átalakítási Minisztérium közlésére hivatkozva.
A tárca tájékoztatása szerint a lakcím-bejelentési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó kérvény a Gyija állami szolgáltatási portálon lesz benyújtható. A kérés teljesítéséről szóló információ a portálon nyitott személyi fiókba érkezik.
A szolgáltatás elérhető lesz a 14 és 18 éves kor közötti fiatalkorúak számára a szülők vagy a szülők egyikének lakcíme szerint; az ID személyigazolvánnyal rendelkező ukrán állampolgárok számára az állami nyilvántartásban regisztrált lakcím szerint, vagy az elektronikus lakcím-bejelentési engedély megkapható a lakás tulajdonosának vagy társtulajdonosának a hozzájárulásával.
A szolgáltatás az első szakaszban tesztelési üzemmódban lesz igénybe vehető Ukrajna egyes városaiban. Jelenleg a Gyija portálon érhető el a 14 év alatti gyermekek számára Harkivban. A jövő év április 21-étől a helyi önkormányzatok kizárólag elektronikus formában vagy az Állami Migrációs Szolgálat IT-rendszerén keresztül lesznek kötelesek vezetni a településtársulási közösségek nyilvántartását.
Є проєкти, які змінюють країну. Сьогодні ми запускаємо освітню онлайн платформу з навчання цифрових навичок українців. Кожен повинен мати право на безкоштовну освіту в цій сфері. Згодом це стане нашою національною конкурентною перевагою. Навчатися можна буде і в будь-якій комп'ютеризованій бібліотеці за нашою програмою.Краща методологія, інтеграція зірок.Мета: навчити 6 000 000 українців за 3 роки.Дія: цифрова освіта — https://osvita.diia.gov.uaДо 30 січня працюємо в тестовому режимі. Далі офіційна презентація.Долучайтеся! Діліться з тими, кого любите!Дякую кожному партнеру, всій команді! Ви чемпіони!В рамках «Держава в смартфоні» Володимир Зеленський.
?? soldiers are not concerned about Putin's mobilization. They are getting their job done. Still for Army of Drones it's a new challenge: to ensure enough of UAVs for everyone "mobilized as a gesture of goodwill". Support us here: https://t.co/R8ETAZ2pIZpic.twitter.com/XfRRMESFOK
🇺🇦 soldiers are not concerned about Putin's mobilization. They are getting their job done. Still for Army of Drones it's a new challenge: to ensure enough of UAVs for everyone "mobilized as a gesture of goodwill". Support us here: https://t.co/R8ETAZ2pIZpic.twitter.com/XfRRMESFOK